2017. augusz­tus 25–28 között a Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge négy­fős kül­dött­ség­gel kép­vi­sel­tet­te magát a refor­má­ció ötszá­za­dik évfor­du­ló­ja alkal­má­ból a dél­vi­dé­ki refor­má­tu­sok köz­pon­ti ren­dez­vé­nyén, a sze­rém­sé­gi Mara­dé­kon. Az ünne­pély kere­té­ben bemu­tat­tuk egye­sü­le­tünk kuta­tó­cso­port­ja által a magyar elő­re­for­má­ció egyik leg­je­len­tő­sebb örök­sé­gé­nek tar­tott Huszi­ta Bib­lia emlé­ke­i­ről készí­tett fény­kép­ki­ál­lí­tást és az ahhoz kap­cso­ló­dó tanul­mány­kö­te­tün­ket.

Első nap a késő dél­utá­ni indu­lás miatt Bács­kos­suth­fal­ván áll­tunk csak meg. A tele­pü­lés a dél­szláv hábo­rút köve­tő bete­le­pí­tés elle­né­re ma is őrzi magyar jel­le­gét, mint­egy ötezer lako­sá­nak 85%-a magyar nem­ze­ti­sé­gű. Bács­kos­suth­fal­va két okból is külön­le­ges helyet fog­lal el a Dél­vi­dék fal­va­i­nak sorá­ban: egy­részt itt talál­ha­tó a Bács­ka egyet­len köz­té­ri Kos­suth szob­ra, amely a 2015-ös gya­lá­za­tos magya­rit­te­bei szo­bor­lo­pás óta ma már az egész Dél­vi­dé­ken az egye­dü­li­nek szá­mít. Szom­széd­sá­gá­ban egy másik emlék­mű­re lehet figyel­mes a láto­ga­tó, mely az I. világ­há­bo­rú­ban elesett hon­vé­dek­nek állít emlé­ket. 1943-ban, a Dél­vi­dék haza­té­ré­sét köve­tő­en állí­tot­ták, de fel­ava­tá­sá­ra már nem kerül­he­tett sor.

Miu­tán elhe­lyez­tük koszo­rún­kat a Kos­suth-szo­bor talap­za­tá­nál, foly­tat­tuk utunk a déli végek felé. Péter­vá­rad érin­té­sé­vel, késő este érkez­tünk meg a sze­rém­sé­gi magyar­ság köz­pont­já­ba, Mara­dék­ra, ahol a kár­pát­al­jai test­vér­gyü­le­ke­zet, Mező­vá­ri refor­má­tu­sa­i­val ismer­ked­tünk.

Más­nap, augusz­tus 26-án egész napos prog­ra­mok vár­ták a falu­be­li­e­ket és a refor­má­ció ötszá­za­dik évfor­du­ló­já­ra érke­zett meg­hí­vot­ta­kat. A dél­előt­ti ünne­pi isten­tisz­te­le­ten, melyen több szá­zan vet­tek részt, Halász Béla, a Szer­bi­ai Refor­má­tus Egy­ház püs­pö­ke tar­tot­ta az ige­hir­de­tést. A pré­di­ká­ció alap­ját az Efe­zu­si levél 4. részé­nek 5–6. ver­sei adták:

Egy az Úr, egy a hit, egy a kereszt­ség; Egy az Isten és min­de­nek­nek Aty­ja, aki min­de­nek­nek felet­te van és min­de­nek által és mind­nyá­ja­tok­ban mun­kál­ko­dik.”

A refor­má­ci­ó­ról sokan a sza­ka­dás­ra gon­dol­nak, ezzel szem­ben a refor­má­tu­sok min­dig ragasz­kod­tak Isten igé­jé­hez, Ő pedig azt mond­ja: „egy a hit” – jelen­tet­te ki a dél­vi­dé­ki refor­má­tu­sok veze­tő­je. Halász Béla sze­rint a keresz­tény­ség­ben meg­van az egy­ség, a külön­fé­le egy­há­zak lét­re­jöt­te mind­össze egy tör­té­nel­mi szük­ség­sze­rű­ség volt, de a hit­ben egy­nek kell len­nünk, aho­gyan a nem­zet­ben is. A püs­pök utalt arra is, hogy ma egy olyan „Keresz­tény Euró­pá­ban” élünk, mely egy­re kevés­bé keresz­tény. Ezért füg­get­le­nül attól, hogy mely egy­ház­hoz tar­to­zunk, oda kell figyel­nünk az Úr sza­vá­ra, hiszen külö­nö­sen fon­tos ma a keresz­tény egy­ség.

