Épített örökségünk

Az a nem­zet, ame­lyik emlé­ke­it vesz­ni hagy­ja, az a saját sír­em­lé­két készí­ti és vesz­te­sé­ge az embe­ri­ség­nek.
Ipo­lyi Arnold (1823–1886)

Műemlékvédelem

A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge kiemelt cél­já­nak tekin­ti a magyar műem­lé­kek védel­mét és meg­őr­zé­sét. Műem­lé­ke­ink – várak, temp­lo­mok, kas­té­lyok, régi házak, hagyo­má­nyos város- és falu­ké­pek – tanús­kod­nak tör­té­nel­mi múl­tunk és évez­re­des jelen­lé­tünk bizony­sá­gá­ról. Egye­sü­le­tünk célul tűz­te ki az épí­tett örök­ség és a régi emlé­kek védel­mét, de leg­alább meg­örö­kí­té­sét. Fon­tos­nak tart­juk ugyan­ak­kor, hogy a műem­lé­kek meg­őr­zé­se nem öncé­lú tevé­keny­ség: az örök­ség­vé­del­met a nem­zet­po­li­ti­ka szol­gá­la­tá­ba kíván­juk állí­ta­ni (pat­ri­ó­ta örök­ség­vé­de­lem). Emi­att nagy hang­súlyt kap az isme­ret­ter­jesz­tés. Úgy vél­jük, az idők meg­pró­bál­ta­tá­sa­it csak akkor áll­hat­juk ki, ha tár­sa­dal­munk hű marad gyö­ke­re­i­hez.

Pusztuló örökség

Nagy gon­dot jelent, hogy szá­mos műem­lé­künk igen rossz álla­po­tú. Ennek oka álta­lá­ban az állag­meg­óvás hiá­nya, ami akár szán­dé­kos, ám min­den­kép­pen jog­el­le­nes maga­tar­tás is lehet. Az élet­ve­szé­lyes­sé váló műem­lé­ket ugyan­is már le lehet bon­ta­ni. Így járt a buda­pes­ti Király utca 40. és a Tol­na megyei Zsib­rik barokk evan­gé­li­kus temp­lo­ma is. A tulaj­do­nos­nak gyak­ran „meg­éri” sza­ba­dul­ni egy romos épü­let­től: a fel­újí­tás költ­sé­gei maga­sak lehet­nek, de az is elkép­zel­he­tő, hogy az ingat­lan fek­vé­se miatt túl érté­kes, ezért inkább üzle­ti célok­ra kíván­ja hasz­no­sí­ta­ni (pl. lakó­park épí­té­se). Egye­sü­le­tünk fel kíván­ja hív­ni a tár­sa­da­lom figyel­mét pusz­tu­ló, kal­ló­dó örök­sé­günk­re.

Ezt a célt szol­gál­ja a pusz­tu­ló örök­sé­günk cikk­so­ro­zat, amely az elha­nya­golt, de az egész nem­zet szá­má­ra fon­tos műem­lé­kek­re hív­ja fel a figyel­met. Eddig a bics­kei Hegyi­kastély és csil­lag­vizs­gá­ló­val, vala­mint a bony­hád­bör­zsö­nyi Perczel-kúri­á­val ismer­ked­het­tek meg támo­ga­tó­ink.

A pusztuló Eötvös-emlékkápolna Ercsi határában (Fejér megye)
A pusz­tu­ló Eöt­vös-emlék­ká­pol­na
Ercsi hatá­rá­ban (Fej­ér megye)
Népi építészetünk rohamosan pusztul és sajnos nem újul meg. A fiatalok nem építenek ilyen vagy hasonló házakat többé – Összeomlott, már lakatlan palócház, Ipolynyék (Felvidék)
Népi épí­té­sze­tünk roha­mo­san pusz­tul és saj­nos
nem újul meg. A fia­ta­lok nem épí­te­nek ilyen vagy hason­ló háza­kat töb­bé – Össze­om­lott, már lakat­lan palóc­ház, Ipoly­nyék (Fel­vi­dék)

Befektetők útjában

A budapesti Erkel utca 18. bontása
A buda­pes­ti Erkel utca 18. bon­tá­sa

Rá kívá­nunk mutat­ni: épí­tett örök­sé­günk folya­ma­to­san veszély­ben van. Bár az Alap­tör­vény is kimond­ja, hogy kul­tu­rá­lis érté­ke­ink védel­me, fenn­tar­tá­sa és meg­őr­zé­se min­den­ki fel­ada­ta, a tőke­ér­de­kelt­sé­gek – a magán­tu­laj­don szent­sé­gé­re hivat­koz­va, való­já­ban pro­fit­ér­dek­ből – sok­szor gázol­nak át a műem­lék­vé­de­lem elve­in. A jog­sza­bá­lyi hiá­nyos­sá­go­kat kihasz­nál­va nem egy érté­kes épü­le­tet bon­tot­tak le Buda­pest és több magyar vidé­ki város köz­pont­já­ban. A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge 2015-ben til­ta­ko­zott a VIII. kerü­le­ti Zichy-ház kilá­tás­ba helye­zett lebon­tá­sa, vala­mint a IX. kerü­le­ti Erkel utca 18. elpusz­tí­tá­sa miatt. Hatá­ro­zott fel­lé­pést sür­ge­tünk az örök­ség­vé­de­lem terü­le­tén, a nem­zet közös örök­sé­gét nem sza­bad pro­fit­ér­de­kek­nek alá­ren­del­ni.

