Írta: Illésfalvi Péter történész

Ezt az írást a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok
és Háborús Kegyeleti Főosztálya kérésére tesszük közzé.

Az elmúlt évek­ben és a közel­múlt­ban jó néhány írás látott nap­vi­lá­got az egy­ko­ri leg­ke­le­teb­bi magyar­or­szá­gi tele­pü­lés, az Ojto­zi-szo­ros­ban fek­vő Sós­me­ző első világ­há­bo­rús teme­tő­jé­ben tapasz­tal­tak okán. (A leg­ter­je­del­me­seb­bek a tel­jes­ség igé­nye nél­kül: http://gondola.hu/cikkek/78351-Sosmezo_%E2%80%93_sorsmezo.html; http://dunaharasztima.hu/?p=22284; http://erdely.ma/kultura.php?id=102193; http://www.magyarpatriotak.hu/ojtoz-hadisir-asszimilacio/) A gon­do­la­ta­i­kat meg­for­má­lók több­nyi­re a fel­há­bo­ro­dás hang­ján, mint az elro­má­no­sí­tás, illet­ve román tör­té­ne­lem­ha­mi­sí­tás egyik min­ta­pél­dá­já­ról szá­mol­tak be a sír­kert­ben „sza­po­ro­dó” román nevek­kel kap­cso­lat­ban.

Sósmezői sírhelyvázlat 1917-ből. Wien, Kriegsarchiv
Sós­me­zői sír­hely­váz­lat 1917-ből.
Wien, Kri­eg­sar­chiv

Azon­ban a sós­me­zői hősi teme­tő­vel kap­cso­la­tos prob­lé­ma sok­kal össze­tet­tebb, mint azt a saj­tó­ban, világ­há­lón meg­je­le­nő, meg­le­he­tő­sen felü­le­tes írá­sok álta­lá­ban tag­lal­ják. A magyar sors­kér­dé­sek erdé­lyi vonat­ko­zá­sa iránt komo­lyab­ban érdek­lő­dők között is nagyon keve­sen van­nak azok, akik isme­rik a teme­tő való­sá­gos tör­té­ne­tét. Már sok erdé­lyi és magyar­or­szá­gi szer­ve­zet­nek, újság­író­nak, magán­sze­mély­nek volt „cél­pont­ja” Sós­me­ző, és a több­irá­nyú fel­ké­szült­sé­get nél­kü­lö­ző blo­go­lók, inter­ne­tes cikk­írók nyo­mán egy olyan mítosz ala­kult ki a sós­me­zői hősi teme­tő körül, ami nem, vagy csak rész­le­te­i­ben igaz. Ezek­kel szem­ben a tények a követ­ke­zők.

A Kele­ti-Kár­pá­tok déli sza­ka­szán 1916–1917-ben, rész­ben magyar, rész­ben román terü­le­ten lefolyt had­mű­ve­le­tek során az Ojto­zi-szo­ros tér­sé­gé­ben több tucat temet­ke­zé­si hely­szín kelet­ke­zett. Néhány a tele­pü­lé­se­ken belül (Ojtoz, Sós­me­ző, Hâr­ja, Gro­zeş­ti, stb.), de zömük a lakott terü­le­tek­től távol, a hegyek között léte­sült. Ezek­be a sírok­ba a har­cok­ban hősi halált halt oszt­rák-magyar, német, orosz és román kato­ná­kat temet­ték.

