Nekrológ egy erdélyi szász templomért

Február 19-én pénteken este leomlott az erdélyi Szászveresmart (Rotbach) középkori erődtemplomának tornya – számolt be egy nap késéssel az erdélyi és a magyarországi média erről a szomorú történésről. Amellett, hogy minden nagy értékű műemlék pusztulása érzékenyen érint bennünket, kénytelenek vagyunk továbbgondolni, mit is üzent valójában Szászveresmart harangtornya.

Szászveresmart evangélikus erődtemploma (Kép: Hetzmann Róbert, 2013)
Szászveresmart evangélikus erődtemploma
(Kép: Hetzmann Róbert, 2013)

Brassótól 25 kilométerre északra, az Olt bal partján fekszik ez a kicsiny, alig ezer lelkes falu. Már a XIII. században templomos helység volt, a mostani templom a leomlott harangtoronnyal és a műemlékegyüttest körbeölelő várfallal együtt a XV. században épült. Az évszázados falak tanúi voltak Habsburg Rudolf véreskezű tábornoka, Giorgio Basta kegyetlenkedéseinek, a szörnyűséges járványoknak, a román megszállásnak és az erdélyi szászok deportálásának.

A szászveresmarti templom pusztulását valójában nem az elhanyagoltság okozta, hanem a falut alkotó közösség, a szászok teljes eltűnése. Az állagromlás csupán okozat, ami azért következett be, mivel a templomnak lényegében nem maradtak hívei. A szomorú eset legnagyobb tanulsága éppen az, hogy a műemlékek elválaszthatatlanok azoktól a közösségektől, amelyekhez eszmei-fizikai módon kapcsolódnak. Az örökségvédelem összetettsége éppen ebben nyilvánul meg: ahogy nincs közösség örökség nélkül, éppúgy örökség sincs közösség nélkül. Ha bármelyik elsorvad, vele pusztul a másik is; amint a múltját elfeledett nemzet, a nyáj nélkül maradt templom sem maradhat fenn.

Szászveresmart a XIX. század végéig német többségű, evangélikus település volt. Az ortodox románság már Trianont megelőzően túlsúlyra jutott, ami a gazdag szászok rövidlátó politikájának eredménye volt. A szász falvak lakói rendszerint jómódú földművesek voltak, akik az alacsonyabb értékű munkákat jellemzően románokkal vagy cigányokkal végeztették el. Gazdasági érdekeiket szem előtt tartva, ezeket a közösségeket beengedték falvaikba. Általában külön utcákban, faluvégeken telepedhettek le, így a falu életében nem sok vizet zavartak, miközben munkaerőt biztosítottak a földműveseknek. Idővel azonban túlszaporodták az egykéző szász gazdacsaládokat, és a legtöbb településen számbeli fölénybe kerültek, noha az egyes falvak életét továbbra is a németek irányították.

Szászveresmart evangélikus erődtemploma (Kép: Hetzmann Róbert, 2013)
Szászveresmart evangélikus erődtemploma
(Kép: Hetzmann Róbert, 2013)

A nagy fordulat a második világháborút követően állt be: a németek közül sokan (akik a náci Németországgal valamilyen módon kapcsolatba kerültek) menekülni kényszerültek, másokat a kommunisták rabmunkára vittek a Szovjetunióba vagy romániai lágerekbe. Így Szászveresmart esetében a háború előtti 44%-ról 1966-ra arányuk 32%-a csökkent. A kegyelemdöfést azonban nem a Ceauşescu-rendszer kisebbségellenes politikája adta meg, hanem paradox módon épp a diktatúra megszűnése. A szászok megmaradt része ugyanis a megpróbáltatások következtében olyannyira felőrlődött, hogy az első adandó alkalmat megragadva, hét-nyolcszáz éves erdélyi jelenlétük végére pontot téve, örökre elhagyta szülőföldjét. Így 1992-re a Szászveresmarton élő németek száma 76-ra, 2002-re (immáron kihalásos alapon) 7 főre apadt. A templombúcsúra Németországból hazatérő, idősödő elszármazottak még egy ideig lelki kapcsolatot ápolnak a szülőfölddel és az azt jelképező templomtoronnyal, ám nyilvánvaló, hogy a gyermekek és az unokák már nem viszik tovább ezt a hagyományt.

Nem kérdés, hogy az erdélyi szász templomokkal előbb-utóbb kezdeni kell majd valamit, hiszen azok – hívek hiányában – fenntarthatatlanok. S noha ez nem Magyarország feladata, csak évek kérdése, hogy mikor szembesülünk magunk is a szászok tragédiájával. Dél-Erdélyben, az erdélyi Mezőségben vagy éppen a Bánságban tömegével állnak olyan magyar templomok, melyeknek a fennmaradása hatékony szórványstratégia hiányában nem biztosított. Tévedés azt hinni, hogy ez minket, anyaországiakat kevésbé érint. Gondoljunk csak arra, hogy 2015 októberében nagyon hasonló okok miatt lebontották a Tolna megyei Zsibrik barokk evangélikus templomát.

A harangok néma csendje nagyon nyomasztó, mert falvaink, országmegtartó közösségeink pusztulását gyászolják.

Hetzmann Róbert
Magyar Patrióták Közössége
© 2016. február 20.