Nem sza­bad ide­gen­ként vissza­tér­nünk oda, ahol vala­mi­kor ott­hon vol­tunk.” (Wass Albert)

Kassa és Nagyszalánc elhelyezkedése a Kárpát-medencében
Kas­sa és Nagy­sza­lánc elhe­lyez­ke­dé­se a Kár­pát-meden­cé­ben

Magyar­bőd, Nagy­sza­lánc vagy Györ­ke – saj­nos mára a vájt fülű magya­rok szá­má­ra is egy­re keve­seb­bet jelen­te­nek ezek a fel­vi­dé­ki falu­ne­vek. A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge elha­tá­roz­ta, hogy a Kas­sá­tól kelet­re, a Her­nád és a Bod­rog között, a határ túl­só olda­lán húzó­dó magyar szór­vány­vi­dé­ket köze­lebb hoz­za az érdek­lő­dők­höz. Nem­ze­ti kin­cse­ink, régi temp­lo­ma­ink, ősi teme­tő­ink, népi men­de­mon­dá­ink rej­tőz­nek arra­fe­lé. Ennek jegyé­ben kirán­dul­tunk el a 2014. már­ci­us 22–23-i hét­vé­gén a tör­té­nel­mi Aba­új-Tor­na vár­me­gye észak­ke­le­ti csücs­ké­be. Olyan élet­re szó­ló tapasz­ta­la­tok­kal let­tünk gaz­da­gab­bak, ame­lye­ket hasz­nos­nak vél­tük hon­fi­tár­sa­ink­kal is ezúton meg­osz­ta­ni.

Ha tér­ké­pün­kön a Tokaj­nál kez­dő­dő és egé­szen a fel­vi­dé­ki Eper­jes váro­sá­ig húzó­dó nagy hegy­lánc­ra tekin­tünk, a magyar-szlo­vák hatá­ron túl foly­ta­tó­dó része a Sza­lán­ci-hegy­ség. Aba­új e tér­sé­gé­ben még nap­ja­ink­ban is tizen­öt olyan falut talá­lunk, hol még él magyar szór­vány­la­kos­ság – ám a magyar­ság ará­nya már egyi­kük­ben sem halad­ja meg az össz­la­kos­ság 10%-át, pedig a 19. szá­zad­ban még job­bá­ra tisz­ta magyar vidék volt ez. Váj­lok Sán­dor fel­vi­dé­ki falu­ku­ta­tó 1939-ben még 6000 magyar­ról ír, ma jó, ha 250 maradt ezen a hoz­zá­ve­tő­leg 500 km2 nagy­sá­gú terü­le­ten. Nem cso­da ez, hiszen a hat­va­nas évek „demok­ra­ti­kus Cseh­szlo­vá­ki­á­ja” a kör­nyék összes magyar isko­lá­ját bezár­ta. A tét tehát nem más: ha az anya­or­szág nem szán­ja el cse­lek­vés­re magát, Aba­új észak­ke­le­ti részé­ről, vala­mint a tör­té­nel­mi Zemp­lén vár­me­gyé­ben foly­ta­tó­dó táj­ról egy ember­öl­tő alatt kihal a magyar­ság.

Min­de­nek­előtt utal­nunk kell arra, hogy erről a tér­ség­ről – Váj­lok Sán­dor 1939-es írá­sát és egy vár­me­gyei monog­rá­fi­át leszá­mít­va – gya­kor­la­ti­lag száz éve nem jelent meg sem­mi­lyen szak­iro­da­lom. A Pat­ri­ó­ták éppen ennek pót­lá­sá­ra vál­lal­koz­tak, ami­kor elha­tá­roz­ták, hogy fel­ke­re­sik ezt a tér­sé­get, fel­ve­szik a kap­cso­la­tot a meg­ma­radt szór­vány­kö­zös­sé­gek­kel és fel­tér­ké­pe­zik a kör­nyék magyar emlé­ke­it. Ennek első állo­má­sa zaj­lott le most, ami­kor 16 tele­pü­lést keres­tünk fel, köz­tük már olya­no­kat is, ame­lyek­ből vég­képp kihalt a magyar lakos­ság.

