Júli­us végén adtunk hírt a tör­té­nel­mi Magyar­or­szág kele­ti kapu­já­ban, az erdé­lyi Ojto­zi-szo­ros­ban talál­ha­tó I. világ­há­bo­rús kato­nai teme­tő mél­tat­lan álla­po­tá­ról. Azóta kide­rült: infor­má­ci­ó­ink pon­tat­la­nok vol­tak a sír­kert tör­té­ne­tét ille­tő­en. Mos­ta­ni írá­sunk­kal kívá­nunk tájé­koz­ta­tást adni a sós­me­zői hadi­te­me­tő­ről, vala­mint az ügy­ben tör­tént fej­le­mé­nyek­ről. Bár az emlék­mű jelen­le­gi álla­po­ta sér­ti a 2008-ban meg­kö­tött két­ol­da­lú magyar-román hadi­sír-egyez­ményt, a kér­dés meg­nyug­ta­tó ren­de­zé­sé­ig még bizo­nyá­ra sokat kell vár­nunk.

A sósmezői haditemető
A sós­me­zői hadi­te­me­tő

A legkeletibb falu

Sós­me­ző a Kele­ti-Kár­pá­tok egyik leg­fon­to­sabb átjá­ró­já­ban, az Ojto­zi-szo­ros­ban talál­ha­tó, amely évszá­za­dok óta az erdé­lyi Három­szé­ket köti össze Mold­vá­val. A falu koráb­ban arról volt ismert, hogy ez volt a tör­té­nel­mi Magyar­or­szág leg­ke­le­tibb tele­pü­lé­se: a sebe­sen roha­nó Ojtoz völ­gyét itt szel­te át az ezer­éves határ…

Az állam­ha­tárt a falu alsó végé­nél csör­ge­de­ző Cser­ni­ka-patak med­re alkot­ta 1920 előtt, majd a II. bécsi dön­tés­től egé­szen 1944. augusz­tus 27-éig. Ekkor fog­lal­ta el a szov­jet had­se­reg, így Sós­me­ző lett az első tele­pü­lés Magyar­or­szá­gon, amely szov­jet meg­szál­lás­ban része­sült. (Jel­lem­ző a kom­mu­nis­ták rugal­mas tör­té­ne­lem­írá­sá­ra, hogy a „fel­sza­ba­du­lás” kap­csán a tan­köny­vek még ma is Bat­to­nyát emlí­tik, noha az csak a tri­a­no­ni hatá­rok között „élvez­te” az első­sé­get.) Az utób­bi évek­ben elhí­re­sült sós­me­zői kato­na­te­me­tő alig néhány lépés­re a tör­té­nel­mi határ­tól, a tele­pü­lés alsó végé­ben, a Cser­ni­ka-patak­hoz közel talál­ha­tó, a magyar turis­ták által is időn­ként fel­ke­re­sett, köz­igaz­ga­tá­si­lag Bereck­hez tar­to­zó Ojtoz­te­lep falu­tól néhány kilo­mé­ter­re.

Harcok a szorosban

Sósmező látképe 1917-ben
Sós­me­ző lát­ké­pe 1917-ben

Az Ojto­zi-szo­ros 1916 őszén, a román betö­rés ide­jén vált had­szín­tér­ré, ami­kor a kár­pá­ti had­mű­ve­le­tek folya­mán az oszt­rák-magyar és német csa­pa­tok kiűz­ték Erdély­ből a romá­no­kat. A hegy­ge­rin­ce­ken hosszú és véres har­cok dúl­tak 1916 és 1917 évek­ben. Maga a szo­ros és a víz­vá­lasz­tó Magya­rós-tető több­ször is „gaz­dát cse­rélt.” A had­tör­té­ne­lem három ojto­zi csa­tát tart szá­mon, melyek közül az utol­sót 1917 augusz­tu­sá­ban vív­ták az oszt­rák-magyar és német kato­nák a romá­nok­kal és a segít­sé­gük­re érke­zett oro­szok­kal. Ezt köve­tő­en a legyő­zött Romá­nia fegy­ver­szü­ne­ti meg­ál­la­po­dás meg­kö­té­sé­re kény­sze­rült, Erdély pedig a hon­vé­dek­nek hála még egy rövid ide­ig magyar föld marad­ha­tott.

