A 2017-es Szent László év elteltével – az emlékezésen túl – időszerű az eddigiektől szélesebb látókörből számba venni azon tárgyi hagyatékot is (csontereklyéket, használati tárgyakat), amelyek személyesen a lovagkirályhoz köthetőek. Jelen írás célja, hogy a közismert ereklyék vázlatos megemlítése mellett a legkevésbé (sem) ismert emlékeket is az olvasó elé tárja, ezzel is támogatva a további kutatásokat.
Az ereklyék tiszteletéről
Posztmodern korunkban hajlamosak vagyunk az elmúlt századok gondolkodásmódját és szokásait megmosolyogni, lesajnálni. Így van ez a szentek és jelentős személyiségek kultuszával is, pedig mi magunk is „szívesen őrzünk emléket olyan személyek részéről haláluk után, akiket nagyon szerettünk, legyen az fénykép vagy valamilyen tárgy, akár ránk hagyott örökség. Emberi természetünk ugyanis szükségét érzi annak, hogy ami egy tiszteletreméltó személlyel közvetlen személyes vonatkozás volt, titokzatos módon tovább éljen és szelleméből sugározzon valamit. A római katolikus egyház tanítása szerint a szent ereklyéket azért tisztelik, mert a szentek testei egykor a Szentlélek templomai voltak (1 Kor. 3, 16-17), a dicsőséges feltámadás várományosai és Isten kezében csodás tettek eszközei. A katolikus egyház szerint ez a tisztelet nem magának az ereklyének szól, hanem annak a szentnek, akivel azt kapcsolatba hozzuk.”1.) – foglalja össze az ereklyetisztelet vallásos lényegét az erdélyi búzásbesenyői római katolikus plébánia lényegre törő írása.
„A középkorban azon városokban, amelyek nem tudták megszerezni valamelyik szentnek összes ereklyéit, hanem csupán egyes részeit, az volt szokásban, hogy ezen részt az ereklye eredeti alakjához hasonló ezüst- vagy legalább bronztokba, ereklyetartóba foglalták. Így keletkeztek a fej-, kéz-, kar- és lábalakú ereklyetartók. Ezek segítségével az ereklyét meg is csókolhatták. Főleg pedig azért készítették ezeket, mert szerették az ereklyéket ünnepies körmenetekben körülhordozni s e nagyobb tiszteletnyilvánítással az illető szentnek hathatósabb közbenjárásáért könyörögni.”2.) Sajnos az ereklyék utáni kereslet és vallási villongások nem kedveztek a földi maradványok egyben tartásának, így Szent Istvánhoz hasonlóan Szent László csontjai és használati tárgyai is szétszóródtak vagy megsemmisültek.
Legalább négy herma volt/van
(1.)Közismert Szent László 68,5 cm magas, aranyozott ezüst hermája, amelyet ma a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban őriznek. Ez azonban nem az egyetlen fejereklye tartó, amely a királyhoz köthető. Szent László 1192 évi szentté avatása előtt sírját felnyitották, testét díszes sírba helyezték, fejét és karjait külön ereklyetartókba tették, hogy vallásos tisztelet tárgyává tegyék. „1273-ban már nem Szent László koporsójára, hanem a fejére teszik rá kezüket a váradi egyház legrégibb, leghívebb jobbágyai (uradalmi tisztviselői) és úgy esküsznek meg, hogy csak az igazságot mondják.”2.) Ez a fej azonban nem a mai győri herma volt, ugyanis 1406-ban az egyik őr vigyázatlansága miatt „a sekrestyében a tűz alattomos növekedéssel elharapózott, anélkül, hogy bárki is tudott volna róla, bizonyos éghető tárgyakat elpusztított, a legszentebb király fejének és ereklyéinek tartóját is felolvasztotta, mégis olyannyira elvesztette természetének sajátosságát, hogy tulajdon erejét meghazudtolva nemcsak az elégéstől kímélte meg sértetlenül az ereklyét, hanem messze elkerülve még csak füsttel sem illette, érintetlenül hagyta.”2.) Ezen tűzeset után a fejnek és a két karnak új tartót készítettek Zsigmond király korában. Vagy mégsem?
Bunyitai Vince egyháztörténészt és Török Aurél antropológust követve László Gyula is azon a véleményen volt, miszerint lehetetlen, hogy egy olyan nagy tűzvészben, amely a fémet is megolvasztja, a benne lévő koponya nem hogy nem pusztult el, hanem nyoma sincsen rajta égési sérülésnek. Szerinte „a győri herma fejének formálása (…) százszor inkább román kori, semmint a gótikáé. Ami az arcot illeti (…) ez III. Béla arcát tükrözi, azé a királyunkét, aki alatt Lászlót szentté avatták.”3.) III. Béla (1148-1196) arcrekonstrukcióját készítő Kustár Ágnes is megemlíti, hogy a III. Béla koponyájából rekonstruálható arcvonások sokkal jobban hasonlítanak a Szent László-hermára, mint magára a Szent László koponyára felépíthető arc. 4.)