Sós­me­zőn egy­fe­lől a falu római kato­li­kus teme­tő­jé­be han­tol­tak el elesett kato­ná­kat (főleg néme­te­ket), más­részt pedig 1916 őszé­től kiala­kult a tele­pü­lés első hősi teme­tő­je a Cser­ni­ka-patak mel­lett, az akko­ri magyar-román hatá­ron, a vesz­teg­in­té­zet és a kora­be­li határ­őri­ze­ti szer­vek lak­ta­nyá­ja köz­vet­len köze­lé­ben. Az ide elte­met­tek pon­tos szá­mát, hova­tar­to­zá­sát, nevét, rend­fo­ko­za­tát és csa­pat­tes­tét ille­tő­en a kuta­tás úgy a bécsi Kri­eg­sar­chiv­ban, mint a buda­pes­ti Had­tör­té­nel­mi Levél­tár­ban igen nehéz. A csá­szár­vá­ros­ban lévő gyűj­te­mény­ben ugyan­is 342 doboz­nyi I. világ­há­bo­rús teme­tő­ka­tasz­ter talál­ha­tó, a kora­be­li Magyar Király­ság terü­le­tén lévő hely­szí­nek ese­té­ben megyén­kén­ti, azon belül tele­pü­lé­sen­kén­ti bon­tás­ban. A jelen­le­gi szá­mo­zás sze­rin­ti 340-es doboz rej­ti Három­szék vár­me­gyét, így ben­ne Sós­me­zőt is, meg­le­he­tő­sen sze­gé­nyes ada­tok­kal, ami saj­nos nem egye­di jelen­ség. Ott mind­össze két, 1917-ben készült sír­hely­váz­lat talál­ha­tó, amely a köz­sé­gi teme­tő­ben kiala­kí­tott hősi par­cel­lá­ra vonat­ko­zik, össze­sen 57 név­vel. A sírok zömé­ben a német 187. gya­log­had­osz­tály kato­nái nyug­sza­nak, de van­nak monar­chia­be­li­ek is. Azok közül 5 fő a szé­kely­ud­var­he­lyi cs. és kir. 82. gya­log­ez­red­nél tel­je­sí­tett szol­gá­la­tot, továb­bi 4 fő a 313. hon­véd gya­log­ez­red, újabb 6 kato­na pedig a 70. és 71. hon­véd gya­log­ez­red har­co­sa­i­ként esett el. Ter­mé­sze­te­sen ezek mind­egyi­ke magyar állam­pol­gár volt, de nem mind magyar nem­ze­ti­sé­gű!

Nyil­ván­va­ló, hogy ennél sok­kal több kato­nát temet­tek el Sós­me­zőn és kör­nyé­kén, de azok kilé­té­nek meg­ál­la­pí­tá­sa csak az egyes csa­pat­tes­tek és hadi­kór­há­zak vas­kos, sok eset­ben kéz­zel, eset­leg néme­tül, gót betű­vel írt halot­ti anya­köny­ve­i­nek apró­lé­kos fel­dol­go­zá­sa után lehet­sé­ges, ha egy­ál­ta­lán fenn­ma­radt az utó­kor­ra az adott ala­ku­lat ilyen jel­le­gű doku­men­tum-együt­te­se. Ezek az okmá­nyok rész­ben Buda­pes­ten, rész­ben Bécs­ben talál­ha­tó­ak meg.

Az I. világ­há­bo­rú befe­je­zé­sét köve­tő­en, az impé­ri­um­vál­tás után erdé­lyi terü­le­ten is igen aktí­van tevé­keny­ke­dett a Soci­eta­tea „Cul­tul Ero­il­or” (Hősök Tisz­te­le­te Tár­sa­ság) nevű, erős álla­mi támo­ga­tá­sú civil szer­ve­zet. Buka­rest­ben műkö­dő Köz­pon­ti Bizott­má­nya irá­nyí­tá­sá­val 1928-ra ala­kí­tot­ták át elő­ször a sós­me­zői hősi teme­tőt, még­pe­dig oly módon, hogy az ere­de­ti hely­szín­ről a mos­ta­ni köze­lé­be tele­pí­tet­ték át. Az 5460 négy­zet­mé­te­res terü­le­ten 753 sír­he­lyet ala­kí­tot­tak ki, ami­ből 679 egyé­ni (nagyon való­szí­nű, hogy ezen kato­nák zömé­nek nevét, iden­ti­tá­sát már ekkor sem tud­ták) és 74 közös volt. A közös sírok­ban 487-en nyu­god­tak, ami azt jelen­ti, hogy a sós­me­zői teme­tő­ben össze­sen 1166 hőst han­tol­tak el.

Az 1928-as és 1930-as helyzet
Az 1928-as és 1930-as hely­zet
Román hősi emlékmű Oituzban
Román hősi emlék­mű Oituz­ban

