„Nem szabad idegenként visszatérnünk oda, ahol valamikor otthon voltunk.” (Wass Albert)

Kassa és Nagyszalánc elhelyezkedése a Kárpát-medencében
Kassa és Nagyszalánc elhelyezkedése a Kárpát-medencében

Magyarbőd, Nagyszalánc vagy Györke – sajnos mára a vájt fülű magyarok számára is egyre kevesebbet jelentenek ezek a felvidéki falunevek. A Magyar Patrióták Közössége elhatározta, hogy a Kassától keletre, a Hernád és a Bodrog között, a határ túlsó oldalán húzódó magyar szórványvidéket közelebb hozza az érdeklődőkhöz. Nemzeti kincseink, régi templomaink, ősi temetőink, népi mendemondáink rejtőznek arrafelé. Ennek jegyében kirándultunk el a 2014. március 22-23-i hétvégén a történelmi Abaúj-Torna vármegye északkeleti csücskébe. Olyan életre szóló tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, amelyeket hasznosnak véltük honfitársainkkal is ezúton megosztani.

Ha térképünkön a Tokajnál kezdődő és egészen a felvidéki Eperjes városáig húzódó nagy hegyláncra tekintünk, a magyar-szlovák határon túl folytatódó része a Szalánci-hegység. Abaúj e térségében még napjainkban is tizenöt olyan falut találunk, hol még él magyar szórványlakosság – ám a magyarság aránya már egyikükben sem haladja meg az összlakosság 10%-át, pedig a 19. században még jobbára tiszta magyar vidék volt ez. Vájlok Sándor felvidéki falukutató 1939-ben még 6000 magyarról ír, ma jó, ha 250 maradt ezen a hozzávetőleg 500 km2 nagyságú területen. Nem csoda ez, hiszen a hatvanas évek „demokratikus Csehszlovákiája” a környék összes magyar iskoláját bezárta. A tét tehát nem más: ha az anyaország nem szánja el cselekvésre magát, Abaúj északkeleti részéről, valamint a történelmi Zemplén vármegyében folytatódó tájról egy emberöltő alatt kihal a magyarság.

Mindenekelőtt utalnunk kell arra, hogy erről a térségről – Vájlok Sándor 1939-es írását és egy vármegyei monográfiát leszámítva – gyakorlatilag száz éve nem jelent meg semmilyen szakirodalom. A Patrióták éppen ennek pótlására vállalkoztak, amikor elhatározták, hogy felkeresik ezt a térséget, felveszik a kapcsolatot a megmaradt szórványközösségekkel és feltérképezik a környék magyar emlékeit. Ennek első állomása zajlott le most, amikor 16 települést kerestünk fel, köztük már olyanokat is, amelyekből végképp kihalt a magyar lakosság.

Balra: Abaújnádasd anyakönyve bizonyítja, hogy a gyülekezet eredetileg színmagyar volt. Jobbra: magyar feliratok a református templomban
Balra: Abaújnádasd anyakönyve bizonyítja, hogy a gyülekezet eredetileg színmagyar volt. Jobbra: magyar feliratok a református templomban

A hajnali órákban indultunk Budapestről, hogy már a kora délelőtti időt is a környék bejárására tudjuk fordítani. A Hernád völgyében odafelé megtekintettük a magyarországi Zsujta, Abaújvár, Alsókéked és Felsőkéked falvait, ahol jelentős számú népi építészeti értékeket találtunk (díszes parasztházak, istállók), Zsujtán jó állapotban láttuk a falu két kúriáját, az Árpád-kori templom felújítása ugyanakkor indokolt lenne. Abaújvár régi gótikus temploma értékes műemlékünk. Kertjében évszázados, sajnos nem konzervált népi jellegű sírok láthatóak. Alsókékeden említést érdemel a 17. századi eredetű, igen értékes várkastély, az elmagyarosodott eperjesi szász Melczer-család egykori pompás udvarháza.