Prof. Dr. Váralljai Csocsán Jenő Szent László király Árpád-kori ábrázolásai című tanulmányában a következőket írja: „a herma feje hajának, szakállának, sőt bajuszának vizesen párhuzamos fésülése (…) a pécsi székesegyház szobrainak, az esztergomi királyi palotában fönnmaradt fejek és a porta speciosa korába teszik a hermát” 5.), vagyis nem a XV. század elejére, hanem a XII-XIII. századra. A győri herma fej- és mellrészének készítési és díszítési módja valóban nem azonos. Ez azt valószínűsíti, hogy a régebbi, fejrészt kijavíthatták és készíthettek hozzá egy új mellrészt. Ezen műveletre az említett tűzvész után kerülhetett sor. Mi a végkövetkeztetés? Az, hogy „a győri herma feje a szentté avatáskor készített herma fejével azonos, vagy annak pontos mása.”3.) Így bő kétszáz évvel közelebb kerültünk a szent király földi pályafutásának korához. Fontos megjegyezni, hogy korabeli, hiteles portrénk nem maradt fent Szent Lászlóról, hacsak nem számítjuk ide az egyetlen, uralkodása idejéből származó, roncsolódott pecsétet, az általa veretett pénzérmék elnagyolt ábrázolásait vagy egykori palástját, amelyről még később szót ejtek. Érdekes, hogy a király egyikükön sem visel szakállat.
(2.)„Már az új mellszoborban őrizték Szent-László koponya csontjait, midőn a híres lengyel király, Jagelló I. Ulászló védőszentjének tiszteletére Nagyváradra zarándokolt. 1412-ben történt ez s annyira meghatotta a lengyel királyt, hogy Szent László feje csontjából elkért egy kis darabot s ennek kedvéért ő is csináltatott fejalakú ereklyetartót saját udvari kápolnája részére.”2.) Tehát igen korán, hat évvel a Zsigmond-kori hermakészítés vagy felújítás után elkészült a második fej ereklyetartó is, amelynek később azonban nyoma veszett, vagyis reméljük, hogy inkább csak kikerült a magyar kutatók látóköréből. Dr. Karácsonyi János kutatásai szerint ezen herma előbb a krakkói várkápolnába került, ezt követően Báthory István neje, Jagelló Anna a pultuski jezsuita kolostornak adományozta.6.) Azóta nincs hír róla.
(3.)Esztergomban már a XIV. században megvolt Szent László fejének egy részét tartalmazó herma, amelyet aztán 1403-ban Stibor vajda Beckó várába hurcolt. Az aranyozott, vert rézből készült, 31 cm magas fej ereklyetartó a XIX. században került a Nemzeti Múzeumba Trencsénből, ahol azt Csák Máté mellszobrának tartották.6.) 7.) Ebből, az eredetileg koronát viselő hermából került Szent László állkapcsa később Bolognába, amelyről még szintén lesz szó.
(4.) 1780-ban, miután nem sikerült visszaszereznie a hermát, Várad Szent László koponyájából egy augsburgi készítésű ezüst kazettába rejtett kis szilánkot (1,5 centiméter hosszú, 1 cm széles és 2-3 mm magas nyakszirtcsontot) kapott Győrtől ajándékba. László király szentté avatásának 700 éves emlékünnepe közeledtével Nagyvárad püspökei a püspökség alapítójához méltó ereklyetartó készítésén fáradoztak. 1892-re elkészült a 27 kg súlyú, gazdagon aranyozott ezüstlemezből készült Szent László herma. Mestere a budapesti Link István ötvösművész, aki az eredetihez hasonló, a magyar Szent Koronával és Koronázási palásttal ábrázolt mellszobrot készített. Ebben helyezték el a korábban Győrből kapott ereklyét, barokk kazettájával együtt.2.)
A Magyar Nemzeti Múzeumban még egy Szent Lászlóhoz kötődő ereklyetartót őriznek. XVIII. századi bécsi mester munkája.
A Bolognában őrzött állkapocs
Nem tudni, hogyan, de az állkapocs ereklye Bolognába, egyik része a dómba, míg másik része ugyanoda a Szent Jakab templomba került.7.) Mivel ez az ereklye 1640 óta bizonyítottan Bolognában van, érthetetlen, hogy Szent László arcrekonstrukciójához azt vagy legalább másolatát miért nem szerezték meg a hazai illetékesek.
Szent László karereklye Zágrábban
A jobb alsó karcsont-ereklyét, vagyis a „második szent jobb”-unkat a zágrábi székesegyházban őrzik. Az ereklye az 1500-as évek elején kerülhetett ide. Valószínűleg Szegedi Baratin Lukács zágrábi püspök kapta Váradtól cserébe az itt őrzött Szent István karjáért. „Az ezüst kar ereklyetartó könyöknél kezdődik s egy fa talapzatból egyenesen emelkedik ki, kezében szintén ezüst csatabárdot tartva. A kar mellső oldalán hosszúkás nyílás van, amelyet kristályüveg takar s amelyen át az egy arasz hosszú karcsont szemlélhető.”8.) A tartó újabb mű, mert mint fölirata mutatja, 1690-ben készült.2.)
Szent László kar(1)- és lábereklye(2) Ragúzában (Dubrovnik)
(1.) Ragúzában, a ferences Kisebb testvérek kolostorában őrzik Szent László karereklyéjét egy arannyal díszített ezüst kézfoglalatban, amelynek felirata: „MANUS SANCTI VLADISLAUS MARTIRIS REGIS UNGARORUM”, azaz Szent László vértanú magyar király keze. A valósághűen görcsös tenyérhez egy 37 cm hosszú, 6,5 cm széles kar tartozik, amely cizellálva van apró stilizált növényi díszítőelemekkel. Az ereklyetartó felső és alsó felületén aranyozott szalag fut végig, amelyen leveles díszítések találhatók. Az ereklyetartó alsó részén kör alakú dombormű található, amely Sámsont ábrázolja az oroszlánnal.9.)