Az újabb átala­kí­tás 1928–1930 között zaj­lott le, akkor ala­kult ki a teme­tő mai képe. Lét­re­hoz­tak négy („A” román, „B” oszt­rák, „C” német és „D” magyar) par­cel­lát, ame­lyek még így sem vol­tak „vegy­tisz­ták”, és fel­épí­tet­ték a köz­pon­ti emlék­mű­vet a raj­ta elhe­lye­zett szö­ve­gek­kel. Tehát nem 1918 előt­ti magyar emlék­mű­ről van szó, aho­gyan sokan tud­ják, s amely egyéb­ként lát­szik a for­má­ján is. „Típus­em­lék­mű­nek” szán­ták, pl. ugyan­ilyen talál­ha­tó a Sós­me­ző­től néhány km-re elte­rü­lő Oituz­ban is, amely tele­pü­lés nem keve­ren­dő össze az ezer­éves hatá­ron innen fek­vő Ojtoz­zal. (Az emlék­mű­ál­lí­tás ide­jén a tele­pü­lést még Gro­zeş­ti­nek, magya­rul Gor­za­fal­vá­nak nevez­ték.) Az emlék­mű szim­bó­lu­mai, szö­ve­gei nyil­ván román jel­le­gű­ek, de nem fel­tét­le­nül hite­le­sek, hiszen a kapu­be­já­rat­tól bal­ra lévő fel­irat tanú­sá­ga sze­rint a teme­tő­ben annak az 1900 hős­nek a csont­jai pihen­nek, akik „az 1916–1919 közöt­ti egye­sí­tő hábo­rú­ban estek el.” Ez az állam­al­ko­tó nem­zet sajá­tos meg­fo­gal­ma­zá­sa, ami azon­ban elfo­gad­ha­tat­lan, mivel nem­zet­kö­zi teme­tő­ről van szó, és az állí­tás nem igaz a magyar, oszt­rák, német kato­nák­ra, de még az oro­szok­ra sem. A román kizá­ró­la­gos­sá­got hang­sú­lyoz­za az is, hogy az obe­liszk kapu felé néző olda­lán Ere­mia Gri­go­rescu bronz­ba öntött port­ré­ja lát­ha­tó, aki 1916/17-ben az Ojto­zi-völgy­ben küz­dő román 15. gya­log­had­osz­tály parancs­no­ka volt had­osz­tály­tá­bor­no­ki, majd a román 1. had­se­reg parancs­no­ka had­test­tá­bor­no­ki rend­fo­ko­zat­ban.

Az elő­ző helyek­ről, továb­bá a hegyek köz­ti hely­szí­nek­ről kihan­tol­tak csont­jai a sós­me­zői emlék­mű alat­ti osszá­ri­um­ba kerül­tek. Ennek oka több­nyi­re abban állt, hogy a hábo­rú befe­je­zé­se óta a fake­resz­tek elkor­had­tak, a név­fel­ira­tok lemál­lot­tak, a romá­nok­nak pedig nyil­ván­tar­tá­suk erre vonat­ko­zó­an nem volt: nem­hogy az oszt­rák-magyar, vagy német kato­ná­kat, hanem sok eset­ben még a saját­ja­i­kat ille­tő­en sem. Noha a két átte­me­tés, teme­tő-átszer­ve­zés körül­mé­nye­it, pon­tos hát­te­rét nem ismer­jük, az biz­to­san sze­re­pet ját­szott pl. a csont­kam­ra kiala­kí­tá­sá­ban, hogy nem csak a hegyek közül exhu­mált és össze­gyűj­tött (ez a folya­mat román for­rá­sok sze­rint egyéb­ként 1939-ig tar­tott) kato­nák, de sok­szor a teme­tő­ben, egyé­ni sírok­ban nyug­vók ese­té­ben sem tud­ták már, hogy kit takar ott a föld. Ezért lehe­tett, hogy a har­ma­dik, immá­ron vég­le­ges átala­kí­tás­kor mind­össze 107 egyé­ni, neve­sí­tett sír­he­lyet léte­sí­tet­tek a négy par­cel­lá­ban, s ezek három­ne­gye­de nem is román kato­na volt. A 107 sír­hely kiala­kí­tá­sa­kor figye­lem­be vet­ték a néme­tek, és az akkor a romá­ni­ai magyar hadi­sír-ügyek­kel fog­lal­ko­zó, és hiva­ta­los dele­gá­tus­ként ott tar­tóz­ko­dó Cser Sán­dor m. kir. ezre­des név­jegy­zé­ke­it is (ezek saj­nos ma már nem áll­nak ren­del­ke­zé­sünk­re)!

