Hunya­di János had­ve­zér mel­lett a nán­dor­fe­hér­vá­ri dia­dal kulcs­sze­rep­lő­je Kapiszt­rán Szent János volt, aki bár nem volt magyar szár­ma­zá­sú, még­is nem­ze­ti hőse­ink között tart­juk szá­mon. A keresz­tény Euró­pa hatá­ra­it meg­al­ku­vás nél­kül védő, bátor és konok feren­ces hit­szó­nok vég­ső nyug­he­lyé­nek tisz­tá­zat­lan­sá­ga egyi­ke a magyar tör­té­ne­lem fehér folt­ja­i­nak. A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge csa­pa­ta 2015 augusz­tu­sá­ban járt Kár­pát­al­ján, ami­kor a Kapiszt­rán-erek­lye való­szí­nű lelő­he­lyét, a nagy­sző­lő­si Kan­kó-várat sem mulasz­tot­tuk el fel­ke­res­ni, ere­de­ti hely­szín­raj­zok­kal a kezünk­ben.

Kapiszt­rán Szent János a magyar tör­té­ne­lem kiemel­ke­dő sze­mé­lyi­sé­ge: a nán­dor­fe­hér­vá­ri vár­vé­dők spi­ri­tu­á­lis veze­tő­je a világ­ra szó­ló dia­dal egyik győ­ző­je­ként került be a magyar és az euró­pai tör­té­ne­lem­be. A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge nem elő­ször fog­lal­ko­zik a már saját éle­té­ben is szent­ként tisz­telt feren­ces szer­ze­tes élet­út­já­val: koráb­ban a hor­vát­or­szá­gi Sze­ré­múj­lak (Ilok) váro­sá­ban emlé­kez­tünk meg róla, ahol 1456. októ­ber 23-án (nap­ra pon­to­san 500 évvel az 1956-os for­ra­da­lom előtt) meg­halt, s ahol a helyi feren­ces kolos­tor Szent Kata­lin-kápol­ná­já­ban elte­met­ték. A szer­ze­tes sír­he­lye olyan fon­tos búcsú­já­ró­hellyé vált, hogy egy­út­tal a köze­li mező­vá­ros gaz­da­sá­gi fel­len­dü­lé­sét is meg­ala­poz­ta: Sze­ré­múj­lak 1525-ben – egy évvel a török meg­szál­lást meg­elő­ző­en – sza­bad kirá­lyi város lett. Az osz­má­nok által hol­tá­ban is gyű­lölt szer­ze­tes föl­di marad­vá­nya­it azon­ban mene­kí­te­ni kel­lett, s ezen a pon­ton az élet­raj­zi lexi­ko­nok­ban meg­sza­kad a tör­té­net fona­la.

A való­ság­ban azon­ban itt még koránt­sem ért véget a Kapiszt­rán-erek­lye kalan­dos útja. Tör­té­ne­ti for­rá­sok­nak köszön­he­tő­en jól doku­men­tál­ha­tó, hogy a nép­sze­rű szer­ze­tes föl­di marad­vá­nya­it a feren­ces atyák Sze­ge­den át nagy­sző­lő­si kolos­to­ruk­ba mene­kí­tet­ték. Nagy­sző­lős, amely a haj­da­ni Ugo­csa vár­me­gye szék­he­lye volt, ma Kár­pát­al­ján, a hegyek és a sík­vi­dék talál­ko­zá­sá­nál, a Tisza köze­lé­ben talál­ha­tó. A két­nyel­vű, de már ukrán több­sé­gű város leg­főbb lát­ni­va­lói az igen érté­kes Peré­nyi-vár­kas­tély, a góti­kus plé­bá­nia­temp­lom és a Feke­te-hegy olda­lá­ban álló Kan­kó­vár. Utób­bi­nak neve – kan­kó­nak hív­ják a feren­ces bará­tok szőr­csu­há­ját – is jel­zi, jó helyen járunk. Az 1500-as évek leg­ele­jén ezen a hegy­ol­da­lon épít­te­tett Peré­nyi Ist­ván a Szent Ferenc-rend obszer­váns ágá­hoz tar­to­zó reme­ték­nek kolos­tort és temp­lo­mot, köz­vet­le­nül a vár­me­gye védel­mi erős­sé­ge, Ugo­csa vára mel­lé, aho­vá aztán Kapiszt­rán Szent János holt­tes­tét a mohá­csi vészt meg­elő­ző­en mene­kí­tet­ték.

