Magyar lakosság aránya a Muravidéken
Magyar lakos­ság ará­nya a Mura­vi­dé­ken

A május 1–4 köz­ti hosszú hét­vé­gét kihasz­nál­va a ma Szlo­vé­nia észa­ki csücs­két alko­tó Mura­vi­dé­ken tet­tem egy kirán­du­lást a Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge kép­vi­se­le­té­ben. Az út Vas megyé­ből indult, a könnyebb bejár­ha­tó­ság miatt gép­ko­csi­val.

Az első meg­ál­ló még Magyar­or­szág: a jeli arbo­ré­tum. Hazánk talán leg­hí­re­sebb bota­ni­kus kert­je, a Hét-for­rás szur­dok, a kon­ti­nen­sek növény­vi­lá­gát bemu­ta­tó táj­rész­le­tek, a bam­bu­szok, mamut­fe­nyők, céd­ru­sok önma­guk­ban is külön­le­ges­sé teszik. Fő neve­ze­tes­sé­ge azon­ban a Hima­lá­já­ban ősho­nos Rho­do­dend­ro­nok gyűj­te­mé­nye. A több ezer bokor május­ban virág­zik, a leg­kü­lön­fé­lébb szí­nek­be öltöz­tet­ve ilyen­kor a 107 hek­tá­ros par­kot. Az ala­pí­tó, gróf Amb­rózy-Migaz­zi Ist­ván a fel­vi­dé­ki Malo­nyán kezd­te eze­ket az egzo­ti­kus növé­nye­ket gyűj­te­ni. A tri­a­no­ni béke­dik­tá­tum során otta­ni bir­to­ka­i­tól meg­fosz­tott gróf itt talált olyan kör­nye­ze­ti viszo­nyo­kat (meg­fe­le­lő mik­ro­klí­ma: csa­pa­dék­vi­szo­nyok, sava­nyú talaj, stb.) ahol foly­tat­ni tud­ta mun­ká­ját. A jeli gyűj­te­mény alap­ja­it 1922-ben vetet­te meg, mely azóta is a kör­nyék ékes­sé­ge, ma már ter­mé­szet­vé­del­mi olta­lom alatt áll.

Egy rövid pihe­nő Kör­men­den, Vas megye leg­na­gyobb, de saj­nos erő­sen lerom­lott álla­po­tú kas­té­lyá­nál, majd Őri­szent­pé­te­ren átha­lad­va már­is a Szlo­vé­ni­á­hoz tar­to­zó Hodo­son járunk. A szlo­vé­ni­ai magyar nyelv­te­rü­let észa­ki fal­vai, melyek­hez Hodos is tar­to­zik még, az Őrség szer­ves részét képe­zik. A nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint, melye­ket saját meg­fi­gye­lé­se­im is alá­tá­masz­ta­nak, itt még 50% felet­ti a magyar­ság rész­ará­nya.

A dél­előt­ti nap­sü­tés idő­köz­ben sza­ka­dó eső­be vál­tott, így ebben a régi­ó­ban saj­nos nem sike­rült sok min­dent meg­néz­ni. Hodos­tól néhány kilo­mé­ter Domon­kos­fa, mely XIII. szá­za­di temp­lo­má­ról híres, de az eső miatt erről le kel­lett mon­da­ni. Nagy­já­ból itt ér véget ez a kis magyar nyel­vi szi­get, tovább­ha­lad­va a határ men­tén már szlo­vén fal­vak követ­kez­nek. Ber­ke­há­zán sem beszél­nek már magya­rul, de azért meg­ér pár perc kité­rőt a falu szé­lén lévő kis vízi­ma­lom.

A követ­ke­ző tele­pü­lés Pár­tos­fal­va, ismét magyar, de célunk, Nagy­tót­lak újra szlo­vén. Hatá­rá­ban emel­ke­dik Mura­vi­dék egyik leg­be­cse­sebb épí­té­sze­ti emlé­ke az árpád-kori kör­temp­lom, ahogy a helyi­ek hív­ják, a rotun­da. Sze­ren­csé­re az eső már alább­ha­gyott, így meg tud­tuk néz­ni az egye­dül­ál­ló épít­ményt.