Gefreiter Wilhelm Bunge sírja (Bánkúti Ákos felvétele)
Gef­rei­ter Wil­helm Bun­ge sír­ja
(Bán­kú­ti Ákos fel­vé­te­le)

A hivat­ko­zott román tár­sa­dal­mi szer­ve­zet – a már emlí­tett szö­ve­ges meg­fo­gal­ma­zást és szim­bo­li­kát leszá­mít­va – több­nyi­re igye­ke­zett tisz­tes­sé­ge­sen eljár­ni a sós­me­zői ügy­ben, néha a tör­té­nel­mi hűség rová­sá­ra is, de nem úgy­mond a saját javuk­ra! Pél­dá­nak oká­ért meg­en­ged­ték, hogy az első teme­tő­ben lévő, név­vel, rend­fo­ko­zat­tal, ala­ku­lat-meg­ne­ve­zés­sel ellá­tott, még 1917-ben fara­gott kő sír­ke­resz­te­ket vál­to­zat­lan for­má­ban helyez­zék át a mos­ta­ni hely­re az alat­tuk nyug­vók­kal együtt. Négy évvel ezelőtt még biz­to­san meg­volt Bun­ge Vil­mos őrve­ze­tő­nek, a 233. tábo­ri tüzér­ez­red 2. üte­ge kato­ná­já­nak a sír­fel­ira­ta. Ezzel a fel­irat­tal egy baj volt már 1917-ben is, neve­ze­te­sen, hogy így kel­lett vol­na kinéz­nie: Gef­rei­ter Wil­helm Bun­ge, 2. Bat./233. Fel­dart­il­le­ri­ere­gi­ment. Ugyan­is a tér­ség­ben küz­dő csá­szá­ri német 117. gya­log­had­osz­tály kato­ná­já­ról van szó, nem pedig magyar­ról! Nyil­ván soka­kat meg fog döb­ben­te­ni, de az utób­bi idő­kig fenn­ma­radt magyar fel­ira­tok mind­egyi­ke ilyen sze­mé­lye­ket takar: Mar­tins Károly, Arm­he­im Károly, Klein Brú­nó, Lang­er Ferenc, Schuch Emil, Brunn Gusz­táv, és Grün­der Pál, aki hon­véd rend­fo­ko­zat­tal van fel­tün­tet­ve!

1940. szep­tem­ber 13-án a m. kir. Hon­véd­ség bevo­nult Sós­me­ző­re, és hama­ro­san hoz­zá­lát­tak a román nyel­vű táb­lák magyar­ra cse­ré­lé­sé­hez, ame­lyek érte­lem­sze­rű­en 1944 őszé­ig marad­hat­tak. A II. világ­há­bo­rút köve­tő­en ismét az ere­de­ti román fel­ira­tú táb­lá­kat állí­tot­ták vissza.

A román parcella képe 2011-ben (Bánkúti Ákos felvétele)
A román par­cel­la képe 2011-ben (Bán­kú­ti Ákos fel­vé­te­le)

Miu­tán a magyar Hon­vé­del­mi Minisz­té­ri­um (HM) Erdély terü­le­tén leg­alább 400 olyan hely­színt tart nyil­ván, ahol leg­alább öt, vagy annál több, az Oszt­rák-Magyar Monar­chia, vagy a hábo­rú utá­ni Magyar Király­ság fegy­ve­res erő­i­hez tar­to­zó kato­na nyug­szik, így nin­csen lehe­tő­sé­ge min­den pil­la­nat­ban Sós­me­ző­vel fog­lal­koz­ni. A HM igen rész­le­tes fel­mé­ré­se még 2011-ben, a hon­vé­del­mi tár­cá­val több pro­jekt­ben együtt­mű­kö­dő Buda­ke­szi Kul­tú­ra Ala­pít­vány segít­sé­gé­vel készült; akkor a román, a magyar és német par­cel­la min­den egyes sír­ke­reszt­je le lett fény­ké­pez­ve, akár volt raj­ta név, akár nem. (Az orosz szek­tor­ról csak átte­kin­tő kép készült, mivel annak sír­kö­ve­in már akkor sem sze­re­pelt egyet­len név sem, továb­bá az 1930-as évek ele­jé­ről szár­ma­zó román lis­ta sze­rint ott magyar had­erő­be­li kato­na nin­csen.)

