Novem­ber 17-én álta­lá­nos tiszt­újí­tást tar­tott egye­sü­le­tünk köz­gyű­lé­se, amely során a meg­je­lent tagok tit­kos sza­va­zá­son, 100%-os sza­va­za­ti aránnyal újra­vá­lasz­tot­ták Hetz­mann Róbert elnö­köt. A veze­tő­ség­ben Bökö­nyi Leven­te újráz­ha­tott, az elnök­ség­től vissza­vo­nu­ló, de a szer­ve­zet­ben tag­ként tovább tevé­keny­ke­dő Gás­pár Kolos helyét Kon­tos Gábor vet­te át. A köz­gyű­lé­sen a tagok együtt búcsúz­tat­ták Ber­ki Edit­het, aki az ala­pí­tás­tól kezd­ve csak­nem öt éven át a Pat­ri­ó­ták tit­ká­ra volt. A köz­gyű­lést Bot­lik József tör­té­nész elő­adá­sa követ­te, aki az Egán csa­lád tör­té­ne­té­ről és Egán Ede kár­pát­al­jai hegy­vi­dé­ki akci­ó­já­nak hát­te­ré­ről beszélt.

Az Egán-család mai napig példakép

Novem­be­ri tiszt­újí­tó köz­gyű­lé­sünk meg­hí­vott elő­adó­ja, Bot­lik József tör­té­nész csa­pa­tá­val a magyar nem­ze­ti tör­té­net­írás fej­lesz­té­sé­ért dol­go­zik. Ahogy arra a tár­gya utal, ez az elő­adás is a Kár­pát­al­já­val fog­lal­ko­zó egye­sü­le­ti tema­ti­ká­ba kör­be illesz­ke­dik.

Az éhín­sé­gek és jár­vá­nyok súj­tot­ta ruszin­ság min­dig hű maradt magyar hazá­já­hoz. Bot­lik József fel­idéz­te, az I. világ­há­bo­rú­ban is pél­dá­san har­col­tak a magyar koro­ná­ért, „az ő kezük­be magyar fegy­vert lehe­tett adni.” Dará­nyi Ignác 1897-ben bíz­ta meg Egán Edét a ruszi­nok gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi fel­eme­lé­sé­vel, ez a kor­mány­prog­ram lett a nagy sike­rű Hegy­vi­dé­ki akció. A kár­pát­al­jai lakos­ság elsze­gé­nye­dé­sé­nek hát­te­ré­hez hoz­zá tar­to­zik, hogy a tér­ség­be Galí­ci­á­ból fris­sen átte­le­pült zsi­dó beván­dor­lók gaz­da­sá­gi ellen­őr­zé­sük alá von­ták az Erdős-Kár­pá­tok vidé­két és beve­zet­ték az uzso­rát. Nem rit­kán 500, sőt 1000%-os kamat­ra adtak hitelt az eladó­so­dott ruszi­nok­nak, akik közül sokan Ame­ri­ká­ba ván­do­rol­tak ki.

A kivá­ló gaz­dász­ként is bizo­nyí­tott Egán Ede fel­is­mer­te, hogy a ruszin­kér­dés gyo­mor­kér­dés, az uzso­rát meg a kocs­ma­tar­tást sza­bá­lyoz­ni kell. Min­ta­gaz­da­sá­gok kiala­kí­tá­sá­val, hava­si lege­lők és tenyész­ál­la­tok biz­to­sí­tá­sá­val sike­rült áttö­rést elér­nie a kár­pát­al­jai lakos­ság fel­zár­kóz­ta­tá­sá­ban. Ezzel Egán súlyos gaz­da­sá­gi érde­ke­ket sér­tett, több­ször élet­ve­szé­lye­sen meg­fe­nye­get­ték.

A 95%-ban libe­rá­lis kézen lévő saj­tó lejá­ra­tó had­já­ra­tot foly­ta­tott Egán Ede ellen, pedig – amint erre Bot­lik József rámu­ta­tott – a galí­ci­ai beván­dor­lók maga­tar­tá­sát a régebb óta Magyar­or­szá­gon élő, a magyar­ság­ba asszi­mi­lá­ló­dott zsi­dó­ság tekin­té­lyes kép­vi­se­lői is bírál­ták. 1901. szep­tem­ber 20-án Ung­vár hatá­rá­ban orvul meg­öl­ték, a libe­rá­lis saj­tó azon­ban öngyil­kos­ság­ról, vélet­len bal­eset­ről írt.

Egán Edét máig fasisz­táz­zák, hol­ott akkor még nem is léte­zett fasiz­mus” – emel­te ki Bot­lik József. Pedig az ír szár­ma­zá­sú csa­lád­ban nevel­ke­dett, de elkö­te­le­zett magyar pat­ri­ó­ta Egán Ede nem­csak Kár­pát­al­ja hőse, Buda­pest tej­el­lá­tá­sát is ő szer­vez­te meg.

Egán Ede meg­gyil­ko­lá­sát a kora­be­li ható­sá­gi szer­vek eltu­sol­ták, ami saj­nos jól tük­rö­zi az ellent­mon­dá­sos, vele­jé­ig libe­rá­lis kor­sza­kot, mely­ben „nyo­ma sincs már a kos­sut­hi nem­ze­ti sza­bad­el­vű­ség­nek.” Bot­lik József emi­att nem tud­ja a dua­liz­mus korát a magyar­ság szem­pont­já­ból fényes kor­szak­nak tekin­te­ni. „Volt egy fej­lő­dés, de olyan áron, ami a keresz­tény-nem­ze­ti tudat meg­gyen­gü­lé­sé­hez veze­tett.

Bot­lik József összeg­zés­ként meg­ál­la­pí­tot­ta: Egán Ede a magyar nem­zet­po­li­ti­ka elő­fu­tá­ra volt, mun­ká­ját Kazy József foly­tat­ta. Szob­ra és utca­ne­ve nincs a fővá­ros­ban, miköz­ben 2018-ban Sza­bó Ervin­ről van elne­vez­ve a fővá­ro­si könyv­tár. Nem­csak Kár­pát­al­ja legen­dás­sá vált kor­mány­biz­to­sa, hanem az Egán csa­lád töb­bi tag­ja is beír­ta magát vitéz­sé­gé­vel a magyar tör­té­ne­lem­könyv­be: így Egán Imre, aki a nyu­gat-magyar­or­szá­gi fel­ke­lés­ben har­colt és sebe­sült­ként az ellen­ség fog­sá­gá­ba esett, vala­mint Egán Iván, aki mind­össze 18 éve­sen halt hősi halált a máso­dik világ­há­bo­rú­ban, Alsó­né­me­di hatá­rá­ban. Pél­da­ké­pek, mert min­den tör­té­nel­mi kor­szak­ban készek vol­tak hazá­juk mel­lett tudá­suk­kal, szor­gal­muk­kal és bátor­sá­guk­kal kiáll­ni, ha kel­lett, éle­tük árán is.

Magyar Patrióták Közössége © 2018. november 23.