Kontos Gábor írása

Erdély egyik méltatlanul mellőzött, magyar lakosságú vidékéről szól e beszámoló. Brassó megye északi részén, a festői Olt-szoros, valamint a Kis- és Nagy-Homoród összefolyásának környékén éli életét néhány ezer nemzettársunk összefüggő nyelvterületen. Ezen települések többségét, amelyek tulajdonképpen a háromszéki Erdővidék nyugati részét alkotják, a román hatalom román többségű községekbe osztotta be.  A települések ezzel eltávolodtak a székely megyéktől, s mivel nem közvetlenül a főút mentén helyezkednek el, kiesnek a magyarországi utazók látóköréből is.

Nem szívderítő e vidéknek a története.  Székely és besenyő eredetű, gyepűőrző őslakossága a szászok betelepítése után közjogilag – néhány falu kivételével – évszázadokra a jövevények joghatósága alá került. A 1876-os általános közigazgatási átalakítás és megyerendezés során megszüntették az addigi székely és szász székeket. Ahelyett azonban, hogy az itt lévő magyar falvakat egységesen a székely vármegyékbe sorolták volna, többségüket a szász jellegű Nagy-Küküllő és Brassó vármegyébe osztották be, s csak kettő (Homoróddaróc és Jánosfalva) került Udvarhelyhez.  Ezt a szarvashibát ma is kihasználja a román politika: hiába vannak lélekben és földrajzilag is közelebb az itt lakók akár Székelyudvarhelyhez, akár Sepsiszentgyörgyhöz, a román többségű Brassó megyéhez láncolták őket.

Az Olt-kanyarról, vagyis Brassó megye északi részéről az utóbbi években a demográfiai robbanás időszakát élő helyi cigányság és az őslakosok között fel-fellobbanó konfliktusok miatt lehetett hallani. A helyzet a valaha népes és életerős magyar lakossággal rendelkező községekben Apácán (Apaţa), Alsórákoson (Racoş) és Ürmösön (Ormeniş), valamint a román ajkú Ágostonfalván (Augusztin) ugyanaz: kezdetben a falu szélén megtelepedő néhány cigány család létszáma néhány évtized alatt annyira megnőtt, hogy ma már mindegyik településen ők adják a lakosság többségét, mutasson bármit is a statisztika. Ahol egykoron néhány viskó állt, ma már utcák sorjáznak, komplett falurészek nőttek ki a földből. Ma még elkülönülnek lakhelyeik, de már megkezdődtek a beköltözések a településközpontokba. Ez idővel azt fogja eredményezni, hogy az őslakók elköltöznek, leesnek az ingatlanárak és az egész falu elgettósodik, a lopások és garázdaságok nagy száma ugyanis nem kínál más perspektívát. Amennyiben ez a helyzetet, vagyis a szakképzetlen munkanélküli tömegek problémáját nem kezelik, a további konfliktusokat sem lehet majd elkerülni.

Pedig mennyi természeti szépséget és történelmi érdekességet rejt ez a vidék!

Az Olt mellett fekvő, alapvetően székely lakosságú Apáca – mivel a brassói szászok uralma alá tartozó Barcaság peremén fekszik – alapvetően evangélikus vallású. „A barcasági magyar falvakat a mindig pénzszűkében levő Ulászló király Brassó városának elzálogosította, majd az erdélyi fejedelemség idején, 1651-ben I. Rákóczi György (ugyancsak pénzszűkében leledzvén) eladta Brassónak. Az apácaiak ezzel Brassó város jobbágyai lettek 1848-ig, a jobbágyság eltörléséig. A falu északi határában áll egy szabálytalan ötszög alapú, kőből épített zömtorony. Feltételezik, hogy egy nagyobb, középkori erőd része lehetett, amelynek fala részben leomlott, részben lebontották. Régészeti kutatása soha nem történt meg.” 1)

