Egyesületünk évek óta érdeklődik a moldvai magyarság iránt, részt veszünk a csángó oktatási programban, hiszen egyetlen magyar embernek sem lehet közömbös legkeletibb „nyelvi végvárunk” sorsa. Amikor kiderült, hogy egyéb magánügyekben idén nyáron a Moldáv Köztársaságba kell utaznom, magától adódott a lehetőség: pár napra meg kellene szakítani utamat Bakóban, hogy személyes tapasztalatokat gyűjtsek moldvai keresztlányunk településéről, Klézséről és az ottani életről.

Kilátás a Táltos-hegyről Klézsére
Kilátás a Táltos-hegyről Klézsére

A Kárpátok hegyei itt már lágy dombokká szelídülnek (ezek az úgynevezett Elő-Kárpátok), a keletre tartó folyók termékeny völgyei pedig kiválóan alkalmasak a mezőgazdasági művelésre. A Moldvát északról délre kettészelő Szeret egy széles, tektonikus eredetű völgye, a Szeret tere ad otthont a csángó falvak többségének. A Kárpátokon túl élő magyarok nem alkotnak egységes kulturális csoportot. Egy részük még középkori eredetű (elsősorban a Románvásár környéki északi nyelvsziget, de részben a déli is), nagyobb részük azonban a későbbi viszontagságok idején Erdélyből több hullámban (így az 1764-es Madéfalvi veszedelmet követően) kiköltözött székelység leszármazottja (csángók). Egyedülálló kultúrájuk, sajátos nyelvjárásuk mindig is felkeltette a néprajz- és nyelvtudomány érdeklődését.

A 150 ezer lakosú Szeret parti Bakóba (Bacău) kora hajnalban érkezett meg a vonat, így kényelmesen meg lehetett keresni a klézsei buszt. Az első meglepetés a buszpályaudvaron ért. Néhány szóban kimerülő román nyelvtudásommal próbáltam a kasszánál érdeklődni, honnan indul a busz, hol kell rá jegyet venni. Egyszer csak odajött egy idős néni, kérdezte: – A csángókhoz jöttek? Kiderült, ő is ugyanarra a buszra vár, bár nem utazik el Klézséig. Beszélgetésünk során hamar kiderült, hogy többen is voltak magyarok, ami jó érzéssel töltött el, hogy még egy ekkora városban sem reménytelen a magyar nyelvvel boldogulni. A buszon pedig – mivel ott már helyiek utaztak – egész sok magyar beszédre figyeltem fel.

Duma István-András (b) és Lengyel László (j)
Duma István-András (b) és S. Lengyel László (j)

Klézse (Cleja) az egyik legrégibb csángó falu, szabad parasztok („rezesek”, azaz részesek) alapították. Az elnevezést az eklézsia névre vezeti vissza Gazda László.[1] Zöld Péter még Forrófalva leányegyházközségeként említi. 2011-ben 4598 lakost számláltak össze, nagy többségük magyar anyanyelvű római katolikus.

Klézsére érve Duma István-Andrást, a Szeret-Klézse Alapítvány vezetőjét, moldvai csángó költő-írót, egyesületünk keresztlányának tanítóját kerestem. Mivel korábban személyesen még nem találkoztunk, rövid ismerkedés után nekivágtunk a falu mellett emelkedő Táltos-hegy megmászásának. Mint a helyi hagyományok kiváló ismerőjének mindenhez volt hozzáfűznivalója, mindenről rengeteget tudott mesélni, így aztán az eső miatt sáros, csúszós úton való kapaszkodás nem is tűnt hosszúnak. A hegyről nagyszerű kilátás nyílik a Szeret terére, beláthattuk Klézsét, annak minden részével (Alexandrina, Buda), Somoskát, Forrófalvát, de a távolban Bakó gyártelepei is felsejlettek.

A Táltos-hegy sziklái
A Táltos-hegy sziklái

A hegytetőn álló keresztnél helybeli gyermekek játszottak. Mint a csángó falvakban mindenütt, egymás közt már ők is románul beszéltek. Közeledtünkre azonban, amint megpillantották Duma Andrást, átváltottak magyarra. Sajnos ma ez az általános helyzet errefelé: a fiatalabb generáció, ha ért is magyarul, szégyelli azt használni, a fiatalok közt a román vált az érintkezés nyelvévé. András fáradhatatlanul próbál ez ellen a feltartóztathatatlan ár ellen tenni valamit, mint tapasztaltuk, nem is eredménytelenül. Néhány magyar mondatot azért kihúztunk a 8-10 év körüli gyerekekből, míg én fényképeztem, András mondókákat tanított nekik.

