Írta: Lovász Ádám

„Az érzéki kultúra végzetes válsága elérkezett. Szemeink láttára követ el öngyilkosságot.” (Sorokin 1957 [1937]: 625)

„…olyan érzésem van mintha a fejem felett egy anonim hatalom lebegne és nomáddá kívánna változtatni…” (Merleau-Ponty 2002 [1945]: 516)

Korunk egyik alapvető kérdéséről kívánunk szólni, ami a vándorlás témája. Ezúttal tudatosan kerülnénk a „bevándorlást” mint fogalmat, mivel a maga teljességében kívánjuk értelmezni a mobilitás, népmozgás társadalmi jelenségét. Szándékosan mellőznénk a média-beszámolók sokaságát. Ezeket aki kívánja, fellelheti. Másról sem szól a közbeszéd jóformán, mint a legújabb jelenetekről, konfliktusokól, adminisztratív eljárásokról, biztonsági veszélyekről, befogadásról, emberségről (vagy annak vélt hiányáról) és nem utolsósorban a politikai helyezkedésről. Nem kívánunk pusztán társadalomtudományi szinten sem megrekedni, még a társadalomtudományi vizsgálódásnál is mélyrehatóbb diagnózist kívánunk felállítani.

Az Iszlám Állam felrobbantotta Palmyra ókori műemlékeit

A migrációs válság megoldása, egyáltalán Európa vagy a világ számára bármely jövőkép felvázolása, megköveteli tőlünk annak megértését, miről is van szó. Minden olyan vizsgálódás, amely egyik vagy másik felelősre kívánja hárítani a kizárólagos felelősséget, szükségképpen felületes, legfeljebb geopolitikai jellegű politikai gazdaságtan marad. Igen, tudjuk nagyon jól, hogy a Nyugat nyíltan közreműködött Szíria önfelszámolódásában. Rendelkezésre állnak információk arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok szövetségi rendszerébe tartozó országok aktívan támogatják a különböző dzsihadista szervezeteket Szíriában. Ezt tudjuk (Telegraph 2014). Tudjuk hogy az amerikai külügyeseket látványosan nem érdekli, hogy a nyugati titkosszolgálatok által Szíriába eljuttatott fegyverek iszlamista szélsőségesek kezeibe jutnak (Foreign Policy 2012). Tudjuk hogy a török állam nemzeti érdekei megkövetelik, hogy minél sebesebben szabaduljon meg kétmillió szír menekülttől, és mindent meg is tesz ennek érdekében (ekathimerini.com 2015).

De miben rejlik a krízis valódi oka? Egyáltalán: ki van válságban és miért? Mi az, ami válságban van? Távolról sem triviális, elvont kérdés ez, hiszen a megoldás tekintetében is tisztában kell lennünk a háttérrel, a hosszú távú tendenciákkal, hogy akár megközelítőleg is adekvát módon cselekedhessünk mi, akik a huszonegyedik századi Európában élünk.

Ókori szobrokat vernek szét az Iszlám Állam tagjai

Annak érdekében hogy elkerülhessünk bizonyos félreértéseket, tisztáznunk kell egyes alapvető fogalmakat. Tisztáznunk kell, hogy az ember szükségképpen egy lokalitáshoz kötődik, olyan lokalitáshoz melyet saját teste, környezete és kultúrája határoz meg, illetve határol be. Ott lehetünk szabadok, ahol önmagunk lehetünk, abban a lokalitásban, amelyben emberré fejlődhetünk és amely lehetővé teszi mindezt számunkra. Azon szereplők, akik nem képesek ezt az alapvető ontológiai tényt felismerni, önmagukat rekesztik ki a párbeszéd lehetőségéből. Egy bizonyos fokú alapvető egyetértés, konszenzus szükségeltetik ahhoz, hogy egyáltalán beszélhessünk vitapartnerünkkel valamiről. Parttalan vándorlásról beszélni, korlátlan mobilitásról egész egyszerűen értelmetlen, értelmet nélkülöző beszéd. A kozmopolitizmusnak vagy internacionalizmusnak semmilyen kapcsolata sincs a valósággal. Peter Sutherland ENSZ migrációügyi főbiztos (és nem mellesleg, a Goldman Sachs angliai ügyvezetője) 2012-ben kifejezte reményeit azt illetően, hogy az Európai Unióba irányuló vándorlás fokozásával „lebonthatóvá válhat” ezen országok homogenitása (BBC News 2012). Mint fogalmazott a parlamenti meghallgatáson, „multikulturális államokat kell kifejlesztenünk.” Őszintesége a globális uralkodó osztály céljait illetően meglepő; nyilvánvalóan óhajtják a „magasabb versenyképességet”, vagyis a magasabb profitot, amelyet a tömeges olcsó munkaerő biztosíthat.

