99 év telt el az eddigi világtörténelemben példátlan trianoni országcsonkítás óta. 99 év, 3 emberöltő. Generációk nőttek fel az anyaország határain túl elnyomásban, megalázottságban, kitaszítottságban. Másodrendű állampolgárokként saját, őseik által szerzett, hőn szeretett szülőföldjükön.  Felsorolni is nehéz lenne a 99 év alatt történt, magyarokkal szemben elkövetett atrocitásokat: sortüzek, vérengzések, bebörtönzések, kivégzések, kilakoltatások, vagyonelkobzások, jogfosztottság, folyamatos, napi szintű megfélemlítés, megaláztatás, elnyomás. És még folytathatnánk végeláthatatlanul az utódállamok által a magyarság felszámolása érdekében elkövetett számolatlan bűnöket, visszaéléseket. 99 év telt el ilyen borzalmasan nehéz körülmények között, de a határokon túlra rekedt magyarság küzdött, kitartott és megmaradt. Megfogyott bár, de kitartott és hű maradt identitásához, hagyományaihoz, hitéhez.

Fotó: Pinti Attila / Székelyhon.ro
Fotó: Pinti Attila / Székelyhon.ro

2019-ben, a trianoni békediktátum után 99, a rendszerváltás után 29 évvel, az Európai Unióban részben „egyesített” Kárpát-medencében joggal gondolhatnánk, hogy nem kell többé szenvednie sem a felvidéki, sem a kárpátaljai, sem az erdélyi, sem pedig a délvidéki magyarságnak, hogy békében élhetnek, boldogulhatnak végre saját szülőföldjükön. Úgy látszik azonban, hogy a helyzet 99 év óta mit sem változott, az utódállamok törekvése a magyarság felszámolására nem lankad. Legfeljebb az eszközök változtak, valamelyest. Hogy csak az idei évből említsünk néhány példát a magyarok ellen elkövetett eseményekből: himnusz betiltása Felvidéken, a magyar nyelv használatát korlátozó nyelvtörvény Kárpátalján, a magyar nyelvű felsőoktatás ellehetetlenítése Marosvásárhelyen, Beke István és Szőcs Zoltán jogtalan elítélése és bebörtönzése. A sort még hosszan lehetne folytatni, és akkor még nem ejtettünk szót a hétköznapokban tapasztalt folyamatos visszaélésekről, a magyar helyiségnévtáblák, feliratok leszedéséről, összefirkálásáról, a magyar nyelv és jelképek használatának korlátozásáról, a magyar beszédért kapott megaláztatásokról, emlékműveink megrongálásáról, meggyalázásáról. Szinte már fel sem kapjuk a fejünket egy-egy, nemzettársainkat ért, mindenféle emberi, közösségi jogokat súlyosan megsértő támadásra. A folyamatos küzdelembe az elszakított magyarok egy része belefáradt, az anyaországi magyarok egy részét nem érdekli határokon túli nemzettársainak sorsa, jövője. A trianoni utódállamok joggal gondolhatják, eljött az ideje a megmaradt magyarság végleges megtörésére, felszámolására.

2019. június 6-án, két nappal a békediktátum 99. évfordulóját, és 5 nappal a csíksomlyói pápalátogatást (!) követően, az úzvölgyi katonatemetőnél történt román atrocitás még a sokat megélt magyar közvéleményt is sokkolta. Elképesztő, hogy a román hatóságok által is törvénytelennek minősített (!) eljárás ellenére a románok folytatják a magyar hősök sírjainak meggyalázását. A többszörös számbeli fölényben levő, feldühödött román tömeget a nagy számban jelenlévő csendőrség nem tudta (akarta?) feltartóztatni, és a békésen imádkozó, élőláncot alkotó magyarokon áttörve, a székely kaput betörve elfoglalták a temetőt, ahol barbár hordaként ordítozva („Ki a magyarokkal az országból!”), széttörték, kitépték a magyar hősöknek emléket állító fakereszteket. Hihetetlen látni az agresszív, román csürhe és a békés, imádkozó magyarok közötti, óriási, szakadékot képező különbséget.

2019. június 6-án a románok elfoglalták az úzvölgyi magyar katonatemetőt, miközben az ezredéve ott élő székelyek, magyarok Üdvözlégyet és Miatyánkot szavaltak. Úgy látszik, 5 nappal a pápa látogatása után már csak ők emlékeznek a katolikus egyházfő szavaira: „járjunk együtt az úton, és engedjük, hogy az evangélium legyen az a kovász, amely képes megajándékozni népeinket az üdvösség örömével”. Úgy látszik, 99 évvel a trianoni békediktátum után a románok már nem elégednek meg elorzott hegyeinkkel, folyóinkkal, városainkkal. Temetőink, hőseink is kellenek nekik. Múltunkat is el akarják törölni. Egyértelmű választ adtak a pápa szavaira: nem akarnak velünk együtt élni, nem akarják összevarrni a jövőt. Ők a jövőt nélkülünk, a magyar jelenlét teljes felszámolásával képzelik el. A magyar külügy bekérette a román nagykövetet, aki azonban megtagadta a párbeszédet. Nem csupán egy román szélsőségesek szűk csoportja által elkövetett akcióról van tehát szó, hanem a román állam által nyíltan támogatott magyarságüldözésről.

99 évvel Trianon után fordulóponthoz érkeztünk. Kijelenthetjük, hogy a jelenlegi folyamatok mellett a határon túlra rekedt magyarság biztosan nem fog kibírni még egy évszázadot.

Trianon után a megcsonkított, feldúlt és szétbombázott, megalázott Magyarország fel tudott állni poraiból. Elődeink hittek a felemelkedésben, az ország újjászületésében és mindent ennek rendeltek alá. Iskoláinkban minden reggel elhangzott a Magyar Hiszekegy. Két évtizeddel később valóban feltámadt Magyarország. Bár néhány évvel később idegen hatalmak a magyar szabadságot ismét sárba tiporták, a felszabadulás, az anyaországhoz való visszatérés határtalanul boldog emlékét senki nem veheti el tőlünk.

Mindszenty József hercegprímás szavai szerint „Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!” Imádkozzunk hát mi is, csatlakozzunk az úzvölgyi temetőnél imádkozó székely testvéreinkhez és mondjuk el napról napra Magyar Hiszekegyünket:

Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen.

Kassay Gergő
Magyar Patrióták Közössége, titkár ©2019. 06. 07.