A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge négy­ta­gú cso­port­ja novem­ber 11. és 13. közt a Magyar Szór­vány Nap­ja (novem­ber 15.) alkal­má­ból Észak-Erdély­ben járt, fel­ke­res­ve a tör­té­nel­mi Szat­márt, a mél­tat­la­nul fele­dés­be merült Kővár­vi­dé­ket és Besz­ter­ce kör­nyé­két. Talál­koz­tunk Szat­már­né­me­ti, Sza­mosk­ras­só és Besz­ter­ce magyar közös­sé­ge­i­vel, betér­tünk Nagy­som­kút­ra, az 1876-os megye­ren­de­zé­sig köz­igaz­ga­tá­si egy­ség­ként is léte­ző Kővár­vi­dék haj­da­ni köz­pont­já­ba, vala­mint fel­ke­res­tük az omla­do­zó pasz­mo­si Tele­ki-kas­télyt és a Giot­to-fres­kó miatt nem­ré­gi­ben elhí­re­sült kis­z­sol­nai temp­lo­mot.

Pén­te­ken a korai esti órák­ban érkez­tünk a száz­ezer lako­sú Szat­már­né­me­ti­be, ahol szál­lá­sun­kon, a Hám János Római Kato­li­kus Teo­ló­gi­ai Líce­um­ban Ádám­kó Ist­ván igaz­ga­tó­val, vala­mint Csa­pó Atti­la és Póti Edu­árd taná­rok­kal talál­koz­tunk, akik bemu­tat­ták nekünk a Tri­a­non előtt még tel­jes egé­szé­ben, ma közel negy­ven szá­za­lék­ban magyar­lak­ta város­ban élő magyar­ság hely­ze­tét. Min­de­nek­előtt a demog­rá­fi­ai kér­dé­sek­ről esett szó, köze­lebb­ről a magyar közös­sé­get leg­in­kább súj­tó kér­dés­ről, az elván­dor­lás­ról. A nagy­vá­ros népes­sé­ge roha­mo­san, éven­te több ezer fővel csök­ken. Intő jel, hogy az utób­bi idő­ben a tanu­lás, illet­ve mun­ka­vál­la­lás során egy­re nép­sze­rűbb cél­pont Német­or­szág és Dánia, és a magya­rok sem kizá­ró­lag Magyar­or­szá­gon kere­sik a bol­do­gu­lást.

Házi­gaz­dá­ink az okta­tá­si hely­zet­ről is átfo­gó képet nyúj­tot­tak szá­munk­ra. Szat­már­né­me­ti­ben három magyar taní­tá­si nyel­vű líce­um műkö­dik, ezen­kí­vül több szak­is­ko­lá­ban van magyar tago­zat is. Ennek elle­né­re a becs­lé­sek sze­rint a magyar­aj­kú tanu­lók 40%-a román isko­lá­ba jár. A valós okok között sze­re­pel, hogy a magyar tago­za­tok­ba egy­re több cigány tanu­lót írat­nak be, akik vissza­tet­sző visel­ke­dé­sük­kel elri­aszt­ják a magyar szü­lő­ket a magyar osz­tá­lyok­tól. A gond súlyos­bo­dá­sát jel­zi, hogy a város­ban már van­nak olyan magyar nyel­vű tago­za­tok, ame­lye­ket kizá­ró­lag a cigány diá­kok tar­ta­nak fenn. Álta­lá­nos véle­ke­dés Szat­már­ban, hogy a cigá­nyok magyar okta­tás­ba tere­lé­sét elő­idé­ző
magyar­or­szá­gi fej­pén­zek töb­bet árta­nak, mint hasz­nál­nak a magyar­ság meg­ma­ra­dá­sá­nak.

