Írta: Lovász Ádám

A Transz-Atlanti Szabadkereskedelmi Egyezmény (TAFTA vagy másnéven TTIP) a fejlett világ nemzetei és közösségei előtt álló legnagyobb kihívás. Arról kell döntenünk, hogy milyen Európát kívánunk. A közösségek Európáját kívánjuk-e megvalósítani, vagy a nagyvállalatok „Amerópáját?” Valamennyi politikaelméleti paradigma szerint a demokrácia fontos összetevője, mondhatni nélkülözhetetlen alkotóeleme a jogállamiság. Amint arra többen is felhívják a figyelmet, például George Monbiot, újságíró, a TTIP éppenséggel ezt (is) veszélybe sodorja. [1] Egyenesen odáig megy az említett újságíró, hogy a demokrácia és a közösségek elleni „frontális támadásként” jellemzi.

Fontos a jogállamiság, hiszen biztosíthatja többé vagy kevésbé a gazdasági hatalomból kirekesztettek jogainak védelmét azokkal a csoportokkal szemben, akik gazdasági túlsúllyal rendelkeznek. A jogállam e kompenzációs lehetőségét venné el a szabadkereskedelmi egyezmény. Az eddig kiszivárgott részletek szerint (a tárgyalások szupertitkosak, a nyilvánosság elől elzárva zajlanak, ezért a közvélemény csupán abból értesülhet, amit maguk a résztvevők hoznak nyilvánosságra) az USA és EU között kötendő egyezmény szentesítené a „befektetői-állami vitarendezési mechanizmust”. Ez annyit jelentene, hogy a nagyvállalatok érdekei a nép által választott kormányoknak a jogkörét is felülírnák azáltal, hogy amennyiben valamely jogszabály kárt okozna számukra, kárpótlásért pert indíthatnának egy területen kívüli bíróság előtt a fogyasztóit vagy piacait védő állam ellen. Vagyis a nagyvállalatok nyílt diktatúrája valósulna meg.

Erre több nemzetközi példa is akad. Amikor az ausztrál kormány elrettentő jellegű cigaretta csomagolást írt elő, a cigarettagyártó nagyvállalat, a Philip Morris nem csak az ausztrál Legfelsőbb Bíróságon támadta meg a fogyasztók egészségét védeni hivatott törvényt, hanem offshore bírósághoz fordult, amelytől „többmilliárd dollárnyi kárpótlás odaítélését reméli” a cég szóvivőjének nyilatkozata szerint.[2] A nemzetközi per jogalapja egy Ausztrália és Hongkong közötti szabadkereskedelmi egyezmény; ennek értelmében az egyezmény feltételeit megsértette az ausztrál törvényhozás, mivel az említett, egyébként amerikai dohányipari vállalat ausztrál leányvállalata a hongkongi részleg alá tartozik, így a Philip Morris ausztráliai cigaretta-értékesítése „nemzetközi kereskedelemnek” minősül. A bíróság ugyan elutasította a Philip Morris keresetét[3], azonban e jogi lehetőség puszta fennállása is veszélyezteti a nemzeti szuverenitást és a jogállamiságot. Természetesen ezért nem hibáztathatjuk a vállalatot; a profit maximalizálására való törekvés a tőkés vállalkozások sajátossága. Viszont azt is fel kell ismernünk a példa kapcsán, hogy a profithajsza ebben a vitarendezési mechanizmusban minden egyéb szempontot felülbírál, még akár a nemzeti bíróságok végzéseit is.