A magyar kutatók szerint egy 1443-ban írt feljegyzés az utolsó, amely még mindkét karcsontot Váradon tudja, míg a szóban forgó karereklye tartó valószínűleg a XIV. században készült, tehát korábbi az ereklye Ragúzába szállításánál. Kerny Terézia szerint az ereklyét Nagy Lajos király adományozta a ragúzai ferences kolostornak.10.) Ezzel szemben a Horvátországban úgy tudják, hogy az ereklyetartó a Ragúzai Köztársaság aranyműves jegye alapján a XV. század második felére keltezhető9.), ez esetben tehát nem volna időbeli ellentmondás a karok 1443-as utolsó váradi említése és az ereklyetartó ragúzai készítésének időpontja között.
(2.) Szintén Ragúzában, a székesegyház kincstárjában fedezték fel 1909-ben Szent László alsó lábszárcsontját. „Ezüstből készült lábszár alakú ereklyetartóba van foglalva és mintegy 15 cm hosszú, két centiméter széles nyíláson a csont, valamint a ráírt S. LADISL. betűk világosan láthatók.”2.) – írta dr. Karácsonyi 1926-ban. Erről az ereklyéről tudomásom szerint azóta sem olvashattunk bővebben magyarul és képet sem láthattunk róla. Hiába volt az emlékév, a magyarországi érdeklődők ebből a cikkből szerezhetnek közelebbi információkat a lábereklyéről, azt is egy horvát ismertető alapján. Eszerint a láb ereklyetartó (45cm magas, 10,4cm széles, a láb szélessége 21,85cm) egy kiválóan megőrzött gótikus ereklyetartó a XIV. sz. második feléből. Az ereklyetartóhoz egy gótikus stílusban készült cipőcske tartozik, amelyet nagyméretű növényi díszítőelemek, szőlőindák fednek, ahogyan a lábszáron található szalagot is. A tartón egy kereszt alakú nyílás található az ereklye számára. Az ereklyetartó felső részét nagyméretű fürt motívumok borítják, míg az ereklyetartó tetején egy hatlevelű érme található elegáns madár motívummal. Az ereklyetartó a raguzai aranyművesek munkája. 9.)
Szent László csontereklye Gyulafehérvárott
Valószínűleg Naprágyi Demeter erdélyi püspök (ő vitte magával a hermát Váradról Győrbe) 1601-es Erdélyből történő kiutasításakor választották le a koponyáról azt a fogat, amely számára a XVIII. század végén gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök egy copf stílusú ezüst tartót készíttetett. Azóta a gyulafehérvári székesegyházban őrzik. Az eltelt kétszáz év alatt elfelejtődött, melyik ereklyetartóban is van tulajdonképpen Szent László foga, csak nemrégen sikerült beazonosítani, így 2017-ben már be tudták mutatni az érdeklődőknek. 11.)
Szent László fogereklye Esztergomban
Amikor Simor János győri megyéspüspök 1867. január 20-án esztergomi érsek lett, Győrből emlékül vitte magával Szent László csontereklyéjét, szintén egy fogát. 1868-ban gótikus úrmutatók stílusában, aranyozott sárgaréz ereklyetartót készíttetett Bécsben. Az ereklyét magában foglaló üveghenger mellett fiatornyos pillérek, fölötte kis kápolnában Szent László álló szobra, hegyes tetején kereszt található.21.)
Szent László combcsontja Esztergomban
1565-ben fanatizált protestánsok pusztítottak a váradi székesegyházban. Szent László sírját megsemmisítették, csontjait kidobták. Szegedi Benedek váradhegyfoki kanonok mindössze a szent combcsontjának egy részét tudta lopva akkor megmenteni. Ez az ereklye egy 254 éves nagyszombati kitérővel az esztergomi káptalan birtokába került. 1855-ben Scitovszki János hercegprímás rendeletére egy aranyozott ezüst, vert, vésett, öntött, zománcos, neogótikus ereklyetartó készült, amelyben felül Szent István, középütt Szent Imre, alul Szent László említett ereklyéje került elhelyezésre.7.) A combcsonton kívül a székesegyház feldúlásának szemtanúi további maradványokra is emlékeztek, amelyeket a váradi vár Királyfi12.) vagy pedig Aranyos6.) bástyájában rejtettek el.
Szent László ereklyéje Aachenben
Nagy Lajos király 1366-ban Szent István, Szent László király és Szent Imre herceg tiszteletére Aachenban a Mária templom mellett saját költségén kápolnát építtetett, amelynek gondozását a város polgármesterének és tanácsának a gondjaira bízta, miután meggyőződött azoknak körültekintéséről és előrelátásáról. Kikötötte, hogy a két káplán mindenkor magyar nemzetiségű legyen. Az eredeti, gótikus építmény már nem, de a Mária Terézia által építetett barokk utódja ma is áll.13.) Mai napig megvan a Nagy Lajos által 1370-ben adományozott Szent László csontereklye, az eredeti 42 cm magas, aranyozott ezüst foglalatú hegyikristály tartóval egyetemben.