Ez a torony maradt Apáca várából
Ez a torony maradt Apáca várából
Itt született Apáczai Csere János (Forrás: Apácai emlékkiállítás)
Itt született Apáczai Csere János (Forrás: Apácai emlékkiállítás)
Ugyanaz a ház napjainkban emléktáblával megjelölve
Ugyanaz a ház napjainkban emléktáblával megjelölve

Apáca szülötte Apáczai Csere János (1625-1659) kálvinista teológus, író, filozófus, a magyar művelődés, oktatás nagy úttörője. Tanítványa, gróf Bethlen Miklós hálás szavakkal áldozott emlékének: „Oda fel Hollandiában professori tisztességes hivatala és kenyere lett volna, ha nemzetségéhez, hazájához, abban dicsőséges Istenhez való szeretete le nem hozta volna.”2.) Tiszteletre méltó, hogy a szülőfalu nem feledkezett meg fiáról. Az evangélikus templom előtt álló mellszobrát még 1975-ben avatták. Néhány évvel ezelőtt színvonalas emlékkiállítást rendeztek be emlékére az evangélikus egyház egyik ingatlanában. Szülőházát (vagy az annak helyén emelt újabb épületet) szintén megjelölték.

A falut járva ma is számos, szász stílusban épült, régi lakóházat találunk, a 11. képen látható érdekes felirata miatt külön figyelmet érdemel. A romantikus utcakép egy békés falu képét mutatja, a faluközpontban nem tapasztalhatók a déli peremet jellemző állapotok.

Régi homlokzatfelirat Apácán
Régi homlokzatfelirat Apácán
Apácai utcakép a 20. …(Forrás: Apácai emlékkiállítás)
Apácai utcakép a 20. …(Forrás: Apácai emlékkiállítás)
… és a 21. század elején
… és a 21. század elején

Ifj. Kós Károly Ékes fejfáinkról című tanulmányában megemlíti Apácát és Alsórákost is. Meglepődve tapasztaltam, hogy Apácán nem csupán néhány korhadt fejfa tanúskodik a régi időkről, hanem állításuk ma is élő hagyomány, sőt festésük sem merült még feledésbe.

Az Apácai temetőben
Az Apácai temetőben

Szintén az Olt mellett található Ürmös. Az egykoron döntően magyar többségű település a legutóbbi népszámlálás szerint szűk 40%-ban magyar, 18%-ban román és 42%-ban cigány lakosságú. Az iskolában a magyar és román gyerekek együttes aránya 20%. Mivel a II. bécsi döntéssel visszatért Észak-Erdély határát éppen az Olt folyónál húzták meg, Ürmös román fennhatóság alatt maradt. Sok falubeli – főként a katonaköteles fiatalok közül – átszökött a határon, hogy ne kelljen a román hadseregbe bevonulnia. „Hosszú rend kaszálás lesz” – mondogatták, amiből már lehetett tudni, hogy az illető nem fog visszatérni. A vegyes házasságok nagy aránya és a falu egykori lelkésze szavai szerint a három „K” (a kommunizmus, a kocsma és a kursza (azaz a brassói vonatjárat) miatt az ürmösi magyarság identitása gyengült meg a legnagyobb mértékben a környék falvai közül.