Balra: Abaújnádasd anyakönyve bizonyítja, hogy a gyülekezet eredetileg színmagyar volt. Jobbra: magyar feliratok a református templomban
Bal­ra: Aba­új­ná­dasd anya­köny­ve bizo­nyít­ja, hogy a gyü­le­ke­zet ere­de­ti­leg szín­ma­gyar volt. Jobb­ra: magyar fel­ira­tok a refor­má­tus temp­lom­ban

A haj­na­li órák­ban indul­tunk Buda­pest­ről, hogy már a kora dél­előt­ti időt is a kör­nyék bejá­rá­sá­ra tud­juk for­dí­ta­ni. A Her­nád völ­gyé­ben oda­fe­lé meg­te­kin­tet­tük a magyar­or­szá­gi Zsuj­ta, Aba­új­vár, Alsó­ké­ked és Fel­ső­ké­ked fal­va­it, ahol jelen­tős szá­mú népi épí­té­sze­ti érté­ke­ket talál­tunk (díszes paraszt­há­zak, istál­lók), Zsuj­tán jó álla­pot­ban lát­tuk a falu két kúri­á­ját, az Árpád-kori temp­lom fel­újí­tá­sa ugyan­ak­kor indo­kolt len­ne. Aba­új­vár régi góti­kus temp­lo­ma érté­kes műem­lé­künk. Kert­jé­ben évszá­za­dos, saj­nos nem kon­zer­vált népi jel­le­gű sírok lát­ha­tó­ak. Alsó­ké­ke­den emlí­tést érde­mel a 17. szá­za­di ere­de­tű, igen érté­kes vár­kas­tély, az elma­gya­ro­so­dott eper­je­si szász Mel­czer-csa­lád egy­ko­ri pom­pás udvar­há­za.

Kirán­du­lá­sunk első állo­má­sa köz­vet­le­nül a határ túl­só olda­lán talál­ha­tó Aba­új­ná­dasd (Trs­te­né pri Hor­náde, koráb­bi szlo­vák nevén Nádošť) volt, ahol bár 1910-ben még a lakos­ság csak­nem fele magyar volt, mára az 1500 lakos­ból mind­össze négyen vál­lal­ták fel nem­ze­ti hova­tar­to­zá­su­kat. A tele­pü­lés alig néhány csa­lád­ra zsu­go­ro­dott refor­má­tus gyü­le­ke­ze­te sem magyar már, „köszön­he­tő­en” a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra szlo­vá­ko­sí­tó poli­ti­ká­já­nak. Így az a néhány magyar csa­lád, ame­lyik itt maradt, sem hall­gat­hat­ja anya­nyel­vén az Isten igé­jét. Nádas­don a refor­má­tus Erzsi­ke néni­vel talál­koz­tunk, aki szá­mos hely­tör­té­ne­ti érde­kes­ség­gel és egy, a Szent Koro­ná­ról szó­ló könyv­vel is meg­aján­dé­ko­zott ben­nün­ket. Mi a tör­té­nel­mi Aba­új-Tor­na vár­me­gye ere­de­ti tér­ké­pé­nek máso­la­tát vit­tük magunk­kal. Erzsi­ke néni meg­mu­tat­ta nekünk a köz­ség refor­má­tus emlé­ke­it, így a temp­lo­mot a régi magyar fel­ira­tok­kal, vala­mint a lel­kész­la­kot, az egy­ko­ri magyar okta­tás hely­szí­nét. Ezt köve­tő­en Šelep­ský Ras­tis­lav úr, a helyi ter­mé­szet­ba­rát egye­sü­let (Pria­te­lia trs­tens­kej prí­rody) veze­tő­je kész­sé­ge­sen kör­be­ve­ze­tett min­ket a falu­ban. Meg­te­kin­tet­tük a góti­kus ere­de­tű kato­li­kus Szent Anna-temp­lo­mot, amely­ben magyar kirá­lyok és szen­tek szob­rai, szí­nes üveg­ab­lak ábrá­zo­lá­sai lát­ha­tók. A falu teme­tő­jé­ben meg­lá­to­gat­tuk a régi neme­si csa­lá­dok sír­ja­it, és ami­kor a hábo­rú­ban elesett magyar kato­nák sír­já­hoz érkez­tünk, igen­csak saj­nál­tuk, hogy nem volt nálunk koszo­rú. A sír gon­do­zott, de virá­got már nem visz­nek a hon­vé­dek­nek. A teme­tő­ben fel­tű­nő­en sok magyar név­vel talál­koz­tunk, és a magyar nyel­vű sír­fel­ira­tok sem rit­kák.

