Magyar­or­szág han­gu­la­ta nyo­masz­tó, a saj­tó levert. A Bors­szem Jan­kó júni­us 3-i szá­ma ele­jén egy egész olda­las raj­zot jelen­te­tett meg: embe­rek tíz­ez­re­i­nek töme­ge, az elő­tér­ben egy asz­tal, raj­ta papír­lap­pal, a papír­la­pon tol­lat tar­tó kéz­zel. A kép alá­írá­sa a követ­ke­ző­kép­pen hang­zott: “Alá­ír­juk-e?” A vicc­lap sikert ara­tott – az embe­rek azon­ban nem nevet­tek, hanem sír­tak raj­ta…

Trianon-emlékmű Egerben
Tri­a­non-emlék­mű Eger­ben

A Simo­nyi-Sema­dam Sán­dor vezet­te kor­mány júni­us 4-én kato­nai készült­sé­get ren­delt el, a váro­sok­ban a rend­őr­őr­sé­get meg­ket­tőz­ték. Buda­pest állan­dó tele­fon­össze­köt­te­tés­ben állt Párizzsal. A nagy saj­tó­or­gá­nu­mok kiadó­hi­va­ta­lai előtt nagy töme­gek les­ték a kira­kat­ban időn­ként meg­je­le­nő friss hír­köz­le­mé­nye­ket. Az utcák kora reg­gel­től nyug­ta­lan­ság­gal vol­tak tele. Az embe­rek arcán szo­ron­gás és fáradt­ság lát­szott. Az utcán sem zaj­lott az élet olyan heve­sen, aho­gyan szo­kott. Tíz óra után pár perc­cel jött egy hír… egy vég­ze­tes hír. Meg­kon­dul­tak a haran­gok. Előbb Pes­ten, aztán az ország töb­bi terü­le­tén is elter­jedt a hír… Két órán át tar­tott a harang­zú­gás. Az egész ország terü­le­tén zúg­tak a haran­gok.

Buda­pest gyász­ba borult, az embe­rek feke­té­be öltöz­tek. Gyász­lo­bo­gók leng­tek min­den­hol. Az embe­rek, a fér­fi­ak­tól az asszo­nyo­kon át a gye­re­ke­kig és az öre­ge­kig mind zokog­tak. Embe­rek ráz­ták hara­go­san az ég felé az öklü­ket. Az Okto­gon sar­kán egy rok­kant kato­na letép­te zub­bo­nyát és könyök­ben levá­gott cson­ka kar­ját mutat­va, őrjöng­ve kia­bál­ta: “Hát ezért?”

Az utcá­kon isme­ret­len embe­rek borul­tak egy­más nya­ká­ba, mások a zoko­gó­kat vigasz­tal­ták. A rik­kan­csok hang­ja vágott bele időn­ként ebbe a gyá­szos han­gu­lat­ba: “Rend­kí­vü­li kiadás!” A lapok gyász­ke­ret­ben jelen­tek meg, az embe­rek han­go­san olvas­ták egy­más­nak a vezér­cik­ke­ket.

A Múze­um kör­úton az embe­rek a Him­nuszt kezd­ték éne­kel­ni.

A temp­lo­mok hamar tele let­tek síró embe­rek­kel, papok pró­bál­ták vigasz­tal­ni az elke­se­re­dett embe­re­ket.

Az ország összes ital­mé­ré­se bezárt. Min­den zár­va volt, csak a haran­gok zúg­tak, sirat­ták az elhuny­tat. Az isko­lá­ban nem taní­tot­tak, a diá­kok és a taná­rok egy­aránt sirat­ták az elhuny­tat. Az elhuny­tat, az ezer éves Magyar­or­szá­got.