A haditemető igaz története és a közkeletű tévedések

Román nemzeti színűre mázolt kerítés
Román nem­ze­ti szí­nű­re mázolt kerí­tés

A Hon­vé­del­mi Minisz­té­ri­um hábo­rús kegye­le­tért fele­lős főosz­tá­lyá­val való több­szö­ri levél­vál­tást köve­tő­en tisz­tá­zó­dott, hogy a sós­me­zői hadi­te­me­tő­ről köz­zé­tett júli­u­si hír­adá­sunk több pon­ton is téves isme­re­te­ken ala­pult. Egye­sü­le­tünk dön­té­se alap­ján – a Hon­vé­del­mi Minisz­té­ri­um által vég­zett kuta­tá­sok ered­mé­nyei bir­to­ká­ban – ezúton teszünk köz­zé isme­ret­ter­jesz­tő írást a sós­me­zői teme­tő valós tör­té­ne­té­ről, vala­mint a cik­künk meg­írá­sa óta tör­tént fej­le­mé­nyek­ről.

Bár a teme­tő való­ban magyar kato­nák vég­ső nyug­he­lye is egy­ben, nem a magyar idők­ben léte­sült, hanem a két hábo­rú közöt­ti Romá­nia fenn­ál­lá­sa alatt, koráb­bi teme­tők és hadi­sí­rok fel­szá­mo­lá­sá­val, illet­ve a kihan­tol­tak csont­ja­i­nak össze­gyűj­té­sé­vel. A hadi­sír-gon­do­zás­sal és a hősi kul­tusz ápo­lá­sá­val Romá­ni­á­ban egy álla­mi hát­szél­lel műkö­dő buka­res­ti civil szer­ve­zet, a Hősök Tisz­te­le­te Tár­sa­ság (Soci­eta­tea „Cul­tul Ero­il­or”) fog­lal­ko­zott, amely 1928-ban hoz­ta lét­re a sós­me­zői kato­na­te­me­tőt.

A temető „D” részlege, azaz a magyar parcella (2015. július)
A teme­tő „D” rész­le­ge, azaz a magyar par­cel­la (2015. júli­us)

A Cser­ni­ka-patak köze­lé­ben kiala­kí­tott teme­tő mai alak­ját 1930-ban nyer­te el, ami­kor az Ojto­zi-szo­ros­ban eleset­tek részé­re állam­pol­gár­sá­guk sze­rint– román, oszt­rák, német, magyar – négy par­cel­lát léte­sí­tet­tek, a par­cel­lák kőke­reszt­tel jelölt sír­he­lye­i­be pedig a beazo­no­sít­ha­tó kato­nák föl­di marad­vá­nya­it helyez­ték. (Pon­tat­la­nul, ugyan­is a román és a magyar par­cel­lá­ba is temet­tek néme­te­ket – a nap­ja­in­kig fenn­ma­radt néhány magyar fel­ira­tú sír­hant pél­dá­ul német kato­ná­kat takar.) Vagy­is a sós­me­zői teme­tő­ben a köz­vé­le­ke­dés­sel ellen­tét­ben nem­csak oszt­rák-magyar és német, hanem román kato­nák is nyug­sza­nak. Mivel a leg­több holt­test a nyil­ván­tar­tá­sok hiá­nya miatt idő­köz­ben azo­no­sít­ha­tat­lan­ná vált, a kato­nák dön­tő több­sé­ge a teme­tő köze­pén kiala­kí­tott csont­te­rem­be, vagy­is tömeg­sír­ba került. Ennek a tete­jé­re épí­tett a román hősi kul­tuszt ápo­ló szer­ve­zet egy nagyobb mére­tű emlék­mű­vet, román hősö­ket mél­ta­tó fel­ira­tok­kal és a szo­ros­ban har­co­ló román parancs­nok, Ere­mia Gri­go­rescu bronz­port­ré­já­val.