Abaújnádasdon, Erzsike néninél – Jobbra: a katolikus templom ablaka
Aba­új­ná­das­don, Erzsi­ke néni­nél – Jobb­ra: a kato­li­kus temp­lom abla­ka

Aba­új­ná­das­dot köve­tő­en Erzsi­ke néni segít­sé­gé­vel meg­te­kin­tet­tük a köze­li Her­nád­zsa­dány (Ždaňa), Her­nád­csány (Čaňa) és Esz­ká­ros (Ská­roš) magyar emlé­ke­it. Saj­nos az itte­ni refor­má­tus temp­lo­mok­ba nem jutot­tunk be és a teme­tők­re sem futot­ta időnk­ből. Ezúton is köszö­ne­tet mon­dunk Her­nád­zsa­dány füg­get­len pol­gár­mes­te­ré­nek, Kokár­da Ján úrnak, aki egy könyv­vel segí­tet­te mun­kán­kat.

Dél­után érkez­tünk meg a Rony­va fel­ső folyá­sá­nál 355 méter maga­san a ten­ger szint­je felett talál­ha­tó, már hegy­vi­dé­ki jel­le­gű Nagy­sza­lánc­ra (Sla­nec), ahol a refor­má­tus lel­késszel, Lucs­kay And­rás­sal talál­koz­tunk. A közép­ko­ri várá­ról ismert tele­pü­lés, a For­gá­chok volt ura­dal­mi köz­pont­ja 1920-ban csak­nem szín­ma­gyar tele­pü­lés­ként került a cseh­szlo­vá­kok kezé­re. Leg­utóbb, 2011-ben 1382 lako­sa közül mind­össze 11-en val­lot­ták magu­kat magyar nem­ze­ti­sé­gű­nek, magyar anya­nyel­vű­nek pedig 20-an. Ezzel ellen­tét­ben a való­ság­ban még van­nak Nagy­sza­lán­con magyar csa­lá­dok, és a magya­rul tudók szá­ma 200-ra tehe­tő. Saj­nos, a magyar­ság lélek­szá­ma az eltelt tíz évben itt tel­je­sen meg­fe­le­ző­dött.

A petőszinyei templom – jobbra: jelenetek a pokolból
A pető­szi­nyei temp­lom – jobb­ra: jele­ne­tek a pokol­ból