Egyeztetés Szatmárnémetiben
Egyez­te­tés Szat­már­né­me­ti­ben

A beszél­ge­tés során kitér­tünk a szat­má­ri német közös­ség­re is, amely a tör­té­ne­lem során magyar­aj­kú­vá és önazo­nos­sá­gá­ban is magyar­rá vált, ám Tri­a­non óta a román állam nagy ener­gi­á­kat for­dít a magyar­ság­ról való levá­lasz­tá­suk­ra. És bár Szat­már­ban még él „a leg­jobb magyar a sváb­ma­gyar” köz­mon­dás, ennek az elöre­ge­dő nép­ré­teg­nek a magyar­ság­tól való elkü­lö­ní­té­se folya­ma­to­san meg­fi­gyel­he­tő. A magyar­ér­zel­mű szat­má­ri sváb fia­ta­lok töme­ges kiván­dor­lá­sa már a Cea­u­seș­cu-érá­ban meg­in­dult Nyu­gat-Német­or­szág felé. A köze­li Mező­pet­ri pél­dá­ul mára szin­te szel­lem­fa­lu­vá vált a Man­heim kör­nyé­ké­re kiköl­tö­ző csa­lá­dok miatt. A gon­do­kat súlyos­bít­ja, hogy a kiürü­lő sváb fal­vak­ba jel­lem­ző­en az etni­kum köl­tö­zik be. Ez Szat­már vidé­kén szin­te min­de­nütt meg­fi­gyel­he­tő ten­den­cia, helyen­ként az elro­má­no­so­dás­sal pár­hu­za­mo­san.

Más­nap, szom­ba­ton eső­re ébred­tünk, ami saj­nos végig­kí­sért min­ket továb­bi utun­kon. A reg­gelt város­né­zés­sel kezd­tük, Póti Edu­árd tör­té­ne­lem­ta­nár igé­nyes kala­u­zo­lá­sá­val. Szat­már­né­me­ti a máso­dik bécsi dön­tést köve­tő­en Szat­már vár­me­gye szék­he­lye lett, és ezt a rang­ját a román ura­lom alatt is meg­tar­tot­ta. A város bővel­ke­dik magyar emlé­kek­ben, melyek közül sétánk a refor­má­tus, köz­is­mert nevén Lán­cos-temp­lo­mot, a Krisz­tus Menny­be­me­ne­te­le titu­lu­sú római kato­li­kus püs­pök­sé­gi szé­kes­egy­há­zat, a Jézus Szí­ve-, más néven Kál­vá­ria­temp­lo­mot, vala­mint a Vécsey-házat — a szat­má­ri béke meg­kö­té­sé­nek hely­szí­nét — érin­tet­te. A Lán­cos-temp­lom előt­ti téren Köl­csey Ferenc, a Him­nusz köl­tő­jé­nek szob­rán elhe­lyez­tük kegye­le­tünk jelé­ül koszo­rún­kat. Tri­a­non előtt Szat­már­né­me­ti még szín­ma­gyar város volt, de a Caus­es­cu-féle elro­má­no­sí­tá­si poli­ti­ka ezt a tele­pü­lést sem kerül­te el. Az Unio bánya­gép­gyár meg­nyi­tá­sá­val meg­kez­dő­dött a regá­ti román lakos­ság töme­ges bete­le­pí­té­se, így már a het­ve­nes évek­ben átbil­lent a több­ség a beköl­tö­zők javá­ra. Ennek elle­né­re a város pol­gár­mes­te­rét a leg­utób­bi válasz­tá­sok óta ismét a magyar­ság adja.

Koszorúzás Szamoskóródon Erdei Árva István lelkésszel
Koszo­rú­zás Sza­moskó­ró­don Erdei Árva Ist­ván lel­késszel

