Ahogy arról korábban hírt adtunk, a budai Bem József tér emblematikus épületén, a Radetzky-laktanyán fennálló műemléki védettség 2018 végén megszűnt. Egyesületünk elkötelezett az ’56-os forradalomban és a rendszerváltozáskor is fontos történelmi szerepet betöltő egykori kaszárnya megőrzése iránt, ezért az ügyben illetékes II. kerületi Önkormányzathoz fordultunk, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a képviselő-testület 2016 júniusában változtatási tilalmat rendelt el az érintett területre vonatkozóan, amely jelenleg is fennáll.

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény értelmében változtatási tilalom elrendelése esetén tilos az érintett területen meglévő építményt átalakítani, bővíteni vagy elbontani, azon csak a törvényben meghatározott tevékenység (például a tilalom hatálybalépésekor már meglévő engedély alapján megvalósuló munka) végezhető. Mivel az ingatlan új tulajdonosa engedélyes tervekkel nem rendelkezik, ezért az épület nincs közvetlen veszélyben, azonban a műemléki védettség megszüntetése miatt a Radetzky-laktanya kálváriája még nem ért véget.

Azt is megtudtuk, hogy a képviselő-testület a II. Kerületi Építési Szabályzat hatálybalépéséig rendelte el a tilalmat, ugyanakkor a szabályzat elfogadására egyelőre nem került sor. A törvény alapján három év elteltével, azaz idén nyáron a tilalom lejár, ha a képviselő-testület nem meghosszabbítja meg. Az elrendelés oka azonban most is fennáll, hiszen nem ismert a Radetzky-laktanya új tulajdonosának szándéka. Emiatt álláspontunk szerint az egyedüli felelős döntés a változtatási tilalom meghosszabbítása lehet.

A műemléki védettség megszüntetését követően partnerszervezetünk, a Fiatal Műemlékvédők Egyesülete a Radetzky-laktanya helyi védelem alá helyezését kezdeményezte a Fővárosi Önkormányzatnál. A Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályának válaszából kiderül, hogy a II. kerület a Bem József tér jellegzetes arculatának megtartása érdekében szeretné megőrizni a laktanya térre néző homlokzatát és épületrészét, valamint az is, hogy a helyi védelem alá helyezés kérdése legkorábban idén ősszel kerülhet a Fővárosi Közgyűlés elé. Ha azonban a kerület addig megfelelő szabályokat alkot az épület megóvása érdekében, a Főváros a védelem alá helyezési eljárást megszünteti. Bármelyik lehetőség valósuljon is meg a későbbiek során, a leírtak mindenképpen bizakodásra adnak okot, hogy talán mégis meg tudjuk őrizni a Bem téri épület építészeti értékeit az utókornak.

Bár mindezek alapján megállapítható, hogy a Radetzky-laktanyát közvetlen veszély jelenleg nem fenyegeti, az új tulajdonos tervei továbbra sem ismertek, ezért korai lenne az épület megmeneküléséről beszélni. Egyesületünk tovább folytatja a küzdelmet a felelősségteljes, épített örökségünk iránti tiszteletet kifejező döntések meghozatala érdekében.

Cs. G., Magyar Patrióták Közössége © 2019. április 24.