Kirándulásunk első állomása közvetlenül a határ túlsó oldalán található Abaújnádasd (Trstené pri Hornáde, korábbi szlovák nevén Nádošť) volt, ahol bár 1910-ben még a lakosság csaknem fele magyar volt, mára az 1500 lakosból mindössze négyen vállalták fel nemzeti hovatartozásukat. A település alig néhány családra zsugorodott református gyülekezete sem magyar már, „köszönhetően” a kommunista diktatúra szlovákosító politikájának. Így az a néhány magyar család, amelyik itt maradt, sem hallgathatja anyanyelvén az Isten igéjét. Nádasdon a református Erzsike nénivel találkoztunk, aki számos helytörténeti érdekességgel és egy, a Szent Koronáról szóló könyvvel is megajándékozott bennünket. Mi a történelmi Abaúj-Torna vármegye eredeti térképének másolatát vittük magunkkal. Erzsike néni megmutatta nekünk a község református emlékeit, így a templomot a régi magyar feliratokkal, valamint a lelkészlakot, az egykori magyar oktatás helyszínét. Ezt követően Šelepský Rastislav úr, a helyi természetbarát egyesület (Priatelia trstenskej prírody) vezetője készségesen körbevezetett minket a faluban. Megtekintettük a gótikus eredetű katolikus Szent Anna-templomot, amelyben magyar királyok és szentek szobrai, színes üvegablak ábrázolásai láthatók. A falu temetőjében meglátogattuk a régi nemesi családok sírjait, és amikor a háborúban elesett magyar katonák sírjához érkeztünk, igencsak sajnáltuk, hogy nem volt nálunk koszorú. A sír gondozott, de virágot már nem visznek a honvédeknek. A temetőben feltűnően sok magyar névvel találkoztunk, és a magyar nyelvű sírfeliratok sem ritkák.

Abaújnádasdon, Erzsike néninél – Jobbra: a katolikus templom ablaka
Abaújnádasdon, Erzsike néninél – Jobbra: a katolikus templom ablaka

Abaújnádasdot követően Erzsike néni segítségével megtekintettük a közeli Hernádzsadány (Ždaňa), Hernádcsány (Čaňa) és Eszkáros (Skároš) magyar emlékeit. Sajnos az itteni református templomokba nem jutottunk be és a temetőkre sem futotta időnkből. Ezúton is köszönetet mondunk Hernádzsadány független polgármesterének, Kokárda Ján úrnak, aki egy könyvvel segítette munkánkat.

Délután érkeztünk meg a Ronyva felső folyásánál 355 méter magasan a tenger szintje felett található, már hegyvidéki jellegű Nagyszaláncra (Slanec), ahol a református lelkésszel, Lucskay Andrással találkoztunk. A középkori váráról ismert település, a Forgáchok volt uradalmi központja 1920-ban csaknem színmagyar településként került a csehszlovákok kezére. Legutóbb, 2011-ben 1382 lakosa közül mindössze 11-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek, magyar anyanyelvűnek pedig 20-an. Ezzel ellentétben a valóságban még vannak Nagyszaláncon magyar családok, és a magyarul tudók száma 200-ra tehető. Sajnos, a magyarság lélekszáma az eltelt tíz évben itt teljesen megfeleződött.

A petőszinyei templom – jobbra: jelenetek a pokolból
A petőszinyei templom – jobbra: jelenetek a pokolból

Nagyszaláncról kiindulva Lucskay András lelkésszel sorban felkerestük a szomszédos Ósva folyó völgyének falvait. Regeteruszkán (Ruskov) a Forgáchok egyik temetkezési helyét, a római katolikus templomot tekintettük meg. Innen továbbindultunk a Dargói-hágó alatti festői völgyben fekvő Petőszinyére (Svinica), a híres Árpád-kori templom falujába. Valamikor országszerte ismert volt ez a hely a tatárjárást követően megépült egykori pálos, ma református templomáról, amit a tízes években – közvetlenül az első világháborút megelőzően – még a magyar állam restauráltatott. A templomban körbevezetett minket Varga Miroslav, a település fiatal, magyarul már nem tudó lelkésze. Petőszinyén ma sajnos 2% körüli a magyarok aránya, ettől északabbra már nincsenek magyarlakta falvak. Szomorúan, hogy magyar istentisztelet itt sincs, pedig a régi templom egyike legkiválóbb műemlékeinknek. Valószínűleg mi voltunk az utolsók, akik lefényképezhették a templom lábánál álló valamikori magyar iskola épületét, mert azt most készülnek lebontani. Sajnos, mindez rávilágít arra, hogy ezen a tájon örökségünk micsoda fékezhetetlen iramban pusztul.