A nán­dor­fe­hér­vá­ri győ­ző­nek azon­ban a kár­pát­al­jai hegyek lábá­nál sem lehe­tett örök nyu­go­dal­ma. Hama­ro­san a val­lá­si vil­lon­gá­sok tet­ték békét­len­né a kör­nyék lakos­sá­gát, ami saj­nos fegy­ve­res össze­tű­zé­sek­hez veze­tett. 1556-ban (vagy talán vala­mi­vel később) fel­dü­hö­dött pro­tes­tán­sok meg­ro­ha­moz­ták a feren­ce­sek nagy­sző­lő­si zár­dá­ját, és a bará­to­kat kegyet­le­nül lemé­szá­rol­ták, Kapiszt­rán holt­tes­tét pedig a for­rá­sok sze­rint bosszú­ból a várat és a kolos­tort ivó­víz­zel ellá­tó mély és tágas kút­ba hají­tot­ták. A tör­té­ne­lem viha­rai magát a rend­há­zat is elsö­pör­ték, rom­ba dönt­ve a közép­ko­ri Ugo­csa erős­sé­ge­it: a várat, a kolos­tort és a góti­kus ferenc­ren­di temp­lo­mot. A hegy­ol­dalt nem­so­ká­ra sző­lő­tő­kék fog­lal­ták el, így az 1668-ban vissza­te­le­pe­dett feren­ce­sek már nem a régi helyet népe­sí­tet­ték be újra, hanem másutt, a mai főut­cán épí­tet­tek rend­há­zat egy régi neme­si udvar­ház meg­vá­sár­lá­sá­val.

Az idő­köz­ben reka­to­li­zált Peré­nyi­ek jóvá kíván­ták ten­ni koráb­bi cse­le­ke­de­tü­ket, ezért kez­de­mé­nye­zé­sük­re 1672-ben meg­in­dult az első expe­dí­ció Kapiszt­rán sír­já­nak meg­ta­lá­lá­sá­ra Podi­eb­rads­ky Amb­rus páter irá­nyí­tá­sá­val. A betö­mött kút ekkor még tisz­tán lát­szott, ami­ből a helyi­ek három napon át szed­ték ki a köve­ket, miköz­ben „cso­dá­la­tos sza­got” érez­tek, és meg vol­tak róla győ­ződ­ve, hogy meg­ta­lál­ják a szent tes­tét. Ám a kuta­tás ered­mény­te­le­nül vég­ző­dött, ugyan­is egy újabb várat­lan val­lá­si láza­dás miatt fel kel­lett hagy­ni­uk az ása­tás­sal, a feren­ce­sek pedig továb­bi 18 évre távoz­ni kény­sze­rül­tek Nagy­sző­lős­ről. Az erek­lyék fel­de­rí­té­sé­nek újabb len­dü­le­tet adott az, hogy a pápa 1692-ben hiva­ta­lo­san is szent­té avat­ta Kapiszt­rán Jánost. 1698-ban ismét meg­kez­dő­dött a kuta­tás, első­ként a megyé­ben élő idős embe­rek fag­ga­tá­sá­val, akik azon­ban addig­ra már sem­mi­re sem emlé­kez­tek a más­fél évszá­zad­dal koráb­ban tör­tén­tek­ből. Egy évvel később fel­bon­tot­ták az ekkor már sző­lő­vel beül­te­tett, romok­ban heve­rő régi kolos­tor sír­bolt­ja­it, ám Kapiszt­rán holt­tes­tét ott sem lel­ték. Az utol­só komo­lyabb ása­tá­so­kat Szteh­lo Ottó, a Műem­lé­kek Orszá­gos Bizott­sá­gá­nak tag­ja végez­te bő száz évvel ezelőtt Ifj. Peré­nyi Zsig­mond ország­gyű­lé­si kép­vi­se­lő fel­ké­ré­sé­re. Fel­mé­ré­se­i­nek ered­mé­nye­it 1914-ben tet­te köz­zé, tisz­táz­va a Kan­kó­vár közép­ko­ri épü­le­te­i­nek alap­raj­zi fek­vé­sét. Meg­jegy­zen­dő, hogy ekkor a feren­ces kolos­tor­ból már csak cse­kély, nem tel­je­sen egy­be­füg­gő fal­ma­rad­vá­nyok vol­tak azo­no­sít­ha­tók.