Szat­már­né­me­tit elhagy­va, utun­kat a Sza­mos bal part­ján foly­tat­tuk tovább. A magyar több­sé­gű Sza­moskó­ródon (Corod) Erdei Árva Ist­ván refor­má­tus lel­kész barát­ság­gal fogad­ta a Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge cso­port­ját ott­ho­ná­ban. A hely­sé­get ma fele-fele arány­ban lak­ják a magya­rok és a romá­nok, eny­he magyar több­ség­gel. Külön érde­kes­ség, hogy a falu tős­gyö­ke­res, egy­ko­ron görög­ka­to­li­kus val­lá­sú, magát ma román­nak val­ló lakos­sá­ga erő­sen magyar­aj­kú. Oly­annyi­ra, hogy sokan közü­lük szin­te alig beszél­nek romá­nul. Ám a kom­mu­niz­mus ide­jén hatal­mi erő­szak­kal be let­tek terel­ve a román orto­dox egy­ház köte­lé­ké­be, és az idők múl­tán egy­há­zi hatás­ra több­sé­gük – magyar anya­nyel­ve elle­né­re – elkö­te­le­zett román­ná vált. A beszél­ge­tést köve­tő­en a tisz­te­le­tes úr tár­sa­sá­gá­ban meg­ko­szo­rúz­tuk a helyi közös­ség össze­fo­gá­sá­ból emelt I. és II. világ­há­bo­rús hősi emlék­mű­vet az 1753-ban épült temp­lom kert­jé­ben. Egy 5,5 ton­na súlyú, elmoz­dít­ha­tat­lan kőtöm­bön kiter­jesz­tett szár­nyú, dacos turul­ma­dár őrkö­dik, ami Deme­ter Jácint helyi lakos ado­mány­ként készí­tett mun­ká­ja. A talap­za­ton három fehér­már­vány emlék­táb­lán a magyar hazá­ért elesett sza­moskó­ró­di lako­sok nevei olvas­ha­tók. Meg­rá­zó, hogy négy test­vér­rel kez­dő­dik a név­sor: a hősi halált halt Balaj­thy-fiúk a helyi refor­má­tus lel­kész gyer­me­kei vol­tak. Fel­ke­res­tük vol­na a sza­moskó­ró­di hagyo­má­nyos fej­fás teme­tőt is, ha a román ura­lom az ötve­nes évek­ben nem szá­mol­ta vol­na fel a falu régi sír­kert­jét.

Kis­kolcson (Cul­ciu Mic), ahol még min­dig a magya­rok van­nak több­ség­ben, az egy­ko­ri refor­má­tus fej­fás teme­tő fel­ku­ta­tá­sá­ra és doku­men­tá­lá­sá­ra vál­lal­koz­tunk. A fej­fás temet­ke­zés szo­ká­sa már kihalt a falu­ban, ám sok hagyo­má­nyos sír­jel még min­dig meg­örö­kít­he­tő. Kis­kolcs után az össze­füg­gő alföl­di magyar nyelv­te­rü­let pere­mé­nek szá­mí­tó Sza­mosk­ras­són (Cărășeu) csak néhány perc­re áll­tunk meg, a csa­pa­ta­i­val Erdély felé vonu­ló Bem tábor­nok emlé­ké­re állí­tott szo­bor és az 1798-ban épült refor­má­tus temp­lom meg­te­kin­té­se ere­jé­ig. Innen kez­dő­dik a romá­nok lak­ta vidék, az egy­ko­ri erdő­szá­di ura­da­lom terü­le­te.

Régi szat­má­ri fej­fa Kis­kol­cson
A Tele­ki­ek kas­té­lya Kővár­hosszú­fa­lu­ban
A hajdan patinás vármegyeháza elhanyagolt épülete
A haj­dan pati­nás vár­me­gye­há­za elha­nya­golt épü­le­te

