S. Lengyel László írása

Ere­de­ti fed­lap a Szent Mar­git Gim­ná­zi­um előtt (Buda, Vil­lá­nyi út)

Gyö­nyö­rű fővá­ro­sunk utcá­it jár­va a min­den­na­pok roha­ná­sá­ban elfá­rad­va, a csil­lo­gó kira­ka­tok lát­vá­nyá­tól elkáp­ráz­tat­va csak rit­kán pil­lan­tunk a lábunk alat­ti asz­falt­ra, főképp pedig a csa­tor­nák és más aknák fed­lap­ja­i­ra. Pedig ezen tech­ni­ka­tör­té­ne­ti emlé­ke­ink szá­mos érde­kes­sé­get tar­to­gat­nak a figyel­mes szem­lé­lő­nek, sokat mesél­nek az elmúlt bő száz év műsza­ki fej­lő­dé­sé­ről.

Már a római kor­ban fej­lett víz­ve­ze­ték­rend­sze­rek biz­to­sí­tot­ták Aquin­cum ellá­tá­sát, Csil­lag­hegy, Békás­me­gyer tér­sé­gé­ben szá­mos marad­vány tanús­ko­dik erről. A közép­ko­ri magyar király­ság szá­má­ra a Vár víz­el­lá­tá­sa lét­fon­tos­sá­gú volt. Luxem­bur­gi Zsig­mond ide­jén álla­ti erő­vel haj­tott szi­vattyúk­kal emel­ték a Duna vizét a palo­tá­ba, Mátyás király ural­ko­dá­sa alatt pedig már a kor tech­ni­kai szín­vo­na­lát messze meg­előz­ve, a budai hegyek kris­tály­tisz­ta for­rás­vi­zét vezet­ték fel. Ma is lát­ha­tó a XII. kerü­let­ben a Város­kút és Béla király kút­ja néven ismert két for­rás, ezek vol­tak a rene­szánsz Buda fő víz­bá­zi­sai. Mivel maga­sab­ban van­nak, mint a Vár­hegy, lénye­gé­ben a mai zárt víz­ve­ze­té­kek őse­i­ként, meg­fe­le­lő­en szi­ge­telt ége­tett agyag­csö­ve­ken, a köz­le­ke­dő­edé­nyek elve alap­ján jutott fel az ivó­víz a Vár­ba.

Buda­pest, Fiu­mei út

Eze­ket a korai meg­ol­dá­so­kat köve­tő­en a XIX. szá­zad­ban kez­dő­dött meg a mai érte­lem­ben vett víz­ve­ze­ték- és csa­tor­na­rend­szer kiépí­té­se. Már az 1838-as nagy árvíz pusz­tí­tá­sát köve­tő újjá­épí­tés során fel­me­rült ennek szük­sé­ges­sé­ge, de poli­ti­kai okok­ból a meg­va­ló­su­lás­ra még három évti­ze­det vár­ni kel­lett. Végül 1868-ban, Wil­li­am Lind­ley angol mér­nök irá­nyí­tá­sá­val meg­épült a fővá­ros első víz­ve­ze­té­ke. A követ­ke­ző évti­ze­dek­ben Reit­ter Ferenc ter­vei sze­rint elő­ször a pes­ti, majd a budai olda­lon való­sult meg a modern köz­mű­ve­sí­tés. A tri­a­no­ni ország­rab­lás elő­es­té­jé­re a magyar fővá­ros csa­tor­na­rend­sze­re nem­csak utol­ér­te, de szá­mos eset­ben meg is előz­te a nyu­ga­ti váro­so­kat, vég­leg meg­szün­tet­ve ezzel a koráb­ban gya­ko­ri jár­vá­nyo­kat.