Alsórákos 2856 lakosával a környék legnagyobb és leghíresebb települése. Fő nevezetessége a XVII. században épült Sükösd-, később Bethlen- kastély, amely az erdélyi reneszánsz egyik gyöngyszeme (volt).  Négy saroktornyos, szabálytalan négyszög alakú főúri várkastély épült itt vizesárokkal, kettős fallal, lovagteremmel, palotával. Orbán Balázs szerint meglepően szép volt „ezen termeknek fölepe (plafond), melyet műérzéssel egybealkotott, művészileg ki vitt féldombor (bas relief) ékítmények borítnak. (…) A (…) szobák igen lakályosak, s szép hajlatú bolt ívezettel födvék. Főként meglepők a kívül kerek, belül nyolcszögletű bástyáknak merész hajlatú boltozatai, melyeknek rózsaékítménnyel tagozott gerinczei, igen szép levélékítményes gyámköveken (consolen) nyugosznak.”3.)  A kolozsvári EKE által kiadott Erdélyi Kalauz szerint a várkastély lovagtermének 18. század elejéről származó domborművei 1900-ban még küzdöttek az enyészettel, de mára jól láthatóan alul maradtak.  Legtovább az egyik toronyszoba díszítései bírták (15. kép), de már azok is lepotyogtak. A várfalon belül a lőrések és szurokcsatornák használatára fa körfolyosó futott körbe. Az ódon falaktól és bástyák stílusától élesen elüt déli rész középén 1700-ban épült hegyes sisakú kaputorony.

A vár délnyugati bástyájának egykori belseje (Forrás: Dr. Lukinich Imre: A bethleni gróf Bethlen-család története, Bp. 1927)
A vár délnyugati bástyájának egykori belseje (Forrás: Dr. Lukinich Imre: A bethleni gróf Bethlen-család története, Bp. 1927)
A főhomlokzat és alaprajz (Forrás: www.varak.hu)
A főhomlokzat és alaprajz (Forrás: www.varak.hu)
A vár belső udvara manapság
A vár belső udvara manapság

Jelenleg, kívülről szemlélve tűrhető képét mutatja az építmény, azonban ha a mezőgazdasági gépek kedvéért áttört várfalon belépünk az udvarba, egy kibelezett kastély látványa fogad bennünket. A vizesárkot régen betömték, a lovagtermet az első világháború után lebontották, mindent lecsupaszítottak a kőfalig, az ajtó- és ablakkeretek vagy megvannak vagy nem; a stukkók régen lepotyogtak. Az egyik oldalon mindenféle szépérzék nélkül újjáépített körfolyosóra rossz ránézni.  Szóval a régi dicsőség mára jó messzire tűnt és jövőt illetően se lehetünk túl optimisták.

Szász hatást tükröző házak Alsórákoson is nagy számban vannak, de egységes utcaképről már nem beszélhetünk; az itteni kőbánya által nyújtott rendszeres jövedelem nem kedvezett a régi háztípusok megtartásának. Alsórákos házait, kerítéseit valaha majdnem kizárólag terméskőből, főként habos, likacsos bazaltból, a nép nyelvén „darázskőből”, továbbá faragható „cserénykőből” (bazalt-tufa) és palából (dacittufa) építették.4.) Annak ellenére, hogy már Orbán Balázs is megemlíti, hogy a „faluban alig láthatni mást, mint cseréppel fedett kőházat”3.), mai napig fellelhető két-három, régebbi korból itt maradt faház.

Érdekes néprajzi motívum Alsórákoson egy, szárnyast éppen bekapni készülő, tekeredett farkú kígyó képe. Néhány évtizede még több ház homlokzatán lehetett látni domborműként. Imreh Barna alsórákosi református lelkész Alsórákos története című falumonográfiájában a következő mondát közli:

Ezen az alsórákosi házon mai napig látható a titokzatos kígyó motívum
Ezen az alsórákosi házon mai napig látható a titokzatos kígyó motívum

„A Bethlen grófok őse kocsis volt. A vár a Teleki grófoké volt. A vár vizében élt egy sárkánykígyó, mely minden nap megevett egy juhot. Az udvari kocsis fogadkozott urának, hogy ő megöli a sárkánykígyót. Teleki azt felelte, hogy ’Ha elpusztítod, fele grófságom a tied!’ A kocsis megnyúzott egy juhot, bőrét kitöltötte oltatlan mésszel, s visszavarrta juhformára. A sárkánykígyó elnyelte, de a felforrott mész széjjelpattantotta. A kocsis grófságot s kígyós címert kapott.”5.)

