Fel­eme­lő és lesúj­tó pil­la­nat­ban egy­aránt bőven volt része egye­sü­le­tünk ötta­gú kuta­tó­cso­port­já­nak, akik a Gyi­me­sek és Mold­va magyar­sá­gá­nak kul­tu­rá­lis érté­ke­it vol­tunk hiva­tot­tak fel­mér­ni. Kikül­de­té­sünk leg­meg­döb­ben­tőbb, leg­fáj­dal­ma­sabb pil­la­na­ta azon­ban egy­ér­tel­mű­en az Ojto­zi-szo­ros­ban talál­ha­tó hadi­sír-gya­lá­zás lát­vá­nya volt. Beszá­mo­ló a sós­me­zői román­ná „avan­zsál­ta­tott” hadi­sír jele­né­ről és tör­té­ne­té­ről.

Ezen cikk közzététele óta alapvető információk váltak ismertté meg a sósmezői haditemető valós történetét illetően. Olvassa el egyesületünk helyesbítő írását, benne az azóta történt fejleményekkel: Kattintson!

Magyar csontok és koponyák
Magyar cson­tok és kopo­nyák
Sósmező a térképen
Sós­me­ző a tér­ké­pen

Az Ojto­zi-szo­ros hazánk tör­té­nel­mé­nek egyik fon­tos hely­szí­ne: ezen a pon­ton, a Kár­pá­tok leg­ke­le­tibb átjá­ró­ján tört be 1241-ben a tatá­rok egy jelen­tős sere­ge, 1466-ban itt kelt át Mátyás király a láza­dó mold­va­i­ak ellen. 1576-ban a szo­ro­son a len­gyel trón elfog­la­lá­sá­ért indu­ló Bátho­ry Ist­ván, 1849 júni­u­sá­ban pedig Bem tábor­nok sere­ge vonult át. Mi sem bizo­nyít­ja job­ban az Ojto­zi-szo­ros fon­tos­sá­gát a magyar tör­té­ne­lem­ben, mint ez a néhány kiemelt pél­da. Úgy vél­jük, már csak gaz­dag tör­té­nel­mi múlt­ja miatt is fon­tos, hogy a min­den­ko­ri magyar kor­mány nagyobb hang­súlyt fek­tes­sen tár­gyi emlé­ke­ink, hőse­ink sír­ja­i­nak meg­tar­tá­sá­ért.

1916-ban a romá­nok is ezen a pon­ton kísé­rel­tek meg betör­ni hazánk­ba, azon­ban – nagy ember­vesz­te­ség árán – a magyar és német csa­pa­tok, a 37. hon­véd gya­log­had­osz­tály 1917. augusz­tus 8. és 19. között az Ojto­zi-szo­ros­ban meg­aka­dá­lyoz­ták ezt. A har­cok hősi áldo­za­ta­it, a túl­nyo­mó­részt német, bajor, oszt­rák és magyar kato­ná­kat Sós­me­zőn, hadi­sír­ban helyez­ték vég­ső nyu­ga­lom­ra. A vas­tag, időt­ál­ló kőke­resz­tek­re így túl­nyo­mó­részt német és magyar nevek kerül­tek.

Erdély elcsa­to­lá­sát köve­tő­en azon­ban a kőbe vésett hősök neve­it folya­ma­to­san román nevek vál­tot­ták fel. Egye­sü­le­tünk júli­u­si ott­jár­ta­kor magyar hős nevé­vel már egy­ál­ta­lán nem, s csak egy-egy német kato­na nevé­vel talál­koz­tunk. A helyi­ek elmon­dá­sa sze­rint a romá­nok a magyar és német neve­ket lecsi­szol­ták (a dur­va csi­szo­lás­nyo­mok a keresz­te­ken ma is lát­sza­nak), majd helyük­re román eleset­tek neve­it vés­ték. Még a hadi­sír kert­jé­nek kerí­té­sét is a román nem­ze­ti lobo­gó három szí­ne fes­ti, az emlék­mű már­vány­táb­lá­ján pedig szin­tén csak román szö­ve­ge­ket olvas­ha­tunk, noha egye­sek sze­rint a már­vány­táb­la hát­ol­da­lán ma is olvas­ha­tó len­ne a magyar fel­irat, ha azt a romá­nok nem beto­noz­ták vol­na be. Az „örök nyu­ga­lom­ra” helye­zett kato­nák csont­ja­it kiszed­ték, és a román emlék­mű alat­ti lezárt terem­ben hord­ták össze, amit sike­rült is doku­men­tál­nia kuta­tó­cso­por­tunk­nak.

