A régi Újbánya látképe
A régi Újbánya látképe

Pusztelnik Frigyes az 1848-1849-es szabadságharc katonája, rövid ideig Görgey Artúr vezérkari főnöke volt. Honvéd ezredesként (más források szerint alezredesként) 1849. január 22-én a Selmecbányához közel eső hodrusbányai völgyben vívott csatában három súlyos lőtt sebet kapott. Újbányára szállították, de életét már nem tudták megmenteni, január 26-án meghalt és – síremléke tanúsága szerint – két napra rá eltemették. Különös, hogy ezenkívül Pusztelnik Frigyesről egyebet nem tudtunk meg, minden róla szóló írás voltaképpen síremlékére utal, neve a katonai sematizmusokban egyáltalán nem szerepel. A hodrusvölgyi csatáról írt művekben azonban felbukkan egy bizonyos Pusztelnik Alfréd honvéd alezredes, aki Görgey Artúrtól azt a feladatot kapta, hogy a közeli Zsarnócát elfoglalja. Ahogy a tábornok 1849. január 21-én kelt levelében fogalmazott: „Szakértelme, valamint az igazságos ügyünk iránti meleg buzgalma kezességet jelent számomra e feladat sikeres végrehajtásához.”

Érdekes, hogy más a történeti források szerint a hodrusbányai ütközetben Pusztelnik Henrik (1817-1849) őrnagy kapott halálos sebet. A két Pusztelnik testvérek és mindketten budavári lakosok voltak. Egyes források szerint Pusztelnik Henrik, aki a Görgey vezette hadsereg korábbi vezérkari főnöke volt, a hodrusbányai csata idején honvéd alezredesi rangban a nógrádi önkéntesek élén harcolt, más dokumentumok azonban ezt épp Alfrédnak tulajdonítják.

Ennek ellenére azt gondoljuk, hogy a sírfeliraton nem tévedésből szerepel a Frigyes név, ám könnyen lehet, hogy valójában a szabadságharcban nagy nevet szerzett tiszt, Pusztelnik Henrik vagy testvére, a budai nemzetőrként is ismert Alfréd végső nyughelyére bukkantunk. Ha ez így van, akkor Pusztelnik Henrik még hiányzó, fontos életrajzi adataira sikerült fényt derítenünk. A kérdés tisztázását nehezíti, hogy a források hiányosak és ellentmondásosak. Erősíti annak valószínűségét, hogy Újbányán Pusztelnik Alfrédot (akit időnként Aladárnak is neveznek) temették el az, hogy mivel a Frigyes keresztnév csak a XIX. században bukkant fel a német Friedrich fordításaként, kezdetben akár az erősen németes hangzású Alfréd helyettesítésére is használhatták. Természetesen az sincs kizárva, hogy a névváltoztatás Pusztelnik Alfréd végakaratából történt élete utolsó napjaiban. Addig is, míg ez a kérdés nyitva marad, bárki nyugszik is az újbányai sírban – mivel életét a magyar szabadságért áldozta fel – kötelességünk emlékét megőrizni.

Pusztelnik síremlékét borostyán rejti

A síremlékről a Borovszky Samu-féle megyemonográfiában olvashatunk: a századforduló tájékán ez volt Újbánya egyik megbecsült nevezetessége, ahol minden március 15-én és halottak napján összegyűlt „a város hazafias közönsége.” A megemlékezéseket a helyben működő Pusztelnik Frigyes Szoboregylet szervezte, akik minden ünnepet megelőzően az emlékművet méltóképpen feldíszítették. Újbánya önmagában sem jelentéktelen történelmünk szempontjából: az alsó-magyarországi bányavárosok egyike volt, a „rangsorban” mindjárt Körmöc-, Beszterce- és Selmecbánya után következett. Annak ellenére, hogy döntően idegen ajkú népesség lakta, Újbánya a 19. században is magyar érzelmű város volt. A szabadságharc leverése után beköltöztetett Bach-huszárokat olyan nagy közutálat övezte, hogy rövid időn belül a szomszédos Zsarnócára helyezték át a császári apparátust.