Ugyan­ezek­ben az évti­ze­dek­ben a hír­köz­lés is ugrás­sze­rű­en fej­lő­dött. 1850-ben meg­nyílt a Pest-Budát Béccsel össze­kö­tő táv­író­vo­nal, majd 1881-ben az első Buda­pes­ten belü­li táv­be­szé­lő – ide­gen szó­val tele­fon – vonal, mely­nek kiépí­té­se Pus­kás Tiva­dar nevé­hez köt­he­tő. Hama­ro­san a távol­sá­gi vona­lak is elké­szül­tek: az első Buda­pest – Pozsony táv­be­szé­lő-össze­köt­te­tés 1893-ban jött lét­re. Az első meg­va­ló­su­ló „beszél­ge­tés” a keres­ke­del­mi minisz­ter, a zalat­nai szü­le­té­sű Lukács Béla meg­nyi­tó­ja volt, melyet Pozsony­ban élő­ben hall­gat­hat­tak – akko­ri­ban ez min­den elkép­ze­lést felül­mú­ló újdon­ság­nak szá­mí­tott. Lukács Bélá­ról érde­mes meg­je­gyez­ni, hogy bár Buda­pes­ten kar­ri­er­je a minisz­ter­sé­gig jutott, nem felej­tet­te el szü­lő­föld­jét sem, nevé­hez fűző­dik az 1848-as zalat­nai véreng­zés­ben meg­gyil­kol­tak emlé­ké­re 1898-ban Ompoly­gye­pű­nél fel­ál­lí­tott obe­liszk.

Angyal utca, Buda­pest

Ele­in­te szá­mos magán­tár­sa­ság léte­zett, de ezek egye­sí­té­sé­vel 1897-ben lét­re­hoz­ták a Buda­pes­ti magyar kirá­lyi táv­be­szé­lő háló­zat igaz­ga­tó­ságot, majd egy év múl­va, 1898-ban meg­kezd­ték az addi­gi lég­ve­ze­té­kek föld alá tele­pí­té­sét. Nyil­ván az ezt köve­tő évek­ből szár­maz­hat­nak azok az akna­fed­la­pok, melye­ket még itt-ott fel­lel­he­tünk Buda­pest kevés­sé hábor­ga­tott utcá­i­ban. A követ­ke­ző évti­ze­dek tör­té­ne­te is kiol­vas­ha­tó a fed­la­pok­ból: a II. Világ­há­bo­rút köve­tő­en a Táv­be­szé­lő­há­ló­zat a Magyar Pos­ta tulaj­do­ná­ba került, majd az 1989-es rend­szer­vál­tás után elő­ször a Matáv, majd az álla­mi vagyon tel­jes elpri­va­ti­zá­lá­sát köve­tő­en a leg­kü­lön­fé­lébb cégek kezé­re jutott.

Az elmúlt hóna­pok­ban hosszas kuta­tó­mun­kát végez­tem, mer­re­fe­lé, mennyi és főképp milyen álla­pot­ban marad­tak ránk ezek a száz éves­nél is régeb­bi tech­ni­ka­tör­té­ne­ti emlé­ke­ink. Az ered­mény lehan­go­ló – bár még nincs vesz­ve min­den.

Saj­ná­la­tos módon a tulaj­do­nos cégek szá­má­ra sem­mit nem jelent a magyar múlt meg­őr­zé­se, a fel­újí­tá­sok során egy­re-más­ra folya­ma­to­san tűn­nek el ezek a régi fed­la­pok, leg­utóbb, idén tavasszal pél­dá­ul a Frank­el Leó (a kom­mu­nis­ta hata­lom­át­vé­tel előtt: Zsig­mond) utcá­ban cse­rél­ték le a „Magy. Kir.”-feliratos dara­bo­kat a „moder­ni­zá­ció” jegyé­ben vala­mi tel­je­sen jel­leg­te­len­re. Fel kell hív­ni a köz­vé­le­mény figyel­mét arra, hogy ezek is a magyar örök­ség részét képe­zik, a vál­lal­ko­zó­kat és cég­tu­laj­do­no­so­kat pedig – akár tör­vé­nyi erő­vel – köte­lez­ni kel­le­ne arra, hogy egy fel­újí­tás során az ere­de­ti dara­bo­kat rak­ják vissza, vagy ha ez rossz álla­po­tuk miatt eset­leg nem lehet­sé­ges, akkor leg­alább múze­um­ba, ne pedig egy ócs­ka­vas-gyűj­tő­be kerül­je­nek újra­hasz­no­sí­tás­ra.