Lendvai városkép
Lend­vai város­kép

Dob­ro­nak után már a heté­si régi­ó­ban járunk, itt már ismét magyar több­sé­gű fal­va­kon hala­dunk keresz­tül. Késő dél­után­ra jár az idő, ami­re Lend­vá­ra érünk. Az éjsza­kát nem is bent a város­ká­ban, hanem lend­vai bará­tom szü­le­i­nek a tel­kén, Hosszú­fa­lu hatá­rá­ban töl­töt­tük. A sző­lős­ker­tek között, a dim­bes-dom­bos tájon kel­le­mes volt az éjsza­ka, más­nap reg­gel pedig óra helyett a csi­vi­te­lő mada­rak ébresz­tet­tek.

Első­ként a napi prog­ra­mot egyez­tet­tük, mivel elég sok a lát­ni­va­ló, korán kell indul­ni, és ala­po­san meg kell ter­vez­ni az utat. Nem sok­kal 9 után már úton is vol­tunk, a Murá­hoz igyek­szünk. Kap­cá­ig magyar fal­va­kon halad­tunk keresz­tül, itt értük el a nyelv­ha­tárt, a követ­ke­ző tele­pü­lé­sen – Hoti­zán – már szlo­vé­nek élnek.

A murahelyi (deklezsini) máig működő úszómalom
A mura­he­lyi (dek­le­zsi­ni) máig műkö­dő úszó­ma­lom

A Mura folyó volt a tör­té­nel­mi Magyar­or­szág ezen részé­nek a határ­vo­na­la. A leírá­sok sze­rint egy­kor mint­egy 100 vízi­ma­lom őröl­te a gabo­nát part­ján, ebből mára mind­össze három maradt fenn. Ezek közül a könnyen meg­kö­ze­lít­he­tő Mura­hely (Dok­ležov­je) köze­lit láto­gat­tuk meg. A malom úgy­ne­ve­zett úszó­ma­lom, azaz két hajó­test kata­ma­rán-sze­rű össze­kö­té­sé­vel ala­kí­tot­ták ki, a két rész közt talál­ha­tó a malom­ke­rék. Mivel a szer­ke­zet úszik a folyón nem jelent prob­lé­mát a víz­szint inga­do­zá­sa. A hajó­ról szíj­haj­tás­sal van a for­ga­tó­erő kive­zet­ve a par­ton álló malom­épü­let­hez. Iga­zi külön­le­ges­ség, hogy nem múze­um, vagy meg­kö­ze­lít­he­tet­len műem­lék, hanem műkö­dik. A gaz­da és csa­lád­ja búzát, kuko­ri­cát és más sze­mes­ta­kar­mányt őröl vele külön­fé­le frak­ci­ók­ra, a vég­ered­mény pedig, hogy bol­ti ár alatt lehet ven­ni a külön­fé­le lisz­te­ket, dará­kat. Mivel épp szük­sé­gem volt rá, én is bevá­sá­rol­tam pulisz­ká­nak való kuko­ri­ca­da­rá­ból. Az üzlet megy, aki betér ide az álta­lá­ban vesz vala­mit, a pénz­tár­nál kisebb sor is kiala­kult.

Talán vala­hol itt lehet elrejt­ve a műem­lé­kek meg­őr­zé­sé­nek a kul­csa. A kis malom őröl, a csa­lád­nak van mun­ká­ja, a kör­nyék­be­li­ek szem­mel lát­ha­tó­an jár­nak ide, és az egész rend­szer kiter­me­li saját fenn­tar­tá­si, állag­meg­óvá­si költ­sé­ge­it. Nálunk is köve­ten­dő pél­da lehet­ne ha olyan funk­ci­ót talál­nánk műem­lé­ke­ink­nek, ami­vel ki lehet­ne ter­mel­ni a ráköl­tött pén­zek­nek leg­alább egy részét. Mert lás­suk be, szép dolog vit­ri­nek­ben őriz­get­ni a múl­tat, de nem lehet min­den kis kas­tély­ból múze­u­mot csi­nál­ni, ehe­lyett vala­mi­fé­le hosszú­tá­von is fenn­tart­ha­tó sze­re­pet kell talál­ni nekik.

