• 2017.09.16.

A sósmezői haditemető igaz története

A sósmezői haditemető igaz története

A sósmezői haditemető igaz története 150 150 Patrióták

Írta: Illésfalvi Péter történész

Ezt az írást a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok
és Háborús Kegyeleti Főosztálya kérésére tesszük közzé.

Az elmúlt években és a közelmúltban jó néhány írás látott napvilágot az egykori legkeletebbi magyarországi település, az Ojtozi-szorosban fekvő Sósmező első világháborús temetőjében tapasztaltak okán. (A legterjedelmesebbek a teljesség igénye nélkül: http://gondola.hu/cikkek/78351-Sosmezo_%E2%80%93_sorsmezo.html; http://dunaharasztima.hu/?p=22284; http://erdely.ma/kultura.php?id=102193; https://patriotak.hu/ojtoz-hadisir-asszimilacio/) A gondolataikat megformálók többnyire a felháborodás hangján, mint az elrománosítás, illetve román történelemhamisítás egyik mintapéldájáról számoltak be a sírkertben „szaporodó” román nevekkel kapcsolatban.

Sósmezői sírhelyvázlat 1917-ből. Wien, Kriegsarchiv

Sósmezői sírhelyvázlat 1917-ből.
Wien, Kriegsarchiv

Azonban a sósmezői hősi temetővel kapcsolatos probléma sokkal összetettebb, mint azt a sajtóban, világhálón megjelenő, meglehetősen felületes írások általában taglalják. A magyar sorskérdések erdélyi vonatkozása iránt komolyabban érdeklődők között is nagyon kevesen vannak azok, akik ismerik a temető valóságos történetét. Már sok erdélyi és magyarországi szervezetnek, újságírónak, magánszemélynek volt „célpontja” Sósmező, és a többirányú felkészültséget nélkülöző blogolók, internetes cikkírók nyomán egy olyan mítosz alakult ki a sósmezői hősi temető körül, ami nem, vagy csak részleteiben igaz. Ezekkel szemben a tények a következők.

A Keleti-Kárpátok déli szakaszán 1916–1917-ben, részben magyar, részben román területen lefolyt hadműveletek során az Ojtozi-szoros térségében több tucat temetkezési helyszín keletkezett. Néhány a településeken belül (Ojtoz, Sósmező, Hârja, Grozeşti, stb.), de zömük a lakott területektől távol, a hegyek között létesült. Ezekbe a sírokba a harcokban hősi halált halt osztrák-magyar, német, orosz és román katonákat temették.

Sósmezőn egyfelől a falu római katolikus temetőjébe hantoltak el elesett katonákat (főleg németeket), másrészt pedig 1916 őszétől kialakult a település első hősi temetője a Csernika-patak mellett, az akkori magyar-román határon, a vesztegintézet és a korabeli határőrizeti szervek laktanyája közvetlen közelében. Az ide eltemettek pontos számát, hovatartozását, nevét, rendfokozatát és csapattestét illetően a kutatás úgy a bécsi Kriegsarchivban, mint a budapesti Hadtörténelmi Levéltárban igen nehéz. A császárvárosban lévő gyűjteményben ugyanis 342 doboznyi I. világháborús temetőkataszter található, a korabeli Magyar Királyság területén lévő helyszínek esetében megyénkénti, azon belül településenkénti bontásban. A jelenlegi számozás szerinti 340-es doboz rejti Háromszék vármegyét, így benne Sósmezőt is, meglehetősen szegényes adatokkal, ami sajnos nem egyedi jelenség. Ott mindössze két, 1917-ben készült sírhelyvázlat található, amely a községi temetőben kialakított hősi parcellára vonatkozik, összesen 57 névvel. A sírok zömében a német 187. gyaloghadosztály katonái nyugszanak, de vannak monarchiabeliek is. Azok közül 5 fő a székelyudvarhelyi cs. és kir. 82. gyalogezrednél teljesített szolgálatot, további 4 fő a 313. honvéd gyalogezred, újabb 6 katona pedig a 70. és 71. honvéd gyalogezred harcosaiként esett el. Természetesen ezek mindegyike magyar állampolgár volt, de nem mind magyar nemzetiségű!

Nyilvánvaló, hogy ennél sokkal több katonát temettek el Sósmezőn és környékén, de azok kilétének megállapítása csak az egyes csapattestek és hadikórházak vaskos, sok esetben kézzel, esetleg németül, gót betűvel írt halotti anyakönyveinek aprólékos feldolgozása után lehetséges, ha egyáltalán fennmaradt az utókorra az adott alakulat ilyen jellegű dokumentum-együttese. Ezek az okmányok részben Budapesten, részben Bécsben találhatóak meg.