Kézenfekvő volna a homlokzatdíszeket a falut birtokló Bethlenektől származtatni, azonban a Bethlen címerben lévő kígyó egy keresztes arany almát tart a szájában, valamint egyik dombormű kígyója sem juhot készül éppen bekapni. A díszítmények jelentését mai napig nem sikerült megfejteni. Alsórákoson jelenleg egy házon látható még a jelenet, tulajdonosa meg kívánja azt őrizni. A másik érintett lakóház homlokzatát néhány évtizede átépítették, amelynek szegény kígyó is áldozatul esett.

Alsórákoson a temetőbe is érdemes felkapaszkodnunk. Nem csak a pazar kilátás miatt, hanem mert itt is találunk még néhány fejfát, azaz gombosfát, ahogy a helyiek hívják őket.

Gombosfák az alsórákosi temetőben
Gombosfák az alsórákosi temetőben

Alsórákoson sok román turista megfordul. Ők – mivel nagy részük nem tud róla – nem a várkastélyt nézik meg, hanem a falu határában lévő kőbánya miatt kialakult geológiai érdekességek miatt jönnek ide. Szép látvány az évek alatt vízzel megtelt, függőleges falú bányagödör (Smaragd-tó), a „Rákosi vulkán” és a bazaltorgonák.

Az Olt Alsórákost nyugati irányban elhagyva kicsiben megismétli a Háromszék megyei nagy kanyart.  Az így közrefogott hegy az észak-déli irányú Sólyomkő, más néven Turzon-hegy. A hegy és egyben félsziget elkeskenyedő része a Turzon-nyaka, a kiszélesedő rész pedig a Turzon-kanyar. Itt bújik meg a környék talán legeldugottabb falva, a kétharmad részben unitárius székelyek lakta Datk (Dopca). Nevét 1235-ben még Dubucha-nak írtak, vagyis az Ajtonyt legyőző Csanád vezér apjának, Dobokának eltorzult nevét rejti a falu. Aki Datknak ejti a falu nevét, rögtön el is árulja, hogy nem idevaló, mivel a falut helyben mindenki Dakknak hívja. Nem csak közlekedési, hanem etnikai szempontból is elszigetelt település.  Mindkét iránybeli szomszédja román falu, csak rajtuk keresztül érhetjük el a legközelebbi magyar településeket, Alsórákost vagy éppen Olthévízt. Ha mindez nem volna elég, Datk nem csak magyar nyelv-, hanem nyelvjárássziget is egyben. Az itt beszélt nyelv tehát több elemében eltér a környékben beszélt magyar nyelvjárástól, amelynek egyik legfeltűnőbb sajátossága, hogy hogy az o, ó hang helyett sok esetben ö, ő hangot ejtenek.

A datki unitárius templomban
A datki unitárius templomban

Datkról az Olt folyását követve Olthévízre (Hoghiz) érünk. A település nem szűkölködik történelmi emlékekben. Leghíresebb egykori lakója „Árva” Bethlen Kata (1700–1759). A kor hangulatát, amelybe beleszületett, Orbán Balázs a következőképpen jellemzi. „A Rákóczi forradalom elnyomása után egy végzetteljes korszak következett, a nemzet megtöretve hűtlen lett önmagához, főként a főnemesség lett hűtlen a nemzeti hagyományokhoz, (…) a nájmódi leszorított mindent, mi magyaros volt; a külföldieskedésnek (…) szolgai utánzása nem csak a külsőségekben, de a szellemben is mutatkozott, elnémult a nemzeti fejedelmek alatt virágzott nemzeti irodalom, s elfeledé édes anyanyelvét a magyar, csak néhány pap írt még magyarul a gyengébbek kedvéért”.3.)