Mivel szer­ve­zett kere­tek között tör­tént a teme­tő kiala­kí­tá­sa, így téves értel­me­zés volt az obe­liszk alat­ti csont­ter­met mint a magyar hon­vé­dek hol­tá­ban való meg­alá­zá­sá­ra szol­gá­ló hely­színt értel­mez­ni. Való­já­ban a román fél a tömeg­sír­ban nyug­vó­kat a saját hőse­i­nek tekin­ti, noha az össze­ke­ve­re­dett cson­tok­ról ma már tény­le­ge­sen nem tud­ni, melyik állam kato­ná­i­nak föl­di marad­vá­nyai.

A gorzafalvi román hősi temető – feltűnő azonossá
A gor­za­fal­vi román hősi teme­tő – fel­tű­nő azo­nos­sá

Az osszá­ri­um fölé emelt emlék­osz­lop épp­úgy, mint az elesett kato­nák kereszt­jei, román típus­terv alap­ján készül­tek. S bár a hely­be­li­ek magyar emlék­mű elro­má­no­sí­tá­sá­ról beszél­nek, a „bizán­ci­as” jel­le­gű obe­liszk egy­ér­tel­mű­en a két hábo­rú közöt­ti Romá­nia hiva­ta­los épí­té­sze­ti irány­za­ta, a Brân­co­ve­nesc-stí­lus jegye­it tük­rö­zi. Hason­ló kato­na­te­me­tőt fény­ké­pez­tünk az egy­ko­ri határ túl­ol­da­lán, a mold­vai Gor­za­fal­ván (ma: Oituz) is, a sós­me­ző­i­vel tel­je­sen egye­ző anya­gú és meg­mun­ká­lá­sú kőke­resz­tek­kel. 1940 után az emlék­mű­vet nem bon­tot­ták el, hanem fel­ira­ta­it magyar nyel­vű­re cse­rél­ték. Így lehet az, hogy egyes ojto­zi idő­sek téve­sen úgy emlé­kez­nek vissza, mint­ha a teme­tőt és az emlék­he­lyet a magyar világ­ban léte­sí­tet­ték vol­na. A hábo­rút köve­tő­en – miu­tán Erdély újból elesett – az obe­liszk fel­ira­ta­it vissza­ál­lí­tot­ták román nyel­vű­re, a magyar par­cel­la sír­ke­reszt­je­i­ről pedig foko­za­to­san eltűn­tek a fel­ira­tok. Dur­va beavat­ko­zá­sok tör­tén­tek: levés­ték, lecsi­szol­ták és „felül­ír­ták” a sír­ke­resz­te­ken sze­rep­lő neve­ket. A tömeg­sír fölé épí­tett emlék­osz­lop – amely gyak­ran román nem­ze­ti ünnep­sé­gek hely­szí­ne – azóta is az „nem­zet­egye­sí­tő” (azaz Erdélyt elcsa­to­ló) har­cok­ban elhuny­tak dicső­sé­gét hir­de­ti.

Az „A” parcella a román, a „B” az osztrák, a „C” a német, míg a „D” a magyar katonák nyughelye
Az „A” par­cel­la a román, a „B” az oszt­rák, a „C” a német, míg a „D” a magyar kato­nák nyug­he­lye

A sós­me­zői teme­tő­vel kap­cso­lat­ban elter­jedt szá­mos téves isme­ret fő oka, hogy a tör­té­ne­ti­leg hite­les infor­má­ci­ók­hoz nagyon nehéz hoz­zá­fér­ni, a fon­to­sabb ada­tok szin­te csak a bécsi Kri­eg­sar­chiv­ban lel­he­tők fel. A Hon­vé­del­mi Minisz­té­ri­um mun­ka­tár­sa­i­nak köszön­he­tő­en ma már nem fehér folt a magyar had­tör­té­net szá­má­ra a sós­me­zői kato­na­te­me­tő.

