Írta: Hetzmann Róbert

A vár lát­ké­pe nap­ja­ink­ban a lakó­to­ronnyal (b) és a bar­ba­kán­nal (j) – A szer­ző fel­vé­te­le

A Bala­ton-fel­vi­dék sze­líd domb­jai és a Déli-Bakony talál­ko­zá­sá­nál, egy tör­té­nel­mi érté­kek­ben bővel­ke­dő kies meden­ce köze­pén talál­juk a közép­ko­ri várá­ról köz­is­mert Nagy­vá­zsonyt. A haj­dan ran­go­sabb tele­pü­lést ma csak 1700-an lak­ják, de a kirán­du­ló útvo­na­lak sze­ren­csé­re nem kerü­lik el. Fél­tett kin­cse, a Kini­zsi-vár nem­csak távo­li, ködös legen­dák szín­he­lye, hanem egyik leg­nép­sze­rűbb nem­ze­ti hősünk, Kini­zsi Pál haj­da­ni bir­tok­köz­pont­ja. A rom­ja­i­ban is impo­záns műem­lék meg­őr­zé­se, vala­mint a nem­zet­po­li­ti­ká­ba való hang­sú­lyo­sabb bekap­cso­lá­sa alap­ve­tő érde­ke egy gyö­ke­re­it kere­ső, szám­ta­lan kihí­vás elé néző tár­sa­da­lom­nak.

600 évvel ezelőtt, vala­mi­kor a XV. szá­zad ele­jén kezd­ték meg a mai vár előd­jé­nek épí­té­sét a hely­ség­nek is nevet adó Vázsony nem­zet­ség leszár­ma­zói, a Vezse­nyi­ek. A később Vázsony­kő­nek neve­zett vár a Budá­ról Róma (dél­nyu­gat) felé veze­tő ország­út (boros­tyá­nút) fon­tos elága­zá­sá­nál épült: az egyik irány­ban az út Vas­vár, Mura­szom­bat felé veze­tett, míg a másik Keszt­hely, Nagy­ka­ni­zsa felé tar­tott. Az erős­ség helyé­nek kivá­lasz­tá­sa­kor fon­tos sze­re­pet ját­szott még, hogy a domb­ol­dal­ban egy állan­dó­an bővi­zű for­rás fakad, amely a vár terü­le­tén belül ma is meg­ta­lál­ha­tó. Észa­ki irány­ból az erős­ség szá­má­ra ter­mé­sze­tes védel­met nyúj­tott a séd vissza­duz­zasz­tott, mocsa­ras lapá­lya.

A vár bel­se­je a lakó­to­rony­ból néz­ve – a rekonst­ru­ált kápol­ná­val (A szer­ző fel­vé­te­le)
A lakó­to­rony észa­ki olda­la a vár­ból néz­ve (A szer­ző fel­vé­te­le)
Kini­zsi egy későb­bi ábrá­zo­lá­sa

Vezse­nyi Lász­ló, a csa­lád utol­só tag­ja, Hunya­di Mátyás dip­lo­ma­tá­ja utó­dok nél­kül halt meg, így a vázso­nyi ura­da­lom 1472-ben a koro­ná­ra háram­lott. Mátyás király a várat és tar­to­zé­ka­it még ebben az évben „gyer­mek­sé­gé­től fog­va hű kato­ná­já­nak”, Kini­zsi Pál­nak ado­má­nyoz­ta vitéz­sé­ge elis­me­ré­sé­ül. Kini­zsi nem vélet­le­nül egyi­ke a magyar nép leg­ked­vel­tebb nem­ze­ti hőse­i­nek – külö­nö­sen, hogy való­sá­gos, tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­ség volt. Paraszt szár­ma­zá­sú­ként (ere­de­ti­leg mol­nár­le­gény volt) küz­döt­te fel magát a leg­ma­ga­sabb­ra úgy, hogy halá­la évé­ben már az ország­bí­ró tiszt­sé­gét töl­töt­te be, ami a közép­ko­ri Magyar­or­szág har­ma­dik leg­fon­to­sabb mél­tó­sá­ga­ként a király és a nádor után követ­ke­zett. Mai szem­mel néz­ve is bámu­la­tos kar­ri­e­rét pedig nem egyéb, mint rop­pant fizi­kai ere­je, halált meg­ve­tő bátor­sá­ga és kivá­ló szel­le­mi képes­sé­gei ala­poz­ták meg. Fel­je­gyez­ték, hogy akár egy malom­kö­vet, akár egy egész hor­dó bort egye­dül fel tudott emel­ni. Kini­zsi való­ban a nép fia volt, de nem a kádá­ri érá­ban agyon­aj­ná­ro­zott igény­te­len pro­le­tárt meg­tes­te­sít­ve, hanem az eré­nyes haza­fi értel­mé­ben.