A Kővár­vi­dék nem­csak egy dom­bos-erdős táj­egy­ség neve a tör­té­nel­mi Par­ti­um pere­mén: hosszú ide­ig a vár­me­gye­rend­szer­től elkü­lö­nült önál­ló köz­igaz­ga­tá­si egy­ség­ként léte­zett. A kerü­let a XVI-XVII. szá­zad során ala­kult ki és egé­szen az 1876-os megye­ren­de­zé­sig állt fenn, nevét a Sza­mos völ­gyé­ben Erdély­be veze­tő ország­utat őrző Kővár után kap­ta. Miu­tán a várat a csá­szá­ri gene­rá­lis, Rabu­tin lerom­bol­tat­ta, a vidék köz­pont­ja a Bor­szó patak völ­gyé­ben fek­vő Nagy­som­kút (Șom­cu­ta Mare) lett. Első­ként az 1914-ben épült, az I. világ­há­bo­rú kitö­ré­sé­nek nap­ján fel­szen­telt refor­má­tus temp­lo­mot tekin­tet­tük meg, de mivel zár­va talál­tuk, csak kívül­ről. A szom­szé­dos egy­ko­ri paró­kia falán egy már­vány­táb­la őrzi a nagy­som­kú­ti szü­le­té­sű Szi­lá­gyi Domo­kos köl­tő emlé­két. A tör­té­ne­lem viszon­tag­sá­gai ebben az egy­ko­ron magyar több­sé­gű járás­köz­pont­ban a magyar közös­sé­get száz lel­kes szór­vánnyá zsu­go­rí­tot­ták, akik fele­rész­ben refor­má­tu­sok és római kato­li­ku­sok. A Szent Lász­ló király tisz­te­le­té­re fel­szen­telt neo­gó­ti­kus stí­lu­sú római kato­li­kus temp­lom 1896-ban épült. A haj­da­ni Kővár­vi­dék egy­ko­ri szék­há­zát is fel­ke­res­tük, és szo­mo­rú­an lát­tuk, miként omla­do­zik a helyi­ek által vár­me­gye­há­zá­nak neve­zett pati­nás épü­let. Hanyag gaz­dá­ja a román kato­na­ság, így nem­csak nem láto­gat­ha­tó, de fény­ké­pez­ni sem (vol­na) sza­bad. Az épü­let­ről hul­lik a vako­lat, abla­ka­it szá­mos helyen betör­ték, még bejá­ra­ti ajta­ja is hiány­zik.

Magyar­ber­keszre (Berc­hez), vagy­is Sáros­ma­gyar­ber­kesz­re — Kol­tó és Kol­tó­ka­ta­lin mel­lett a Kővár­vi­dék egyet­len máig magyar több­sé­gű tele­pü­lé­sé­re — azzal a szán­dék­kal érkez­tünk, hogy meg­néz­zük a közép­ko­ri ere­de­tű refor­má­tus temp­lo­mot és meg­ko­szo­rúz­zuk Kato­na Mik­lós 1848–49-es hon­véd alez­re­des sír­ját. Deme­ter Sán­dor­tól, a gyü­le­ke­zet gond­no­ká­tól meg­tud­tuk, hogy a hon­véd alez­re­des sír­ja még min­dig nincs fel­tár­va, egy­elő­re csak azo­no­sí­ta­ni sike­rült a temp­lom­kert töb­bi föld­be süp­pedt krip­tá­ja közül, ezért a Pat­ri­ó­ták koszo­rú­ját a temp­lom­bel­ső­ben helyez­tük el.

A tele­pü­lés már az Árpád-kor­ban fenn­állt, akár­csak a nagy épí­té­sze­ti és művé­sze­ti érték­kel bíró temp­lom. Euró­pai uni­ós pályá­za­ti for­rás­ból meg­kez­dő­dött az isten­há­za régé­sze­ti fel­tá­rá­sa és a fel­újí­tá­si mun­ká­la­tok elő­ké­szí­té­se. A temp­lom­mal szom­szé­dos tel­ken áll az egy­ko­ri refor­má­tus fele­ke­ze­ti isko­la épü­le­te, amit a magyar­ber­ke­szi egy­ház­köz­ség tavaly sike­re­sen igé­nyelt vissza a román állam­tól. Itt a gyü­le­ke­zet, vala­mint a Kővár­vi­dék szá­má­ra kul­tu­rá­lis köz­pon­tot sze­ret­né­nek kiala­kí­ta­ni, ám az épü­let romos álla­ga ezt jelen­leg nem teszi lehe­tő­vé. A falu továb­bi emlí­tés­re mél­tó neve­ze­tes­sé­ge a szin­tén fel­újí­tás­ra szo­ru­ló Kato­na-Péchy-kúria, ame­lyet jogos tulaj­do­no­sa, a Péchy csa­lád szin­tén vissza­ka­pott a román állam­tól. A Tele­ki csa­lád ber­ke­szi kas­té­lya, ahol Pető­fi Sán­dor a Véres napok­ról álmo­dom c. híres ver­sét köl­töt­te, saj­nos nem élte túl a tör­té­ne­lem viha­ra­it, ma már csak a hűlt helyét talál­juk.