Petőszinyéről Kassa felé a szomszédos település Magyarbőd (Bidovce), ahol Trianon előtt még 90% körüli volt a magyarság aránya. A helyiek úgy tartják, akkoriban itt még csak néhány szlovák menyecske lakott. A kommunista diktatúra azonban mindent megtett annak érdekében, hogy a népdalkincséről és a jellegzetes „magyarbődi táncról” mai napig országszerte ismert falu magyar jellegét megtörje. A hatvanas években itt is felszámolták az anyanyelvi oktatást, a lakosság számát pedig másfélszeresére növelték. Ma 1400 lakója közül negyvenen-ötvenen magyarok, igaz a magyarul tudók száma még eléri a kétszázat. Az identitás válságát jelzi, hogy a 2011-es népszámlálásokon magyar nemzetiségüket még így is mindössze 26-an vállalták, magyar anyanyelvüket pedig csak 47-en. Valamennyien idős emberek, a fiatalok már nem beszélik az anyanyelvet. A település határában, a temetőben áll az 1849-es vesztes budaméri csatában elesett honvédek emlékműve. A hősök eltemetését annak idején a magyarbődi pap vállalta, ma erre egy igen díszes kopjafa emlékeztet, ahol minden évben megemlékezést tartanak. (Sajnos, ezt a rendezvényt többnyire csak a kassaiak látogatják, a helyiek egyre kevésbé.)

Magyarbőd – balra az 1848-49-es emlékkopjafa, jobbra a református templom belseje
Magyarbőd – balra az 1848-49-es emlékkopjafa, jobbra a református templom belseje

Magyarbőd másik műemléki értéke a református templom, benne magyar feliratokkal. Itt még van hetente magyar istentisztelet, amelyen körülbelül harmincan vesznek részt. Sajnos a hívő reformátusok kétharmada már szlováknak vallja magát – ami azért is furcsa, hiszen a temetőben lévő sírok kétharmadán magyar nyelvű felirat olvasható. Különösen nagy érvágást jelentett a helyi magyarság szempontjából az, hogy a település magyar lelkésze, Megyesi László 2013 őszén váratlanul elhunyt. A közösség azóta sem tudott talpra állni, még mindig nem dőlt el, ki lesz az új tiszteletesük.

Balra: vendégségben Felsőcsájon – Jobbra: Megyesi László síremléke Alsócsájon
Balra: vendégségben Felsőcsájon – Jobbra: Megyesi László síremléke Alsócsájon

Az Ósva völgyének további két települését tekintettük meg: Felsőcsájt (Vyšný Čaj) és Alsócsájt (Nižný Čaj). Felsőcsáj egy alig 300 lelkes egykori református magyar falu Kassától keletre. Kis református közössége már csaknem teljesen elszlovákosodott, a magyar istentiszteletek száma havi egyre csökkent, azon viszont huszonöt-harmincan is részt vesznek. Sajnos 2011-ben 309 lakosa közül mindössze öten vallották magukat magyarnak. A faluban Pócs István, a református gyülekezet kurátora fogadott bennünket, aki megvendégelt bennünket egy jó erős házi pálinkával, miután megtekintettük a magyar feliratokban bővelkedő református templomot. A szomszédos Alsócsájban elzarándokoltunk Megyesi László néhai magyarbődi református lelkipásztor sírjához.

Szállásunk Nagyszaláncon volt egy helybeli magyar származású családnál. Sajnos, a család legfiatalabb tagjai már nem beszélik édes anyanyelvünket. Örömmel vettük igénybe a térség lakóinak szinte határtalan vendégszeretetét, legyen szó akár magyarokról, akár szlovákokról, nagy kedvességgel fogadják az oda érkezőt. Másnap reggel a szállásadó család lánya, Evíčka kalauzolásával bejártuk a település utcáit, megtekintettük a IV. Béla idején emelt híres gótikus várat, a környék első számú nevezetességét. A közeli kereskedelmi út védelmére épült régi erősségről ma már nehéz azt elhinni, hogy tornya egészen a második világháborúig lakható volt. Sajnos, ekkor az orosz katonák jól „lerendezték”, mint oly sok műemlékünket. Az omladékoknak azonban van gazdája, s úgy látszik, apránként igyekeznek helyrehozni a nemes műemléket. Az 509 méter magasan álló romokból gyönyörű kilátás nyílik a környékre és kelet felé, tiszta időben még a kárpátaljai hegyek is látszanak.