A román nyel­vű táb­lák sem a német, magyar kato­nák­ról emlé­kez­nek: jelen­té­sük (bal­ról jobb­ra): „Itt nyug­sza­nak a hábo­rú­ban eleset­tek.”; „Ne könnyez­zé­tek a hábo­rú­ban eleset­te­ket, hanem idő­vel a sír­juk­nál éne­kel­je­tek.”; Épít­ve a buka­res­ti cent­rá­lis közös­ség által a hábo­rú­ban eleset­tek tisz­te­le­té­re.”; „Itt nyug­szik az az 1900 elesett, akik ezen a helyen har­col­tak 1916–19 között.”

A sós­me­zői hadi­sí­rok „elro­má­no­sí­tá­sá­val” kap­cso­lat­ban töb­ben is jelez­ték a Hon­vé­del­mi Minisz­té­ri­um­nak és a Had­tör­té­ne­ti Inté­zet­nek a tör­té­ne­lem­ha­mi­sí­tást. 2011-ben Hen­de Csa­ba hon­vé­del­mi minisz­ter is fog­lal­ko­zott a kér­dés­sel, s szót emelt az eset ellen, s a követ­ke­ző kije­len­tést tet­te: „Célunk, hogy a sír­kert hely­re­ál­lí­tá­sa a fel­tárt tör­té­ne­ti ada­tok alap­ján való­sul­jon meg, amely­re – ter­ve­ink sze­rint – 2012-ben sor fog kerül­ni.”

Mind­ezt a magyar kor­mány kegye­let­sér­tés­re és a 2008-as köl­csö­nös román-magyar hadi­sír-egyez­mény­re hivat­koz­va tel­jes jog­gal tet­te vol­na és teszi remé­nye­ink sze­rint a jövő­ben. Az állam­kö­zi meg­ál­la­po­dás ugyan­is kimond­ja, hogy a két ország biz­to­sít­ja a „Romá­nia terü­le­tén talál­ha­tó magyar hadi­sí­rok és hábo­rús emlék­mű­vek meg­őr­zé­sét és a hábo­rús eleset­tek örök nyu­ga­lom­hoz való jogát.”

Vál­to­zás azon­ban nem tör­tént, leg­alább­is nem a javunk­ra: azóta az utol­só magyar neve­ket is eltün­tet­ték, s alig egy-két német nevet lel­tünk fel a teme­tő­ben, ahol azok a német, bajor, oszt­rák és magyar hősök nyug­sza­nak, akik éle­tü­ket adták Erdély, s így Magyar­or­szág védel­mé­ért.

A román nevek­től, fel­ira­tok­tól és szí­nek­től hem­zse­gő sír­kert­ben egye­dül egy újon­nan és nyil­ván­va­ló­an a kato­na (vitéz Kovács József) leszár­ma­zott­ja által állí­tott fake­reszt és egy kur­ta magyar nem­ze­ti sza­lag emlé­kez­tet arra, hogy való­já­ban kik „nyug­sza­nak” a föld alatt.

A XXI. szá­za­di erdé­lyi magyar­ság egyik leg­na­gyobb tra­gi­ku­ma, hogy nem csak a jelen­ben, a gyer­me­kek elro­má­no­sí­tá­sá­val, magyar isko­lák bezá­rá­sá­val, a hatá­ron túli magyar­ság hét­köz­nap­ja­i­nak meg­ne­he­zí­té­sé­vel, hanem a tör­té­ne­lem utol­éré­sé­vel is él az erő­sza­kos romá­no­sí­tás, amely­nek ékes pél­dá­ja a sós­me­zői hadi­sí­rok ese­te is.

A kato­nai sír­ker­tet és a hősök össze­hor­dott csont­ja­it lát­va egy Remé­nyik-idé­zet­tel pró­bál­tam lel­ket önte­ni magam­ba, amit szin­tén a kuta­tá­si út alatt olvas­tam a Pogány­ha­vas csú­csán, egy keresz­ten, ame­lyen a követ­ke­ző mon­dat állott: „Orszá­go­kat lehet szét­da­ra­bol­ni: Nem lehet legyil­kol­ni lel­ke­ket.” A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge levél­ben for­dult a Hon­vé­del­mi Minisz­té­ri­um hábo­rús kegye­le­ti főosz­tá­lyá­hoz, kér­ve a magyar állam fel­lé­pé­sét a kegye­let­sér­tés és hadi­sír-gya­lá­zás mielőb­bi fel­szá­mo­lá­sa érde­ké­ben.

Izing Máté
A szerző képeivel
Magyar Patrióták Közössége
© 2015. július 23.