Nagy­sza­lánc­ról kiin­dul­va Lucs­kay And­rás lel­késszel sor­ban fel­ke­res­tük a szom­szé­dos Ósva folyó völ­gyé­nek fal­va­it. Rege­te­r­usz­kán (Rus­kov) a For­gá­chok egyik temet­ke­zé­si helyét, a római kato­li­kus temp­lo­mot tekin­tet­tük meg. Innen tovább­in­dul­tunk a Dar­gói-hágó alat­ti fes­tői völgy­ben fek­vő Pető­szi­nyé­re (Svi­ni­ca), a híres Árpád-kori temp­lom falu­já­ba. Vala­mi­kor ország­szer­te ismert volt ez a hely a tatár­já­rást köve­tő­en meg­épült egy­ko­ri pálos, ma refor­má­tus temp­lo­má­ról, amit a tízes évek­ben – köz­vet­le­nül az első világ­há­bo­rút meg­elő­ző­en – még a magyar állam res­ta­u­rál­ta­tott. A temp­lom­ban kör­be­ve­ze­tett min­ket Var­ga Miros­lav, a tele­pü­lés fia­tal, magya­rul már nem tudó lel­ké­sze. Pető­szi­nyén ma saj­nos 2% körü­li a magya­rok ará­nya, ettől észa­kabb­ra már nin­cse­nek magyar­lak­ta fal­vak. Szo­mo­rú­an, hogy magyar isten­tisz­te­let itt sincs, pedig a régi temp­lom egyi­ke leg­ki­vá­lóbb műem­lé­ke­ink­nek. Való­szí­nű­leg mi vol­tunk az utol­sók, akik lefény­ké­pez­het­ték a temp­lom lábá­nál álló vala­mi­ko­ri magyar isko­la épü­le­tét, mert azt most készül­nek lebon­ta­ni. Saj­nos, mind­ez rávi­lá­gít arra, hogy ezen a tájon örök­sé­günk micso­da fékez­he­tet­len iram­ban pusz­tul.

Pető­szi­nyé­ről Kas­sa felé a szom­szé­dos tele­pü­lés Magyar­bőd (Bidov­ce), ahol Tri­a­non előtt még 90% körü­li volt a magyar­ság ará­nya. A helyi­ek úgy tart­ják, akko­ri­ban itt még csak néhány szlo­vák menyecs­ke lakott. A kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra azon­ban min­dent meg­tett annak érde­ké­ben, hogy a nép­dal­kin­csé­ről és a jel­leg­ze­tes „magyar­bő­di tánc­ról” mai napig ország­szer­te ismert falu magyar jel­le­gét meg­tör­je. A hat­va­nas évek­ben itt is fel­szá­mol­ták az anya­nyel­vi okta­tást, a lakos­ság szá­mát pedig más­fél­sze­re­sé­re növel­ték. Ma 1400 lakó­ja közül negy­ve­nen-ötve­nen magya­rok, igaz a magya­rul tudók szá­ma még eléri a két­szá­zat. Az iden­ti­tás vál­sá­gát jel­zi, hogy a 2011-es nép­szám­lá­lá­so­kon magyar nem­ze­ti­sé­gü­ket még így is mind­össze 26-an vál­lal­ták, magyar anya­nyel­vü­ket pedig csak 47-en. Vala­mennyi­en idős embe­rek, a fia­ta­lok már nem beszé­lik az anya­nyel­vet. A tele­pü­lés hatá­rá­ban, a teme­tő­ben áll az 1849-es vesz­tes buda­mé­ri csa­tá­ban elesett hon­vé­dek emlék­mű­ve. A hősök elte­me­té­sét annak ide­jén a magyar­bő­di pap vál­lal­ta, ma erre egy igen díszes kop­ja­fa emlé­kez­tet, ahol min­den évben meg­em­lé­ke­zést tar­ta­nak. (Saj­nos, ezt a ren­dez­vényt több­nyi­re csak a kas­sa­i­ak láto­gat­ják, a helyi­ek egy­re kevés­bé.)

Magyarbőd – balra az 1848-49-es emlékkopjafa, jobbra a református templom belseje
Magyar­bőd – bal­ra az 1848–49-es emlék­kop­ja­fa, jobb­ra a refor­má­tus temp­lom bel­se­je

Magyar­bőd másik műem­lé­ki érté­ke a refor­má­tus temp­lom, ben­ne magyar fel­ira­tok­kal. Itt még van heten­te magyar isten­tisz­te­let, ame­lyen körül­be­lül har­min­can vesz­nek részt. Saj­nos a hívő refor­má­tu­sok két­har­ma­da már szlo­vák­nak vall­ja magát – ami azért is fur­csa, hiszen a teme­tő­ben lévő sírok két­har­ma­dán magyar nyel­vű fel­irat olvas­ha­tó. Külö­nö­sen nagy érvá­gást jelen­tett a helyi magyar­ság szem­pont­já­ból az, hogy a tele­pü­lés magyar lel­ké­sze, Megye­si Lász­ló 2013 őszén várat­la­nul elhunyt. A közös­ség azóta sem tudott talp­ra áll­ni, még min­dig nem dőlt el, ki lesz az új tisz­te­le­te­sük.

