Nekrológ egy erdélyi szász templomért

Feb­ru­ár 19-én pén­te­ken este leom­lott az erdé­lyi Szász­ve­res­mart (Rot­bach) közép­ko­ri erőd­temp­lo­má­nak tor­nya – szá­molt be egy nap késés­sel az erdé­lyi és a magyar­or­szá­gi média erről a szo­mo­rú tör­té­nés­ről. Amel­lett, hogy min­den nagy érté­kű műem­lék pusz­tu­lá­sa érzé­ke­nyen érint ben­nün­ket, kény­te­le­nek vagyunk tovább­gon­dol­ni, mit is üzent való­já­ban Szász­ve­res­mart harang­tor­nya.

Szászveresmart evangélikus erődtemploma (Kép: Hetzmann Róbert, 2013)
Szász­ve­res­mart evan­gé­li­kus erőd­temp­lo­ma
(Kép: Hetz­mann Róbert, 2013)

Bras­só­tól 25 kilo­mé­ter­re észak­ra, az Olt bal part­ján fek­szik ez a kicsiny, alig ezer lel­kes falu. Már a XIII. szá­zad­ban temp­lo­mos hely­ség volt, a mos­ta­ni temp­lom a leom­lott harang­to­ronnyal és a műem­lék­együt­test kör­be­öle­lő vár­fal­lal együtt a XV. szá­zad­ban épült. Az évszá­za­dos falak tanúi vol­tak Habs­burg Rudolf véres­ke­zű tábor­no­ka, Gior­gio Basta kegyet­len­ke­dé­se­i­nek, a ször­nyű­sé­ges jár­vá­nyok­nak, a román meg­szál­lás­nak és az erdé­lyi szá­szok depor­tá­lá­sá­nak.

A szász­ve­res­mar­ti temp­lom pusz­tu­lá­sát való­já­ban nem az elha­nya­golt­ság okoz­ta, hanem a falut alko­tó közös­ség, a szá­szok tel­jes eltű­né­se. Az állag­rom­lás csu­pán oko­zat, ami azért követ­ke­zett be, mivel a temp­lom­nak lénye­gé­ben nem marad­tak hívei. A szo­mo­rú eset leg­na­gyobb tanul­sá­ga éppen az, hogy a műem­lé­kek elvá­laszt­ha­tat­la­nok azok­tól a közös­sé­gek­től, ame­lyek­hez esz­mei-fizi­kai módon kap­cso­lód­nak. Az örök­ség­vé­de­lem össze­tett­sé­ge éppen ebben nyil­vá­nul meg: ahogy nincs közös­ség örök­ség nél­kül, épp­úgy örök­ség sincs közös­ség nél­kül. Ha bár­me­lyik elsor­vad, vele pusz­tul a másik is; amint a múlt­ját elfe­le­dett nem­zet, a nyáj nél­kül maradt temp­lom sem marad­hat fenn.

Szász­ve­res­mart a XIX. szá­zad végé­ig német több­sé­gű, evan­gé­li­kus tele­pü­lés volt. Az orto­dox román­ság már Tri­a­nont meg­elő­ző­en túl­súly­ra jutott, ami a gaz­dag szá­szok rövid­lá­tó poli­ti­ká­já­nak ered­mé­nye volt. A szász fal­vak lakói rend­sze­rint jómó­dú föld­mű­ve­sek vol­tak, akik az ala­cso­nyabb érté­kű mun­ká­kat jel­lem­ző­en romá­nok­kal vagy cigá­nyok­kal végez­tet­ték el. Gaz­da­sá­gi érde­ke­i­ket szem előtt tart­va, eze­ket a közös­sé­ge­ket been­ged­ték fal­va­ik­ba. Álta­lá­ban külön utcák­ban, falu­vé­ge­ken tele­ped­het­tek le, így a falu éle­té­ben nem sok vizet zavar­tak, miköz­ben mun­ka­erőt biz­to­sí­tot­tak a föld­mű­ve­sek­nek. Idő­vel azon­ban túl­sza­po­rod­ták az egy­ké­ző szász gaz­da­csa­lá­do­kat, és a leg­több tele­pü­lé­sen szám­be­li fölény­be kerül­tek, noha az egyes fal­vak éle­tét tovább­ra is a néme­tek irá­nyí­tot­ták.

