A történelmi Magyarország határaival díszített Országzászló-emlékmű, dualizmuskori országgyűlési képviselőt adó nemesi család kúriái, egykori református templom hűlt helye. Nem is gondolnánk, mennyi magyar emlékkel találkozhatunk a hajdan Úrmezőként ismert, ma a mesterségesen ráaggatott Ruszke Pole nevet viselő Talabor-parti községben, ahol a Magyar Patrióták Közössége tavalyelőtti kárpátaljai értékfelderítő útja során járt a helyi nemesi család utolsó sarjával.

Úrmező a máramarosi medencében, Técső határában a 14. század derekáig magyar településként fejlődött ki. Első írásos említése e század végéről származik, akkori lakói a források alapján feltehetően Vérmező néven illették. A település nevéről két helyi monda is ismert. Az egyik szerint a Vérmező elnevezés a lekaszabolt tatárokra utalt, amitől a helybeliek irtóztak, ezért végül átnevezték Úrmezővé. Egy másik történet arról beszél, hogy a falu neve a tatároktól visszaszerzett kincsekből úriasan élő helyiekre utalt. Az ukrán közigazgatásban használt Ruszke Polje a Trianon utáni csehszlovák időkre vezethető vissza, akkor cserélték le a vidéket megszálló hivatalosságok a korábban a ruszinok által használt Urmezijovo (Урмезіово) nevet. Szó szerint orosz mezőt jelent, így nem szavatolható, hogy hosszú életű lesz.

Úrmezőnek már a középkorban is kiváló földjei voltak, a források minduntalan jó gyümölcsterméséről, kiváltképp almaterméséről tanúskodnak. Fényes Elek földjei alapján Úrmezőt a megye legtermékenyebb helységei közé sorolta. A 15. századtól a csebi Pogány család egyik jószágközpontja, ők is, akárcsak később a településen a Novák család, mezőgazdasággal foglalkoztak.

Habár Úrmező község magyar vonatkozása egyáltalán nem ismert, már kutatóutunkat megelőzően felfigyeltünk a sajnos megsemmisült református templomáról szóló híradásokra, amelyek alapján kirajzolódott előttünk a teljes feledésbe merült egykor élő úrmezei magyar közösség. Azonban az évszázadok során a középkorban még magyar jellegű településen a magyarság aránya fokozatosan csökkent a hegyekből leköltöző ruszinság rovására. Fényes Elek a 19. század derekán még mint orosz-magyar faluról ír, amelynek lakosai görög katolikus, református és zsidó gyülekezetekhez tartoztak. Az 1910. évi népszámláláson a település 1786 lakosából már csak 73 lélek vallotta magát magyarnak. A csekély arányhoz képest a magyarul tudók száma azonban kimagasló volt (524 fő). A magyarok felerészben reformátusok, felerészben római katolikusok voltak. 2001-re a magyarság igencsak megrogyott, mindösszesen 7 fő vallotta magát magyarnak.

A református templom romjai egy kb. negyven évvel ezelőtti fényképen
A református templom romjai egy kb. negyven évvel ezelőtti fényképen

A manapság mintegy 4000 lakosú települést Erdő Aranka kalauzolásával közelítettük meg a hajdani koronaváros, Técső irányából. Aranka néni Novák Dániel dédunokája, aki egykor az Úrmezőt is magában foglaló técsői körzet országgyűlési képviselője volt. Az örmény felmenőkkel rendelkező Novák család a korábbi Pogány családdal egyetemben meghatározó földbirtokosai voltak a máramarosi településnek.

A községben először a Talabortól nem messze található két Novák-kúria egyikét tekintettük meg. A számos egykori úrilakból mindössze kettő maradt fenn. A ma már Técsőn élő Erdő Aranka szívesen mesélt az évtizedekkel ezelőtti Úrmezőről, gyermekkoráról. Aranka néni gyermekéveiben a család számára otthont adó kúria ma teljesen elhagyatott, a kastélyparkot benőtte a gaz, az épületen meglátszódnak a Szovjetunió és az összeomlás viszontagságai. Az üres, széljárta termek, a több helyütt beszakadt tető, az eső áztatta szobák szomorúsággal töltik el az arra járót. Kellő akarattal és anyagi lehetőséggel menthető lenne még az épület, kérdés, hogy meddig.

Erdő Aranka a pusztuló, elorzott családi lak előtt
Erdő Aranka a pusztuló, elorzott családi lak előtt

Miután Aranka néni körbevezetett gyermekkora emlékein, közösen kiballagtunk ősei, a Novák család sírkertjéhez. A sírokat itt az idő kegyetlen múlása mellett a vandálok keze is roncsolta. A pusztítástól egyedül csak a feszület menekülhetett. A babonás népek – mind sok más esetben a pap sírjához vagy más keresztény jelképekhez – a kereszthez nem érhetnek. Azonban más sírok rongálása nem ébreszti fel a bűnhődéstől való félelmüket.