Balra: vendégségben Felsőcsájon – Jobbra: Megyesi László síremléke Alsócsájon
Bal­ra: ven­dég­ség­ben Fel­ső­csá­jon – Jobb­ra: Megye­si Lász­ló sír­em­lé­ke Alsó­csá­jon

Az Ósva völ­gyé­nek továb­bi két tele­pü­lé­sét tekin­tet­tük meg: Fel­ső­csájt (Vyšný Čaj) és Alsó­csájt (Nižný Čaj). Fel­ső­csáj egy alig 300 lel­kes egy­ko­ri refor­má­tus magyar falu Kas­sá­tól kelet­re. Kis refor­má­tus közös­sé­ge már csak­nem tel­je­sen elszlo­vá­ko­so­dott, a magyar isten­tisz­te­le­tek szá­ma havi egy­re csök­kent, azon viszont huszon­öt-har­min­can is részt vesz­nek. Saj­nos 2011-ben 309 lako­sa közül mind­össze öten val­lot­ták magu­kat magyar­nak. A falu­ban Pócs Ist­ván, a refor­má­tus gyü­le­ke­zet kurá­to­ra foga­dott ben­nün­ket, aki meg­ven­dé­gelt ben­nün­ket egy jó erős házi pálin­ká­val, miu­tán meg­te­kin­tet­tük a magyar fel­ira­tok­ban bővel­ke­dő refor­má­tus temp­lo­mot. A szom­szé­dos Alsó­csáj­ban elza­rán­do­kol­tunk Megye­si Lász­ló néhai magyar­bő­di refor­má­tus lel­ki­pász­tor sír­já­hoz.

Szál­lá­sunk Nagy­sza­lán­con volt egy hely­be­li magyar szár­ma­zá­sú csa­lád­nál. Saj­nos, a csa­lád leg­fi­a­ta­labb tag­jai már nem beszé­lik édes anya­nyel­vün­ket. Öröm­mel vet­tük igény­be a tér­ség lakó­i­nak szin­te határ­ta­lan ven­dég­sze­re­te­tét, legyen szó akár magya­rok­ról, akár szlo­vá­kok­ról, nagy ked­ves­ség­gel fogad­ják az oda érke­zőt. Más­nap reg­gel a szál­lás­adó csa­lád lánya, Evíč­ka kala­u­zo­lá­sá­val bejár­tuk a tele­pü­lés utcá­it, meg­te­kin­tet­tük a IV. Béla ide­jén emelt híres góti­kus várat, a kör­nyék első szá­mú neve­ze­tes­sé­gét. A köze­li keres­ke­del­mi út védel­mé­re épült régi erős­ség­ről ma már nehéz azt elhin­ni, hogy tor­nya egé­szen a máso­dik világ­há­bo­rú­ig lak­ha­tó volt. Saj­nos, ekkor az orosz kato­nák jól „leren­dez­ték”, mint oly sok műem­lé­kün­ket. Az omla­dé­kok­nak azon­ban van gaz­dá­ja, s úgy lát­szik, aprán­ként igye­kez­nek hely­re­hoz­ni a nemes műem­lé­ket. Az 509 méter maga­san álló romok­ból gyö­nyö­rű kilá­tás nyí­lik a kör­nyék­re és kelet felé, tisz­ta idő­ben még a kár­pát­al­jai hegyek is lát­sza­nak.