Az I. világháború befejezését követően, az impériumváltás után erdélyi területen is igen aktívan tevékenykedett a Societatea „Cultul Eroilor” (Hősök Tisztelete Társaság) nevű, erős állami támogatású civil szervezet. Bukarestben működő Központi Bizottmánya irányításával 1928-ra alakították át először a sósmezői hősi temetőt, mégpedig oly módon, hogy az eredeti helyszínről a mostani közelébe telepítették át. Az 5460 négyzetméteres területen 753 sírhelyet alakítottak ki, amiből 679 egyéni (nagyon valószínű, hogy ezen katonák zömének nevét, identitását már ekkor sem tudták) és 74 közös volt. A közös sírokban 487-en nyugodtak, ami azt jelenti, hogy a sósmezői temetőben összesen 1166 hőst hantoltak el.

Az 1928-as és 1930-as helyzet

Az 1928-as és 1930-as helyzet

Román hősi emlékmű Oituzban

Román hősi emlékmű Oituzban

Az újabb átalakítás 1928–1930 között zajlott le, akkor alakult ki a temető mai képe. Létrehoztak négy („A” román, „B” osztrák, „C” német és „D” magyar) parcellát, amelyek még így sem voltak „vegytiszták”, és felépítették a központi emlékművet a rajta elhelyezett szövegekkel. Tehát nem 1918 előtti magyar emlékműről van szó, ahogyan sokan tudják, s amely egyébként látszik a formáján is. „Típusemlékműnek” szánták, pl. ugyanilyen található a Sósmezőtől néhány km-re elterülő Oituzban is, amely település nem keverendő össze az ezeréves határon innen fekvő Ojtozzal. (Az emlékműállítás idején a települést még Grozeştinek, magyarul Gorzafalvának nevezték.) Az emlékmű szimbólumai, szövegei nyilván román jellegűek, de nem feltétlenül hitelesek, hiszen a kapubejárattól balra lévő felirat tanúsága szerint a temetőben annak az 1900 hősnek a csontjai pihennek, akik „az 1916-1919 közötti egyesítő háborúban estek el.” Ez az államalkotó nemzet sajátos megfogalmazása, ami azonban elfogadhatatlan, mivel nemzetközi temetőről van szó, és az állítás nem igaz a magyar, osztrák, német katonákra, de még az oroszokra sem. A román kizárólagosságot hangsúlyozza az is, hogy az obeliszk kapu felé néző oldalán Eremia Grigorescu bronzba öntött portréja látható, aki 1916/17-ben az Ojtozi-völgyben küzdő román 15. gyaloghadosztály parancsnoka volt hadosztálytábornoki, majd a román 1. hadsereg parancsnoka hadtesttábornoki rendfokozatban.

Az előző helyekről, továbbá a hegyek közti helyszínekről kihantoltak csontjai a sósmezői emlékmű alatti osszáriumba kerültek. Ennek oka többnyire abban állt, hogy a háború befejezése óta a fakeresztek elkorhadtak, a névfeliratok lemállottak, a románoknak pedig nyilvántartásuk erre vonatkozóan nem volt: nemhogy az osztrák-magyar, vagy német katonákat, hanem sok esetben még a sajátjaikat illetően sem. Noha a két áttemetés, temető-átszervezés körülményeit, pontos hátterét nem ismerjük, az biztosan szerepet játszott pl. a csontkamra kialakításában, hogy nem csak a hegyek közül exhumált és összegyűjtött (ez a folyamat román források szerint egyébként 1939-ig tartott) katonák, de sokszor a temetőben, egyéni sírokban nyugvók esetében sem tudták már, hogy kit takar ott a föld. Ezért lehetett, hogy a harmadik, immáron végleges átalakításkor mindössze 107 egyéni, nevesített sírhelyet létesítettek a négy parcellában, s ezek háromnegyede nem is román katona volt. A 107 sírhely kialakításakor figyelembe vették a németek, és az akkor a romániai magyar hadisír-ügyekkel foglalkozó, és hivatalos delegátusként ott tartózkodó Cser Sándor m. kir. ezredes névjegyzékeit is (ezek sajnos ma már nem állnak rendelkezésünkre)!