A sírjeleken szereplő írás jó része – részint az idő múlása, részint a rongálások miatt – mára nem olvasható. Egyedül Novák Dániel, Aranka néni dédatyja, az egykori országgyűlési képviselő nevét tudtuk kibetűzni a földön összetörve fekvő sírkövek egyikéről. A család talán leghíresebb tagja 1857. július 4-én született. Gazdasági tanulmányai befejezése után édesapjától örökölve már igen fiatalon gazdálkodásba kezdett. Nagy értelemmel és odaadással növelte birtokának értékét, gazdaságán szeszgyárat hozott létre, melynek omladozó épületei mind a mai napig megtalálhatóak Úrmezőn. Novák Dániel igen tevékenyen vett részt a környék és a vármegye közéleti-gazdasági életében. 1906-tól 1911-ig a térség országgyűlési képviselője volt, választókerülete függetlenségi programmal küldte a Képviselőházba. Közéleti-parlamenti munkássága során a kisbirtokosok érdekeit emelte pajzsára. Fellépett az északkelet-magyarországi földtulajdonosokat kifosztó birtoküzérek, csalók ellenében. Felszólalásaiban többször is kiemelte a mai Kárpátalja népeinek a magyarság irányában tanúsított hűségét. Küzdött azért, hogy minél kevesebb kisgazdálkodó veszítse el a megélhetését adó földterületet.

Ffeszület a sírkertben
Feszület a sírkertben
Novák Dániel fényképe
Novák Dániel fényképe

A történelmi kitekintés után tovahaladtunk Úrmező utcáin, és felkerestük az egykori református templom hűlt helyét. Az úrmezei magyarság jó része eredetileg református volt, az egyedüli népesebb kivételt a római katolikus hitű Novák család jelentette. 1910-ben azonban már csak 23 református lélek számláltatott meg, míg a római katolikusok száma 24 fő volt.

A reformátusok hanyatlása együtt járt a magyarság itteni hanyatlásával, azonban a gyülekezet végét Kárpátalja szovjet bekebelezése jelentette. A megszállók a középkori eredetű templomot bezáratták, amely így az évtizedek során a megsemmisülés útjára lépett. Aranka néni képeit – melyek már romként mutatják az egykori istenházát – és az egykori református templom telkén nemrégiben megépült, részint gyülekezeti teremnek, részint lakásnak helyet adó neoprotestáns templomot nézve örömre nem lehetett okunk. Az elmúlás itt már nem omladozó falakat, gazos kastélyparkot jelent, hanem magát a nemlétezést. Kataszteri térképek, rövidsoros írások és néhány fénykép mesélhet már csak az ilyesfajta örökségről.

A régi szeszfőzde maradványai
A régi szeszfőzde maradványai
A régi református templom helyére épített neoprotestáns imaház
A régi református templom helyére épített neoprotestáns imaház

A múlandók siratása után buszunkkal tovább kanyarogtunk Úrmező görbe utcáin, mígnem egy Máramaros vidékére oly jellemző, takaros házat meg nem pillantottunk. Gondoltuk, ütünk róla egy-két fotót, hiszen egyike az utolsó hírmondóknak. Hamar kiderült azonban, hogy magyarlakta házra bukkantunk: lakója a kilencven éven felüli Manyi néni, az utolsó úrmezei magyarok egyike. Röviden beszélgetünk a helyi magyarokról és a templomról. Nem tudni, ki volt a meglepettebb: az előszoba homályában Manyi néni szemeiből könnycsepp csordult ki. Nekünk azonban – hasonlóképpen meghatottan – rövidesen indulnunk kellett, és búcsút vettünk az utolsó tősgyökeres úrmezei magyartól. A búcsúzás közben pár szót váltottunk Manyi néni vejével, aki – habár nem született úrmezei – felhívta a figyelmünket egy, a magyarsághoz köthető emlékműre, ami a helyi iskola udvarán áll.

Manyi néni háza – az utolsó hagyományos máramarosi porták egyike
Manyi néni háza – az utolsó hagyományos máramarosi porták egyike
Búcsúzás Manyi nénitől
Búcsúzás Manyi nénitől

A másik megmaradt úrmezei kúria mellett elhaladva meg is érkeztünk utolsó helyszínünkre, ami a mai iskola udvarán álló emlékmű. Mint utólag kiderült számunkra, az emlékmű egy 1940-ben, a Kárpátalja visszacsatolása utáni évben állított Országzászló megmaradt talapzata. Az oszlop alján nagy meglepetésünkre Nagy-Magyarország kontúrja rajzolódik ki, melyen az “Így volt, így lesz” felirat a „beavatottak” számára még kiolvasható. Ritkaságnak számít az ily módon fennmaradt történelmi Magyarországot ábrázoló emlékmű mai határainkon túl. Minden bizonnyal a későbbi hatalom emberei nem ismerték fel a rajzolatot, hiszen különben – a magyar sírokhoz hasonlóan – biztosan nem hagyták volna épségben…

A megcsonkolt országzászlótartó talapzata Nagy-Magyarországgal és a felirattal
A megcsonkolt országzászlótartó talapzata Nagy-Magyarországgal és a felirattal

Érdemes felidéznünk a Magyar Távirati Iroda korabeli tudósítását: „Técső, szeptember 5. A máramaros-megyei Urmező községben most avattak fel az Országzászlót. Az ott állomásozó honvédség művészi kivitelű országzászlóoszlopot és zászlót ajándékozott a községnek. Az avatóünnepségen a tábori lelkészek beszédei után a község birája vette át az Országzászlót. Rőder Jenő tábornok hatásos beszédet intézett a megjelent ünneplő közönséghez.”

A hajdan magyarok által lakott Úrmező neve ma teljes mértékben ismeretlen: nem szól róla sok forrás, nem is hallunk felőle. De annál több mindent megmutatott magáról, erősítve közösségünkben azt a tudatot, hogy minél több hasonló települést kell úticélnak választanunk, hiszen olyan emlékekkel, értékekkel, olyan maradék-magyarokkal ismerkedhetünk meg, akik révén mindnyájan lélekben gazdagabban térhetünk haza.

Gáspár Kolos, elnökségi tag
(Képek: Izing Máté)
Magyar Patrióták Közössége
© 2018. június 28.