Nagyszalánc – református templom, vár, református parókia
Nagy­sza­lánc – refor­má­tus temp­lom, vár, refor­má­tus paró­kia

Saj­nos a régi For­gách-kas­tély, akár­csak a köze­li Kerek­he­gyen egy­kor állt vadász­kas­télyt, ma már nem léte­zik. Eltün­tet­ték őket „a múl­tat vég­képp eltö­röl­ni” filo­zó­fia jegyé­ben épp­úgy, mint a tele­pü­lés hatá­rá­ban egy­kor állt 1938-as fel­sza­ba­du­lá­si emlék­mű­vet. Mint emlí­tet­tük, Nagy­sza­lánc közép­ko­ri góti­kus várá­ról híres, de nem ezért kel­le­ne a tör­té­ne­lem­köny­vek­be kerül­nie. 1938-ban, a II. Bécsi dön­tést köve­tő­en ez a falu egyet­len napig vissza­ke­rült Magyar­or­szág­hoz, amit a helyi­ek kitö­rő lel­ke­se­dés­sel fogad­tak. Egy nap telt el azon­ban, s gaz­da­sá­gi okok­ra hivat­koz­va (itt veze­tett és vezet a mai napig a hegye­ken át a híres Nagy­sza­lánc-Velej­te vas­út­vo­nal, az akko­ri Szlo­vá­kia kulcs­fon­tos­sá­gú köz­le­ke­dé­si folyo­só­ja) a falut vissza­ka­nya­rin­tot­ták Jozef Tiso álla­má­nak. Ezt köve­tő­en a falu­ban nép­fel­ke­lés tört ki, a lakos­ság behív­ta a magyar hon­véd­sé­get és egy kisebb ütkö­zet­re is sor került, amely­ben hár­man meg is hal­tak, köz­tük a falu első gaz­dá­ja. A „fél­re­ér­tést” a magyar-szlo­vák felek hamar tisz­táz­ták, a Nagy­sza­lánc­ra vissza­té­rő szlo­vá­kok pedig kegyet­len ter­rort vezet­tek be. A magya­ro­kat mun­ka­tá­bor­ba zár­ták, a hábo­rú után pedig nem rit­kán húsz-huszon­öt éves fel­füg­gesz­tett bör­tön­bün­te­té­se­ket kap­tak. Állan­dó­an fejük felett lógat­ták tehát Damok­lész kard­ját, minek hatá­sá­ra az embe­rek lel­két sike­rült meg­tör­ni­ük.

Balra: a református istentiszteleten – Jobbra: a gótikus vár
Bal­ra: a refor­má­tus isten­tisz­te­le­ten – Jobb­ra: a góti­kus vár

Saj­nos az 1938-as nagy­sza­lán­ci fel­ke­lés hely­szí­nei közül egy­re keve­sebb áll, azok is jelö­let­le­nül. Érde­kes, hogy annak ide­jén még a kato­li­ku­sok is temp­lo­muk­nál tün­te­tést tar­tot­tak, ma pedig azt állít­ják maguk­ról, hogy ők soha­sem vol­tak magya­rok. Érté­kes műem­lék a For­gá­chok kas­té­lyá­ból meg­ma­radt régi mag­tár, szin­tén 1938 iko­ni­kus hely­szí­ne.

Varga Erzsike néni, a legidősebb falubeli boldogan idézte fel a Felvidék 1938-as visszatérését
Var­ga Erzsi­ke néni, a leg­idő­sebb falu­be­li bol­do­gan idéz­te fel a Fel­vi­dék 1938-as vissza­té­ré­sét

Dél­előtt részt vet­tünk a magyar refor­má­tus isten­tisz­te­le­ten. A több évti­ze­de tar­tó asszi­mi­lá­ció elle­né­re Nagy­sza­lán­con a leg­jobb a hely­zet. Itt még min­den vasár­nap van magyar alka­lom, amit vala­mi­vel töb­ben láto­gat­nak, mint a szlo­vá­kot. A har­minc évnél idő­seb­bek mind elbol­do­gul­nak magyar nyel­ven, igaz, a lel­kész csa­lád­ján kívül már csak egyet­len csa­lád gyer­me­kei tud­nak magya­rul. Ezút­tal min­dent össze­vet­ve huszon­öten vol­tunk az isten­tisz­te­le­ten. Az ige­hir­de­tés Jónás köny­vé­ről szólt. Magunk is úgy érez­tük, egy apró Jónás lako­zik ben­nünk, ami­ért eljöt­tünk ide a „mély­szór­vány­ba.” Az isten­tisz­te­let után Lucs­kay And­rás bemu­tat­ta nekünk a kör­nyék továb­bi neve­ze­tes­sé­ge­it: a hegyi kat­lan­ban rej­tő­ző Izra-tavat és a sza­lánc­hu­tai (Slanská Huta) erdő­ke­rü­lő muf­lon­csor­dá­ját. Dél­után azon­ban tovább kel­lett men­nünk a szom­szé­dos Györ­ké­re (Ďur­kov) – búcsút vet­tünk a nagy­sza­lán­ci­ak­tól, akik között nagyon jól érez­tük magun­kat.