Halász Béla külön kitért arra, hogy bár lélek­szám­ban Mara­dék a Szer­bi­ai Refor­má­tus Egy­ház leg­ki­sebb egy­ház­köz­sé­ge, nagy erő­fe­szí­té­sek­kel, de meg tud­ták szer­vez­ni ezt a nagy­sza­bá­sú ren­dez­vényt, ami azt bizo­nyít­ja, hogy Isten gon­dos­ko­dik a gyen­gék­ről. Az egy­ház­me­gye nyel­ve a magyar, szá­má­ra lét­kér­dés az anya­nyelv meg­ma­ra­dá­sa, hiszen nem­csak a Dél­vi­dé­ken, de az egész Kár­pát-meden­cé­ben össze­fo­nó­dott a refor­má­tus egy­ház a magyar nyelv­vel, kul­tú­rá­val, iro­da­lom­mal.

Az ige­hir­de­tés után Halász Dáni­el mutat­ta be a mara­dé­ki közös­sé­get. A lel­kész fel­idéz­te, hogy mivel a török idők­ben a Sze­rém­ség szín­ma­gyar lakos­sá­ga kipusz­tult, a pro­tes­táns moz­ga­lom korá­ban már nem volt szá­mot­te­vő népes­ség a terü­le­ten, ami így a refor­má­ci­ó­ban nem játsz­ha­tott sze­re­pet. De az elő­re­for­má­ció, a huszi­tiz­mus annál jelen­tő­sebb volt. Ma a Sze­rém­ség alig egy szá­za­lé­ka magyar, és ennek is csak a töre­dé­ke refor­má­tus. Sokan lemon­da­nak erről a közös­ség­ről, de az itt élők hiszik, hogy éle­tük az Úr kezé­ben van. Aho­gyan Jézus mond­ta: „Ti vagy­tok a föld sója” – idéz­te az Evan­gé­li­u­mot a gyü­le­ke­zet lel­ki­pász­to­ra.

Az isten­tisz­te­le­ten részt vett és köszön­tőt mon­dott szá­mos dél­vi­dé­ki és anya­or­szá­gi val­lá­si veze­tő a refor­má­tus és a kato­li­kus egy­há­zak részé­ről. A val­lá­si elöl­já­rók köszön­tő­jét köve­tő­en a mező­vá­ri ének­kar mutat­ko­zott be néhány keresz­tyén ének­kel. A kár­pát­al­jai refor­má­tus közös­ség össze­sen száz­fős ének­ka­rá­nak mint­egy ötven tag­ja tudott eljön­ni Mara­dék­ra. Fel­lé­pett Her­te­lendy­fal­va refor­má­tus ének­ka­ra is, ami a Dél­vi­dék egyet­len szé­kely refor­má­tus gyü­le­ke­ze­te.

A magyar kor­mány nevé­ben Lator­cai Csa­ba kiemelt tár­sa­dal­mi ügye­kért fele­lős helyet­tes állam­tit­kár köszön­töt­te a mara­dé­ki­akat. Beszé­dé­ben elmond­ta, hogy a refor­má­tu­sok­kal együtt ünne­pel az egész magyar nem­zet, mivel a refor­má­tus egy­ház és a magyar­ság oly mér­ték­ben össze­fo­nó­dott, hogy ez egy­út­tal a magyar­ság ünne­pe is. Magyar­or­szág kor­má­nya soha nem mond le a mara­dé­ki magya­rok­ról, aho­gyan egyet­len más magyar­ról sem – jelen­tet­te ki a helyet­tes állam­tit­kár, aki ezt köve­tő­en fel­ol­vas­ta Orbán Vik­tor mara­dé­ki­ak­nak kül­dött üze­ne­tét. A minisz­ter­el­nök hang­sú­lyoz­ta, hogy közös gyö­ke­re­ink­re emlé­ke­zünk most. A refor­má­ció tör­té­ne­te meg­mu­tat­ta, hogy egy ember, egy apró közös­ség is vál­hat olyan kovásszá, amely az egész tész­tát meg­ke­lesz­ti, azaz meg­új­ho­dást hoz az egész magyar­ság szá­má­ra.