Miköz­ben Magyar­or­szá­gon ez a síron túli han­gu­lat ural­ko­dott, vala­hol Párizs mel­lett, a XIV. és XV. Lajos fran­cia kirá­lyok által épít­te­tett Tri­a­non-kas­tély­ban meg­cson­kí­tot­ták hazán­kat. A ma ren­del­ke­zés­re álló ada­tok alap­ján Magyar­or­szág vesz­te­sé­ge szá­mok­ban kife­jez­ve a szer­ző­dés alap­ján a követ­ke­ző­kép­pen osz­lott meg: Magyar­or­szág terü­le­te (Hor­vát-Szla­vó­n­or­szág­gal együtt!) 325 ezer négy­zet­ki­lo­mé­ter­ről 93 ezer­re és lakos­sá­ga 20,9 mil­li­ó­ról 7,6 mil­li­ó­ra csök­kent. Ugyan­ek­kor több mint 3 mil­lió magyar került az új hatá­ro­kon túl­ra, Romá­nia pél­dá­ul nagyobb terü­le­tet kapott -103 ezer négy­zet­ki­lo­mé­ter-, mint a meg­ha­gyott, cson­ka Magyar­or­szág. A szer­bek terü­le­te ötszö­rö­sé­re gya­ra­po­dott és lakos­sá­ga 4 mil­li­ó­ról 13 mil­li­ó­ra emel­ke­dett. A hábo­rú töb­bi „bűnö­se” ese­té­ben viszont Német­or­szág­tól terü­le­té­nek csak 13%-át és lakos­sá­gá­nak 10%-át vet­ték el. Bul­gá­ri­á­tól 8%-nyi terü­le­tet csa­tol­tak el lako­sa­i­val együtt, Török­or­szág pedig csak azon terü­le­te­it veszí­tet­te el, melyek­nek lakos­sá­ga nem volt török.

A tri­a­no­ni dön­tés értel­mé­ben tehát, mely­ről Magyar­or­szá­got sen­ki sem kér­dez­te meg, a magyar állam terü­le­té­nek 71,4%-át, lakos­sá­gá­nak pedig 64%-át elve­szí­tet­te. Hegye­i­nek, erdő­i­nek, ásvány­kin­cse­i­nek, vize­i­nek és vas­út­vo­na­la­i­nak zömét szin­tén elve­szí­tet­te… Az új határ a vas­úti cso­mó­pon­tok után került meg­hú­zás­ra: Losonc, Rozs­nyó, Kas­sa, Csap, Király­há­za, Szat­már, Nagy­vá­rad, Arad, Temes­vár, Sza­bad­ka…

Tehát Magyar­or­szág mind­ezt elve­szí­tet­te anél­kül, hogy lakos­sá­gát meg­kér­dez­ték vol­na.

A viták elke­rü­lé­se miatt egy­ol­da­lú dön­tés szü­le­tett, mert a jog­sze­rű bir­to­ko­so­kat a tár­gya­lás­ból kizár­ták, a magyar felet csak akkor hív­ták meg, mikor szen­te­sí­te­nie kel­lett saját orszá­gá­nak meg­cson­kí­tá­sát.

Mára már az is bizo­nyos, hogy nem csak min­ket lehe­tet­le­ní­tet­tek el, hanem egyet­len nem­zet­nek, akik a Szent Koro­na Orszá­gá­hoz tar­toz­tak, nem lett jobb a sor­sa. Ezért tehát Tri­a­non egy máig fel­dol­go­zat­lan és fel­dol­goz­ha­tat­lan trau­ma. Meg kell pró­bál­nunk azon­ban nem vissza­fe­le tekint­get­ni, vegyük szám­ba mind­azt, ami­vel ren­del­ke­zünk, mi az, amit ma tehe­tünk.