Sze­ret­nék készí­te­ni egy adat­bá­zist, ahol tér­ké­pes for­má­ban fel len­ne tün­tet­ve, hol talál­ha­tó még ilyen régi, tör­té­ne­ti érték­kel bíró darab. Ezért ha vala­me­lyik olva­só talál vala­hol ilyet, öröm­mel ven­ném, ha a len­ti kom­men­tek­ben ezt köz­kinccsé ten­né. Jelen­leg a követ­ke­ző hely­szí­ne­ken van tudo­má­som ilyen fed­la­pok­ról:

  • Fiu­mei út, Sír­kert előt­ti jár­da: viszony­lag jó álla­pot­ban meg­ma­rad­tak, 4–5 db.

  • Vil­lá­nyi út, Szent Mar­git Gim­ná­zi­um előtt: ezek a leg­jobb álla­po­tú­ak, 3 db.

  • Lili­om utca – Angyal utca sar­ka (IX. ker.): olvas­ha­tó, de nem túl jó álla­po­tú, 1 db.

  • Szé­kely Mihály utca (VI. ker.): rossz álla­po­tú, 2 db.

  • Lövöl­de tér (VI. ker.): jó álla­po­tú, 1 db.

  • And­rássy út – Kodály körönd közöt­ti sza­ka­sza, a gya­lo­gos sétá­nyon: nem túl jó álla­po­tú, 2 db.

  • Dózsa György út – Szon­di utca sar­ka: olvas­ha­tat­lan, a min­tá­za­tá­ból lehet lát­ni, hogy ere­de­ti­leg ilyen volt.

Állat­kert, fény­ké­pez­te: Velecz Vero­ni­ka
Pozsony

Modern dara­bok a két­ez­res évek ele­jé­ről az Állat­kert­ben lát­ha­tó csa­tor­na­fed­la­pok. Külön­le­ges­sé­gü­ket az adja, hogy míg álta­lá­ban vagy az öntö­de neve, vagy a tulaj­do­nos neve, logó­ja sze­re­pel eze­ken az önt­vé­nye­ken, az Állat­kert­nek saját „céges” fed­lap­ja van, ebből a szem­pont­ból egye­dül­ál­ló. Ez egy jó pél­da arra is, hogy az új dara­bo­kat is el lehet készí­te­ni igé­nye­sen.

Nem­csak Buda­pes­ten, de Pozsony­ban is van még nyo­ma a Magyar Kirá­lyi Táv­be­szé­lő­há­ló­zat­nak. Május­ban a Grösz­ling (Gröss­lin­go­va) utcá­ban buk­kan­tam 2–3 ilyen darab­ra. „Ter­mé­sze­te­sen” a fel­irat már réges­rég le lett csi­szol­va – vagy jóhi­sze­mű­en mond­juk azt, a járó­ke­lők soka­sá­ga lekop­tat­ta – de a min­tá­za­ta itt is árul­ko­dik arról, hogy ezt bizony még egy idő­ben készí­tet­ték a buda­pes­ti­ek­kel. Ugyan­ak­kor érde­mes meg­fi­gyel­ni, hogy bár az utcát dísz­bur­ko­lat­tal tér­kö­vez­ték, de a régi fed­lap a helyén marad­ha­tott.

Pozsony mel­lett az ország túl­só felén lévő Nagy­sze­ben is tar­to­gat meg­le­pe­tést. Itt-ott még fel­buk­kan­nak az elcsa­to­lást meg­elő­ző csa­tor­na­fed­la­pok – Nagyszeben/Hermannstadt fel­irat­tal. Rie­ger And­rás erdé­lyi szász ipa­ros­mes­ter és gyár­tu­laj­do­nos öntö­dé­jé­ben 1907 és 1911 között készül­tek ezek a míves dara­bok. Saj­nos a moder­ni­zá­ció ott is zaj­lik: bár a régi lapok cse­ré­je során az úja­kon még fel­tün­te­tik a Her­manns­tadt-ot – talán a iohan­nisi „szász gyö­ke­rek” és a Nyu­gat­nak muto­ga­tott mul­ti­kul­tu­rá­lis Erdély nem­ze­ti­sé­gi tole­ran­ci­á­já­nak jegyé­ben. Ugyan­ak­kor a Nagy­sze­ben-fel­irat vala­hogy lema­radt ezek­ről az újabb pél­dá­nyok­ról.