Bethlen Kata búskomorságban bővelkedő élete során két férjét és tíz gyermekét temette el. „Élete a református vallásért való küzdelemben telt el, attól kezdve, hogy tizenhét éves korában anyja “soha eléggé meg nem siratható keserves házasságra, vallásán kívül valóhoz”, mostohatestvéréhez, gr. Haller Lászlóhoz kényszerítette. Férje családja és a térítő papok mindent megtettek, hogy a fiatal nagyasszonyt áttérítsék, s zaklatásaik Haller halála (1719) után sem szűntek meg. Mikor újra férjhez ment (1722) a nálánál jóval idősebb református Teleki Józsefhez (…), a Haller-família perrel, erőszakkal elragadta tőle első házasságából élve maradt gyermekeit, nehogy anyjuk elidegeníthesse őket a katolikus vallástól. A szívében és lelkében megsebzett anya keserűségét növelte második házasságából született s az ő hitét valló gyermekeinek korai elhunyta, és végül betetőzte második férje halála. Hévízi és sorostélyi birtokain, fogarasi udvarházában élete ettől kezdve özvegységben, “árvaságban” telt el; a Teleki-családdal folytatott örökösödési perek és gyakori hosszas betegeskedések közepette élete szinte feloldódott a református egyházban, amely számára nemcsak a hitvallást jelentette, hanem a magyar kultúrát és irodalmat is. Mindent megtett az erdélyi protestáns tudományos és irodalmi élet serkentése érdekében, kitűnő segítő társra találva a XVIII. század középső évtizedeinek legnagyobb erdélyi tudósában, Bod Péterben, aki 1743-tól 1749-ig udvari papja volt. Mint szenvedélyes könyvgyűjtő “Magyar bibliotheca”-jában a megelőző két évszázad több mint ötszáz kéziratos és nyomtatott hungarikáját vásárolta össze. Könyvtár- és iskolaszervező buzgalmával, társaságszervező tehetségével kis udvart tudott maga köré gyűjteni és ezáltal hévízi, fogarasi otthona az erdélyi művelődés egyik kisugárzó központja lett.”6.)

A Bethlen Kata által építtetett református templom Olthévízen
A Bethlen Kata által építtetett református templom Olthévízen

Az utókor nem csak Árva Bethlen Katát, hanem fentebb említett Bod Pétert is dicsérő szavakkal halmozta el. Hadd idézzem ismét Orbán Balázst! „Bod Péter Erdély Kazinczya volt, sőt még annál is több, ő a Nagy és méltán ünnepelt Kazinczynak mestere, előfutára volt, mert Kazinczy még gyermek volt, midőn Bod Péter egy csomó könyvet össze írt és pedig írt magyarul, szabatos szép tiszta nyelven, akkor midőn Mária Therézia mindent eldeákosító és németesitő korszakában édes anyanyelvünk csaknem a holt nyelvek sorsába jutott volt, midőn az úgy a politika, és vallás, mint a társadalom teréről száműzve volt, magyarul írt ő akkor, midőn honunk értelmisége annyira megfeledkezett nagy multjáról, hazafias kötelmeiről, hogy szégyenleni kezdette nemzeti viseletét, leborotválta hagyományos bajuszát is, írt magyarul akkor, midőn a Kárpátok közt alig hallatszott magyar szó másutt, mint a szegény földész kunyhójában, midőn a nemzeti szellem elnyomva, a nemzet-müveltségi törekvés nevetségessé volt téve. (…) Bod Péter volt (…), ki a gyenge beteget visszahozta a sötét sír széléről, keble hevével felmelegíté, s megmentve adá át a nemzetnek félreismert kincsét” 3.)