Fennáll az egyezménysértés

Bár a sós­me­zői kato­na­te­me­tőt a román állam léte­sí­tet­te, jelen­le­gi for­má­já­ban sér­ti a 2008-ban meg­kö­tött magyar-román hadi­sír-egyez­ményt. Min­de­nek­előtt a sír­kö­ve­ken sze­rep­lő nevek eltá­vo­lí­tá­sa, átírá­sa súlyo­san eti­kát­lan, kegye­let­sér­tő eljá­rás volt. A teme­tő kör­nye­ze­te sem felel meg az állam­kö­zi szer­ző­dés elő­írá­sa­i­nak: a bejá­rat­nál elhe­lye­zett fel­irat, misze­rint „Akik a nem­zet egye­sí­té­sé­ért áldoz­ták éle­tü­ket 1916–1919”, meg­alá­zó és sér­tő a teme­tő­ben nyug­vó, nem román kato­nák kegye­le­te szem­pont­já­ból. A sírok kör­nye­ze­té­ben min­de­nütt ural­ko­dó román nem­ze­ti szí­nek, az obe­liszk egy­nyel­vű és román­ér­zel­mű fel­ira­ta elfo­gad­ha­tat­lan egy vegyes kato­nai teme­tő ese­té­ben.

Mind­ez azon­ban nem­csak a jó ízlés­sel ellen­té­tes, hanem jog­el­le­nes is, mivel a teme­tő nyil­ván­va­ló­an a 2008-as magyar-román hadi­sír-egyez­mény hatá­lya alá esik, ugyan­is kato­na­te­me­tő­nek minő­sül: a hábo­rú­val össze­füg­gés­ben elhunyt kato­nák vég­le­ges nyug­he­lye. Ahogy az egyez­mény 1. cik­ké­nek (4)-(5) bekez­dé­sei fogal­maz­nak:

(4) „magyar hadi­sí­rok”: Romá­nia terü­le­tén talál­ha­tó magyar hábo­rús eleset­tek egye­di vagy tömeg­sír­jai, melyek önál­ló­an, vagy teme­tők­ben, illet­ve azok par­cel­lá­i­ban talál­ha­tók.

(5) „hábo­rús emlék­mű­vek”: hábo­rús eleset­tek emlé­ké­re emelt emlék­mű­vek, emlék­táb­lák és emlék­je­lek.

 Etikátlan dolgok: Grigorescu tábornok bronzportréja  
Eti­kát­lan dol­gok: Gri­go­rescu
tábor­nok bronz­port­ré­ja
Az 1916–1919 közöt­ti (sic!) „egye­sí­tő
hábo­rú­ban” meg­halt 1900 hős emlék­táb­lá­ja

A Sós­me­zőn talál­ha­tó teme­tő ezek­nek a kri­té­ri­u­mok­nak meg­fe­lel, így ese­té­ben magyar hadi­sí­rokról beszél­he­tünk, vala­mint nem­zet­kö­zi szer­ző­dés hatá­lya alá tar­to­zó hábo­rús emlék­műről. Fon­tos szem­pont, hogy a jogi véde­lem attól füg­get­le­nül meg­il­le­ti a sír­ban nyug­vó­kat, hogy kilé­tük a sós­me­zői hadi­te­me­tő vonat­ko­zá­sá­ban nem ismert.