Szent László palástja
A zágrábi székesegyház egyik becses ereklyéje, amelyet már a XV. századi leltár is említ, azon miseruha maradványa, amely a hagyomány szerint a püspökség alapítójának, Szent László királyunknak palástjából készült. A miseruhára felvarrott vörös selyemszöveten levő arannyal hímzett felirat: LADIZL REG, azaz LADISL REGIS (László királyé) vagy LADISL REGE (László király által adott) látható.5.) Később annyira nyoma veszett, hogy csak 1873-ban találták meg egy üvegszekrénybe rejtve a szent király tiszteletére emelt oltár mellett. Különös, hogy ezt az ereklyét sem állították ki – legalább ideiglenesen – Magyarországon 2017-ben.
Már a középkor folyamán, de leginkább a XVIII. században számos esetben vágtak le darabokat a csontokról, így tudomásom szerint Szent László ereklyék találhatók még Győrben (ezt 2015-ben egy Szent Hedvig ereklye ellenében Krakkónak ajándékozták), Öttevényben, Tállyán (ugyanez az ujjperc volt korábban Hernádnémetiben majd Regécen), Zalalövőn és Budapesten a Belvárosi, az Angyalföldi-, Istenhegyi-, Kőbányai- és Pestszentlőrinci Római Katolikus plébánián.
Elveszett ereklyék nyomában
A felsorolás kevésbé ismert vagy ismeretlen adatokat tartalmazó része csak most következik. Az alábbi ereklyék hol- és egyáltalán meglétét sok-sok kérdőjel övezi. Ezek némelyike csupán a Szent Lászlóval foglalkozó tanulmányokban vagy a kutatás során – ki tudja, miért – fel nem használt publikációkban találhatók. Jó volna, ha ezek – a ma még csak szűk körben ismert – adatok is ismertté válnának a Szent László iránt érdeklődők számára.
„Régi magyar szokás szerint Szent László tetemeivel együtt temették el azt az ereklyéstokot tartó aranyláncot, amelyet életében e kegyes király a nyakában és azt a hosszúkás zafírkővel ékesített aranygyűrűt, amelyet ujján hordott. Koporsóján kívül, de a sír mellett vagy az egyház sekrestyéjében őrizték azt a nagy, kétélű csatabárdot, amellyel a pogányt űzte s azt az ezüstkürtöt, amellyel vitézeit csatára hívta.”2.) Az ereklyék között tartották nyilván halotti leplét is, amelybe szentté avatásakor földi maradványait helyezték. A tárgyak a csontokkal együtt a tatárjárást túlélték, mivel Osli Benedek püspök a Dunántúlra menekítette azokat. Váradra visszakerülvén a Szent László tiszteletére épített vörös márvány oltáron lettek elhelyezve.
Az ereklyék az 1406-os tűzvészt is sikeresen túlélték. A következő században azonban elkezdődött a vallási villongások és a török hódoltság kora. 1557-ben Varkucs Tamás, I. Ferdinánd zsoldos vezére még összeíratta az ezüst fej ereklyetartót koronával és drágakőfüzérrel a fején. A herma nyakán aranyláncon csüngött egy kis ereklyéket tartalmazó aranytok. Felírták továbbá az aranyozott ezüstből készült kézmutatókat. Egyikről azt írták, hogy az Szent Lászlóé, s ennek ujjain négy aranygyűrű látható. A gyűrűkben egy zafír s két smaragd drágakő volt foglalva. Külön őriztek itt egy hosszúkás zafírkővel ékített aranygyűrűt s azt jegyezték fel róla, hogy ezt használta Szent László. A belső sekrestyében többek között felírták azt a kétélű, nagy bárdot, amelyről azt tartották, hogy valaha Szent László azzal küzdött.2.) A kürtöt ekkor nem említették.
Az így összeírt arany-ezüsttárgyak, a lentebb ismertetett okok miatt, 1565 után Gyulafehérvárra, a fejedelem kincstárába kerültek. János Zsigmond híveinek ezen kincsekből többet eladományozott, így innentől kezdve eltűntnek nyilváníthatjuk a zafírköves gyűrűt, s az ereklyéket tartó nyakláncot. A herma fején lévő ezüstkorona tíz virága közül 1600-ban már csak négy volt meg, feljegyezték viszont Szent László ezüstkürtjét és két aranyozott ezüstszarvat. 1605-ben a pozsonyi prépostság összeírásában szerepel Szent Lászlónak aranyozott ezüst feje (=győri herma), továbbá egy aranyozott ezüstszarv, amelyet az említett király háború idején használt (=ezüst kürt).2.)
Szent László kürtje ma is megvan. Makkay János régész értesülése szerint 1930-ban vették le a herma nyakából, mert a korrodálódó ezüst károsította a zománcot. Véleménye szerint egyértelmű, hogy „a szakrális szerepű kürt, mint hatalmi szimbólum az Árpádok türk eredetű jelképei közé tartozott”, amelyet még a honfoglalást követő két évszázad múlva is számon tartottak (lásd: Lehel és Árpád kürtje). Ezt követően szerepe a kultúraváltás miatt fokozatosan elhalványult. Ez azonban azt is valószínűsíti, hogy a szóban forgó kürt valóban Szent Lászlóé volt, hiszen mi értelme lett volna az 1406-os nagy tűzvész után egy új kürtöt készíteni, ha szakrális értékét már nem becsülték.14.) Nagyon érdekes az a Nagyváradon őrzött, XVII-XVIII. században festett kép, amely szemlátomást a győri herma alapján készült. Rajta a kürt mellett látható az ereklyéstokot tartó nyaklánc is, ami a fentebbi tudósítás szerint már János Zsigmond korában eltűnt. A festmény alapján azonban mégis megérte az újkort, így talán van remény rá, hogy egyszer még előkerül.