Korá­nak szin­te min­den csa­tá­já­ban részt vett. Együtt har­colt Mátyás­sal siker­te­len mold­vai had­já­ra­ta alkal­má­val, de ott volt Sza­bács via­da­lá­nál is. Az 1477-es auszt­ri­ai had­já­rat során már fon­tos sze­re­pet kapott. Leg­na­gyobb hős­tet­te 1479-ben a Hunyad megyei Kenyér­me­zőn meg­ví­vott csa­ta volt, ame­lyet köve­tő­en 30.000 Dél-Erdély­be betört török maradt a harc­té­ren. Ettől a nap­tól kezd­ve az egész ország hős­ként tekin­tett rá. Hel­tai Gás­pár 1575. évi kró­ni­ká­ja így jel­lem­zi: „Kini­zsi Pál mind­két felől fegy­vert kötött vala fel és mint egy orosz­lán oly fene vala az via­dal­ban. Vala­mely­fe­lé for­dul vala, mind levág­ja az törö­kö­ket, és rak­va vala mind a két keze vér­rel. És erős kiál­tás­sal báto­rít­ja vala az hada­ko­zó­kat és nódít­ja vala őket a via­dal­ra…”

Kini­zsi éle­te szin­te egy­be­forrt az ország déli hatá­ra­i­nak védel­mé­vel. Ám hiá­nyos képet ala­kí­ta­nánk ki sze­mé­lyét ille­tő­en, ha csak mint kivá­ló kato­ná­ról, had­ve­zér­ről emlé­kez­nénk meg róla. Elkö­te­le­zet­ten támo­gat­ta ugyan­is a kör­nyék fel­vi­rá­goz­ta­tá­sát, a hit­éle­tet és a kul­tú­rát. Miu­tán jelen­tő­sebb vagyon­ra tett szert, a tele­pü­lés hatá­rá­ban pálos kolos­tort ala­pí­tott, emel­lett pedig jelen­tő­sen kibő­ví­tet­te és átala­kí­tot­ta az akko­ri­ban már mező­vá­ro­si jogo­kat élve­ző Vázsony plé­bá­nia­temp­lo­mát.

A vár alap­raj­za – a piros­sal és rózsa­szín­nel jelöl­tek Kini­zsi alatt épül­tek, a kék szí­nű­ek azt meg­elő­ző­en, a zöl­dek a 16–17. szá­zad során (Kép: Varak.hu)