Fejlemények

Valótlan információkat tartalmazó, a földben nyugvók valós kilétét elhallgató tájékoztató tábla a temető bejáratánál
Valót­lan infor­má­ci­ó­kat tar­tal­ma­zó, a föld­ben nyug­vók valós kilé­tét elhall­ga­tó tájé­koz­ta­tó táb­la a teme­tő bejá­ra­tá­nál

A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge júli­u­si erdé­lyi útját köve­tő­en – tapasz­tal­va a kegye­let­sér­tést – a Hon­vé­del­mi Minisz­té­ri­um­hoz for­dult. Egye­sü­le­tünk részé­re kül­dött vála­szá­ban Dr. Töll Lász­ló ezre­des, a Hon­vé­del­mi Minisz­té­ri­um hábo­rús kegye­le­tért fele­lős főosz­tály­ve­ze­tő­je elmond­ta, hogy a tár­ca már 2011-ben szor­gal­maz­ta a teme­tő nem­zet­kö­zi szer­ző­dés­nek meg­fe­le­lő, közös fel­újí­tá­sát. Erre a kez­de­mé­nye­zés­re azon­ban a román fél mind a mai napig nem rea­gált.

A Hon­vé­del­mi Minisz­té­ri­um ősszel ismét írás­ban for­dul román part­ner­szer­ve­ze­té­hez annak érde­ké­ben, hogy a teme­tőt az 1930-as álla­pot­nak meg­fe­le­lő­en állít­sák hely­re. A tör­té­ne­ti hűség jegyé­ben a sós­me­zői teme­tő kap­csán ez lehet a leg­több, amit a Haza leg­tá­vo­lab­bi pont­ján nyug­vó hon­vé­dek érde­ké­ben meg­te­he­tünk, hiszen az emlék­hely lét­re­ho­zá­sá­ra Tri­a­nont köve­tő­en, már a román köz­igaz­ga­tás ide­jén került sor.

Nem tévesz­ten­dő össze a sós­me­zői kato­na­te­me­tő­vel az egy­ko­ri ojto­zi hősi emlék­mű, ame­lyet az 1917-ben itt har­colt Magyar Kirá­lyi Sop­ro­ni 18-as Hon­véd Gya­log­ez­red tisz­te­le­té­re állí­tot­tak a völgy­szo­ros szik­la­fa­lá­ba, a Monar­chia fenn­ál­lá­sá­nak utol­só évé­ben. Az Erdélyt meg­szál­ló romá­nok az emlé­ket kegyet­le­nül meg­cson­kí­tot­ták, majd 1961-ben útszé­le­sí­tés ürü­gyén még a róla Hon­véd­kő­nek elne­ve­zett szik­lát is fel­rob­ban­tot­ták. Pon­tos máso­la­ta 1934 óta Sop­ron­ban lát­ha­tó.

Ami a sós­me­zői magyar hadi­sí­ro­kat ille­ti, a ked­ve­ző for­du­lat­ra még bizo­nyá­ra sokat kell vár­nunk. Az sem könnyí­ti a hely­ze­tet, hogy Sós­me­zőn ma már nem élnek magya­rok. A tele­pü­lés – Három­szék vár­me­gyé­ben szin­te egye­dü­li­ként – már Tri­a­non előtt is román több­sé­gű volt, akkor a magya­rok ará­nya a falu népes­sé­gé­nek 21%-át tet­te ki. 1950-ben (más for­rá­sok sze­rint 1968-ban) levá­lasz­tot­ták a magyar több­sé­gű terü­le­tek­ről és a mold­vai Bákó megyé­hez csa­tol­ták, így a magyar lakos­ság a rend­szer­vál­tás kör­nyé­ké­re eltűnt Sós­me­ző­ről, Gábor Áron csán­gó szár­ma­zá­sú fele­sé­gé­nek szü­lő­fa­lu­já­ból. A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge az ügy sor­sát ter­mé­sze­te­sen tovább­ra is figye­lem­mel kísé­ri, s annak min­den jelen­tős fej­le­mé­nyé­ről tájé­koz­tat­ni fog­juk a nyil­vá­nos­sá­got.

Honlapunkon közöljük a területet kutató Illésfalvi Péter hadtörténész, a Honvédelmi Minisztérium főtanácsosának írását a sósmezői temető igaz történetéről. Kattintson!

Hetzmann Róbert
A szerző saját, 2015 júliusában készített képeivel.
Magyar Patrióták Közössége
© 2015. szeptember 20.