Gefreiter Wilhelm Bunge sírja (Bánkúti Ákos felvétele)

Gefreiter Wilhelm Bunge sírja
(Bánkúti Ákos felvétele)

A hivatkozott román társadalmi szervezet – a már említett szöveges megfogalmazást és szimbolikát leszámítva – többnyire igyekezett tisztességesen eljárni a sósmezői ügyben, néha a történelmi hűség rovására is, de nem úgymond a saját javukra! Példának okáért megengedték, hogy az első temetőben lévő, névvel, rendfokozattal, alakulat-megnevezéssel ellátott, még 1917-ben faragott kő sírkereszteket változatlan formában helyezzék át a mostani helyre az alattuk nyugvókkal együtt. Négy évvel ezelőtt még biztosan megvolt Bunge Vilmos őrvezetőnek, a 233. tábori tüzérezred 2. ütege katonájának a sírfelirata. Ezzel a felirattal egy baj volt már 1917-ben is, nevezetesen, hogy így kellett volna kinéznie: Gefreiter Wilhelm Bunge, 2. Bat./233. Feldartillerieregiment. Ugyanis a térségben küzdő császári német 117. gyaloghadosztály katonájáról van szó, nem pedig magyarról! Nyilván sokakat meg fog döbbenteni, de az utóbbi időkig fennmaradt magyar feliratok mindegyike ilyen személyeket takar: Martins Károly, Armheim Károly, Klein Brúnó, Langer Ferenc, Schuch Emil, Brunn Gusztáv, és Gründer Pál, aki honvéd rendfokozattal van feltüntetve!

1940. szeptember 13-án a m. kir. Honvédség bevonult Sósmezőre, és hamarosan hozzáláttak a román nyelvű táblák magyarra cseréléséhez, amelyek értelemszerűen 1944 őszéig maradhattak. A II. világháborút követően ismét az eredeti román feliratú táblákat állították vissza.

A román parcella képe 2011-ben (Bánkúti Ákos felvétele)

A román parcella képe 2011-ben (Bánkúti Ákos felvétele)

Miután a magyar Honvédelmi Minisztérium (HM) Erdély területén legalább 400 olyan helyszínt tart nyilván, ahol legalább öt, vagy annál több, az Osztrák-Magyar Monarchia, vagy a háború utáni Magyar Királyság fegyveres erőihez tartozó katona nyugszik, így nincsen lehetősége minden pillanatban Sósmezővel foglalkozni. A HM igen részletes felmérése még 2011-ben, a honvédelmi tárcával több projektben együttműködő Budakeszi Kultúra Alapítvány segítségével készült; akkor a román, a magyar és német parcella minden egyes sírkeresztje le lett fényképezve, akár volt rajta név, akár nem. (Az orosz szektorról csak áttekintő kép készült, mivel annak sírkövein már akkor sem szerepelt egyetlen név sem, továbbá az 1930-as évek elejéről származó román lista szerint ott magyar haderőbeli katona nincsen.)

Beschlagmeister Jakob Gross sírja (Bánkúti Ákos felvétele)

Beschlagmeister Jakob Gross sírja (Bánkúti Ákos felvétele)

A 2011-es felmérés tapasztalata az volt, hogy az ún. „A”, tehát román parcellában kezdődött el a nevek újra felvésése. A két háború közti időszakból rendelkezésünkre álló román forrás szerint pontosan ugyanazon személyek neveinek kell szerepelnie a sírköveken, mint amelyek a 2011-es felvételeken látszanak is. Csak néhány példa: az egyik képen elöl látható például Vasile Goldoş tizedes (román 18. tüe., +1916. 11. 23.) sírja, vagy mögötte Niculai Voicu közlegényé (román 61. gye., +1917. 09. 26.). Persze azért akadnak gondok, hiszen egy másik felvételen látható „Plt. (Plutonier – tiszthelyettes) Grosu Iacob” ugyan a román parcellában nyugszik, de a korabeli forrás szerint valójában Beschlagmeister (patkolómester) Jakob Gross-ról, a német 14. dragonyosezred altisztjéről van szó! Ezen kívül három olyan katona is a román parcellában van elhantolva, akik a m. kir. 313. honvéd gyalogezred kötelékében estek el. Ezek neveinek írásmódja a két háború közti román dokumentumban így nézett ki: Lstm. (Landsturmmann – népfelkelő) Roman Aurel (ma SD – soldat – Romun Aurel-ként van felírva), Honv. Mihaila Andras (ma SD Mihaila Andrei-ként szerepel), és Honv. Fărcăşanu Ioan (ma SD I. Farcasan-ként látható). Itt – ha megtaláljuk őket saját veszteségi anyagainkban, ami egyáltalán nem biztos – azt is tisztázni kell, hogy nevezettek eredetileg milyen nemzetiségű katonái voltak a Monarchiának!