Halász Dáni­el fel­ol­vas­ta Potá­pi Árpád János nem­zet­po­li­ti­ká­ért fele­lős állam­tit­kár köszön­tő leve­lét, aki hang­sú­lyoz­ta, hogy a magyar­or­szá­gi elő­re­for­má­ci­ó­nak a Sze­rém­ség volt a köz­pont­ja. Már akkor fel­me­rült a nem­ze­ti nyel­vű Bib­lia igé­nye, ami hoz­zá­já­rult a nem­ze­ti ébre­dés elő­ké­szí­té­sé­hez. A „két pogány közt” szo­ron­gat­va isko­lák lét­re­ho­zá­sa, a magyar öntu­dat meg­erő­sí­té­se volt a kor nagy fal­ada­ta, üzen­te a nem­zet­po­li­ti­kai állam­tit­kár.

A vaj­da­sá­gi par­la­ment és a Vaj­da­sá­gi Magyar Szö­vet­ség elnö­ke, Pász­tor Ist­ván beszé­dé­ben köszö­ne­tét fejez­te ki a magyar kor­mány­nak és Mara­dék közös­sé­gé­nek, mely mára a meg­ma­ra­dás szim­bó­lu­má­vá vált. Haj­nal Jenő, a Magyar Nem­ze­ti Tanács elnö­ke kiemel­te, hogy 1526-ig a közép­ko­ri Magyar­or­szág egyik leg­fon­to­sabb terü­le­te volt a Sze­rém­ség, ami a sző­lő és a bor, vala­mint a magyar írás­be­li­ség kiala­ku­lá­sá­nak föld­je. A magyar iro­dal­mi nyelv szü­le­té­sé­nek első sza­ka­sza ugyan­is a Huszi­ta Bib­li­á­ra megy vissza. Miu­tán a beszé­det elhang­zot­tak, az egy­be­gyűl­tek eléne­kel­ték a Him­nuszt.

A mara­dé­ki asszo­nyok által készí­tett bősé­ges ebé­det köve­tő­en könyv­be­mu­ta­tó­val foly­ta­tó­dott az ünne­pi prog­ram a temp­lom udva­rán fel­ál­lí­tott nagy­sá­tor­ban. Halász Dáni­el a Nagy Mar­git szer­kesz­té­sé­ben a Szer­bi­ai Refor­má­tus Egy­ház tör­té­ne­té­ről nem­ré­gi­ben meg­je­lent Meg­tört nád című köny­vet aján­lot­ta a meg­je­len­tek figyel­mé­be, majd a dél­vi­dé­ki gyü­le­ke­ze­tek­ről készü­lő film elő­ze­te­sét néz­tük meg. Ezt köve­tő­en Hetz­mann Róbert, a Magyar Pat­ri­ó­ták elnö­ke ünne­pé­lye­sen meg­nyi­tot­ta az egye­sü­let kuta­tá­sai alap­ján össze­ál­lí­tott kiál­lí­tást a Huszi­ta Bib­li­á­ról. A fény­ké­pek­kel szem­lél­te­tett tab­ló­kon az érdek­lő­dők meg­is­mer­he­tik az elő­re­for­má­ció tör­té­ne­tét, a sze­rém­sé­gi Kamanc kora­be­li sze­re­pét, a sze­rém­sé­gi magyar huszi­ták bib­lia­for­dí­tá­sát, vala­mint kiván­dor­lá­suk vég­ál­lo­má­sát, a mold­vai Tat­ros völ­gyét és a ma ott élő csán­gók éle­tét. A kiál­lí­tás anya­gát a Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge a mara­dé­ki refor­má­tus gyü­le­ke­zet­nek aján­dé­koz­ta.

A Huszi­ta Bib­lia emlék­he­lye­i­nek kuta­tá­si prog­ram­ját a Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge a Beth­len Gábor Alap támo­ga­tá­sá­val, több kuta­tó­út meg­tar­tá­sá­val és a szak­iro­da­lom fel­dol­go­zá­sá­val való­sí­tot­ta meg. A közel egy­éves kuta­tó­mun­ka ered­mé­nye­ként meg­ta­lál­tuk az egy­ko­ri sze­rém­sé­gi huszi­ták mold­vai temp­lo­má­nak marad­vá­nya­it Ónfal­va teme­tő­jé­ben, amely­nek falai között a Bib­li­át másol­hat­ták 1466-ban.