A kétélű csatabárd szintén eltűnt a XVI-XVII. század viharaiban. Mivel nem nemesfémből volt, valószínűleg gyorsan kiesett a harácsolók érdeklődési köréből és valahova félre hajították, ahol a rozsda végzett vele. A bárdot tartó harcos alakja azonban évszázadokkal túlélte magát a harci eszközt.
Szent László ezüst csészéje
1124 táján egy elszegényedett vitéz ispánjának ezüst tálat kínált megvételre, amelyet apja Szent Lászlótól kapott ajándékba. A kapzsi ispán ingyen akarta megszerezni, s megvádolta a vitézt, hogy tőle lopta. II. István király a váradi püspökhöz utasította a perlekedőket, aki viszont Szent Lászlóhoz könyörgött igazságért. A tálat sírjára tették, amikor a püspök fölszólítására az ispán érte nyúlt, mintha villám sújtotta volna, félholtan esett hanyatt. A szegény vitéz azonban minden baj nélkül felemelte a vitás ezüsttálat, amint azt a XIV. században készült Magyar Anjou-legendáriumban is láthatjuk.2.) A lejegyzett történetnek nincsen párhuzama a szokásos nyugati szent legendáriumokban. A kürthöz hasonlóan ez a csésze/tálca is eredetileg pogány tartalmú méltóságjelvény volt. „Árpád népének ősi, keleti eredetű hagyománya volt az, hogy az uralkodó rendelkezett egy olyan, nemes fémből, leginkább aranyból készült és akár ékkövekkel is kirakott csészével vagy kehellyel, amely a dinasztia égi eredetű hatalmát és fényességét jelképezte.”15.) Hogy az ilyen nemesfém csészék valóban csak az uralkodó osztály tagjait illeték, bizonyítja, hogy ezidáig csupán három darab került elő a honfoglalás korából (Zemplén, Kétpó, Gégény) és teljesen hiányzik a köznép hagyatékából. „Nagyváradon röviddel a szentté avatás után íródott Szent László zsolozsma himnusza magát a szent királyt, az ítéletben igazságosat nevezi igazságosan ítélő edénynek.”15.)
Magyaroknak menedéke,
Angyaloknak társvezére,
Égi kegynek edénye,
Üdvözlégy, ó, kiváltságos,
Jeles edény, igazságos
Ítéletnek edénye.15.)
Szent László király sírja
A nagyváradi vár nemrégen befejezett, részleges felújítása előtt sokan reménykedtek abban, hogy sor kerül a székesegyház és benne Szent László sírjának vagy annak helyének feltárására is. Sajnos erre ez alkalommal sem került sor. III. Béla király szorgalmazására a Szentszék 1192-ben engedélyezte László király sírjának felbontását és testének felemelését, szentté avatását. Sírja csodatevő zarándokhellyé vált. A sír fölé oltárt emeltek. A Váradi Regestum 1219. évi bejegyzéséből ismerjük Dénes kézműves nevét, aki Szent László király testének felemelésekor kinyitotta a sírt, és tette miatt III. Béla kiváltságot adott minden nemzetségének. Az emberek különböző ügyeikben naponta mentek, hogy a váradi káptalan előtt esküt tegyenek Szent László király sírjára és ereklyéire. Nagy Lajos korában a székesegyház gótikus átépítése részeként az épület közepére, Szent László ereklyéinek méltó tiszteletére új oltárt építettek. „Ezen oltár márványból készült fedőlapjára külön márványból pompás koporsót faragtak és abba helyezték Szent Lászlónak külön tartókba nem foglalt csontjait. Az oltárt ékes oszlopok vették körül s tartották az oltár felett a díszes mennyezetet. Ez az oltár úgy volt elhelyezve, hogy körül lehetett járni és így ünnepnapokon körülötte körmenetet lehetett tartani.”2.)
A reformáció terjedésével az új hit követői bálványimádásnak tekintették a szent király tiszteletét. A protestánsok 1565. május elején a gyulafehérvári székesegyházat elvették a katolikusoktól. Ezen a váradi protestánsok felbátorodva június 22-én szétdúlták Szent László sírhelyét, csontjait kidobálták, márványkoporsóját összetörték. Már csak művészettörténeti szempontból is örökké sajnálandó rémtett volt ez!2.)
Az 1566. március 10-i tordai országgyűlésen János Zsigmond országából kiutasította a katolikusokat. A váradi káptalannak az áttérésre virágvasárnapi határidőt adott. A fejedelem emberei által fanatizált protestánsok – amikor április 7-én, virágvasárnapján a váradi papság és a hívek a szokásos virágvasárnapi körmenetre kivonultak a székesegyházból – lefoglalták a templomot, a híveket oda visszamenni többé nem engedték. Ezzel kezdetét vette a székesegyház haldoklása, amely 1618-ig folytatódott, amikor is Bethlen Gábor parancsot adott a vár újjáépítésére, elrendelve a székesegyház lebontását és köveinek a várba való beépítését. Az alapfalak azonban többnyire a helyükön maradtak, így van remény rá, hogy az egykori sírhely maradványai, amelyek jelenleg méterekkel a várudvar betonplacca alatt vannak, egyszer feltárásra kerülnek.