A Bethlen-Haller-Kálnoky kastély
A Bethlen-Haller-Kálnoky kastély

Árva Bethlen Kata egykori lakhelye, a Bethlen-Haller-Kálnoky udvarház ma is áll; jelenleg magánlakás. Ezen kívül még kettő udvarház, ahogyan erre felé mondják, kastély áll a faluban, ami nem kis teljesítmény egy kétezer fős falutól 40 év szocializmus és 30 év szabadrablás után. A Haller kastély, miután az örökösök eladták az önkormányzatnak, a helyi iskola magyar tagozatának ad otthont. A Haller-Guthman-Valenta kastély sajnos mára az összeomlás szélére került, kivéve egyik sarkát, amelyben kis kápolnát alakítottak ki. Ezek a régi udvarházak még romlásukban is épületesebb látványt nyújtanak, mint a cementgyári dolgozóknak felhúzott panellakótelep, amelynek látványa felér egy vizuális Csernobillal. Az említett üzem csak a köztudatban fut olthévízi cementgyárként. A kőbánya és a gyár valójában a szomszédos, román lakosságú Kucsuláta és Olthidegkút falu területén van, viszont a lakótelepet – minden gazdaságossági szempontot félretéve – szándékosan Olthévízen húzták fel, hogy a gyár miatt ideköltöző román munkásokkal a magyar falut elrománosítsák.

A Haller kastély
A Haller kastély
A Haller-Guthman-Valenta kastély
A Haller-Guthman-Valenta kastély

Hévízen a magyar lakosság évszázadokon át elsöprő többségben élt, azonban a fentebb említett cementgyár érdekében betelepített románság miatt mára kisebbségbe került. Magyar többsége 1992 után veszett el. A legutolsó, 2011-es népszámláláskor hivatalosan már csak 982 (46,3,%) magyar élt 1045 (49,3%) román és 27 (1,3%) cigány mellett a faluban. Van valami furcsa abban, hogy a magyar közösség létszáma éppen annyival kevesebb a románénál, mint ahányan nem nyilatkoztak a nemzetiségükről. Az szintén nem erősíti a népszámlálási adatok hitelességét, hogy a helyi cigányság létszáma – a vidéken megszokottól teljesen ellentétes módon – csökkent a megelőző tíz évben.

Az Olt-kanyar története nem volna teljes B. Kovács András Kiskorúak halállistán című a könyvének említése nélkül. Különösen az 1944-es, dicsőséges román árulás augusztus 23. évfordulója környékén. A szerző a datki születésű Szén Lenke életén keresztül számol be arról az agyonhallgatott tényről, hogy a román hatóságok 1944 fordulatot hozó nyarán és őszén közel hetven, szüleitől elszakított, dél-erdélyi magyar kiskorút szedett össze határmenti településekről és koholt vádak alapján túszként tartott fogva a besszarábiai frontvonal közvetlen közelében. Az elhurcolt kiskorúak közül Datkról 2, Olthévízről 3, Alsórákosról 3 származott.7)

A Brassó megyei magyar közösség az évszázados szász és román dominancia ellenére a 21. században is őrzi magyar identitását, pedig itt „kicsi magyar világ” sem volt 1940-1944 között. Falvaikban a régebb óta jelenlévő és a magyarsággal szimbiózisban élő románok is főként magyarul beszélnek. Szász hatást tükröző lakóházai, szebb napokat látott kastélyai és közvetlen lakói nagyobb figyelmet érdemelnének. Aki tehát Brassó vagy Sepsiszentgyörgy környékére látogat, ne csak átsuhanjon itt, hanem szánjon egy-két napot a gyönyörű Olt-kanyarra!

Kontos Gábor
Magyar Patrióták Közössége © 2019. szeptember 22.


Felhasznált irodalom:

1. Balázs János-Petki Judit: Kő kövön …- Apáca erődje, Brassói lapok, 2005

2. Gróf Bethlen Miklós önéletírása, Szalay László, Pest, 1858

3. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, Ráth Mór, Pest, 1868

4. Imreh Barna: Alsórákos földtani képe, ásványi kincsei, turisztikai nevezetességei, Aluta, Székely Nemzeti Múzeum, 1981

5. Imreh barna: Alsórákos története, kézirat, 1968

6. http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/02/276.html

7. B. Kovács András: Kiskorúak halállistán, Tinta Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2017