Kini­zsi Pál az 1480-as évek ele­jén meg­kezd­te Vázsony­kő átépí­té­sét, ami a vár­úr rang­já­nak meg­fe­le­lő lakó­he­lyi­sé­gek kiala­kí­tá­sát, miál­tal pedig az egész épít­mény bőví­té­sét szol­gál­ta. A későb­bi régé­sze­ti kuta­tá­sok alap­ján elmond­hat­juk, hogy ekkor ala­kult ki a vár alap­raj­za s nagy­részt ma is lát­ha­tó alak­ja. Az ezt köve­tő két évszá­zad­ban – a török fenye­ge­tés köz­vet­len­sé­ge dacá­ra – már csak kisebb átala­kí­tá­so­kat végez­tek raj­ta. Kini­zsi Pál 22 évig tar­tó ural­ma alatt kiépült a palo­ta-rész, a lakó­to­rony újabb eme­le­tet kapott, vala­mint meg­épült a ma is lát­ha­tó bar­ba­kán, vagy­is a kapu előt­ti pat­kó ala­kú, ere­de­ti­leg két eme­let magas­sá­gú védő­mű. Ekkor készült el a vár kápol­ná­ja is. Az ere­de­ti­leg 25 méter magas (majd 28 méte­res­re bőví­tett) góti­kus lakó­to­rony hat szin­tet fog­lalt magá­ban. Ezek közül csak öt volt lakó­he­lyi­ség. A bejá­rat, amely az I. eme­le­ten van, fel­von­ha­tó hídon át köze­lít­he­tő meg, ahon­nan csi­ga­lép­cső vezet a magas­ba. A II. eme­let volt a vár­úr lakó­szint­je a rep­re­zen­ta­tív lovag­te­rem­mel. A III. eme­let adott helyet a női lak­osz­tály­nak. Ezek a helyi­sé­gek mind don­ga­bol­to­za­tú­ak. Fölöt­tük az őrség lakott. A hatal­mas torony falai alul­ról fel­fe­lé 2–2,5 méter vas­tag­sá­gú­ról kiin­dul­va 1 méte­res­re véko­nyod­nak.

Nagy­vá­zsony vára a XVI-XVII. szá­zad­ban (Kép: Varak.hu)

Kini­zsi Pál­nak azon­ban nem­csak a Dunán­túl egyik leg­ér­té­ke­sebb góti­kus várát köszön­het­jük. Szent Mihály tisz­te­le­té­re 1483. május 5-én pálos kolos­tort ala­pí­tott Vázsony­ban, amely a hazai késő-góti­kus épí­té­szet egyik fon­tos alko­tá­sa. Saj­nos ma már csak rom. Ere­de­ti­leg csa­lá­di temet­ke­ző hely­nek szán­ta, épí­té­se már az ala­pí­tás előtt meg­kez­dő­dött. A pálos rend műkö­dé­se köz­is­mert, még­is utal­ni kell arra, hogy a vázso­nyi kolos­tor kul­tu­rá­lis és hit­éle­ti sze­re­pe messzi­re kisu­gár­zott. Viszony­lag rövid műkö­dé­se során a kor kivá­ló szel­le­mi műhe­lyé­vé vált, négy érté­kes, fenn­ma­radt kóde­xünk – ben­nük több magyar nyel­vű szö­veg – készült falai között. Fehér­vár eles­té­nek (1543) híré­re a bará­tok elhagy­ták. Nem sok­kal később a kör­nyék urai fel­rob­ban­tot­ták, nehogy az üre­sen álló kolos­tor­ba az ellen­ség befész­kel­hes­se magát. Figye­lem­re mél­tó, hogy szá­mos épí­té­sze­ti érté­künk való­já­ban nem a tény­le­ges har­ci cse­lek­mé­nyek során pusz­tult el, hanem éppen az ország had­szín­tér­ré válá­sá­nak követ­kez­té­ben.

A pálos kolos­tor rom­jai (A szer­ző fel­vé­te­le)

A tele­pü­lés észa­ki hatá­rá­ban álló Szent Ist­ván-plé­bá­nia­temp­lom (a közép­kor­ban Mind­szent-temp­lom) a közép­ko­ri Vázsony temp­lo­ma volt. Tör­té­ne­te egé­szen a XIII-XIV. szá­za­dig nyú­lik vissza. Kini­zsi Pál 1481-ben jelen­tő­sen kibő­ví­tet­te és átala­kí­tot­ta. Ugyan meg­le­he­tő­sen rossz álla­pot­ban, de sze­ren­csé­sen túl­él­te a török­dú­lást. Barokk tor­nyát leszá­mít­va, szin­te tel­jes mér­ték­ben meg­őriz­te ere­de­ti for­ma­kin­csét, bele­ért­ve az épít­ke­zés­re uta­ló, 1481-es évszá­mot rög­zí­tő kőtáb­lát is, amely máig lát­ha­tó a XVIII. szá­zad óta újra hasz­nált temp­lom­ban.