Szent László lovasszobra
Külön ki kell térni a – győri herma mellett – művészettörténetileg legfontosabb és egyben legnagyobb veszteségnek számító emlékre, amellyel kapcsolatban az utóbbi években egy új feltételezés merült fel.
Futaki Demeter váradi püspök 1370-ben a székesegyház homlokzatára állította Szent Imre, Szent István és Szent László álló fémszobrát. Szent László eme gyalogos szobrának „nyakában lánc lógott, kezében csatabárdot és pajzsot tartott. Fején korona, oldalán kard, csizmáján sarkantyú volt. (…) Pajzsán latin nyelvű felírás volt: Anno Domini MCCC70 Serenissimo Principe regnante Domino Ludovio Rege Hungariae venerabilis Dominus Pater Demetrius Episcopus Varadiensis fieri fecit has sanctorum imagines per Martinum et Georgium, filios magistri Nicolai pictoris de Colosvar.”, azaz az Úrnak 1370. esztendejében őfelsége Lajos, Magyarország királya uralkodása alatt állíttatta eme szent szobrokat tisztelendő Demeter atya, Várad püspöke, Miklós kolozsvári festőművész Márton és György fiai által. 16.)
Futaki Demeter utóda, „Zudar János püspök – a híres Szent György lovas szobor prágai felállítását követően – megbízta az előbb említett három álló szobrot is alkotó testvérpárt, hogy készítsen egy Szent Lászlót ábrázoló lovas szobrot. A szobrot 1390. szeptember 8-án Luxemburgi Zsigmond király és felesége Mária királyné jelenlétében leplezték le. (…) Miskolczi Csulyak István jegyezte le 1609-ben a ló alatti talapzaton levő pajzs feliratát, amely latinul így szól: „ANNO M. 390 DIE XX MENSIS MAII REGE SIGISMUNDO ET MARIA REGINA FELICITER regnantibus hoc opus fieri fecit Reverendus in Christo Pater Dominus Joannes Episcopus VARADIENSIS PER MAGISTROS MARTINUM ET GEORGIUM DE COLOSVAR IN HONOREM SANCTI LADISLAI REGIS” Magyarul: „1390. év május 20-án Zsigmond király és Mária királynő boldog uralkodása alatt állíttatta e műremeket tisztelendő atya János, váradi püspök, Márton és György kolozsvári mesterek által, Szent László király tiszteletére.” 16.)
Magát a szobrot így írta le: „A várba való belépésnél jobb felől Szent László királynak azelőtt ép és egészen aranytól ragyogó alakja látható érclovon ülve, jobbjában szekercét tart, mintegy vágásra készen.”16.)
Sokakat érdekel, hogyan is nézhetett ki e lovasszobor valójában, amely készítésének korában szakmai csúcsteljesítmények számított. Ezt tárgyalva vissza kell kanyarodnunk a ma Győrben őrzött hermához. Gombos Albin szerint a hermát Váradon készítették, mert a költségeket a váradi püspökség és káptalan állta, amelyet bizonyít a hermán lévő királyi címer melletti két, kettőskereszttel díszítette pajzs. A címerkompozíció két darab, keresztbe fektetett bárdon nyugszik. A Szent Lászlóhoz köthető bárd Nagyvárad címerében is megtalálható volt a román megszállást megelőző időkben. A herma váradi készítése az elpusztult lovasszobor szempontjából azért fontos momentum, mert „az ötvös (…), aki a 1403-7 közt e mellszobrot készítette, elégvén a régi ereklyetartó, mintául mást nem vehetett, mint az 1390-ben felállított aranyos lovasszobrot. Már pedig mind a leírásokból, mind a régi rajzokból tudjuk, hogy Kolozsvári Márton és György művészek e lovasszobron úgy igyekeztek Szent-Lászlót megörökíteni, hogy, mint aki a kelet felől betörő kunok ellen a magyar nemzetet védelmezi. (…) Azért tartott kezében fenyegető bárdot, azért nézett mereven és fürkészőleg előre.”2.)
Ezen elmélet akkor sem változik, ha a László Gyula által képviselt felfogást valljuk, hiszen, ha elpusztult 1406-ban az 1192-ből származó herma fejrésze, ha nem, az 1390-ben felállított szobor arcvonási számára mindenképpen az szolgálhatott modellként.
Sokáig úgy tudták, hogy Cesare Porta tollrajzán (1598) és Georg Houfnagel Nagyváradot ábrázoló metszetén (1599) kívül nem maradt más illusztráció a szobrokról az utókor számára. Kerny Terézia, a 2015-ben sajnálatos módon elhunyt művészettörténész azonban 1989-ben megemlít a bécsi Prag um 1600 című kiállításon előkerült két tusrajzot. Szerinte „a kiállításon szereplő egyik, II. Rudolf német-római császár és magyar király számára készült kötet egyik hátsó lapján a három váradi álló szobor látható felirat nélkül. Az alakok viselete teljes páncélzat. Attribútumuk is azonos: jogar. Igaz ennek ellentmondanak a korabeli leírások, azok szerint csak Szent Imre kezében volt jogar. A másik ábrán pedig Szent László lovas szobra látható talapzaton, jobb kezében bárddal.”17.)