Batthyány-kastély Battyánfalván – Épült a 17. században, mai alakját a 18. században nyerte
Bat­thyá­ny-kas­tély Battyán­fal­ván – Épült a 17. szá­zad­ban,
mai alak­ját a 18. szá­zad­ban nyer­te

A Mura folyó­hoz tett kité­rő után hala­dunk tovább Mura­szom­bat irá­nyá­ba. Ma már a város agg­lo­me­rá­ci­ó­já­hoz tar­to­zik Battyán­fal­va (Rakičan), mely – mint nevé­ből is sejt­he­tő – egy­ko­ron a Batty­hány csa­lád bir­to­ka volt. Köz­vet­le­nül az út mel­lett, egy park­ban talál­juk kas­té­lyu­kat, saj­nos elég­gé lerom­lott álla­pot­ban. Tető leg­alább van az épü­le­ten, így a továb­bi pusz­tu­lás­tól úgy tűnik, meg­me­ne­kült, sőt a bel­ső udva­ron már a fel­újí­tás is meg­kez­dő­dött.

A 12 000 lako­sú Mura­szom­bat a Mura­vi­dék köz­pont­ja. Magyar szót már alig-alig hal­la­ni, a néhány száz fős­re becsült helyi magyar­ság job­bá­ra a kör­nye­ző fal­vak­ból a jobb mun­ka remé­nyé­ben köl­tö­zött a járá­si szék­hely­re.

Neve­ze­tes­sé­ge a gyö­nyö­rű park­ban álló Sza­páry kas­tély, mely ma tar­to­má­nyi múze­um. Közép­ko­ri ala­po­kon nyug­szik, 1255-ből szár­ma­zik első emlí­té­se. Ere­de­ti­leg a Széchy csa­lád bir­to­ka volt, a mai épü­let a XVI. szá­zad­ban épült. 1687-ben az akko­ri tulaj­do­nos, Széchy Júlia adta el Sza­páry Péter­nek. A XVIII. szá­zad­ban a Sza­páryak átépí­tet­ték, ekkor nyer­te el mai, barokk for­má­ját.

Balra: Mártonhely gótikus temploma. Jobbra: a muraszombati Szapáry-kastély
Bal­ra: Már­ton­hely góti­kus temp­lo­ma
Jobb­ra: a mura­szom­ba­ti Sza­páry-kas­tély

Mura­szom­bat­tól pár kilo­mé­ter észa­ki irány­ban Már­ton­hely (Mart­jan­ci) Árpád-kori, góti­kus ele­me­ket muta­tó temp­lo­ma a leg­szeb­bek közé tar­to­zik. Fres­kó­it Aqui­la János fes­tet­te, aki a kör­nyé­ken sok helyütt ott­hagy­ta keze nyo­mát – így töb­bek közt a vele­mé­ri temp­lom kifes­té­se is az ő érde­me. A már­ton­he­lyi fres­kó­kat tart­ják leg­szebb alko­tá­sá­nak. Saj­nos nem volt nyit­va, így ezt nem lát­hat­tuk, meg kel­lett elé­ged­nünk a temp­lom kül­ső meg­cso­dá­lá­sá­val.