Nagyszalánc – református templom, vár, református parókia
Nagyszalánc – református templom, vár, református parókia

Sajnos a régi Forgách-kastély, akárcsak a közeli Kerekhegyen egykor állt vadászkastélyt, ma már nem létezik. Eltüntették őket „a múltat végképp eltörölni” filozófia jegyében éppúgy, mint a település határában egykor állt 1938-as felszabadulási emlékművet. Mint említettük, Nagyszalánc középkori gótikus váráról híres, de nem ezért kellene a történelemkönyvekbe kerülnie. 1938-ban, a II. Bécsi döntést követően ez a falu egyetlen napig visszakerült Magyarországhoz, amit a helyiek kitörő lelkesedéssel fogadtak. Egy nap telt el azonban, s gazdasági okokra hivatkozva (itt vezetett és vezet a mai napig a hegyeken át a híres Nagyszalánc-Velejte vasútvonal, az akkori Szlovákia kulcsfontosságú közlekedési folyosója) a falut visszakanyarintották Jozef Tiso államának. Ezt követően a faluban népfelkelés tört ki, a lakosság behívta a magyar honvédséget és egy kisebb ütközetre is sor került, amelyben hárman meg is haltak, köztük a falu első gazdája. A „félreértést” a magyar-szlovák felek hamar tisztázták, a Nagyszaláncra visszatérő szlovákok pedig kegyetlen terrort vezettek be. A magyarokat munkatáborba zárták, a háború után pedig nem ritkán húsz-huszonöt éves felfüggesztett börtönbüntetéseket kaptak. Állandóan fejük felett lógatták tehát Damoklész kardját, minek hatására az emberek lelkét sikerült megtörniük.

Balra: a református istentiszteleten – Jobbra: a gótikus vár
Balra: a református istentiszteleten – Jobbra: a gótikus vár

Sajnos az 1938-as nagyszalánci felkelés helyszínei közül egyre kevesebb áll, azok is jelöletlenül. Érdekes, hogy annak idején még a katolikusok is templomuknál tüntetést tartottak, ma pedig azt állítják magukról, hogy ők sohasem voltak magyarok. Értékes műemlék a Forgáchok kastélyából megmaradt régi magtár, szintén 1938 ikonikus helyszíne.

Varga Erzsike néni, a legidősebb falubeli boldogan idézte fel a Felvidék 1938-as visszatérését
Varga Erzsike néni, a legidősebb falubeli boldogan idézte fel a Felvidék 1938-as visszatérését

Délelőtt részt vettünk a magyar református istentiszteleten. A több évtizede tartó asszimiláció ellenére Nagyszaláncon a legjobb a helyzet. Itt még minden vasárnap van magyar alkalom, amit valamivel többen látogatnak, mint a szlovákot. A harminc évnél idősebbek mind elboldogulnak magyar nyelven, igaz, a lelkész családján kívül már csak egyetlen család gyermekei tudnak magyarul. Ezúttal mindent összevetve huszonöten voltunk az istentiszteleten. Az igehirdetés Jónás könyvéről szólt. Magunk is úgy éreztük, egy apró Jónás lakozik bennünk, amiért eljöttünk ide a „mélyszórványba.” Az istentisztelet után Lucskay András bemutatta nekünk a környék további nevezetességeit: a hegyi katlanban rejtőző Izra-tavat és a szalánchutai (Slanská Huta) erdőkerülő mufloncsordáját. Délután azonban tovább kellett mennünk a szomszédos Györkére (Ďurkov) – búcsút vettünk a nagyszalánciaktól, akik között nagyon jól éreztük magunkat.

Az elrontott györkei református vártemplom egykor és napjainkban…
Az elrontott györkei református vártemplom egykor és napjainkban…

Györke már százötven évvel ezelőtt is vegyes lakosságú település volt, mégis a község református lakossága erősen tartotta magyarságát. A falu legértékesebb műemléke az Árpád-kori eredetű erődtemplom. A XX. században két ízben is átalakították, amelynek révén szinte teljesen kiforgatták eredeti stílusából. Az erdélyi, kalotaszegi templomokra hasonlító ácsolt fa toronysisakját lecserélték, várfalait szétvetették, úgyhogy ma Györke református temploma csak árnyéka saját magának. Nem úgy viszont a 18. század második felében épült Rakovszky-kúria. Sajnos, a helyi „gyűjtögető kisebbség” tevékenykedése révén ma már az összeomlás fenyegeti. A födém több helyen beomlott, az épület nincs rendesen elkerítve.