II. Rudolf – mivel tévesen úgy tudta, hogy a szobor Mátyás királyt ábrázolja – szerette volna azt Prágába szállíttatni, de a terv sajnos meghiúsult, mivel a váradiak ragaszkodtak védőszentjükhöz. Ha nem így történt volna, a szobor talán ma is állna a cseh fővárosban.
A pusztulás kérdőjelei
A három álló, valamint a lovasszobor csupán három évszázadig tudott dacolni az idővel és a magyar történelemmel, egészen pontosan 1660-ig. Ekkor foglalták el a törökök a váradi várat, és sok más értékkel együtt elpusztították az általuk bálványoknak tartott királyszobrokat is. Szalárdi János szemtanúként így emlékezett: „Az három oszlopokon álló és I. László király lovas nagy mesterségesen öntetett statuáit, állóképeit, hogy nekiek mintegy religiójok volna semmiféle képen nem szenvedni, mindenestül diribról-darabra roncsolták vala.”16.)
„Az ostromnál jelen levő Evlia Cselebi török világutazó is beszámolt a szobrokról – amint ő írta – Várad várának talizmánjairól. Írása pontatlanságokkal és túlzásokkal teli, ennek ellenére megismerhetjük belőle a törökök vélekedését e műalkotásokról, és nyomon követhetjük az útjukat egészen Belgrádig, hiszen Evlia Cselebi is elkísérte őket. „Várad belső vára előtt néhány híres uralkodónak szobra állott. Némelyike bronzból volt, s egyike lovon ülő helyzetben volt felállítva. Fácseti Ali aga azt mondá, hogy miféle bélpoklos bálványszobrok ezek? Lovát neki ugratván szablyáját úgy dobta az említett bronzszoborhoz, hogy annak a szobornak jobb karját egyszerre leszakította, mint egy ugorkát. A többi nép is kardjával csapott erre a bálványra. Némelyeknek a kardjuk darabokra törött, de Ali agának régi német kardja volt s néhány bálványt összevagdalt vele. Ezek a szobrok oly szépek voltak, hogy mindegyik ragyogott az aranytól, mindegyik felért egy-egy Rumélia tartomány adójával. Szemeik éjjel-világító kőből, körmeik húsz karátos gyémántból voltak, némelyiknek kezében drágaköves, zománcos buzogány és dárda volt, derekukat öv, vállukat pajzs díszítette. Némelyik lóháton ülve, másik pedig gyalog volt; aki lovaikat látta azt vélte, hogy elevenek. Mindegyiknek termete felért két ember termetével. (…) Ali pasa a fennebb említett szobrokat, csodálatos képeket, néhány ezer harangot és csengettyűt, a különféle mozsárágyukat, a szépen kidolgozott ágyukat és más hadiszereket mind húsz-harminc pár bivalytól és ökörtől vont szekerekre rakatta. (…) Váradról Ali pasa agájával s mintegy háromezer katonával és hétszáz podgyászos szekérrel isten nevében déli irányba mentünk s (…) Pancsova palánkára érkeztünk. Innen három napig szállítottuk át hajókon a sok szekeret és podgyászt s Belgrád várába érkeztünk. (…) A főszerdár megparancsolta, hogy a (…) váradi várból hozott ércszobrokból ágyúkat öntsenek. Egy szobrot ferhádi kalapácsokkal százezer baj és vesződség között összetörtek, azután tűzbe tették azt, csakhogy lehetetlen volt megolvasztani, azért végtére kihúzták a tűzből és felhagytak a munkával.”16.)
Kiss Imre, a Szent Korona Szövetség elnöke – a fellelhető törökországi és szerbiai források áttanulmányozása után – arra a következésre jutott, hogy a megszállók a bronz keménysége miatt nem tudták a szobrokat ripityára törni és a beolvasztásra szánt darabokat szállító hajók elsüllyedtek a Dunában, mivel „a szentek szobrainak elszállítása hallatán az egyik hajóstársaság nekivezette saját hajóját a királyszobrokat szállító török gályának, ami elsüllyedt.18.) Sajnos nem rendelkezem új információkkal erről a feltevésről. Ha valóban így történt, akkor Szent László lovas szobrának darabjai ma is a Duna iszapjában szunnyadva várják egy jobb kor eljövetelét.
Még kevesebb adat
Végül, de nem utolsó sorban olyan rejtőzködő ereklyéket említek meg, amelyek felkutatásával még annyit se foglalkozott a magyar tudomány, mint a fentebb közöltekkel. (Egykori) meglétükre csak elszórt utalások emlékeztetnek. Remélhetőleg az alább felsorolt adatoknak köszönhetően előbb-utóbb újabb ereklye felbukkanásának örülhetünk, ehhez azonban szívós kutatómunkára és nem mellesleg állami támogatásra volna szükség, ha már az emlékév tematikájába nem fért bele a királyhoz köthető ereklyék alapos felkutatása és összegyűjtése. A témában leginkább szakavatottnak számító Kerny Terézia már csak a tanulmányaiban fellelhető nagy mennyiségű adattal tudja segíteni az utána következőket.
1377-ben a bambergi Szent Mihály templomban új oltárt avattak Szűz Mária, a Mindenszentek és a három magyar szentkirály tiszteletére. Ezen az oltáron a szemtanúk beszámolója szerint ereklyéik is láthatók voltak. 6.)