Ugyanakkor mindamellett, hogy valós gazdasági érdekekről van szó – olyan érdekekről, amelyek alapvető módon befolyásolják materialista társadalmunk működését, működtetését – nem szabad minden esemény mögött kizárólag gazdasági indokokat és célkitűzéseket keresni. A kizárólag gazdasági-alapú megközelítésmódok, értelmezési keretek hibája a kortárs társadalmi rendszer szempontjainak a túlzott átvétele. Mint Jean Baudrillard fogalmazott a marxizmussal való szakítását követően, a marxizmus nem egyéb, mint a „termelés tükre” (Baudrillard 1975). Azaz, a kizárólag materialista jellegű társadalomkritikai irányzatok szem elől tévesztik azt, hogy csak a fennálló társadalmi rendszer működik többnyire materialista alapon. Vagyis a történelem egésze távolról sem a gazdasági fluktuációit követi. Ily módon a materialista rendszerellenes irányzatok – úgy, mint a marxizmus – a kapitalista termelési mód visszatükröződéseivé és rabjaivá válnak, és kiveszik belőlük a valóban forradalmi jelleg. Mélyebb rétegeket érint a válság a politikai gazdaságtan által megragadható rétegeknél. Mint Maurice Merleau-Ponty írja egy helyütt:

„A világot megértem mert van számomra közelség és távolság, előtér és háttér, és mert ily módon válik számomra értelmezhető látvánnyá és ruházódik fel jelentőséggel;  végső soron abból adódik megértésem, hogy egy bizonyos módon helyezkedek el a világban, és ezáltal a világ is megért engem.” (Merleau-Ponty 2002 [1945]: 472)

Merleau-Ponty gondolkodásának kulcsfontosságú eleme a „helyzet”, a szituáció hangsúlyozása. Hogy miként kapcsolódik egy több mint fél évszázaddal ezelőtt írt filozófiai szöveg korunk problematikájához, az elhelyezkedés fogalmának elemzéséből bontakoztathatjuk ki. Igazi megértés vagy egyáltalában emberhez méltó lét csakis ott képzelhető el Merleau-Ponty nézete szerint, ahol kötődünk a lokalitásunkhoz. Abból a körülményből adódik a lokalitáshoz való rögzítettségünk, hogy elkerülhetetlenül testbe vagyunk ágyazódva. Szó szerint elképzelhetetlen, hogy testünkön kívül képzeljük el magunkat, legalábbis biológiai életünk során. (Merleau-Ponty 2002 [1945]: 105) Ez alapvető körülmény, amelynek elfelejtése az egyik legsajátosabb jellegzetessége a fennálló társadalmi rendszernek. A mobilitás korlátlansága az ember létalapjainak felszámolása. Távolról sem véletlen eme összefüggés, mivel valóságos veszély az összcivilizációs összeomlás. Egy nagy vagyoni egyenlőtlenségekkel rendelkező, a természeti erőforrásokat gyors ütemben felemésztő civilizáció időtartama egy szimulációban legfeljebb 350 évre becsülhető, amikor is bekövetkezik a totális gazdasági összeomlás (Motesharrei et.al. 2014: 98). A globális felmelegedés és az egyre fokozódó aszályok hatását a szíriai konflitkus kirobbanásában felvázolták bizonyos beszámolók, noha elválaszthatatlan a geopolitikai manipuláció a környezeti válságtól, mivel forrásuk közös (Origo 2015). Azaz, az emberi létet veszélyeztető krízis okát a globális felmelegedésben kereső diskurzus sem hatol elég mélyre. Jóval többről van szó, mint a véletlenből, sok-sok tudattalan döntésből összeadódó össztársadalmi zavarról, amely megfelelő intézkedésekkel rövid idő alatt korrigálható volna.