Szászveresmart evangélikus erődtemploma (Kép: Hetzmann Róbert, 2013)
Szász­ve­res­mart evan­gé­li­kus erőd­temp­lo­ma
(Kép: Hetz­mann Róbert, 2013)

A nagy for­du­lat a máso­dik világ­há­bo­rút köve­tő­en állt be: a néme­tek közül sokan (akik a náci Német­or­szág­gal vala­mi­lyen módon kap­cso­lat­ba kerül­tek) mene­kül­ni kény­sze­rül­tek, máso­kat a kom­mu­nis­ták rab­mun­ká­ra vit­tek a Szov­jet­uni­ó­ba vagy romá­ni­ai láge­rek­be. Így Szász­ve­res­mart ese­té­ben a hábo­rú előt­ti 44%-ról 1966-ra ará­nyuk 32%-a csök­kent. A kegye­lem­dö­fést azon­ban nem a Cea­uşes­cu-rend­szer kisebb­ség­el­le­nes poli­ti­ká­ja adta meg, hanem para­dox módon épp a dik­ta­tú­ra meg­szű­né­se. A szá­szok meg­ma­radt része ugyan­is a meg­pró­bál­ta­tá­sok követ­kez­té­ben oly­annyi­ra fel­őr­lő­dött, hogy az első adan­dó alkal­mat meg­ra­gad­va, hét-nyolc­száz éves erdé­lyi jelen­lé­tük végé­re pon­tot téve, örök­re elhagy­ta szü­lő­föld­jét. Így 1992-re a Szász­ve­res­mar­ton élő néme­tek szá­ma 76-ra, 2002-re (immá­ron kiha­lá­sos ala­pon) 7 főre apadt. A temp­lom­bú­csú­ra Német­or­szág­ból haza­té­rő, idő­sö­dő elszár­ma­zot­tak még egy ide­ig lel­ki kap­cso­la­tot ápol­nak a szü­lő­föld­del és az azt jel­ké­pe­ző temp­lom­to­ronnyal, ám nyil­ván­va­ló, hogy a gyer­me­kek és az uno­kák már nem viszik tovább ezt a hagyo­mányt.

Nem kér­dés, hogy az erdé­lyi szász temp­lo­mok­kal előbb-utóbb kez­de­ni kell majd vala­mit, hiszen azok – hívek hiá­nyá­ban – fenn­tart­ha­tat­la­nok. S noha ez nem Magyar­or­szág fel­ada­ta, csak évek kér­dé­se, hogy mikor szem­be­sü­lünk magunk is a szá­szok tra­gé­di­á­já­val. Dél-Erdély­ben, az erdé­lyi Mező­ség­ben vagy éppen a Bán­ság­ban töme­gé­vel áll­nak olyan magyar temp­lo­mok, melyek­nek a fenn­ma­ra­dá­sa haté­kony szór­vány­stra­té­gia hiá­nyá­ban nem biz­to­sí­tott. Téve­dés azt hin­ni, hogy ez min­ket, anya­or­szá­gi­a­kat kevés­bé érint. Gon­dol­junk csak arra, hogy 2015 októ­be­ré­ben nagyon hason­ló okok miatt lebon­tot­ták a Tol­na megyei Zsib­rik barokk evan­gé­li­kus temp­lo­mát.

A haran­gok néma csend­je nagyon nyo­masz­tó, mert fal­va­ink, ország­meg­tar­tó közös­sé­ge­ink pusz­tu­lá­sát gyá­szol­ják.

Hetzmann Róbert
Magyar Patrióták Közössége
© 2016. február 20.