A műemlék templom
Magyar­ber­kesz közép­ko­ri ere­de­tű refor­má­tus temp­lo­ma
A régi refor­má­tus isko­la – remél­jük, hama­ro­san új élet szü­le­tik ben­ne

Besztercei barátainkkal a Magyar Bálon
Besz­ter­cei bará­ta­ink­kal a Magyar Bálon

Besz­ter­ce első­sor­ban XVI. szá­za­di szász evan­gé­li­kus temp­lo­má­ról híres, amely 76 méte­res harang­tor­nyá­val Erdély leg­ma­ga­sabb temp­lo­ma. Fon­tos lát­ni­va­ló az 1270 körül épült góti­kus stí­lu­sú régi feren­ces temp­lom, amit a refor­má­ció ide­jén a szász lakos­ság áten­ge­dett a görög kato­li­ku­sok­nak, ami a kom­mu­niz­mus­ban a görög kato­li­kus egy­ház betil­tá­sá­val az orto­do­xok kezé­re került. Az itt élő magyar­ság hit­éle­tét az 1887-ben fel­szen­telt refor­má­tus, illet­ve az 1779 és 1787 közt épült barokk-klasszi­cis­ta Szent­há­rom­ság római kato­li­kus temp­lo­mok­ban gya­ko­rol­hat­ja. A főté­ren és a bel­ső utcák­ban szá­mos góti­kus, rene­szánsz, barokk és eklek­ti­kus pol­gár­ház­ban gyö­nyör­köd­he­tünk. Besz­ter­ce azon kevés erdé­lyi város egyi­ke, amely nagy­mér­ték­ben meg­őriz­te régi arcu­la­tát, és nem csak a szű­ken vett város­köz­pont­ban.

Kiszsolnán megkezdődött az értékmentés
Kis­z­sol­nán meg­kez­dő­dött az érték­men­tés

Har­ma­dik nap arra ébred­tünk, hogy Erdély­ben leesett az első hó. A havas idő­ben elő­ször két haj­da­ni szász falut, Kis­z­sol­nát (Jel­na) és Pasz­most (Pos­muș) keres­tünk fel. Kis­z­sol­nán doku­men­tál­tuk a nagy itá­li­ai fes­tő­mű­vész, Giot­to Novi­cel­lá­já­nak máso­la­tát rej­tő, az utób­bi idő­ben híres­sé vált XV. szá­za­di evan­gé­li­kus temp­lom rom­ját. A Giot­to-fest­mény okán világ­hír­név­re szá­mot tar­tó műem­lék az utód­ál­la­mi hanyag­ság és a szász lakos­ság elfo­gyá­sa követ­kez­té­ben nagy­részt már össze­dőlt, a magyar kor­mány Rómer Fló­ris Ter­vé­nek köszön­he­tő­en azon­ban még­is meg­me­ne­kül­het a vég­ső pusz­tu­lás­tól. Ott­jár­tun­kig a falak és a szen­tély felett meg­ma­radt tető­szer­ke­zet már meg­kap­ta a szük­sé­ges meg­erő­sí­tést. Pasz­mo­son a XVIII. szá­zad dere­kán épült, nap­ja­ink­ban roha­mo­san pusz­tu­ló Tele­ki-kas­télyt örö­kí­tet­tük meg. Az épü­let­együt­tes egy 1824-ben bekö­vet­ke­zett tűz­vész után, 1828-ra nyer­te el mai for­má­ját. Ebben a kas­tély­ban töl­töt­te utol­só nap­ja­it Tele­ki Ferenc (1785–1831) köl­tő, aki­nek élet­út­ja azért tanul­sá­gos, mert a bécsi The­re­si­a­num hatá­sá­ra (amely­nek 1799 és 1801 közt növen­dé­ke volt) elné­me­te­se­dett, sőt a dinasz­tia elné­me­te­sí­tő törek­vé­se­it is támo­gat­ta. Ám Döb­ren­tei Gábor­ral 1816-ban tör­tént talál­ko­zá­sa hatá­sá­ra újra vál­lal­ta magyar­sá­gát, s 1831-ben, halá­lá­nak évé­ben a Magyar Tudo­má­nyos Aka­dé­mia tisz­te­let­be­li tag­já­vá vált. Meg­jegy­zen­dő, hogy a nem­ze­ti olda­lon elter­jedt köz­hi­e­de­lem­mel ellen­tét­ben az MTA nem volt a kez­de­tek­től fog­va nem­zet­el­le­nes intéz­mény, ilyen­né a Ráko­si- és a Kádár-kor­sza­kok­ban tet­ték, ami­nek az árnyé­ká­tól máig nem sike­rült meg­sza­ba­dul­nia.