A nagy­vá­zso­nyi Szent Ist­ván-temp­lom (A szer­ző fel­vé­te­le)
1481 – az épí­tés évszá­ma (A szer­ző fel­vé­te­le)

Az idő­sö­dő és már nagy­be­teg Kini­zsi Pál egy újabb török elle­ni táma­dás­ra készült, ami­kor hideg­le­lést kapott és 1494. novem­ber 24-én a déli vége­ken meg­halt, Szentke­le­men falu­ban. „És a király, mind az egész ország igen szá­nák ezt a drá­ga­lá­tos vitéz had­na­gyot. Húsz éven át volt a déli végek főka­pi­tá­nya” – álla­pí­tot­ta meg Hel­tai Gás­pár. Fele­sé­ge, Magyar Benig­na – Magyar Balázs had­ve­zér leá­nya – vég­aka­ra­tá­nak meg­fe­le­lő­en, az álta­la ala­pí­tott vázso­nyi pálos kolos­tor­ban temet­te el, elhunyt fér­jé­nek tar­do­si vörös már­vány­ból sír­kö­vet farag­ta­tott. Nagyobb sérü­lé­sek­kel túl­él­te a magyar nép vér­zi­va­ta­ros szá­za­da­it, ma a vár­ká­pol­ná­ban van kiál­lít­va. Később Magyar Benig­na újból férj­hez ment, a Kami­csác­ból szár­ma­zó Hor­váth Márk­hoz. Kini­zsi Pál­nak gyer­me­ke nem lévén, a vázso­nyi ura­da­lom hozo­mány­ként került a házas­ság­ba, miál­tal a kör­nyék új urai a Hor­vát­hok let­tek.

Szé­kes­fe­hér­vár eles­té­vel (1543) Vázsony is vég­vár­rá vált. Fel­ada­ta a Bala­ton-fel­vi­dék védel­me és ellen­őr­zé­se, a por­tyá­zó török sere­gek szét­ker­ge­té­se volt. A törö­kök egy­szer sem fog­lal­ták el, igaz védői 1593-ban egy rövid idő­re a vár­ból elme­ne­kül­tek. Őrsé­ge az eltelt száz­öt­ven év alatt mind­vé­gig magya­rok­ból állott. Érde­kes, hogy a vég­vá­ri vité­zek a török­vész elmúl­tá­val a kör­nyék fal­va­i­ban, így Nagy­vá­zsony­ban, Nemes­le­ány­fa­lu­ban, Mencs­he­lyen tele­ped­tek le. Leszár­ma­zot­ta­ik ma is ott élnek.

A vár bel­se­je a for­rás­sal (bal oldalt alul) – A szer­ző fel­vé­te­le
A rész­ben hely­re­ál­lí­tott bar­ba­kán bel­ső képe (A szer­ző fel­vé­te­le)
Kini­zsi Pál kiál­lí­tott sír­em­lé­ke a vár­ká­pol­ná­ban (A szer­ző fel­vé­te­le)