Halász Dáni­el jelez­te, hogy a mara­dé­ki gyü­le­ke­zet kész magá­ra vál­lal­ni a sze­rém­sé­gi huszi­ták örök­sé­gé­nek gon­do­zá­sát. A kiál­lí­tás­nak a sze­rém­sé­gi­ek nagyon örül­tek, és egy­ben jelez­ték, hogy más dél­vi­dé­ki magyar közös­sé­gek­nek is köl­csön fog­ják adni, hogy minél töb­ben meg­is­mer­hes­sék a Dél­vi­dék gaz­dag múlt­ját.

A dél­után folya­mán a mező­vá­ri gyü­le­ke­zet kóru­sa szív­be­mar­ko­ló kon­cert­tel lep­te meg a jelen­lé­vő­ket. Az álta­luk elő­adott gyö­nyö­rű éne­kek­nek a zenei élmé­nyen túl a mon­da­ni­va­ló­ja is igen­csak aktu­á­lis, nem­csak a Dél­vi­dé­ken vagy Kár­pát­al­ján, hanem a világ bár­mely táján élő magyar­ság szá­má­ra: a zenés elő­adás köz­pon­ti gon­do­la­ta az Élet volt, mely­nek meg­ma­ra­dá­sa a szü­le­tés­ben van. Kovács Eri­ka kórus­ve­ze­tő sza­vai sze­rint a leg­na­gyobb Isten­től való fel­adat egy nő szá­má­ra anyá­vá vál­ni. Isten ugyan­is nem a halál olda­lán áll, hanem élet­pár­ti, ezért igent kell mon­da­ni a szü­le­tés­re. Eze­ket a gon­do­la­to­kat jár­ta körül az elő­adás, mely­nek végé­re sokunk sze­mé­ben könny­csep­pek jelen­tek meg.

A feszí­tett prog­ram elle­né­re késő dél­után még el tud­tunk zarán­do­kol­ni az 1691-ben a törö­kök felett meg­ví­vott győz­tes zalán­ke­mé­ni csa­ta emlék­he­lyé­re, ahol immár szo­kás sze­rint elhe­lyez­tük a Pat­ri­ó­ták koszo­rú­ját Zrí­nyi Ádám zász­lós­úr emlé­ké­re.

Utol­só napun­kon a Tar­cal-hegy­ség nyu­ga­ti pere­mén fek­vő, koráb­ban álta­lunk még fel nem kere­sett tele­pü­lé­se­ket láto­gat­tuk meg. Noha a mai szerb-hor­vát határ men­ti tér­ség eddig sem volt isme­ret­len előt­tünk, ezút­tal saj­nos saját sze­münk­kel győ­ződ­het­tünk meg arról, hogy Szat (Sot) magyar­sá­ga vég­leg eltűnt. A Sid kör­nyé­ki falu magyar­sá­gá­nak fel­szí­vó­dá­sa külö­nö­sen szo­mo­rú. A száz évvel ezelőtt még magyar­nak mon­dott hely­ség­ben az asszi­mi­lá­ció mára tel­je­sen vég­be­ment, az utol­só magyart súlyos, idős­ko­ri beteg­sé­ge miatt fel sem tud­tuk keres­ni. Való­szí­nű­leg nem marad más hát­ra emlé­kül, mint a falu teme­tő­jé­ben a sír­kö­vek­re vésett magyar csa­lád­ne­vek.

Koszo­rút helyez­tünk el az árpa­tar­lói I. világ­há­bo­rús hősi emlék­mű­nél
Szat magyar­sá­ga saj­nos már tör­té­ne­lem

Talál­koz­tunk ugyan­ak­kor az Euró­pá­ba tar­tó mig­rán­sok cso­port­ja­i­val, akik közül sokan éppen itt lépik át az Euró­pai Unió hatá­rát. A tele­pü­lés hatá­rá­ban lévő Sza­ti-víz­tá­ro­zó­ban für­dő­ző cseh­or­szá­gi egye­te­mis­ták­ra buk­kan­tunk, akik nem­zet­kö­zi szer­ve­ze­tek­nél önkén­tes­ked­nek annak érde­ké­ben, hogy a nép­ván­dor­lás sike­res­sé­gét elő­se­gít­sék.

Az emi­att kis­sé szo­mor­kás haza­út han­gu­la­tá­ban az elő­ző nap hal­lott gon­do­la­tok nyúj­tot­tak fel­üdü­lést: minél több hon­fi­tár­sunk­ban tuda­to­sí­ta­ni kell, hogy a szü­le­tés­ben van az élet kul­csa!

S. Lengyel László
Fénykép: Berki Edith, Hetzmann Róbert
Magyar Patrióták Közössége
© 2017. szeptember 1.