Az elmúlt három évszá­zad­ban töb­ben is keres­ték a legen­dás helyet, Kapiszt­rán föl­di marad­vá­nyai azon­ban máig nem kerül­tek elő. A nyo­mo­zást sok­szor nem­csak az isme­re­tek hiá­nya, hanem a tév­hi­tek és a legen­dák is hát­rál­tat­ták. Egye­sek lát­ni vél­ték Kapiszt­rán János holt­tes­tét a Szá­va mel­let­ti Sza­bács­ban, amint azt a török ellop­ta, mások azt mon­do­gat­ták, hogy Szat­már­ban, Erdély hatá­rán rej­tet­ték el, de ismert olyan legen­da is, amely sze­rint a sze­rém­sé­gi Hábok (Hop­o­vo) vagy Kru­s­edol kalu­gyer kolos­to­rá­ban őriz­ték, egy másik mára meg­dőlt mon­da pedig a havas­al­föl­di Biszt­ri­cát jelö­li meg a szent erek­lyé­i­nek hely­szí­né­ül. Hite­les tör­té­ne­ti ada­tok azon­ban kizá­ró­lag Nagy­sző­lős vonat­ko­zá­sá­ban ismer­tek.

A kora újko­ri és az 1914-es hely­szín­raj­zok alap­ján viszony­lag jól fel tud­tuk mér­ni a Kan­kó­vár meg­lé­vő rom­ja­it. Bár a régi Ugo­csa­vár ma már tény­leg csak kőha­lom, falai itt-ott még maga­san áll­nak, fes­tői lát­ványt köl­csö­nöz­ve a város fölöt­ti hegy­ol­dal­nak. Akik a közép­ko­ri feren­ces temp­lom mara­dé­kát kere­sik, álta­lá­ban elkö­ve­tik azt a hibát, hogy a Kan­kó­vár észa­ki részén lévő barokk kál­vá­ria­ká­pol­na rom­ja­it össze­té­vesz­tik az egy­ko­ri Szent­há­rom­ság-vár­ká­pol­ná­val. Ez a kicsiny szen­tély az 1700-as évek­ben épült a haj­da­ni Ugo­csa­vár egyik bás­tyá­já­nak fel­hasz­ná­lá­sá­val. A szép, barokk épü­le­tet a bevo­nu­ló szov­jet had­se­reg pusz­tí­tot­ta el 1944-ben.