A majd 100 évvel ezelőt­ti világ gyö­ke­re­sen meg­vál­to­zott. Vilá­gos, hogy kül­ső segít­ség­re nem­igen szá­mít­ha­tunk, a nagy­ha­tal­mak részé­ről nem sok­ra, attól az Euró­pá­tól meg főleg nem, ame­lyi­ket a tehet­ség­te­len veze­tői egy banán­köz­tár­sa­ság szint­jé­re süllyesz­tet­tek. A 90-es évek vál­to­zá­sai kőbe vésett nagy igaz­sá­go­kat dön­töt­tek meg: a Szov­jet­unió szét­hul­lott, Német­or­szág egye­sült, a német újra­egye­sí­tés után kivív­ták maguk­nak az önren­del­ke­zést az ész­tek, let­tek, lit­vá­nok, szlo­vé­nek, hor­vá­tok, mace­dó­nok, koszo­vói albá­nok, és szám­ta­lan új határ jött lét­re. Cseh­szlo­vá­kia ket­té­vált, Szlo­vá­kia néven egy sosem­volt ország jött lét­re, Jugo­szlá­via darab­ja­i­ra hul­lott, és Ukraj­na sor­sa is való­szí­nű az lesz, ami egy mes­ter­sé­ge­sen össze­tá­kolt álla­mé lehet. Cson­ka­ma­gyar­or­szág maradt a gúny­ha­tá­ra­i­val, s itt gon­do­lok azok­ra az utol­só esé­lyek­re, ami­ket a min­den­ko­ri poli­ti­ka vagy ész­re sem vett, vagy nem tudott kezel­ni. A magyar poli­ti­kát tovább­ra is ural­ta a libe­rá­lis, erő­sza­kos, sza­bad­ság helyett a sza­ba­dos­sá­got a nya­kunk­ba zúdí­tó hata­lom, ame­lyik Tri­a­non kér­dé­sét kon­zer­va­tív, ócs­ka, naci­o­na­lis­ta, revi­zi­o­nis­ta hőbör­gés­sé silá­nyí­tot­ta. Ne hall­gas­sunk a poli­ti­ku­sok­ra, akik nem haj­lan­dó­ak a nem­zet érde­ke­it kép­vi­sel­ni!

A világ más szem­pont­ból is meg­vál­to­zott, nap mint nap értet­len­ked­ve, hitet­len­ked­ve nézünk szét. Bizony, olyan ez a világ, ami­lyen­né tet­tük, mert része­sei vagyunk, még akkor is, ha a dol­gok nagy részé­vel nem értünk egyet.

Nem tud­nánk elkép­zel­ni a min­den­nap­ja­in­kat tele­fon, inter­net, a média nél­kül, amik által folya­ma­to­san követ­he­tünk máso­kat és mások is követ­het­nek min­ket. Ma már kike­rül­he­tet­len a mul­tik által szőtt, min­den­re kiter­je­dő háló. Egy­re nehe­zeb­ben tudunk fel­lép­ni a min­dent elbo­rí­tó silány­ság, közép­sze­rű­ség ellen, gyer­me­ke­ink­kel egy­re nehe­zebb a pár­be­széd, mert igen fia­ta­lon a mani­pu­la­tív média áldo­za­ta­i­vá vál­tak. Ma min­de­nek fölött ural­ko­dik a pénz -annyi vagy, amennyid van-, a tisz­tes­ség és a becsü­let, a sze­re­lem, a hűség, a haza­sze­re­tet, a hit mind-mind pénz­re vált­ha­tó. Elural­ko­dott az önzés, az ego­iz­mus, a kar­ri­e­riz­mus, mind­ezt a meg nem szü­le­tett gye­re­ke­ink iga­zol­ják, s így lesz még inkább iga­za Már­ton Áron püs­pö­künk­nek, aki azt mond­ta: Tri­a­nont a magyar anyák veszí­tet­ték el.

A világ­nak új kihí­vá­sok­kal kell szem­be­néz­nie, a Föld egy­re több része hábo­rús öve­zet, mig­rán­sok száz­ez­rei özön­le­nek felénk… ez len­ne a fej­lő­dés? S ha mind­ezt tud­juk, hogyan néz­he­tünk a min­ket köve­tő gene­rá­ci­ók sze­mé­be? Mert meg fog­ják kér­dez­ni, ha mind­ezt tud­tuk, miért hagy­tuk? Hány ezer évnek kell eltel­nie a szü­lő­föl­dün­kön, hány köny­vet, hány cso­dás épü­le­tet, mennyi zenét, mennyi művé­sze­tet, mennyi talál­mányt kell adnunk a világ­nak, hogy elis­mer­jék a létün­ket?