Kis kité­rő a Lend­vá­ra tar­tó főút­ról a Bakó­na­ki-tó (Bukov­niš­ko jezero). Kis sétá­val érjük el a jeles búcsú­já­ró helyet: a Szent Vid kápol­nát. Szent Vid a szem, a látás­sal össze­füg­gő dol­gok védő­szent­je, oltal­maz a szem-prob­lé­mák­tól. Maga a „vid” szó szláv ere­de­tű, ahol látást jelent (lásd pl. oro­szul видеть = lát­ni). Ennek is köszön­he­tő, hogy a neki szen­telt kápol­ná­kat domb­ra, vagy más, magas­la­ti hely­re épí­tet­ték, ahon­nét jó a kilá­tás, ezzel is szim­bo­li­zál­va Szent Vid sze­re­pét, aho­gyan  a Kőszeg köze­lé­ben Velem fölé maga­so­dó Szent Vid kápol­ná­nál is lát­ha­tó. És miért pont itt emel­tek neki temp­lo­mot? Pár lép­csőn lesé­tál­va egy cso­da­té­vő­nek tulaj­do­ní­tott for­rást talá­lunk. Vize a helyi hagyo­mány sze­rint szem­bán­tal­mak­ra kivá­ló, így logi­kus volt, hogy a sze­mek oltal­ma­zó­já­nak kezé­be ajánl­ják a kápol­nát.

Balra: látogatás a Muravidéken. Jobbra: a Szent Vid-kápolna.
Bal­ra: láto­ga­tás a Mura­vi­dé­ken
Jobb­ra: a Szent Vid-kápol­na

Káma­há­zán az őrsé­gi­ek­hez hason­ló aprócs­ka szok­nyás fa harang­láb érde­mel egy röp­ke meg­ál­lót, és nem­so­ká­ra már Bán­tor­nyán (Tur­nišče) járunk, hogy egy újabb árpád-kori temp­lom­hoz zarán­do­kol­junk el. Ezút­tal be tud­tunk men­ni, lenyű­gö­ző fres­kói hosszabb idő­zés­re csá­bí­ta­nak.

Lend­vá­ra vissza­tér­ve érde­mes meg­is­mer­ked­ni a kis­vá­ros neve­ze­tes­sé­ge­i­vel. A néhány utcá­ra kor­lá­to­zó­dó bel­vá­ros hamar bejár­ha­tó, külön­le­ges­sé­ge a Mako­vecz által ter­ve­zett Kul­túr­ház. A jel­leg­ze­tes stí­lu­sú épü­let a magyar kul­tú­ra ott­ho­na, rend­sze­re­sek a magyar nyel­vű prog­ra­mok. Az épü­let előtt Lend­va híres szü­löt­té­nek, a Hősök-terén álló hét vezér alak­ját meg­ál­mo­dó Zala György szob­rász­nak az emlék­mű­vét talál­juk.

A kato­li­kus temp­lom és a mel­let­te álló Szent Ist­ván szo­bor után, egy mere­dek emel­ke­dőn kapasz­ko­dunk fel a vár­hoz. Ezen a helyen már a XII. szá­zad­ban állt egy erő­dí­tés, de az később elpusz­tult. A XIII. szá­zad­ban emel­tek helyet­te újat, amit 1872-ben az akko­ri tulaj­do­no­sok, az Ester­há­zy­ak barokk stí­lus­ban ala­kí­tot­tak át.

Aki­nek van ide­je, tovább­sé­tál­hat a Szent­há­rom­ság kápol­ná­hoz. Az út sző­lő­ül­tet­vé­nyek közt vezet – a kör­nyé­ken nagy hagyo­má­nyai van­nak a borá­szat­nak, jelen­tős a bor­tu­riz­mus is. A kápol­ná­ban Hadik Mihály nyug­szik, aki a török elle­ni har­cok során esett el, holt­tes­te ter­mé­sze­tes úton mumi­fi­ká­ló­dott. Innen belát­ni az egész kör­nyé­ket, mind Magyar­or­szág, mind pedig Hor­vát­or­szág lát­szik. A szé­pen gon­do­zott sző­lő­ül­tet­vé­nyek és pin­cék lát­vá­nyá­val búcsú­zunk ettől a ven­dég­ma­rasz­ta­ló kis­tér­sé­günk­től.

S. Lengyel László
Magyar Patrióták Közössége
© 2014. május 11.