Az indiai áldozatok méltatlan nyughelye

Az indi­ai kato­li­kus temp­lom és Árpád-házi Szent Erzsé­bet szob­ra

Bizo­nyá­ra nem sokan akad­nak hazánk­ban, akik­nek az India szó hal­la­tán nem­csak egy ázsi­ai ország jut eszük­be, hanem egy nem is olyan piciny­ke város a Sze­rém­ség­ben. Ez a külö­nös nevű hely­ség, amely Újvi­dék és Belg­rád között fél­úton talál­ha­tó, jelen­leg 26 ezer – főként szerb – lako­sá­val a tér­ség egyik leg­na­gyobb tele­pü­lé­se. Nevé­nek ere­de­te isme­ret­len, de mind a dél­szláv, mind a „hin­dusz­tá­ni” vonat­ko­zás kizár­ha­tó. Min­den­eset­re for­rá­sa­ink már a közép­kor­ban is Indi­a­ként emlí­tik. A török idő­ben kipusz­tult, és csak igen későn, 1827-ben tele­pí­tet­ték be svá­bok­kal és vált Árpa­tar­ló (mai nevén Ruma) mel­lett a sze­rém­sé­gi néme­tek köz­pont­já­vá.

Az 1910-es nép­szám­lá­lás ide­jén a hely­ség 5862 lako­sá­ból 4484 német, 459 magyar, 670 szerb és 118 hor­vát volt, de a hoz­zá tar­to­zó Lüki (Lju­ko­vo) pusz­ta­vi­lá­gá­ban továb­bi ezer­négy­száz, túl­nyo­mó­részt magyar nem­ze­ti­sé­gű élt. A máso­dik világ­há­bo­rú után a Tito-par­ti­zá­nok a mező­vá­ros­ban élő ötezer néme­tet legyil­kol­ták és a magya­rok­kal együtt elza­var­ták, helyük­re dél­szláv ide­ge­ne­ket tele­pí­tet­tek. India szo­mo­rú ese­mé­nyek, a kom­mu­nis­ta nép­ir­tá­sok egyik hely­szí­ne. A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge idén augusz­tus­ban azért keres­te fel a tele­pü­lést, hogy a német és magyar civil áldo­za­to­kat rej­tő tömeg­sír hol­lé­te felől tájé­ko­zód­jon. A vésze­sen bal­ká­ni­a­so­dó város lát­ké­pét még vala­me­lyest ma is meg­ha­tá­roz­za az 1867 és 1872 között épült díszes kato­li­kus temp­lom. Az elűzött gyü­le­ke­zet által vissza­ha­gyott szak­rá­lis műem­lék nap­ja­ink­ban saj­nos nagyon rossz álla­po­tú. Bel­ső teré­ben Árpád-házi Szent Erzsé­bet szob­ra érde­mel emlí­tést.

Az egy­ko­ri kál­vá­ria helye ma park a tömb­há­zak előtt

Ma már a tör­té­nel­mi tények isme­re­té­ben tud­juk, hogy nem téve­dett Grősz József kalo­csai érsek, ami­kor 1944-ben azt mond­ta: „A szerb par­ti­zá­nok­hoz viszo­nyít­va az oro­szok majd­nem angya­lok.” A fel­jegy­zé­sek sze­rint az egyik újvi­dé­ki feren­ces páter, Kör­ösz­tös Krizosz­tom rend­tár­sa, Kovács Kris­tóf is e város hatá­rá­ban halt meg az elűzött dél­vi­dé­ki magya­rok halál­me­ne­té­ben. Ami­kor 1944. októ­ber 23-án – Kapiszt­rán Szent János ünne­pén – a szov­jet-jugo­szláv csa­pa­tok Újvi­dé­ket meg­száll­ták, sok ezer magyar­ral egye­tem­ben el kel­lett hagy­ni­uk ott­ho­nu­kat és India felé kel­lett gya­lo­gol­ni­uk, miköz­ben pus­ka­tus­sal ütle­gel­ték őket. Mind­ezt egyet­len túl­élő tár­suk, Kama­rás Mihály atya beszél­te el, aki­nek kalan­dos úton sike­rült meg­szök­nie a par­ti­zá­nok kar­mai közül. A hely­ség­ben láger is műkö­dött, az 1944–45-ös dél­vi­dé­ki tra­gé­di­át kuta­tó Kes­ke­ny­úton Ala­pít­vány ada­tai sze­rint az indi­ai kon­cent­rá­ci­ós tábor áldo­za­ta­i­nak szá­ma 176 fő volt. Mara­dék és Ürög mel­lett Indi­án talál­ha­tó a három eddig ismert (ám fel­tá­rat­lan) sze­rém­sé­gi magyar tömeg­sír egyi­ke. A kegyet­le­nül kivég­zett civi­lek holt­tes­te­it a kato­li­kus teme­tő­ben han­tol­ták el.