Saj­nos a jelen­le­gi állam­ha­tá­ro­kon túli emlé­ke­ink sor­sá­ba nem tudunk bele­szól­ni, ugyan­ak­kor fele­lős­sé­günk leg­alább a mai hatá­ro­kon belü­li érté­kek meg­őr­zé­se. Hogyan is vár­hat­nánk el a román vagy szlo­vák hata­lom­tól, hogy magyar emlé­ke­ket véd­je­nek, ami­kor még Buda­pest szí­vé­ben is gond nél­kül elpusz­tít­hat­ják azo­kat. Ezek önma­guk­ban jelen­ték­te­len­nek tűnő kis dol­gok talán, de ezek­ből az apró rész­le­tek­ből áll össze az, amit buda­pes­ti város­kép­nek neve­zünk. Talán egy séta során fel sem tűnik egy-egy csa­tor­na­fed­lap vagy gipsz­stuk­kó, de ahogy csök­ken a szá­muk, vala­mi kis mor­zsá­nyi, apró darab min­dig eltű­nik a város­ból. Ez pedig egy rend­kí­vül veszé­lyes folya­mat.

Cana­li­sa­ti­on Nagy­sze­ben Her­manns­tadt, And. Rie­ger (Kép: Hetz­mann Róbert)
Jel­leg­te­len, az üzle­ti világ­ból ismert for­mák

A nagy, hir­te­len vál­to­zá­sok min­den­ki­nek sze­met szúr­nak. Viszont a las­sú, kis lép­té­kű vál­to­zá­so­kat leg­több­ször ész­re sem vesszük, vagy ha ész­re is vesszük, egé­szen jelen­ték­te­len­nek tűn­nek. Kit érde­kel­ne egy ilyen akna­fed­lap sor­sa? Pedig a vál­to­zás sze­le ebben bújik meg, a sok kis, jelen­ték­te­len dolog évek, évti­ze­dek alatt össze­adó­dik. Itt eltű­nik egy fed­lap, ott lebon­ta­nak egy jel­leg­te­len­nek tűnő házat, amott egy fog­híj­te­lek­re fel­épül egy üveg­cso­da. A város szép las­san átala­kul, az a han­gu­lat pedig, ami lét­re­hoz­za azt a meg­fog­ha­tat­lan érzést, hogy „Buda­pest” – nem pedig Bécs vagy Párizs – úgy fosz­lik sem­mi­vé, hogy köz­ben ész­re sem vet­tük. Ezért kell min­den egyes apró­nak tűnő rész­let­re vigyáz­ni, ezért nem sza­bad, hogy ezek a fed­la­pok eltűn­je­nek a város­kép­ből, és ezért nem sza­bad régi épü­le­te­ink elbon­tá­sát meg­en­ged­ni. Épí­tett örök­sé­günk apá­ink, nagy­apá­ink hagya­té­ka, és ennek meg­fe­le­lő­en úgy kell bán­ni min­den rész­le­té­vel, hogy azt leg­alább ugyan­olyan álla­pot­ban mi is örö­kül hagy­has­suk maj­dan gyer­me­ke­ink­nek, uno­ká­ink­nak.

S. Lengyel László
Magyar Patrióták Közössége
© 2016. július 18.

 


 

Források:

Fővá­ro­si Csa­tor­ná­zá­si Művek Zrt. hon­lap­ja: http://www.fcsm.hu/ceginformacio/a_budapesti_csatornazas_tortenete

Tiner Tibor: A buda­pes­ti táv­be­szé­lő háló­zat kiala­ku­lá­sá­nak és korai fej­lő­dé­sé­nek föld­raj­zi sajá­tos­sá­gai, Föld­raj­zi Érte­sí­tő, 1996., pp. 299–314.

Fej­ér Lász­ló: A budai kirá­lyi vár víz­ve­ze­té­ke a XV. szá­zad­ban, in: Évfor­du­ló­ink a műsza­ki és ter­mé­szet­tu­do­má­nyok­ban, 1991.

Kubi­nyi And­rás: Víz­el­lá­tás a közép­ko­ri Budán, in: His­tó­ria, 1987/2.

115 évvel ezelőtt kez­dő­dött el a Magyar Kirá­lyi Pos­ta fej­lesz­té­sé­ben a tele­fon­há­ló­za­tok föld­alat­ti tömb­csa­tor­na háló­za­ta­i­nak épí­té­se http://www.hshe.hu/?page_id=1165

Rie­ger And­rás mun­kás­sá­ga http://www.razvanpop.ro/2010/08/17/andreas-rieger-10-mari-sibieni/