A Szeret-Klézse Alapítvány központja
A Szeret-Klézse Alapítvány központja

Délután elsétáltunk a helyi oktatást szervező Szeret-Klézse Alapítvány házához. Itt zajlanak a Duma András által vezetett nyelvoktatások. Vagy húsz évvel ezelőtt ő kezdte el megszervezni a klézsei gyermekek magyar tanítását. Mint ismeretes, a román állam nem támogatja az anyanyelvi oktatást, ennek ellenére ma már egyre több faluban van valamiféle magyar infrastruktúra. A jól felszerelt alapítványi házban több tanterem várja a gyermekeket, van tiszta WC, mosdó, vendégszobák és egy kis helytörténeti múzeum is.

Másnap a közeli Somoskára (Şomuşca) és Forrófalvára (Faraoani) látogattam el. Somoska 2011-ben 1443 lakost számlált, vallásuk római katolikus. 1781-ben említik először, lakosai a madéfalvi veszedelmet követően érkeztek. A név eredete a somra vezethető vissza, ugyanis régen a környéket rengeteg som bokor borította.[2] Ma már egybeépült Klézsével. Híres népművészetéről, elsősorban a hímzések, szőttesek, népviseletek kiemelkedőek. Bár éppen ezek a falvak számítanak talán a legmagyarabb településeknek, a románosodás itt is jelentős probléma. Újabban a jobb megélhetés reményében történő kivándorlás is erodálja a lakosságot. Somoskán láttam olyan családot, ahol már nem is románul, hanem olaszul beszélnek a gyerekekkel a szülők. Nyilvánvaló, hogy kint dolgoznak és gyermekük jövőjét is Itáliában képzelik el.

Forrófalvára Klézséről néhány kilométeres sétával lehet eljutni, egy kis földúton. Az utat jobbára kukoricások szegélyezik, öröm volt hallani, hogy az ott dolgozók magyarul beszélnek. Néhány időssel beszédbe is elegyedtem. Forrófalva az egyik legnagyobb csángó-magyar település. 3932 lakosából 3768 katolikus és csak 49 ortodox vallású. A hivatalos statisztika azonban mindössze 68 magyart és 61 csángót (együttesen 3,3%) mutatott ki, bár mint várható, a helyzet közel sem ennyire elkeserítő.

Jellegzetes csángó porták Forrófalván
Jellegzetes csángó porták Forrófalván

Forrófalva különlegessége, hogy innen származik a legnagyobb moldvai magyar nyelvű emlék, a Forrófalvi imakönyv.[3] A 744 oldalas kézirat a bizonyíték arra, hogy valaha jelentős magyar nyelvű hitélet folyt a moldvai magyar falvakban is. Sajnos napjainkban a katolikus egyház mindent megtesz a románosítás érdekében, nemcsak ennek a nagyjelentőségű dokumentumnak a lelőhelyén, hanem más csángó falvakban sincsenek magyar misék, a románérzelmű papság a román identitás kiépítésén fáradozik.

Meglepetésemre Forrófalván egy egészen egyedülálló dolgot tapasztaltam: egy, az út mentén románul beszélő középkorú pár apró (6-8 éves) gyermekei egymás közt magyarul beszéltek. Ilyet eddig sehol sem láttam, de nem is olvastam, úgyhogy elmondhatjuk: talán nincs még veszve minden, talán fennmaradhat a magyar szó a Szeret partján! Ennek és a sok egyéb élménynek a hatása alatt másnap kora reggel elbúcsúztam Duma Andrástól és kedves családjától, hogy Bakó és Besszarábia felé folytassam utamat.

S. Lengyel László
Magyar Patrióták Közössége
© 2014. szeptember 12.

 


 

[1] Gazda László: Csángómagyar falvak II., 121. old.

[2] Gazda László: Csángómagyar falvak III., 50. old.

[3] Gazda László: Csángómagyar falvak I., 265. old.