A Hor­váth csa­lád mag­va­sza­kad­tá­val, 1649-ben Zichy Ist­ván sze­rez­te meg az ura­dal­mat. Az 1702-es „vár­rom­bo­lá­si ren­de­let” Vázsonyt a Zichy csa­lád­ra való tekin­tet­tel nem érin­tet­te, mivel ekkor helyi­sé­ge­it még lak­ták. Így a Rákó­czi-sza­bad­ság­harc­ban újból sze­rep­hez jut­ha­tott, ám ezt köve­tő­en az elavult erő­dí­tés hadá­sza­ti jelen­tő­sé­gét vég­leg elvesz­tet­te. Később a Zichyek a vár lakó­tor­nyát még töm­löc­ként hasz­no­sí­tot­ták, majd egy ide­ig pálin­ka­főz­de műkö­dött ben­ne. Az épü­let­együt­tes a XVIII. szá­zad máso­dik felé­ben már romos volt, az addig épség­ben maradt lakó­tor­nyot pedig föld­ren­gés ron­gál­ta meg. Jel­leg­ze­tes tete­je 1860-ban tűz­vész mar­ta­lé­ká­vá vált, amit nem sok­kal később az Orszá­gos Műem­lék Bizott­ság lapos bádog­te­tő­vel pótolt. A pusz­tu­ló műem­lék azon­ban már évszá­za­dok­kal ezelőtt nem­ze­ti emlék­hely­nek szá­mí­tott. Cso­ko­nai Vitéz Mihály két­szer is elza­rán­do­kolt „Vázsony szent omla­dé­ka­i­hoz”, amit vers­ben örö­kí­tett meg. (Gróf Erdődy­né Ő nagy­sá­gá­hoz c.) Kini­zsi Pál ham­va­i­nál írt pró­zai művé­ben így szól a köl­tő: „Ő kisz­tet, ó, Múzsám, tége­det! indúlj tehát, szedd fel Kini­zsi ham­va­it, s hintsd a magya­rok kebe­lé­be; fel­éled majd haj­da­ni tüzök.”

Nagy­vá­zsony ide­gen­for­ga­lom­ban betöl­tött sze­re­pe első­sor­ban Kini­zsi Pál máig élő kul­tu­szá­nak köszön­he­tő. Kini­zsi nap­ja­ink­ban is a haza­sze­re­tet és áldo­zat­kész­ség, az ele­mi fizi­kai erő min­ta­ké­pe. (Tegyük hoz­zá, had­ve­zér­ként egyet­len csa­tát sem vesz­tett!) Töp­ren­gés nél­kül állít­hat­juk pél­da­ké­pül a jövő nem­ze­dé­kek elé. Az erős, bátor, hazá­ját védel­me­ző, szü­lő­föld­jét fel­vi­rá­goz­ta­tó – és a szel­le­mi javak­ról sem meg­fe­led­ke­ző – pat­ri­ó­ta olyan embe­ri minő­sé­get köz­ve­tít, amely­re min­dig szük­ség van, külö­nö­sen egy morá­li­san cső­döt mon­dott kor­szak­ban.

A lakó­to­rony az ere­de­ti tető­vel – Ahogy Rómer Fló­ris 1860-ban lát­ta (Kép: Varak.hu)

Nagy­vá­zsony várát 1955–60 között Éri Ist­ván veze­té­sé­vel fel­tár­ták és rész­le­ge­sen hely­re­ál­lí­tot­ták. Saj­nos, ma csak a lakó­to­rony, a bar­ba­kán és a res­ta­u­rált vár­ká­pol­na lát­ha­tó viszony­la­gos épség­ben. A vár töb­bi része azon­ban még rom­ja­i­ban is érdek­fe­szí­tő. Az épü­let­együt­tes álla­po­ta ugyan­ak­kor mielőb­bi fel­újí­tást indo­kol­na. Ebben az eset­ben – a diós­győ­ri pél­dát követ­ve – fel kell vet­ni az elpusz­tult, de doku­men­tált részek hely­re­ál­lít­ha­tó­sá­gá­nak kér­dé­sét is (külö­nö­sen a lakó­to­rony ere­de­ti tete­jét kel­le­ne rekonst­ru­ál­ni). Tekin­tet­tel a vár tör­té­ne­té­re, a nem­ze­ti emlé­ke­zet­ben betöl­tött sze­re­pé­re, vala­mint arra a tény­re, hogy itt volt Kini­zsi Pál köz­pont­ja, a Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge kez­de­mé­nyez­te tör­té­nel­mi emlék­hellyé nyil­vá­ní­tá­sát.

Hetzmann Róbert
Magyar Patrióták Közössége
© 2015. február 16.

 


 

Felhasznált irodalom:

Éri Ist­ván: Nagy­vá­zsony – Műem­lé­ke­ink soro­zat. Buda­pest, 1969.

Nagy­vá­zsony – Varak.hu

Hely­szí­nen kiál­lí­tott anya­gok.