Július végén adtunk hírt a történelmi Magyarország keleti kapujában, az erdélyi Ojtozi-szorosban található I. világháborús katonai temető méltatlan állapotáról. Azóta kiderült: információink pontatlanok voltak a sírkert történetét illetően. Mostani írásunkkal kívánunk tájékoztatást adni a sósmezői haditemetőről, valamint az ügyben történt fejleményekről. Bár az emlékmű jelenlegi állapota sérti a 2008-ban megkötött kétoldalú magyar-román hadisír-egyezményt, a kérdés megnyugtató rendezéséig még bizonyára sokat kell várnunk.

A sósmezői haditemető
A sósmezői haditemető

A legkeletibb falu

Sósmező a Keleti-Kárpátok egyik legfontosabb átjárójában, az Ojtozi-szorosban található, amely évszázadok óta az erdélyi Háromszéket köti össze Moldvával. A falu korábban arról volt ismert, hogy ez volt a történelmi Magyarország legkeletibb települése: a sebesen rohanó Ojtoz völgyét itt szelte át az ezeréves határ…

Az államhatárt a falu alsó végénél csörgedező Csernika-patak medre alkotta 1920 előtt, majd a II. bécsi döntéstől egészen 1944. augusztus 27-éig. Ekkor foglalta el a szovjet hadsereg, így Sósmező lett az első település Magyarországon, amely szovjet megszállásban részesült. (Jellemző a kommunisták rugalmas történelemírására, hogy a „felszabadulás” kapcsán a tankönyvek még ma is Battonyát említik, noha az csak a trianoni határok között „élvezte” az elsőséget.) Az utóbbi években elhíresült sósmezői katonatemető alig néhány lépésre a történelmi határtól, a település alsó végében, a Csernika-patakhoz közel található, a magyar turisták által is időnként felkeresett, közigazgatásilag Bereckhez tartozó Ojtoztelep falutól néhány kilométerre.

Harcok a szorosban

Sósmező látképe 1917-ben
Sósmező látképe 1917-ben

Az Ojtozi-szoros 1916 őszén, a román betörés idején vált hadszíntérré, amikor a kárpáti hadműveletek folyamán az osztrák-magyar és német csapatok kiűzték Erdélyből a románokat. A hegygerinceken hosszú és véres harcok dúltak 1916 és 1917 években. Maga a szoros és a vízválasztó Magyarós-tető többször is „gazdát cserélt.” A hadtörténelem három ojtozi csatát tart számon, melyek közül az utolsót 1917 augusztusában vívták az osztrák-magyar és német katonák a románokkal és a segítségükre érkezett oroszokkal. Ezt követően a legyőzött Románia fegyverszüneti megállapodás megkötésére kényszerült, Erdély pedig a honvédeknek hála még egy rövid ideig magyar föld maradhatott.

A haditemető igaz története és a közkeletű tévedések

Román nemzeti színűre mázolt kerítés
Román nemzeti színűre mázolt kerítés

A Honvédelmi Minisztérium háborús kegyeletért felelős főosztályával való többszöri levélváltást követően tisztázódott, hogy a sósmezői haditemetőről közzétett júliusi híradásunk több ponton is téves ismereteken alapult. Egyesületünk döntése alapján – a Honvédelmi Minisztérium által végzett kutatások eredményei birtokában – ezúton teszünk közzé ismeretterjesztő írást a sósmezői temető valós történetéről, valamint a cikkünk megírása óta történt fejleményekről.

Bár a temető valóban magyar katonák végső nyughelye is egyben, nem a magyar időkben létesült, hanem a két háború közötti Románia fennállása alatt, korábbi temetők és hadisírok felszámolásával, illetve a kihantoltak csontjainak összegyűjtésével. A hadisír-gondozással és a hősi kultusz ápolásával Romániában egy állami hátszéllel működő bukaresti civil szervezet, a Hősök Tisztelete Társaság (Societatea „Cultul Eroilor”) foglalkozott, amely 1928-ban hozta létre a sósmezői katonatemetőt.