Az elrontott györkei református vártemplom egykor és napjainkban…
Az elron­tott györ­kei refor­má­tus vár­temp­lom egy­kor és nap­ja­ink­ban…

Györ­ke már száz­öt­ven évvel ezelőtt is vegyes lakos­sá­gú tele­pü­lés volt, még­is a köz­ség refor­má­tus lakos­sá­ga erő­sen tar­tot­ta magyar­sá­gát. A falu leg­ér­té­ke­sebb műem­lé­ke az Árpád-kori ere­de­tű erőd­temp­lom. A XX. szá­zad­ban két ízben is átala­kí­tot­ták, amely­nek révén szin­te tel­je­sen kifor­gat­ták ere­de­ti stí­lu­sá­ból. Az erdé­lyi, kalo­ta­sze­gi temp­lo­mok­ra hason­lí­tó ácsolt fa torony­si­sak­ját lecse­rél­ték, vár­fa­la­it szét­ve­tet­ték, úgy­hogy ma Györ­ke refor­má­tus temp­lo­ma csak árnyé­ka saját magá­nak. Nem úgy viszont a 18. szá­zad máso­dik felé­ben épült Rakovsz­ky-kúria. Saj­nos, a helyi „gyűj­tö­ge­tő kisebb­ség” tevé­keny­ke­dé­se révén ma már az össze­om­lás fenye­ge­ti. A födém több helyen beom­lott, az épü­let nincs ren­de­sen elke­rít­ve.

Az önkor­mány­zat EU-s for­rá­sok­ból ter­ve­zi a műem­lék meg­óvá­sát – tud­tuk meg a falu magyar lel­ké­szé­től, Baláž­né Poz­nán Edit­től. Saj­nos, az egy­kor erős magyar refor­má­tus gyü­le­ke­zet egy­re inkább szlo­vá­ko­so­dik. Idén­től meg­szűn­tek a heti magyar isten­tisz­te­le­tek, mos­tan­tól már csak havon­ta egy­szer tar­ta­nak magyar nyel­vű alkal­ma­kat, és arra se jár­nak töb­ben huszon­öt­nél. Pedig Györ­ke nyel­vé­sze­ti szem­pont­ból is igen érde­kes, hiszen ebben a falu­ban (és még Magyar­bő­dön, Nagy­sza­lán­con) a magyar nyelv egy igen ősi, archa­i­kus dia­lek­tu­sát beszé­lik.

A Rakovszky-kúria Györkén
A Rakovsz­ky-kúria Györ­kén
Ósva temetője nemzeti emlékhely lehetne
Ósva teme­tő­je nem­ze­ti emlék­hely lehet­ne

