Pusztuló örökségünk:
Az alsóbörzsönyi Perczel-kúria

A lel­kes eljár ősei sír­já­hoz,
S a régi fény­nél gyújt új szö­vét­ne­ket.”
(Garay János)

Tol­na megye déli részén, a Völgy­ség­nek neve­zett erdős domb­vi­dé­ken talál­juk a kicsiny Alsó­bör­zsöny pusz­tát, amely Bony­hád­bör­zsöny része­ként 1928 óta a mai járás­köz­pont­hoz, Bony­hád­hoz tar­to­zik. A kis­vá­ros egyik leg­fon­to­sabb műem­lé­ke az 1746-ban elké­szült Perczel-kúria, amely­nek jelen­tő­sé­ge messze túl­mu­tat a megye hatá­ra­in: egy­sze­rű falai között élt és alko­tott Vörös­mar­ty Mihály, ami­kor a Perczel csa­lád­nál taní­tós­ko­dott. Ennek elle­né­re az érté­kes műem­lék elha­gyat­va pusz­tul.

A bör­zsö­nyi emlék­he­lyet jól lát­ha­tó­an csak nagyon keve­sek kere­sik fel, pedig a Perczel-kúria jól meg­kö­ze­lít­he­tő. A Bony­hád­ról Báta­szék felé veze­tő út mel­lett talál­juk az Alsó­bör­zsöny­nek neve­zett pusz­tát, erdős dom­bok öle­lé­sé­ben, a Rák-patak völ­gyé­ben. A Bony­hád­hoz tar­to­zó tele­pü­lés elha­gyá­sa után, jobb kéz felől – az úthoz képest nyu­gat felé – meg­pil­lant­hat­juk a haj­da­ni major­sá­got.

Vörös­mar­ty Mihály

Az évszá­za­dok alatt nagy magyar­rá lett Perczel csa­lád bajor őse a XVI. szá­zad­ban tele­pe­dett le Magyar­or­szá­gon. A török elle­ni hon­vé­de­lem­ből kivet­ték részü­ket, a magyar nemes­sé­get 1697-ben sze­rez­ték meg Lipót király­tól. Perczel József, Tol­na vár­me­gye alis­pán­ja ala­pí­tot­ta meg a csa­lád bony­há­di ágát, aki 1743-ban vásá­rolt bir­to­kot a Völgy­ség­ben. A nem­zet­ség leg­ne­ve­ze­te­sebb tag­ja Perczel Mór (1811–1899), a sza­bad­ság­harc hon­véd­tá­bor­no­ka volt, aki bony­há­di kúri­á­juk­ban lát­ta meg a nap­vi­lá­got. Min­dig kegye­let­tel emlé­ke­zett vissza magán­ta­ní­tó­já­ra, Vörös­mar­ty Mihály­ra (1800–1855), aki nagy hatás­sal volt gon­dol­ko­dás­mód­já­ra. A sza­bad­ság­harc­ban való rész­vé­te­le miatt halál­ra ítél­ték, és csak a kiegye­zés után tér­he­tett haza az emig­rá­ci­ó­ból. A hon­véd­tá­bor­nok a csa­lád töb­bi tag­jai mel­lett a bony­há­di Kál­vá­ria-domb teme­tő­jé­ben nyug­szik. Mór­ral ellen­tét­ben a bör­zsö­nyi kúri­á­ban szü­le­tett Perczel Béla (1819–1888) igaz­ság­ügyi minisz­ter, a Kúria elnö­ke, vala­mint Perczel Lász­ló (1827–1897) kar­tog­rá­fus, ország­gyű­lé­si kép­vi­se­lő, a magyar vas­út­há­ló­zat fej­lesz­tő­je.

A Perczel-csa­lád, miu­tán a bir­to­kot meg­sze­rez­te, 1743–1746 között meg­épí­tet­te a ma is álló, a XX. szá­zad­ban kis­sé átala­kí­tott föld­szin­tes kúri­át, amit a Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge kül­dött­sé­ge 2016. júli­us 15-én kere­sett fel. A kis domb olda­lá­ban álló műem­lék hosszú­kás tég­la­lap alap­raj­zú, nye­reg­te­tős épü­let, déli hom­lok­za­tán árkád­ív­so­ros tor­nác­cal. A népi­es barokk ház kele­ti, orom­za­tos hom­lok­za­tán emlék­táb­la hir­de­ti, hogy itt élt, taní­tott és írta haza­fi­as és sze­rel­mes ver­se­it 1820 és 1822 között, vala­mint 1823–24-ben Vörös­mar­ty Mihály, „a nem­ze­ti füg­get­len­ség és hala­dás nagy köl­tő­je.” A táb­lát a köl­tő szü­le­té­sé­nek 150. évfor­du­ló­ján, 1950-ben állí­tot­ta Bony­hád­bör­zsöny köz­ség taná­csa. Egy­kor koszo­rú­kam­pó is tar­to­zott hoz­zá, ami­nek már csak a hege lát­ha­tó, bizo­nyá­ra fém­hul­la­dék­ként végez­te.

Perczel Sán­dor nagy­bir­to­kos és táb­la­bí­ró 1817-ben, egy vélet­len talál­ko­zás során kér­te fel az akkor tizen­hét éves kápol­nás­nyé­ki ille­tő­sé­gű köl­tőt, hogy tanít­sa három kisebb fiát. A fia­tal Vörös­mar­ty neve­lő­ként soha­sem hanya­gol­ta a rá bízott Perczel-fiú­kat, és sokat fára­do­zott azért, hogy szi­lárd haza­fi­a­kat nevel­jen belő­lük. Leszá­mít­va az 1822 novem­be­re és 1823 szep­tem­be­re közöt­ti egy évet, ami­kor a Kapos mel­let­ti Gör­bőn jog­gya­kor­la­ton volt Cséf­al­vay Ferenc alis­pán mel­lett, 1826-ig nevel­te az ifja­kat Bör­zsöny­ben és Pes­ten. Perczel Etel­ká­hoz írt ver­sei a be nem tel­je­se­dett, egy­ol­da­lú sze­re­lem köl­té­sze­té­nek reme­kei.