A temető „D” részlege, azaz a magyar parcella (2015. július)
A temető „D” részlege, azaz a magyar parcella (2015. július)

A Csernika-patak közelében kialakított temető mai alakját 1930-ban nyerte el, amikor az Ojtozi-szorosban elesettek részére állampolgárságuk szerint– román, osztrák, német, magyar – négy parcellát létesítettek, a parcellák kőkereszttel jelölt sírhelyeibe pedig a beazonosítható katonák földi maradványait helyezték. (Pontatlanul, ugyanis a román és a magyar parcellába is temettek németeket – a napjainkig fennmaradt néhány magyar feliratú sírhant például német katonákat takar.) Vagyis a sósmezői temetőben a közvélekedéssel ellentétben nemcsak osztrák-magyar és német, hanem román katonák is nyugszanak. Mivel a legtöbb holttest a nyilvántartások hiánya miatt időközben azonosíthatatlanná vált, a katonák döntő többsége a temető közepén kialakított csontterembe, vagyis tömegsírba került. Ennek a tetejére épített a román hősi kultuszt ápoló szervezet egy nagyobb méretű emlékművet, román hősöket méltató feliratokkal és a szorosban harcoló román parancsnok, Eremia Grigorescu bronzportréjával.

Mivel szervezett keretek között történt a temető kialakítása, így téves értelmezés volt az obeliszk alatti csonttermet mint a magyar honvédek holtában való megalázására szolgáló helyszínt értelmezni. Valójában a román fél a tömegsírban nyugvókat a saját hőseinek tekinti, noha az összekeveredett csontokról ma már ténylegesen nem tudni, melyik állam katonáinak földi maradványai.

A gorzafalvi román hősi temető – feltűnő azonossá
A gorzafalvi román hősi temető – feltűnő azonossá

Az osszárium fölé emelt emlékoszlop éppúgy, mint az elesett katonák keresztjei, román típusterv alapján készültek. S bár a helybeliek magyar emlékmű elrománosításáról beszélnek, a „bizáncias” jellegű obeliszk egyértelműen a két háború közötti Románia hivatalos építészeti irányzata, a Brâncovenesc-stílus jegyeit tükrözi. Hasonló katonatemetőt fényképeztünk az egykori határ túloldalán, a moldvai Gorzafalván (ma: Oituz) is, a sósmezőivel teljesen egyező anyagú és megmunkálású kőkeresztekkel. 1940 után az emlékművet nem bontották el, hanem feliratait magyar nyelvűre cserélték. Így lehet az, hogy egyes ojtozi idősek tévesen úgy emlékeznek vissza, mintha a temetőt és az emlékhelyet a magyar világban létesítették volna. A háborút követően – miután Erdély újból elesett – az obeliszk feliratait visszaállították román nyelvűre, a magyar parcella sírkeresztjeiről pedig fokozatosan eltűntek a feliratok. Durva beavatkozások történtek: levésték, lecsiszolták és „felülírták” a sírkereszteken szereplő neveket. A tömegsír fölé épített emlékoszlop – amely gyakran román nemzeti ünnepségek helyszíne – azóta is az „nemzetegyesítő” (azaz Erdélyt elcsatoló) harcokban elhunytak dicsőségét hirdeti.

Az „A” parcella a román, a „B” az osztrák, a „C” a német, míg a „D” a magyar katonák nyughelye
Az „A” parcella a román, a „B” az osztrák, a „C” a német, míg a „D” a magyar katonák nyughelye

A sósmezői temetővel kapcsolatban elterjedt számos téves ismeret fő oka, hogy a történetileg hiteles információkhoz nagyon nehéz hozzáférni, a fontosabb adatok szinte csak a bécsi Kriegsarchivban lelhetők fel. A Honvédelmi Minisztérium munkatársainak köszönhetően ma már nem fehér folt a magyar hadtörténet számára a sósmezői katonatemető.

Fennáll az egyezménysértés

Bár a sósmezői katonatemetőt a román állam létesítette, jelenlegi formájában sérti a 2008-ban megkötött magyar-román hadisír-egyezményt. Mindenekelőtt a sírköveken szereplő nevek eltávolítása, átírása súlyosan etikátlan, kegyeletsértő eljárás volt. A temető környezete sem felel meg az államközi szerződés előírásainak: a bejáratnál elhelyezett felirat, miszerint „Akik a nemzet egyesítéséért áldozták életüket 1916-1919”, megalázó és sértő a temetőben nyugvó, nem román katonák kegyelete szempontjából. A sírok környezetében mindenütt uralkodó román nemzeti színek, az obeliszk egynyelvű és románérzelmű felirata elfogadhatatlan egy vegyes katonai temető esetében.