Hiá­ba keres­tük azon­ban a név­te­len áldo­za­to­kat rej­tő par­cel­lát: a kato­li­kus teme­tőt a hat­va­nas évek­ben a föld­del tet­ték egyen­lő­vé, helyén meg­épült a Blok 63 fan­tá­zia­ne­vű tömb­ház­ne­gyed. A bar­bár pusz­tí­tás­nak áldo­za­tul estek a régi sír­em­lé­kek, a kál­vá­ria és a teme­tő két kápol­ná­ja is. A régeb­bit a plé­bá­nia 1835. évi meg­ala­kí­tá­sá­tól 1860-ban bekö­vet­ke­zett halá­lá­ig Indi­á­ban szol­gá­ló Har­csa Jakab atya épí­tet­te, míg a máso­dik teme­tő­ká­pol­na 1907-ben épült, Kar­lo Pav­ličić plé­bá­nos alatt.

Az exhu­mált cson­tok fölött állí­tott „közös” sír­em­lék

Az áldo­za­tok nyug­he­lyét ille­tő­en a temp­lom hor­vát gon­dok asszo­nyá­tól kap­tunk tájé­koz­ta­tást, aki bár nem ide­va­ló­si, idős embe­rek vissza­em­lé­ke­zé­sei alap­ján elbe­szél­te az egy­ko­ri kato­li­kus teme­tő tör­té­ne­tét. A hely­be­li­ek elmon­dá­sa sze­rint a kato­li­kus teme­tő­ben por­ló cson­to­kat vala­mi­kor a het­ve­nes évek végén áthe­lyez­ték a szerb pra­vo­szláv teme­tő­be, és az egyik sarok­ban kiala­kí­tott üres par­cel­lá­ban ömleszt­ve elhe­lyez­ték. A boros­tyán futot­ta közös síron azóta egy grá­nit obe­liszk áll, sem­mit­mon­dó szerb fel­ira­ta elken­dő­zi a valós tör­té­nel­mi ténye­ket: „Itt nyug­sza­nak az indi­ai római kato­li­kus teme­tő­ből átho­zott halot­tak marad­vá­nyai.” Maga a grá­nit­osz­lop is a régi teme­tő­ből szár­ma­zik, amit a hát­ol­da­lon lecsi­szo­lat­la­nul maradt német fel­ira­tok is tanú­sí­ta­nak. A nagy „őrség­vál­tás” előtt a Fal­kens­tein csa­lá­dé volt. A szü­lő­föld­jük­ről elűzött csa­lá­dok sír­em­lé­ke­i­nek „újra­hasz­no­sí­tá­sa” a titói erköl­csök sze­rint nem szá­mí­tott kegye­let­sér­tés­nek (sem pedig lopás­nak), az indi­ai temp­lom szem­be­mi­sé­ző oltá­ra is a régi teme­tő­ből kiha­ji­gált grá­nit­osz­lo­pok­ból lett össze­rak­va. A szerb teme­tőn belül egyéb­ként van egy újabb kele­tű kato­li­kus rész, ahol szá­mos sír­kö­vön magyar fel­irat olvas­ha­tó. Nap­ja­ink­ban mint­egy ötszáz kato­li­kus hívő él a város­ban, első­sor­ban kevert csa­lá­dok: több a bete­le­pült hor­vát, keve­sebb a magyar, még keve­sebb a német.

Ma már lehe­tet­len meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy a sír­hant­ban pihe­nő sok ezer össze­ha­ji­gált csont kié volt egy­ko­ron. Annyit tud­ni lehet, hogy hét papot is temet­tek ide, de a régi teme­tő­ben tisz­tes­ség­gel elföl­delt halot­tak és a tömeg­sír­ba vetett név­te­len áldo­za­tok föl­di marad­vá­nya­it azo­no­sít­ha­tat­la­nul össze­ke­ver­ték. Nem merült fel arra vonat­ko­zó adat, hogy Kovács Kris­tóf páter holt­tes­tét vala­ha ide temet­ték vol­na, és ez nem is tűnik való­szí­nű­nek. Az utó­kor csak egyet tehet: elza­rán­do­ko­lunk az indi­ai pra­vo­szláv teme­tő­be, fel­ke­res­sük a bejá­rat­tól bal fele levő sar­kot, és elhe­lye­zünk egy mécsest a vér­ta­núk és a szü­lő­föld­jük­ről elker­ge­tett lako­sok emlé­ké­re. A mi fele­lős­sé­günk is, hogy India szo­mo­rú emlé­ke­ze­te ki ne kop­jon vég­leg a köz­tu­dat­ból – ami saj­nos már alig­ha­nem bekö­vet­ke­zett. Elég csak arra gon­dol­nunk, hogy a GPS e név hal­la­tán min­den­áron Új-Del­hi­be akar kül­de­ni min­ket, mit sem tud­va a mi Dél­vi­dé­künk egyik váro­sá­ról…

A kutatóút a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg, amit ezúton is köszönünk!

Hetzmann Róbert
Fényképek: Gáspár Kolos
Magyar Patrióták Közössége
© 2016. október 29.