Beschlagmeister Jakob Gross sírja (Bánkúti Ákos felvétele)
Besch­lag­me­is­ter Jakob Gross sír­ja (Bán­kú­ti Ákos fel­vé­te­le)

A 2011-es fel­mé­rés tapasz­ta­la­ta az volt, hogy az ún. „A”, tehát román par­cel­lá­ban kez­dő­dött el a nevek újra fel­vé­sé­se. A két hábo­rú köz­ti idő­szak­ból ren­del­ke­zé­sünk­re álló román for­rás sze­rint pon­to­san ugyan­azon sze­mé­lyek neve­i­nek kell sze­re­pel­nie a sír­kö­ve­ken, mint ame­lyek a 2011-es fel­vé­te­le­ken lát­sza­nak is. Csak néhány pél­da: az egyik képen elöl lát­ha­tó pél­dá­ul Vasi­le Gol­doş tize­des (román 18. tüe., +1916. 11. 23.) sír­ja, vagy mögöt­te Nicu­lai Voi­cu köz­le­gé­nyé (román 61. gye., +1917. 09. 26.). Per­sze azért akad­nak gon­dok, hiszen egy másik fel­vé­te­len lát­ha­tó „Plt. (Plu­to­ni­er – tiszt­he­lyet­tes) Gro­su Iacob” ugyan a román par­cel­lá­ban nyug­szik, de a kora­be­li for­rás sze­rint való­já­ban Besch­lag­me­is­ter (pat­ko­ló­mes­ter) Jakob Gross-ról, a német 14. dra­go­nyos­ez­red altiszt­jé­ről van szó! Ezen kívül három olyan kato­na is a román par­cel­lá­ban van elhan­tol­va, akik a m. kir. 313. hon­véd gya­log­ez­red köte­lé­ké­ben estek el. Ezek neve­i­nek írás­mód­ja a két hábo­rú köz­ti román doku­men­tum­ban így nézett ki: Lstm. (Land­s­turm­mann – nép­fel­ke­lő) Roman Aurel (ma SD – sol­dat – Romun Aurel-ként van fel­ír­va), Honv. Miha­i­la And­ras (ma SD Miha­i­la And­rei-ként sze­re­pel), és Honv. Fărcăşa­nu Ioan (ma SD I. Far­ca­san-ként lát­ha­tó). Itt – ha meg­ta­lál­juk őket saját vesz­te­sé­gi anya­ga­ink­ban, ami egy­ál­ta­lán nem biz­tos – azt is tisz­táz­ni kell, hogy neve­zet­tek ere­de­ti­leg milyen nem­ze­ti­sé­gű kato­nái vol­tak a Monar­chi­á­nak!

Két­ség­te­len, hogy a keresz­te­ken a nevek­nek az ere­de­ti adat­tar­ta­lom­hoz képest keve­sebb infor­má­ci­ót hor­do­zó újra­írá­sa pri­mi­tív, és nem egy eset­ben torz módon tör­té­nik, de a fel­so­rolt pél­dák azt is mutat­ják, hogy a szak­mai hoz­zá nem értés és az igény­te­len­ség leg­alább akko­ra gond jelen eset­ben, mint a magyar és más emlé­kek mód­sze­res eltün­te­té­sé­nek szán­dé­ka.

Mihaila (Mihály?) András honvéd sírja 2011-ben (Bánkúti Ákos felvétele)
Miha­i­la (Mihály?) And­rás hon­véd sír­ja 2011-ben (Bán­kú­ti Ákos fel­vé­te­le)

A szá­mos fel­há­bo­ro­dott leírás, vagy a buda­pes­ti Hon­vé­del­mi Minisz­té­ri­um­hoz érke­ző meg­ke­re­sés során nem egy alka­lom­mal lehe­tett talál­koz­ni azzal a szó­for­du­lat­tal, hogy „a helyi­ek elmon­dá­sa sze­rint a romá­nok a magyar és német neve­ket lecsi­szol­ták”. A mini­mum 20–25 évvel ezelőt­ti, vagy inkább attól jóval régeb­bi beavat­ko­zás nyo­mai per­sze egy­ér­tel­mű­en lát­sza­nak, de ez a meg­kö­ze­lí­tés ezzel együtt sem segí­ti a tisz­tán­lá­tást, hiszen Sós­me­ző román falu, az otta­ni „helyi­ek” ezt nem mond­hat­ták, más meg hon­nan tud­ja, hogy mikor mi tör­té­nik a teme­tő­ben, s leg­fő­kép­pen hogy melyek a tör­té­nel­mi előz­mé­nyek? Az erdé­lyi legen­dák sok eset­ben az otta­ni, ám tör­té­ne­ti kér­dé­sek­ben fino­man fogal­maz­va is járat­lan sze­mé­lyek­től ered­nek. Eze­ket a hazai magyar­ság álta­lá­ban öröm­mel, de ami a nagyobb baj, kri­ti­kát­la­nul, ellen­őr­zés nél­kül teszi magá­é­vá.