Másik ok az aggodalomra a GMO-termékek ügye, amely azonban sokkal súlyosabb és beláthatatlanabb következményekkel járhat. Már nyílt titok ugyanis, hogy az egyezmény zöld utat nyitna az Egyesült Államokból érkező génmódosított termékeknek. Egy német miniszter szerint  a GMO-termékeket nyugodtan lehet majd forgalmazni az  EU területén az egyezmény értelmében.[4]  Nyilvánvaló, hogy egyfelől az emberiség a kezdetek óta folytat génmódosító tevékenységet, elvégre a narancs vagy az alma nem fordul elő a természetben az ember számára ízletes formában. Azonban a biotechnológia mai formájában a tőkének alávetett tudományág, amely szükségképpen a profitérdekeket, a minél gyorsabb tőkefelhalmozás érdekét szolgálja. Ennek okán a biológiai fejlődés, tenyésztés folyamatát rendkívüli módon felgyorsította, nem mindig előnyös eredményekkel. Szinte közismertté váltak az úgynevezett „egygenerációs” magvak, amelyeket kifejezetten azért fejlesztett ki egy amerikai mezőgazdasági nagyvállalat, hogy minden évben meg kelljen vásárolnia a termelőnek, és ne lehessen újra ültetni belőlük.[5] Többek között az ehhez hasonló botrányok, valamint az egészségre gyakorolt hatásukat körülövező bizonytalanság következtében tökéletesen érthető, hogy az európai közvélemény inkább a fontolva-haladást tartja előnyösebb társadalmi magatartásnak GMO-k terén.

Az egyezmény ellenzői nem a technológiát ellenzik, hanem annak elhamarkodott, profit-központú, a környezet és az emberiség potenciális kárára történő alkalmazását. A tőke alapvetően embertelen erő amely rajtunk keresztül, ám tőlünk függetlenül igyekszik érvényesíteni önmagát a világban. Ennek részét képezi a felgyorsulás, az evolúciós folyamatok természetellenes felgyorsítása, így a biotechnológiai beavatkozás is. Nem megnyugtató, amikor az egyezmény védelmezői azzal igyekeznek a közvéleményt jobb belátásra bírni, hogy „a TTIP nem kizárólag klór-csírkékből és GMO-kból áll”.[6] Köszönjük szépen, de ezekből nem kérünk! Nem kérünk génpiszkált alapanyagokból készült élelmiszert! Nem kérünk Frankenstein-növényeket!

Arra a kérdésre kell választ találunk, hogy mi a fontos számunkra: kontinensünk hosszútávú fenntarthatósága, az emberek egészsége, a helyi közösségek sorsa, a jogállamiság, a környezet, az alkalmazottak jogai, vagy, mindezekkel szemben a profit? Az egyezmény a hivatalos számítások szerint évente mindössze 0,5%-ot adna hozzá az EU GDP-jéhez, az Egyesült Államok GDP-jéhez pedig éves szinten 0,4%-ot.[7] Ezen számok nem mellékesek, különösen, mivel az EU jelenleg alig számolhat bármilyen növekedéssel, részben az Orosz Föderáció elleni szankciókból adódóan. Azonban a szabadkereskedelemből eredő hosszútávú lehetséges károkat illetően nem készültek számítások. Ezen számok, bármennyire is sokat jelenthetnek, elenyészőek a kockázatokhoz képest. Továbbá, a növekedésnek vannak egyéb lehetőségei. Az elmúlt napokban az Európai Bizottság botrányos körülmények között megvétózott egy hulladékkezelésről szóló tervezetet, amely éves szinten 1%-os GDP növekedést hozhatott volna az EU-nak, és fenntarthatóbbá-tette volna az európai hulladékkezelési rendszert.[8] Ezt gazdasági haszna ellenére a Bizottság visszavonta.

Számunkra létfontosságú a szabadkereskedelmi egyezmény megállítása, mert a génmódosított termékek olyan egészségügyi és környezetvédelmi lavinát indíthatnak el, amelynek hatásai még több nemzedék múlva is érezhetőek lesznek. A magyar Alaptörvény világosan fogalmaz a GMO-termékeket illetően. Mint az ausztrál eset mutatja, a szabadkereskedelmi egyezmények által lehetővé tett nemzetközi kereskedelmi jogi bíráskodás még az egyes országok alaptörvényeit, alkotmányait, bírósági rendszereit is felülírhatja! Ez azzal járhat, hogy a cégek akarata lesz elsődleges, akármilyen törvényt is hoz valamelyik demokratikusan megválasztott törvényhozó testület. Ezért sem mehetünk bele ilyen egyezménybe, amely várható hatásairól már a Magyar Nemzet is cikkezett.[9]