De miben rejlik a válság, ha nem a globális klímaváltozásban? Valahonnét erednek ezek a létrontó tendenciák. Pitirim Sorokin szociológus kétféle civilizációs formát különböztetett meg: az „ideális” kultúrát és az „érzéki” kultúrát (Sorokin 1957 [1937]). Míg az ideális kultúrák nagy hangsúlyt fektetnek a transzcendens, vallási értékekre, addig az érzéki kultúrák sajátossága a materializmus. A válság oka röviden az, hogy Európa öngyilkos civilizációs utat választott, olyan utat, amely az egész világot romba döntheti. Ez a létrontó jellegű irányultság a modernizáció címszava alatt az egész világot jóformán a hatalmába kerítette. Minden létező társadalom, kivéve bizonyos lokális kulturális mintázatokat, alapvetően a sorokini értelemben vett „érzéki kultúrának” felel meg. Az érzéki mentalitás, mint Sorokin fogalmaz, „belesüllyed az események sorozatába, és folyton számontartja, és lejegyzi” (Sorokin 1957 [1937]: 318). Mivel elszakad az időtlenségtől, egyre instabilabbá válik; hiányzik belőle a végtelenségre való nyitottság. Ugyanis kizárólag a végtelen igenlése lehet forrása az egész társadalmat spirituálisan és praktikus értelemben egyaránt stabilizáló integrációnak (Sorokin 1957 [1937]: 318-320).

Ehelyett miből áll kortárs kultúránk? Sorokin alábbi sorai akár a mai „multikulturális” társadalmakról (értsd: a totális degradáció felé haladó, különböző törmelékkultúrákból összeverbuválódott katasztrófa-kultúrákról) is szólhatnának. Jelen értelmezési keretünkbe tökéletesen beleillenek:

„Kultúránk érzéki szuperstruktúrája egyre fokozottabb mértékben fog hasonlítani egy jellegtelen kulturális szemétdombra, amelyet áthat a különböző meg nem emésztett kulturális elemekből összeálló szinkretizmus, minden egységtől és egyéniségtől mentesen.” (Sorokin 1957 [1937]: 700)

A kulturális szemétdomb szinktretizmusa a Nyugat, sőt, a világrendszer egészének mai állapotát hűen tükröző megállapítás. A vándorlás több, mint emberek mozgása; ahogyan mozognak, elűzetnek vagy beűzetnek emberek, emberi testek, akképpen roncsolódnak szét kultúrák, zúzódnak össze évezredes hagyományok. Természetesen a hagyományok összeomlásának, összeomlasztásának politikai haszonélvezői minden földrészen igyekeznek a saját maguk javára fordítani a világkorszak által kínált lehetőségeket. Míg Magyarországon önmagukat antiklerikálisként és anti-keresztényként pozícionálók megkérdőjelezik az egyre csekélyebb súlyú egyházak legitimitását, addig az Iszlám Állam évszázados vallási hagyományokat tesz zárójelbe, például szúfi szentélyek lerombolásával (Metropol 2015; Reuters 2014). Mindkét politikai aktor szerepe a katasztrófában lényegében azonos, bármennyire is nincsenek tisztában ezzel a különböző dáesek. (A muszlimok dáesnek hívják az Apokalipszis idején újra felbukkanó, Sátánt szolgáló démonokat.) Minden kultúrának megvannak a maga dáesei. Előjeleiket nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk; ami fontos, az a társadalmi szerepük, társadalmi funkciójuk. A romboló, dezintegratív erők – mint Sorokin hangsúlyozza – az érzéki kultúra végső összeomlásának idején nyilvánulnak meg egyre fokozottabb mértékben:

„…a dezintegráció időszakai során különböző társadalmi és kulturális rendszereket jellemzi bizonyos felforgató jellegű tervek és mozgalmak megjelenése, az integrálatlan agyakkal rendelkező emberi tömegek lázadása, összeomlott mentalitású értelmiségiek által úszítva.” (Sorokin 1957 [1937]: 627)