Ezt támaszt­ja alá a leg­utób­bi cikk, amely 2015. augusz­tus 13-án jelent meg az inter­ne­ten (http://www.3szek.ro/load/cikk/83430/kidobtak_a_magyar
keresztet_sosmezon
). Az írás azt tag­lal­ja, hogy vitéz (sic!) Kovács József sír­ke­reszt­jét kidob­ták a sós­me­zői teme­tő­ből. Az ille­tő a fel­te­he­tő­en nem­rég elhe­lye­zett kereszt fel­ira­tá­nak tanú­sá­ga sze­rint 1917. augusz­tus 11-én halt meg, és halá­la pil­la­na­tá­ban nyil­ván­va­ló­an nem lehe­tett vitéz, mert a Vité­zi Rend akkor még nem léte­zett… (A cikk meg­írá­sát köve­tő­en jelent­ke­zett Kovács József uno­ká­ja, Kovács Jenő úr, aki a bir­to­ká­ban lévő ere­de­ti okmánnyal iga­zol­ta, hogy nagy­pa­pá­ját 1934-ben posz­tu­musz vitéz­zé avat­ták.) Szin­te biz­tos, hogy a sír­jel enge­dély nél­kül lett leszúr­va az emlék­mű elé, ezért hiva­ta­los lépést az ügy­ben Magyar­or­szág nem tehet. A hoz­zá­tar­to­zó bizo­nyo­san nem tud­ná iga­zol­ni, hogy fel­me­nő­jé­nek föl­di marad­vá­nyai min­den két­sé­get kizá­ró­an a jelen­le­gi sír­kert terü­le­tén nyug­sza­nak. Ter­mé­sze­te­sen ettől füg­get­le­nül még­is aggá­lyos keresz­tet kidob­ni egy teme­tő­ből. A cikk író­ja, Iochom Ist­ván viszont azt köz­li a továb­bi­ak­ban, hogy a román nevek fel­vé­sé­sén túl sem­mi jelét nem lát­ta ron­gá­lás­nak, a régeb­bi magyar fel­ira­tok (ame­lyek mint írtam, való­já­ban német kato­ná­kat takar­nak) most is lát­sza­nak! Ez azt jelen­ti, hogy 2011 óta a teme­tő­ben érde­mi vál­to­zás nem tör­tént.

A sósmezői haditemető 1930-ban épített emlékműve (Bánkúti Ákos felvétele)
A sós­me­zői hadi­te­me­tő 1930-ban épí­tett emlék­mű­ve
(Bán­kú­ti Ákos fel­vé­te­le)

Magyar­or­szág és Romá­nia között 2008 óta kor­mány­kö­zi meg­ál­la­po­dás sza­bá­lyoz­za a hadi­sír­gon­do­zás ügyét. A HM szán­dé­ka tovább­ra is az, hogy a teme­tőt szak­sze­rű­en, az 1930-as álla­pot­nak meg­fe­le­lő­en (mást kér­ni értel­met­len vol­na), a neve­ket lehe­tő­ség sze­rint az ille­tő nem­ze­ti­sé­gé­nek meg­fe­le­lő írás­mó­dot alkal­maz­va, a román fél­lel közö­sen fel­újít­sa, továb­bá kér­je azon fel­té­te­lek biz­to­sí­tá­sát, hogy a továb­bi levél­tá­ri kuta­tá­sok alap­ján elő­ke­rü­lő, Sós­me­zőn és kör­nyé­kén elte­me­tett kato­nák neve­it a teme­tőn belül elhe­lye­zen­dő emlék­táb­lá­kon fel­tün­tet­hes­se. Ez azon­ban kizá­ró­lag csak a Romá­nia Nem­zet­vé­del­mi Minisz­té­ri­u­ma alá­ren­delt­sé­gé­ben műkö­dő Nem­ze­ti Hős­kul­tusz Hiva­tal (Ofi­ci­ul Naţi­o­nal pent­ru Cul­tul Ero­il­or – ONCE) enge­dé­lyé­vel és köz­re­mű­kö­dé­sé­vel lehet­sé­ges.

Illésfalvi Péter főtanácsos, történész
Honvédelmi Minisztérium
Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály
2015 szeptembere

Olvassa el egyesületünk írását a sósmezői haditemető ügyében történt fejleményekről!