Kétségtelen, hogy a kereszteken a neveknek az eredeti adattartalomhoz képest kevesebb információt hordozó újraírása primitív, és nem egy esetben torz módon történik, de a felsorolt példák azt is mutatják, hogy a szakmai hozzá nem értés és az igénytelenség legalább akkora gond jelen esetben, mint a magyar és más emlékek módszeres eltüntetésének szándéka.

Mihaila (Mihály?) András honvéd sírja 2011-ben (Bánkúti Ákos felvétele)

Mihaila (Mihály?) András honvéd sírja 2011-ben (Bánkúti Ákos felvétele)

A számos felháborodott leírás, vagy a budapesti Honvédelmi Minisztériumhoz érkező megkeresés során nem egy alkalommal lehetett találkozni azzal a szófordulattal, hogy „a helyiek elmondása szerint a románok a magyar és német neveket lecsiszolták”. A minimum 20-25 évvel ezelőtti, vagy inkább attól jóval régebbi beavatkozás nyomai persze egyértelműen látszanak, de ez a megközelítés ezzel együtt sem segíti a tisztánlátást, hiszen Sósmező román falu, az ottani „helyiek” ezt nem mondhatták, más meg honnan tudja, hogy mikor mi történik a temetőben, s legfőképpen hogy melyek a történelmi előzmények? Az erdélyi legendák sok esetben az ottani, ám történeti kérdésekben finoman fogalmazva is járatlan személyektől erednek. Ezeket a hazai magyarság általában örömmel, de ami a nagyobb baj, kritikátlanul, ellenőrzés nélkül teszi magáévá.

Ezt támasztja alá a legutóbbi cikk, amely 2015. augusztus 13-án jelent meg az interneten (http://www.3szek.ro/load/cikk/83430/kidobtak_a_magyar
keresztet_sosmezon
). Az írás azt taglalja, hogy vitéz (sic!) Kovács József sírkeresztjét kidobták a sósmezői temetőből. Az illető a feltehetően nemrég elhelyezett kereszt feliratának tanúsága szerint 1917. augusztus 11-én halt meg, és halála pillanatában nyilvánvalóan nem lehetett vitéz, mert a Vitézi Rend akkor még nem létezett… (A cikk megírását követően jelentkezett Kovács József unokája, Kovács Jenő úr, aki a birtokában lévő eredeti okmánnyal igazolta, hogy nagypapáját 1934-ben posztumusz vitézzé avatták.) Szinte biztos, hogy a sírjel engedély nélkül lett leszúrva az emlékmű elé, ezért hivatalos lépést az ügyben Magyarország nem tehet. A hozzátartozó bizonyosan nem tudná igazolni, hogy felmenőjének földi maradványai minden kétséget kizáróan a jelenlegi sírkert területén nyugszanak. Természetesen ettől függetlenül mégis aggályos keresztet kidobni egy temetőből. A cikk írója, Iochom István viszont azt közli a továbbiakban, hogy a román nevek felvésésén túl semmi jelét nem látta rongálásnak, a régebbi magyar feliratok (amelyek mint írtam, valójában német katonákat takarnak) most is látszanak! Ez azt jelenti, hogy 2011 óta a temetőben érdemi változás nem történt.

A sósmezői haditemető 1930-ban épített emlékműve (Bánkúti Ákos felvétele)

A sósmezői haditemető 1930-ban épített emlékműve
(Bánkúti Ákos felvétele)

Magyarország és Románia között 2008 óta kormányközi megállapodás szabályozza a hadisírgondozás ügyét. A HM szándéka továbbra is az, hogy a temetőt szakszerűen, az 1930-as állapotnak megfelelően (mást kérni értelmetlen volna), a neveket lehetőség szerint az illető nemzetiségének megfelelő írásmódot alkalmazva, a román féllel közösen felújítsa, továbbá kérje azon feltételek biztosítását, hogy a további levéltári kutatások alapján előkerülő, Sósmezőn és környékén eltemetett katonák neveit a temetőn belül elhelyezendő emléktáblákon feltüntethesse. Ez azonban kizárólag csak a Románia Nemzetvédelmi Minisztériuma alárendeltségében működő Nemzeti Hőskultusz Hivatal (Oficiul Naţional pentru Cultul Eroilor – ONCE) engedélyével és közreműködésével lehetséges.

Illésfalvi Péter főtanácsos, történész
Honvédelmi Minisztérium
Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály
2015 szeptembere

Olvassa el egyesületünk írását a sósmezői haditemető ügyében történt fejleményekről!

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.