Az önkormányzat EU-s forrásokból tervezi a műemlék megóvását – tudtuk meg a falu magyar lelkészétől, Balážné Poznán Edittől. Sajnos, az egykor erős magyar református gyülekezet egyre inkább szlovákosodik. Idéntől megszűntek a heti magyar istentiszteletek, mostantól már csak havonta egyszer tartanak magyar nyelvű alkalmakat, és arra se járnak többen huszonötnél. Pedig Györke nyelvészeti szempontból is igen érdekes, hiszen ebben a faluban (és még Magyarbődön, Nagyszaláncon) a magyar nyelv egy igen ősi, archaikus dialektusát beszélik.

A Rakovszky-kúria Györkén
A Rakovszky-kúria Györkén
Ósva temetője nemzeti emlékhely lehetne
Ósva temetője nemzeti emlékhely lehetne

Utolsó állomásunk Ósva (Olšovany) község volt, a Rakovszky-család híres temetkezési helye. A katolikus falu temploma előtt állnak a nemesi família kiválóságainak síremlékei. A keresztek alatt a helyiek elmondása szerint kripta van. A templom fölötti dombon, a temető oldalában találjuk a Rakovszkyak sírkertjét, nemzeti jelentőségű emlékhelyet. Sajnos, senki sem visz oda se virágot, se koszorút, pedig ispánok, kapitányok, huszár őrnagyok, magyar királyi tábornokok nyughelye ez a csodálatos fekvésű temető. Ósván még a legidősebbek beszélnek magyarul. Sajnos a környéken már egyetlen akár részben magyar nyelvű katolikus gyülekezet sincsen, pedig régen katolikus magyarok is éltek errefelé, amit a falu középpontjában álló kereszt magyar felirata is bizonyít.

A visszatérés iránti kiolthatatlan vággyal hagytuk el a Felvidéket. A már szerencsére láthatatlan trianoni határt átlépve megtekintettük a magyarországi Vizsoly református templomát. Károli Gáspár itt, az Árpád-kori gótikus templom falai között alkotta meg a híres Vizsolyi Bibliát, a Szentírás első magyar nyelvű fordítását. Nemzeti zarándokhelyünk, akárcsak a valamikori könyvnyomda épülete. Egy rövid séta erejéig megtekintettük Vilmány 15. századból fennmaradt gótikus református templomát is. Jó lenne, ha felújítanák, hogy többen láthassák e rejtett értékünket.

A Kassa-környéken tartott kirándulás olyan alapvető tapasztalatokkal gazdagított minket, amelyek ismerete elengedhetetlen a térség és a szórványsors alaposabb megismerése szempontjából. Éppen ezért utunkról részletes beszámolót készítünk, azért is, hogy a Szalánci-hegységben fellelhető magyar értékek ismertek legyenek előttünk. Nem titkolt célunk továbbá, hogy példánkat követve egyre több honfitársunk látogasson el Abaúj távoli szegletébe, és ottléte révén is növelje a magyar jelenlétet.

Idő hiányában sajnos Abaújnádasd és Nagyszalánc kivételével egyik település magyar vonatkozású értékeit, viszonyait sem tudtunk megfelelő alapossággal feltárni. Szeretnénk a Szalánci-hegységbe visszamenni, hogy „fehér foltok” ne maradjanak előttünk a térséget illetően. Reméljük, a tagok és a támogatók adakozásukkal elhárítják ennek anyagi természetű akadályait!

2014. március 25. Ezúton is köszönetet mondunk Lucskay András református lelkésznek segítségéért, valamint mindazoknak, akik munkánkat segítették!

Nagyszalánc madártávlatból – a messzi távolban a Sáros vármegyei hegyekkel
Nagyszalánc madártávlatból – a messzi távolban a Sáros vármegyei hegyekkel

Hetzmann Róbert
Magyar Patrióták Közössége
© 2014. március 27.