Utol­só állo­má­sunk Ósva (Olšo­vany) köz­ség volt, a Rakovsz­ky-csa­lád híres temet­ke­zé­si helye. A kato­li­kus falu temp­lo­ma előtt áll­nak a neme­si famí­lia kivá­ló­sá­ga­i­nak sír­em­lé­kei. A keresz­tek alatt a helyi­ek elmon­dá­sa sze­rint krip­ta van. A temp­lom fölöt­ti dom­bon, a teme­tő olda­lá­ban talál­juk a Rakovsz­kyak sír­kert­jét, nem­ze­ti jelen­tő­sé­gű emlék­he­lyet. Saj­nos, sen­ki sem visz oda se virá­got, se koszo­rút, pedig ispá­nok, kapi­tá­nyok, huszár őrna­gyok, magyar kirá­lyi tábor­no­kok nyug­he­lye ez a cso­dá­la­tos fek­vé­sű teme­tő. Ósván még a leg­idő­seb­bek beszél­nek magya­rul. Saj­nos a kör­nyé­ken már egyet­len akár rész­ben magyar nyel­vű kato­li­kus gyü­le­ke­zet sin­csen, pedig régen kato­li­kus magya­rok is éltek erre­fe­lé, amit a falu közép­pont­já­ban álló kereszt magyar fel­ira­ta is bizo­nyít.

A vissza­té­rés irán­ti kiolt­ha­tat­lan vággyal hagy­tuk el a Fel­vi­dé­ket. A már sze­ren­csé­re lát­ha­tat­lan tri­a­no­ni határt átlép­ve meg­te­kin­tet­tük a magyar­or­szá­gi Vizsoly refor­má­tus temp­lo­mát. Káro­li Gás­pár itt, az Árpád-kori góti­kus temp­lom falai között alkot­ta meg a híres Vizso­lyi Bib­li­át, a Szent­írás első magyar nyel­vű for­dí­tá­sát. Nem­ze­ti zarán­dok­he­lyünk, akár­csak a vala­mi­ko­ri könyv­nyom­da épü­le­te. Egy rövid séta ere­jé­ig meg­te­kin­tet­tük Vil­mány 15. szá­zad­ból fenn­ma­radt góti­kus refor­má­tus temp­lo­mát is. Jó len­ne, ha fel­újí­ta­nák, hogy töb­ben lát­has­sák e rej­tett érté­kün­ket.

A Kas­sa-kör­nyé­ken tar­tott kirán­du­lás olyan alap­ve­tő tapasz­ta­la­tok­kal gaz­da­gí­tott min­ket, ame­lyek isme­re­te elen­ged­he­tet­len a tér­ség és a szór­vány­sors ala­po­sabb meg­is­me­ré­se szem­pont­já­ból. Éppen ezért utunk­ról rész­le­tes beszá­mo­lót készí­tünk, azért is, hogy a Sza­lán­ci-hegy­ség­ben fel­lel­he­tő magyar érté­kek ismer­tek legye­nek előt­tünk. Nem tit­kolt célunk továb­bá, hogy pél­dán­kat követ­ve egy­re több hon­fi­tár­sunk láto­gas­son el Aba­új távo­li szeg­le­té­be, és ott­lé­te révén is növel­je a magyar jelen­lé­tet.

Idő hiá­nyá­ban saj­nos Aba­új­ná­dasd és Nagy­sza­lánc kivé­te­lé­vel egyik tele­pü­lés magyar vonat­ko­zá­sú érté­ke­it, viszo­nya­it sem tud­tunk meg­fe­le­lő ala­pos­ság­gal fel­tár­ni. Sze­ret­nénk a Sza­lán­ci-hegy­ség­be vissza­men­ni, hogy „fehér fol­tok” ne marad­ja­nak előt­tünk a tér­sé­get ille­tő­en. Remél­jük, a tagok és a támo­ga­tók ada­ko­zá­suk­kal elhá­rít­ják ennek anya­gi ter­mé­sze­tű aka­dá­lya­it!

2014. már­ci­us 25. Ezúton is köszö­ne­tet mon­dunk Lucs­kay And­rás refor­má­tus lel­kész­nek segít­sé­gé­ért, vala­mint mind­azok­nak, akik mun­kán­kat segí­tet­ték!

Nagyszalánc madártávlatból – a messzi távolban a Sáros vármegyei hegyekkel
Nagy­sza­lánc madár­táv­lat­ból – a messzi távol­ban a Sáros vár­me­gyei hegyek­kel

Hetzmann Róbert
Magyar Patrióták Közössége
© 2014. március 27.