A “fa” állami védelem alatt áll, a sír ellenben védtelen

Egyesületünk elhatározta, hogy a szórvány napja alkalmából ellátogat Újbányára, hogy ezt a dicső múltú várost közelebb hozzuk honfitársainkhoz. Sajnos a szűnni nem akaró eső miatt újbányai tartózkodásunk kizárólag a Pusztelnik-síremlék felkeresésére szorítkozott. A Garam festői völgyében meghúzódó, minden irányból erdős hegyek által körülölelt Újbánya jó levegőjű hegyvidéki városka. Temetőjében akad még néhány magyar felirat, többnyire műemléki védelemre érdemes régi nemesi, polgári sírboltok és márvány obeliszkek, ami jelzi azt, hogy szlovák vidéken járunk, ahol 1920 előtt is már csak az intelligencia volt magyar nemzetiségű. A „legfrissebb” magyar sírfeliratok alapján a magyar népesség megszűnését az 1980-as évekre lehet datálni. 1991-ben a városka 8534 lakosából mindössze 17 fő vallotta magát magyarnak. (Trianont megelőzően a szűken vett Újbánya lakosságának 20%-a – négyszáz fő – volt magyar.)

Ami a nevezetes síremléket illeti, a Borovszky-féle tudósítás csupán annyit közöl, hogy az (al)ezredes sírját a patrióta szellemű lakosság „szép emlékkel jelölte meg.” Emiatt eleve egy jelentősebb obeliszket, emlékművet kerestünk a nem túlságosan nagy temetőben. Lassan egy órája köröztünk a sírok között, de Pusztelnik Frigyes emlékműve csak nem akart előkerülni. Már majdnem feladtuk, mire egy négyméteres „borostyánfa” alatt, az örökzöld növény sűrűjében megpillantottuk Pusztelnik Frigyes tardosi vörösmárvány emléktábláját. A szemek elől teljes mértékben elrejtett homokkő oszlopot a bokor olyan mértékben nőtte be, hogy az obeliszk körvonalai alig kivehetők. Az 1849-ben elesett ezredes síremlékének megtalálása nagy örömmel töltötte el csapatunkat. Elkészítettük a csoportképet, majd elhelyeztük egyesületünk koszorúját. Boldogan fedeztük fel a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjainak koszorúját, akik 2015 szeptemberében a Határtalanul! program keretében Pusztelnik ezredes sírhelyét tanáruk vezetésével meglátogatták.

Nem volt csapatunkban véleménykülönbség azt illetően, hogy a síremléket teljesen beborító kúszónövény elsődlegesen a múlt eltakarását szolgálja. Ám a dicső honvéd sírjának elrejtésénél nagyobb probléma, hogy az emlékművön felfutó borostyán léggyökerei olyan erősen belekapaszkodnak a felületbe, hogy idővel a felület pusztulását eredményezhetik. S bár a borostyán a temetők kedvelt növénye, az emlékművek legnagyobb ellensége is egyben. Pusztelnik Frigyes ilyen módon „láthatatlan” emléke előtt a szlovák állam címerével hitelesített cövek hirdeti, hogy a futónövényt “védett fává” nyilvánították. Mivel ez Újbánya egyetlen védett fája, felmerül a kérdés, hogy vajon a természetvédelem csupán ürügy egy jelentős magyar műemlék eltakarására és fokozatos elpusztítására?

Tekintettel arra, hogy az évszázados borostyán is jelentős – természetvédelmi, és amennyiben a hálás kegyelet ültette, kultúrtörténeti – értéket képvisel, javasolt lenne visszametszése, gyérítése. Mivel azonban a védett fák engedély nélküli metszése vagy akár eltávolítása rongálásnak minősül, és több százezer eurós bírságot vonhat maga után, nem tehetünk egyebet, minthogy időről időre felkeressük egy-egy koszorúval és mécsessel Pusztelnik Frigyes emlékét, és erre felkérjük honfitársainkat is.

Források:

Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. Digitális kiadás, 2001.
Pest-budai nemzetőrök 1848-49. Dokumentumok a fővárosi nemzetőrség történetéhez. Szerk.: Czaga Viktória, Jancsó Éva. Budapest, 2001.
Saját kezébe, ott, ahol… Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc
Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai irataiból. Szerk.: dr. Szijj Jolán.
Hol sírjaink domborulnak. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a mai Szlovákia területén. Szerk.: Görföl Jenő, Kovács László. Dunaszerdahely, 2003.
Kossuth Lajos: Írások és beszédek 1848-49-ből. Válogatta, sajtó alá rendezte, az összekötő szöveget, jegyzeteket és névmagyarázatokat írta Katona Tamás. Budapest, 2003.
Militär-Schematismus des österreichischen Kaiserthumes. Wien, 1840.
Pusztaszeri László: Görgey Artúr a szabadságharcban. Budapest, 1984.

Hetzmann Róbert
Magyar Patrióták Közössége
© 2015. november 30.