Mindez azonban nemcsak a jó ízléssel ellentétes, hanem jogellenes is, mivel a temető nyilvánvalóan a 2008-as magyar-román hadisír-egyezmény hatálya alá esik, ugyanis katonatemetőnek minősül: a háborúval összefüggésben elhunyt katonák végleges nyughelye. Ahogy az egyezmény 1. cikkének (4)-(5) bekezdései fogalmaznak:

(4) „magyar hadisírok”: Románia területén található magyar háborús elesettek egyedi vagy tömegsírjai, melyek önállóan, vagy temetőkben, illetve azok parcelláiban találhatók.

(5) „háborús emlékművek”: háborús elesettek emlékére emelt emlékművek, emléktáblák és emlékjelek.

 Etikátlan dolgok: Grigorescu tábornok bronzportréja  
Etikátlan dolgok: Grigorescu
tábornok bronzportréja
Az 1916-1919 közötti (sic!) „egyesítő
háborúban” meghalt 1900 hős emléktáblája

A Sósmezőn található temető ezeknek a kritériumoknak megfelel, így esetében magyar hadisírokról beszélhetünk, valamint nemzetközi szerződés hatálya alá tartozó háborús emlékműről. Fontos szempont, hogy a jogi védelem attól függetlenül megilleti a sírban nyugvókat, hogy kilétük a sósmezői haditemető vonatkozásában nem ismert.

Fejlemények

Valótlan információkat tartalmazó, a földben nyugvók valós kilétét elhallgató tájékoztató tábla a temető bejáratánál
Valótlan információkat tartalmazó, a földben nyugvók valós kilétét elhallgató tájékoztató tábla a temető bejáratánál

A Magyar Patrióták Közössége júliusi erdélyi útját követően – tapasztalva a kegyeletsértést – a Honvédelmi Minisztériumhoz fordult. Egyesületünk részére küldött válaszában Dr. Töll László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium háborús kegyeletért felelős főosztályvezetője elmondta, hogy a tárca már 2011-ben szorgalmazta a temető nemzetközi szerződésnek megfelelő, közös felújítását. Erre a kezdeményezésre azonban a román fél mind a mai napig nem reagált.

A Honvédelmi Minisztérium ősszel ismét írásban fordul román partnerszervezetéhez annak érdekében, hogy a temetőt az 1930-as állapotnak megfelelően állítsák helyre. A történeti hűség jegyében a sósmezői temető kapcsán ez lehet a legtöbb, amit a Haza legtávolabbi pontján nyugvó honvédek érdekében megtehetünk, hiszen az emlékhely létrehozására Trianont követően, már a román közigazgatás idején került sor.

Nem tévesztendő össze a sósmezői katonatemetővel az egykori ojtozi hősi emlékmű, amelyet az 1917-ben itt harcolt Magyar Királyi Soproni 18-as Honvéd Gyalogezred tiszteletére állítottak a völgyszoros sziklafalába, a Monarchia fennállásának utolsó évében. Az Erdélyt megszálló románok az emléket kegyetlenül megcsonkították, majd 1961-ben útszélesítés ürügyén még a róla Honvédkőnek elnevezett sziklát is felrobbantották. Pontos másolata 1934 óta Sopronban látható.

Ami a sósmezői magyar hadisírokat illeti, a kedvező fordulatra még bizonyára sokat kell várnunk. Az sem könnyíti a helyzetet, hogy Sósmezőn ma már nem élnek magyarok. A település – Háromszék vármegyében szinte egyedüliként – már Trianon előtt is román többségű volt, akkor a magyarok aránya a falu népességének 21%-át tette ki. 1950-ben (más források szerint 1968-ban) leválasztották a magyar többségű területekről és a moldvai Bákó megyéhez csatolták, így a magyar lakosság a rendszerváltás környékére eltűnt Sósmezőről, Gábor Áron csángó származású feleségének szülőfalujából. A Magyar Patrióták Közössége az ügy sorsát természetesen továbbra is figyelemmel kíséri, s annak minden jelentős fejleményéről tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot.

Honlapunkon közöljük a területet kutató Illésfalvi Péter hadtörténész, a Honvédelmi Minisztérium főtanácsosának írását a sósmezői temető igaz történetéről. Kattintson!

Hetzmann Róbert
A szerző saját, 2015 júliusában készített képeivel.
Magyar Patrióták Közössége
© 2015. szeptember 20.