Itt mint élek most? oh tud­ják a kies erdők,
Tud­ja hegyed-völ­gyed, bör­zsö­nyi pusz­ta vidék…”
(Vörös­mar­ty Mihály: Kli­vé­nyi bará­tom­hoz)

A Perczel-kúria sem kerül­het­te el a kas­té­lyok, kúri­ák szo­mo­rú sor­sát: a szo­ci­a­liz­mus­ban álla­mo­sí­tot­ták, és a hoz­zá tar­to­zó mel­lék­épü­le­tek­kel együtt laká­sok­ra osz­tot­ták fel, aho­vá az állam­párt által meg­nyer­ni kívánt ala­csony művelt­sé­gű (lum­pen­pro­le­tár) nép­ré­te­ge­ket köl­töz­tet­ték. Ennek jegyé­ben az egy­ko­ri mag­tár épü­le­tét 1957-ben fel­is­mer­he­tet­le­nül átala­kí­tot­ták, de a régi istál­lót is sike­rült kifor­gat­ni­uk ere­de­ti álla­po­tá­ból.

A 3114/6 hely­raj­zi szá­mon nyil­ván­tar­tott ingat­lan magán­tu­laj­don­ban áll, de a magán­tu­laj­do­no­sok­tól jog­gal elvárt tár­sa­dal­mi fele­lős­ség­vál­la­lás­nak nyo­ma sem tapasz­tal­ha­tó. A lepusz­tult épü­let fala­i­ról pereg a vako­lat, tor­ná­cos hom­lok­za­tá­ról tányér­an­ten­na kém­le­li az eget. A kocsi­be­haj­tás­ra és gya­lo­gos köz­le­ke­dés­re szol­gá­ló kora­be­li kapu las­san meg­ad­ja magát, de ez itt jól lát­ha­tó­an sen­kit sem zavar, mint ahogy az sem, hogy a tető nincs jó álla­pot­ban. A bejá­rat előtt bon­tá­si tevé­keny­ség­re uta­ló épí­té­si hul­la­dék tor­nyo­sul: mére­tes geren­dák és szú­et­te tető­lé­cek hever­nek halom­ban. Tör­vé­nye­ink védik ugyan a műem­lé­ke­ket, de a hanyag gaz­dá­kat nem regu­láz­zák meg kel­lő­kép­pen. Vajon alap­pal vár­hat­juk-e az ötve­nes évek­ben beköl­töz­te­tett egy­sze­rű lakók leszár­ma­zot­ta­i­tól, hogy hely­re­hoz­zák a Percze­lek táj­ba simu­ló úri­lak­ját, amit évti­ze­dek óta pusz­tul­ni hagy­nak? Fel kell ismer­nünk, hogy a műem­lé­kek egy­szer s min­den­kor­ra gaz­da­sá­gi egy­sé­gek is, saját ren­del­te­tés­sel. Egy XVIII. szá­za­di kúri­át nem sza­bad szo­ci­á­li­san hát­rá­nyos hely­ze­tű­ek szük­ség­la­ká­sa­ként üze­mel­tet­ni, hiszen ez nem felel meg a mél­tó hasz­ná­lat köve­tel­mé­nyé­nek, mivel leg­több­ször a műem­lék pusz­tu­lá­sát ered­mé­nye­zi.

A jelen­tős rész­ben épí­tés­ko­ri nyí­lás­zá­rók szem­lé­lé­se köz­ben fel­me­rült ben­nünk a kér­dés: med­dig néz­zük tét­le­nül egy, a nem­zet múlt­ja szem­pont­já­ból jelen­tős érték pusz­tu­lá­sát? Az alsó­bör­zsö­nyi Perczel-kúria a magyar kul­túr­tör­té­net egyik fon­tos hely­szí­ne, saj­nos egy­ben pusz­tu­ló örök­sé­günk mel­lő­zött darab­ja. A majd három évszá­za­dos műem­lék ma még ment­he­tő, ám ha nem cse­lek­szünk, örök­re elpusz­tul­hat a hely, ahol Vörös­mar­ty alko­tott. Talán ez a leg­ke­ve­sebb, ami­vel a magyar köl­tő­fe­je­de­lem és a Perczel-csa­lád emlé­ké­nek tar­to­zunk! Ahogy Vörös­mar­ty írta: „Emlé­kek nél­kül nem­zet­nek híre csak árnyék.”

Hetzmann Róbert
Magyar Patrióták Közössége
© 2016. július 17.

 


 

Irodalom:

Alsó­bör­zsö­nyi Perczel-kúria, Tol­na Megyei Érték­tár.

Gelen­csér József – Kresz Mária – Lukács Lász­ló: Vörös­mar­ty-emlé­kek (Szé­kes­fe­hér­vár).

Hajas Béla: Vörös­mar­ty Mihály és Perczel Etel­ka. (Bp, 1931.)

Magyar Élet­raj­zi Lexi­kon 1000–1990, Perczel Mór, Vörös­mar­ty Mihály szó­cik­kek. Főszerk.: Kenye­res Ágnes.

Magyar­or­szág Műem­lék­jegy­zé­ke. Tol­na megye. Kul­tu­rá­lis Örök­ség­vé­del­mi Hiva­tal, Buda­pest, 2006.

Pal­las Nagy­le­xi­kon, Perczel-csa­lád szó­cikk.