Egy másik nagyon fontos veszélyforrás a kulturális javak „szabad áramlása”. Egy szemléletes, ám tanulságos példával illusztrálnánk, hogy mit is jelent ez utóbbi összetevő, amely egyébként a médiafigyelmet nagyrészt elkerülte. A kulturális szennyezés első látásra kevésbé tűnhet kártékonynak az élőrendszerek károsításánál, a környezet GMO-k általi megfertőzésénél vagy a dolgozók jogainak a csorbításánál. Azonban aki ezt gondolja, tévedésben van. Még az eddigieknél is lazábban szabályozná a szerződés a „kulturális javak” cseréjét, azaz még könnyebben áramlana be az Egyesült Államokból a (kisebb hányadában) magaskultúra, valamint a (nagyobb részt) tömegkulturális kommunikációs szennyezés. Ékes példája az utóbbinak az EuroDisneyland. Az említett szórakoztatópark teljes kudarc Franciaország számára, mivel csupán az anyavállalat számára biztosít valamennyi bevételt; a franciák számára anyagi veszteségeket és monumentális esztétikai csúfságot hozott.[10] A kulturális javak kereskedelmének további lazítása vélhetően nem javítana a média színvonalán, és még több ilyen kudarcot tenne lehetővé. Talán részben az EuroDisneyland csődjéből tanulván éppen a franciák voltak azok, akik első körben szorgalmazták a kultúra kiszedését a készülő TTIP-egyezményből, hiszen ők maguk tapasztalhatták meg, hogy a kulturális színvonal amerikanizálódása – túl a kultúra hanyatlásán – még csak anyagilag sem éri meg nekik (ugyanis nem az amerikai cég, a Walt Disney „fürdött be”, hanem a döntően francia kisbefektetők).

Nekünk ebből is tanulnunk kell, vagyis védelmeznünk kell kulturális javainkat is. Ha a nemzet feladja sajátos kultúráját és hagyja azt elveszni a kultúrszemét tengerében, az nemcsak szellemi csődhöz vezet, hanem gazdasági értelemben vett kudarchoz is, amit a francia Disneyland esete is mutat. A tőke Amerópája helyett a közösségek és nemzetek Európája áll a mi érdekünkben, egy olyan Európa megteremtése, amely egyenlő félként képes fellépni a nemzetközi porondon más kontinensekkel szemben. Annak érdekében, hogy egy ilyen erős Európa megszülethessen, vissza kell térnie gyökereihez. A hagyományos európai értékekhez való visszatérés nem fog menni, ha feladjuk identitásunkat és amerikanizáljuk társadalmainkat.

Lovász Ádám
Magyar Patrióták Közössége
© 2015. február 9.

 


 

HIVATKOZÁSOK

[1] http://www.theguardian.com/commentisfree/2013/nov/04/us-trade-deal-full-frontal-assault-on-democracy

[2] http://www.theguardian.com/world/2011/jun/27/philip-morris-australia-cigarette-packets

[3] http://www.smh.com.au/national/australia-wins-first-battle-in-plain-packaging-trade-dispute-20140703-zst8d.html

[4] http://www.reuters.com/article/2015/01/12/us-germany-ttip-idUSKBN0KL0TF20150112

[5] http://www.corpwatch.org/article.php?id=15825

[6] Lásd 4. hivatkozás

[7] http://www.reuters.com/article/2013/02/13/us-eu-us-trade-idUSBRE91C0OC20130213

[8] http://www.euractiv.com/sections/sustainable-dev/waste-laws-will-be-binned-despite-protests-311508

[9] http://mno.hu/jegyzet/kerry-mezesmadzagja-1270216

[10] http://www.reuters.com/article/2015/02/02/us-eurodisney-shareholders-specialreport-idUSKBN0L60UU20150202