V. Miklós pápa a római San Stefano Rotondo templomot 1453-ban a három magyar szent király tiszteletére is szentelte, a főoltárba pedig a magyar szentek ereklyéit helyezték el. A pápa Lorettóba egy ezüst, félalakos Szent László ereklyetartót küldött. 6.)
Az 1600-as években bukkant fel Szent László sisakja, amelyet a Rákócziak munkácsi várában őriztek. 19.)
A moldvai Harlóból (Hârlău) ismeretes egy Szent László ereklyét is tartalmazó kereszt Marcus Bandinus 1648-ban történt egyházlátogatási körútjáról szóló jelentéséből.20.)
A Szent László könnyeit felfogó kő Nagyváradon volt látható, már ha hihetünk a középkori orosz évkönyveknek, amelyeknek magyar vonatkozású részeit Hodinka Antal jelentetette meg 1916-ban. A Szent László mondát egy magyarországi rác szerzetes közvetítette a keleti szláv területekre. Ebben a történetben Vladislav királynak már a Magyarországra törő tatár Batyj császárral kellett megküzdenie. Az évkönyv szerint Nagyvárad közepén akkoriban „olyan magas kő oszlop áll vala, hogy a reánézőnek bámészkodnia kellett.” 22.) Mivel a nagy távolságok miatt a tatárok dúlásának nem tudott gyorsan véget vetni, „Vladislav kralj pedig sok napot töltött a nevezett oszlopon, nagyon búslakodva és sem kenyeret, sem vizet nem ízlelve, könnyhullatás között imádkozva Krisztus Istenhez, változtassa kegyességgé haragját és mentse meg az ellenségeitől. (…) Így imádkozék, könnyei meg, mint a záporeső ömlöttek s a márványra esvén, átlyukasztották azt, a mint ma is látszik.”22.) Mind az oszlopos szentek, mind a könnyek által átlyuggatott kő kultusza Konstantinápolyba, a Kelet-Római Birodalom fővárosába vezet. Már Szent László leánya, Szent Piroska (1088-1134) is ott élt és a Lászlót szentté avattató III. Béla is onnan tért vissza, miután füstbe mentek császári reményei.
A régi iratokban a fentieken túl említett somogyvári, kassai és berni ereklyék, valamint a kassai dómban 1904-ben felfedezett csigolyacsont jelenlegi sorsa ismeretlen, reméljük, hogy további kutatómunka segítségével egyszer csak előkerülnek.
Végezetül említsük meg Masolinot, Szent László egyik ereklyéjének első ismert lerajzolóját. A híres olasz festő 1425-től kezdve néhány évet Magyarországon dolgozott és Nagyváradon is járt. Rómába távoztával megbízást kapott Giordano Orsini bíborostól, hogy palotájában készítsen egy, több mint háromszáz főt ábrázoló festménysorozatot. A mű csak részben maradt fent másolatban, azonban az egyik alak fejéről így is egyértelműen megállapítható, hogy annak mintájául Szent László hermája szolgált.23.)
Kontos Gábor
Magyar Patrióták Közössége © 2018. augusztus 6.
Forrás:
2.) dr. Karácsonyi János: Szent-László Király élete, Szent István Társulat, Bp. 1926.
3.) László Gyula: A Szent László-legenda középkori falképei, Bp, 1993, Tájak-korok-múzeumok Könyvtára 4.
4.) http://nol.hu/kultura/20130312-talalkozas_szent_laszloval-1372705
http://nol.hu/kultura/olvashato-csontok-1608305
5.) Váralljai Csocsán Jenő: Szent László király Árpád-kori ábrázolásai
6.) Kerny Terézia: Szent László ereklyéi, Vigilia 57. évf., 1992/5.
7.) Tarczai György: Az Árpádház szentjei, Szent-István Társulat, Budapest
8.) Bunyitai Vincze: A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig, Nagyvárad 1883
9.) Vinicije B. Lupis: Zlatarske veze Dubrovnika i Madarske (objavio u SHP, sv. 37., Split, 2010.)
10.) Kerny Terézia: Szent László és a magyar szentek tisztelete Dalmáciában I. Lajos uralkodása idején, in: Ars Hungarica 2008/1-2.
11.) Vásárhelyi Hírlap, 2017. június 20.
12.) Kerny Terézia: Szent László, Erdély védőszentje I.
13.) Tömöry Edith: Az aacheni magyar kápolna története, Németh József Technikai Könyvkiadó, Budapest, 1931
14.) Makkay János: Az Árpádok szent kürtjei és a meótiszi kürtünnep, a szerző magánkiadása, Tractata Minuscula 68., Budapest, 2009
15.) Makkay János: Az Árpádok szent kelyhe és csészéje, a szerző magánkiadása, Tractata Minuscula 69, Bp., 2010
16.) varad.ro/A nagyváradi vár királyszobrai, 2012.07.15.
17.) Kerny Terézia: Váradi kőtöredékek, Az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjának kiadványa, Budapest, 1989
18.) Szenzációs hipotézis a királyszobrokról (edron.ro 2008. 04. 27.)
19.) dr. Komáromy András: A Rákóczyak kincse Munkács várában, in.: Századok,XXV., 1891
20.) Moldvai Magyar Csángó Okmánytár, 1983, 403.o.
21.) Sepsiszentgyörgyi Egyházi Tudósító, 2017. augusztus
22.) Hodinka Antal: Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai „Az orosz évkönyvek teljes gyűjteménye”, MTA kiadványa Budapest,1916