Patrióta örökségvédelem indokai

Gyöngyös főtereA kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra nagyon sok kárt tett a magyar város­ké­pek­ben – Fon­tos len­ne, hogy ne csak egy-egy
műem­lé­ket óvjunk, hanem kör­nye­ze­tü­ket is a hely­te­len, város­kép­be nem illő beépí­té­sek­től! (A képen Gyön­gyös főte­re)

Szól néhány olyan dön­tő érv a magyar örök­ség meg­óvá­sa mel­lett, amely meg­erő­sít min­ket abban, hogy a helyi közös­sé­gek érde­ke igen­is véd­he­tő a pro­fit­ér­de­kelt­sé­gek ideo­ló­gi­á­já­val szem­ben:

  • Műem­lé­ke­ink képe­zik a magyar kul­tú­ra tár­gyi lenyo­ma­tát. Meg­tar­tá­suk nél­kül az ország és a ben­ne élő embe­rek is sze­gé­nyeb­bek len­né­nek, hiszen „nem csak kenyé­ren él az ember.”
  • Az érté­kes műem­lé­kek fenn­tar­tá­sa ugyan gyak­ran költ­sé­ges, de ezek a lát­vá­nyos­sá­gok a rára­kó­dó szol­gál­ta­tá­sok révén ren­ge­teg pénzt ára­mol­tat­nak az adott tér­ség­be. Bizo­nyí­tott, hogy a műem­lék­vé­de­lem fel­len­dí­ti a turiz­must – de nem­csak az a fon­tos, hogy „pénzt hoz”, hanem az is, hogy ez a bevé­tel több­nyi­re a helyi vál­lal­ko­zók és az önkor­mány­za­tok olda­lán jele­nik meg.
  • Az épí­tett örök­ség alkal­mas a tör­té­nel­mi múlt hite­les bemu­ta­tá­sá­ra, meg­élé­sé­re. Ez az örök­ség­vé­de­lem való­di sze­re­pe: a taní­tás. Biz­to­sí­ta­ni kell a jövő nem­ze­dé­kek szá­má­ra, hogy a magyar múl­tat meg­is­mer­hes­sék. Mind­ez alap­ját képe­zi annak, hogy a magyar embe­rek­nek egész­sé­ges nem­zet­tu­da­ta, közös iden­ti­tá­sa lehes­sen.
  • Egy-egy tele­pü­lés­nek érzel­mi okok­ból sokat jelent­het­nek a hely­ben fenn­ál­ló érté­kek, ame­lyek akár a helyi közös­ség jel­ké­pe­i­vé is vál­hat­nak. Köz­is­mert, hogy a műem­lé­kek világ­szer­te fon­tos tár­sa­dal­mi-közös­sé­gi funk­ci­ót töl­te­nek be. Mind­ez meg­erő­sí­ti a helyi iden­ti­tást, ezál­tal segít az elván­dor­lás prob­lé­má­já­nak meg­ol­dá­sá­ban.

Le kell szok­nunk a hagyo­mány­őr­zés­ről. Nem­ze­ti hagyo­má­nya­ink­kal, nép­szo­ká­sa­ink­kal és az egész magyar kul­tú­rá­val az a baj, hogy ami­óta elkezd­tük vit­rin­be ten­ni és ott őriz­ni, éppen onnan tűn­tek el, aho­vá valók: az éle­tünk­ből. A magyar kul­tú­rát meg kell óvni tehát az elskan­ze­ne­se­dés­től, a lát­sza­ti imi­tá­lás­tól, a való­szí­nűt­len­ség­től. Élő hagyo­mányt kell terem­te­ni, amely nem a kül­ső­sé­ge­ken alap­szik, hanem az adott hagyo­mány felet­ti tar­tal­mi átlé­nye­gü­lé­sen, átszel­le­mü­lé­sen.

Itt mutat­ko­zik meg a leg­na­gyobb különb­ség a Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge és sok, hagyo­má­nyok­kal, műem­lé­kek­kel fog­lal­ko­zó civil szer­ve­zet között: mi nem első­sor­ban az anya­got, hanem a mögöt­tes tar­tal­mat véd­jük. Az örök­ség (és a magyar kul­tú­ra) lénye­ge ugyan­is nem az anyag­ban van! (Ami ter­mé­sze­te­sen egy per­cig sem jelen­ti azt, hogy tör­té­nel­mi emlé­ke­in­ket ne anya­gi való­juk­ban kel­le­ne meg­őriz­nünk.)