Korunk alapvető tendenciáit nyugtalanítóan pontos módon azonosította a többnyire feledésbe merült gondolkodó. Lehetetlen az integráció egy olyan társadalmi rendszerben, amelynek legfőbb sajátossága a dezintegráció, az emberi lét alapjainak szétroncsolása. Szabadságunk nem eltérő a világba való beágyazottságunktól, mint írja Merleau-Ponty (Merleau-Ponty 2002 [1945]: 419). Ebből értelemszerűen az következik, hogy egy olyan társadalom, amely az ember saját világába való ágyazottságát tagadja, sőt aktívan felszámolja, emberellenes társadalom. Testet öltésünk óta elkerülhetetlenül részesei vagyunk ennek a világnak, amelybe beleszülettünk. A születés tényét nem hagyhatjuk figyelmen kívül; bármennyire is higgyjünk a másokat velünk összekötő testvériségben, a testvériség nem haladhatja meg saját léthez kötöttségünket.

Sorokin nézetében a fokozódó össztársadalmi káosz egy idő után materiális összeomlást is eredményez (Sorokin 1957 [1937]: 701). Hangsúlyos, hogy mentális szétesés előzi meg a gazdasági viharokat. Etikai csőd előzi meg tehát, temporális értelemben saját adottságaink tagadása, figyelmen kívül hagyása. A baj forrása Sorokin szerint ott kezdődik, ahol elmosódnak az olyan hagyományos különbségtételek, mint az igaz-hamis, szép-ronda, pozitív-negatív kettősségek (Sorokin 1957 [1937]: 699). Kevés ideje van hátra annak a társadalomnak, amely többé nem rendelkezik konszenzussal azt illetően, hogy miben rejlenek ezen fogalmak igazságtartalmai, vagy mely cselekvések és álláspontok felelnek meg ezeknek. A jóra vonatkozó tudás híján társadalmi anarchia következik be. Még a múlt legnagyobb kulturális értékeit is a felemésztődés és a gyors tönkretétel fenyegeti az érzéki kultúra összeomlása következtében (Sorokin 1957 [1937]: 701).

A megoldás tekintetében Sorokin borúlátóan optimista. Hatalmas pusztítások, a materiális jóléttől való megfosztódás árán a nyugati ember szemei ismét megnyílhatnak magasabb rendű nézőpontok irányába (Sorokin 1957 [1937]: 702). Szükséges átmenni bármely civilizációnak a kataklizmán ahhoz hogy megtisztulhasson és feltámadhasson, hogy ismét integráns egésszé válhasson. A tűz általi elpusztulást követően a nyugati kultúra „új karizmára” tehet szert. Annak tudatában, hogy a társadalmi változás elkerülhetetlen, cselekednünk kell. A huszonegyedik századi Európa lakóiként mentenünk kell a menthetőt, reményeinket ebbe az új karizmába helyezve, értékeinket megőrizve mindaddig, míg megnyilvánul kultúránk feltámadása.

Lovász Ádám
Magyar Patrióták Közössége
© 2015. október 9.

 


 

BIBLIOGRÁFIA:

Baudrillard, Jean (1975) The Mirror of Production (New York: Telos Press)

BBC News (2012) ’EU should ’undermine national homogenity’ says UN migration chief’, 2012.06.21.

ekathimerini.com (2015) ’Refugee flow linked to Turkish policy shift’, 2015.06.09.

Foreign Policy (2012) ’Two Cheers for Syrian Islamists’, 2012.08.23.

Metropol (2015) ’A DK levele Erdő Péter bíboroshoz’, 2015.09.06.

Merleau-Ponty, Maurice (2002 [1945]) The Phenomenology of Perception (London and New York: Routledge)
magyarul: Az ​észlelés fenomenológiája

Motesharrei, S., Rivas, J., Kalnay, E. (2014) „Human and nature dynamics (HANDY): Modeling inequality and use of resources in the collapse or sustainability of societies”, Ecological Economics 101 (2014), 90-102

Origo (2015) ’A klímaváltozás is okolható a szíriai polgárháborúért’, 2015.03.06.

Reuters (2014) ’Islamic State destroys Sufi shrines in eastern Syria – watchdog’, 2014.09.13.

Sorokin, Pitirim (1957 [1937]) Social and Cultural Dynamics. A Study of Change in Major Systems of Art, Truth, Ethics, Law and Social Relationships (Boston: Porter Sargent)