Rossz hírem van azok­nak, akik elle­nünk van­nak: még vagyunk és mara­dunk… De rossz hírem van a mi szá­munk­ra is, ha ez így megy tovább, ők fog­nak győz­ni. Raj­tunk múlik, hogy ne érje­nek célt…

Ebben a világ­ban Tri­a­non örök­sé­gé­vel magunk­ra marad­tunk, amit nekünk kell orvo­sol­ni.

Sok helyen meg­for­dul­tam  a Kár­pát-meden­cé­ben: Dél­vi­dé­ken, Fel­vi­dé­ken, Kár­pát­al­ján, Dél-Erdély­ben, ahol a magyar mint vala­mi kive­sző­fél­ben lévő faj, bele­fá­sult a min­den­na­pi osto­ba küz­del­mek­be. Utca­név­táb­lák, hely­ség­név­táb­lák, magyar fel­ira­tok, az anya­nyelv hasz­ná­la­ta a min­den­na­pok­ban, a vegyes házas­sá­gok kér­dé­se, az asszi­mi­lá­ció mocsa­ra, a zász­ló­ink, jel­ké­pe­ink hasz­ná­la­tá­nak tilal­ma­zá­sa – mind olyan dol­gok, ame­lyek­re a fej­lett nyu­gat bam­bán moso­lyog, s ami­lyen gyen­ge az érdek­ér­vé­nye­sí­tő képes­sé­ge a min­den­ko­ri magyar poli­ti­ká­nak, nem értik és soha­sem fog­ják meg­ér­te­ni, hogy ez szá­munk­ra miért gond.

Tri­a­non téve­dé­se a mi igaz­sá­gunk, melyet minél inkább elfoj­ta­nak, mint a búvó­pa­tak, a fel­szín­re fog tör­ni, ám az iga­zunk min­dig annyi­ra erős, mint a belé­ve­tett hitünk… Ha az lesz a sor­sunk, hogy eltű­nünk a tör­té­ne­lem süllyesz­tő­jé­ben, kard­dal a kezünk­ben essünk el inkább, mint  asszi­mi­lál­va, s tud­juk, hogy igen fon­tos nyo­mot hagy­tunk magunk után. „Min­den magyar fele­lős min­den magya­rért” — mond­ta Sza­bó Dezső. Nevel­jük ebben a szel­lem­ben utó­da­in­kat, s ha már csak egyet­len magyar marad, legyen, aki szem­be mond­ja a világ­gal: vala­ki téve­dett…

1920-ban az akko­ri fran­cia kül­ügy­mi­nisz­ter így véle­ke­dett: „Egy nem­zet sincs meg­aláz­va azzal, hogy legyőz­ték, vagy ha alá­írt kés­sel a tor­kán egy vég­ze­tes béke­szer­ző­dést. Becs­te­len­né válik azon­ban, ha nem til­ta­ko­zik, ha tönk­re­té­te­lé­hez maga is hoz­zá­já­ru­lá­sát adja. Nem a vesz­tés a bukás, hanem a lemon­dás.” Nos, Magyar­or­szá­got meg­aláz­ták, de nem vált becs­te­len­né: mert a “Nem, nem, soha!”, az “Igaz­sá­got Magyar­or­szág­nak!”, a “Min­dent vissza!” a „Vesszen Tri­a­non” jegyé­ben meg­pró­bált ten­ni az igaz­ság­ta­lan béke­dik­tá­tum ellen.

Ezért köszö­net azok­nak, akik júni­us 4-én meg­je­len­nek, s bár csak ennyi­en vagyunk, de egy nem­zet nevé­ben gyű­lünk össze ilyen­kor. Nem ordí­to­zunk, már nem vádas­ko­dunk, csak hal­kan mond­juk, nagyon hal­kan: Nem nyug­szunk bele.

Bálint Csaba, Csíkszereda
Magyar Patrióták Közössége
© 2018. június 4.