A feren­ces temp­lom marad­vá­nyai

A góti­kus feren­ces temp­lom a sza­bá­lyos négy­szög alap­raj­zú ugo­csai vár­tól a for­rá­sok sze­rint mint­egy 50–60 méter­re, a való­ság­ban annál is köze­lebb, dél­ke­let felé állt. A várat kelet­ről meg­ke­rü­lő mur­vás úton nem is kell töb­bet men­nünk néhány tíz lépés­nél, míg­nem bal­ról egy kőből rakott épü­let marad­vá­nya előtt egy nem túl régi, angyal­szob­rok­kal körül­vett bar­lang-szen­tély­re leszünk figyel­me­sek. Ez éppen a temp­lom hajó­já­nak egy­ko­ri bejá­ra­ta előtt áll, a kőra­kás pedig a temp­lom nyu­ga­ti fala. A góti­kus vona­la­i­ról jól fel­is­mer­he­tő rom mind­két olda­lán bejár­ha­tó, de a hatal­mas gaz és bozót miatt nem iga­zán lát­vá­nyos. Kitisz­tí­tá­sa és állag­meg­óvá­sa halaszt­ha­tat­lan fel­adat len­ne. Szo­mo­rú, hogy a Kan­kó­vár tör­té­nel­mi érté­kei elle­né­re épp­úgy pusz­tul, mint 2–300 évvel ezelőtt. A nap­fé­nyes hegy­ol­dal az utób­bi évti­ze­dek­ben ráadá­sul magán­te­rü­let­té vált, a hét­vé­gi házak (dácsák) között pedig alig-alig lehet bejár­ni a romo­kat. A kolos­tor omla­dé­ka­it pél­dá­ul csak­nem tel­jes egé­szé­ben elke­rí­tet­ték, vél­he­tő­en itt-ott rá is épí­tet­tek az ala­pok­ra. Néhány fal­ma­rad­ványt azért sike­rült fel­is­mer­nünk abból a régi kolos­tor­ból, mely­nek 1914-ben is már csak töre­dé­kei lát­szot­tak.

Láto­ga­tá­sunk során a régi hely­szín­raj­zok segít­sé­gé­vel – a vár és a temp­lom elhe­lyez­ke­dé­se alap­ján – azo­no­sí­tot­tuk az egy­ko­ri vár­kút helyét, amely ma a föld fel­szí­ne alatt rej­tő­zik. Nagy való­szí­nű­ség­gel egy dió­fa nőtt ki a helyén, vagy leg­alább­is annak köze­lé­ben kel­le­ne meg­ke­res­ni. Jelen­leg magán­te­rü­let, egy hét­vé­gi ház­hoz tar­to­zó sző­lős­kert­ben talál­ha­tó. A kút pon­tos helyé­nek tisz­tá­zá­sa egy továb­bi, jövő évre ter­ve­zett egye­sü­le­ti expe­dí­ció része, addig igyek­szünk a koráb­bi kuta­tá­sok ira­ta­i­ból és a még fel­lel­he­tő tör­té­nel­mi for­rá­sok­ból tájé­ko­zód­ni. Amennyi­ben a nagy­sző­lő­si vár­kút elő­ke­rül­ne, kitisz­tí­tá­sa és régé­sze­ti fel­tá­rá­sa len­ne az utol­só esély arra néz­ve, hogy a Kapiszt­rán-erek­lye elő­ke­rül­jön. Ennek fej­le­mé­nye­i­ről tájé­koz­tat­ni fog­juk a nyil­vá­nos­sá­got, most azon­ban nem tehet­tünk egye­bet a látot­tak fény­ké­pes és raj­zos doku­men­tá­lá­sá­nál.

Nagyszőlősi kutatóutunk az egyesületi szórványprogram keretében, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Hetzmann Róbert
Képek: Izing Máté
Magyar Patrióták Közössége
© 2017. március 12.

 


 

Felhasznált irodalom:

Báró Forster Gyu­la: Capist­ra­no János arcz­ké­pe. In: Magyar­or­szág műem­lé­kei I. kötet, 1905. Szerk.: Báró Forster Gyu­la.

Kará­cso­nyi János: Szt. Ferenc rend­jé­nek tör­té­ne­te Magyar­or­szá­gon 1711-ig, II. kötet. Buda­pest, 1924.

Lehocz­ky Tiva­dar: Tör­té­nel­mi kalá­sza­tok, IX. A nagy­sző­lő­si kan­kó­vár. X. A kan­kó­vá­ri rej­tett kincs. In: Vasár­na­pi Újság, 1862. 23., 271.o.