A pasz­mo­si Tele­ki-kas­tély
Régi csa­lá­di címer

A har­ma­dik napot és ezzel együtt a Magyar Szór­vány Nap­ja alkal­má­ból meg­tar­tott észak-erdé­lyi kuta­tó­utun­kat haza­fe­lé tart­va három temp­lom fel­ke­re­sé­sé­vel zár­tuk. Az erdé­lyi Sajó men­tén fek­vő Som­ke­rék (Şin­te­re­ag) régi szép refor­má­tus temp­lo­ma ere­de­ti­leg erő­dí­tett volt. A for­rá­sok sze­rint 1333-ban épí­tet­ték, később a XV. szá­zad­ban góti­kus stí­lus­ban átala­kí­tot­ták. Az erdé­lyi épí­té­sze­ti sajá­tos­sá­go­kat őrző temp­lom kert­jé­ben meg­ko­szo­rúz­tuk az I. világ­há­bo­rú­ban elesett 23 som­ke­re­ki magyar hon­véd tisz­te­le­té­re emelt hősi emlék­mű­vet. Dés (Dej), a haj­da­ni Szol­nok-Dobo­ka vár­me­gye egy­ko­ri szék­he­lye szin­tén góti­kus refor­má­tus temp­lo­má­ról híres. A Nagy- és a Kis-Sza­mos talál­ko­zá­sá­nál épült város egé­szen a II. világ­há­bo­rú végé­ig magyar több­sé­gű volt, csak az 1944 után újra beren­dez­ke­dő román ura­lom ide­jén vesz­tet­te el magyar jel­le­gét. Szo­mo­rú, hogy a magya­rok ará­nya mára 11 %-ra zsu­go­ro­dott.

Som­ke­rék
Dés híres refor­má­tus temp­lo­ma
Az elhagyott nagyilondai templom
Az elha­gyott nagyi­lon­dai temp­lom

Dés az erdé­lyi magyar­lak­ta terü­let észak­ke­le­ti pere­mén van, ahon­nan az Egye­sült-Sza­mos völ­gyé­ben tovább halad­va már nem hal­la­ni magyar szót. A völgy köz­pon­ti helyén fek­szik Nagyi­lon­da (Ile­an­da), amely kuta­tó­utunk utol­só állo­má­sa, és egy­ben a leg­szo­mo­rúbb képet nyúj­tó tele­pü­lés volt az álta­lunk fel­ke­re­set­tek közül. A Tri­a­non előtt még 40%-ban magyar Sza­mos-völ­gyi, haj­dan járás­szék­hely ran­gú köz­sé­get ma csu­pán négy magyar lélek lak­ja. A bezárt, omla­do­zó refor­má­tus temp­lom szo­mo­rú memen­tó­ként maga­so­dik a falu felet­ti dom­bon, haj­da­ni itt­lé­tünk­ről tanús­kod­va.

Az Észak-Erdély­ben töl­tött két és fél nap alatt fon­tos tör­té­nel­mi hely­szí­ne­ket jár­tunk be, jelen­tős magyar emlé­ke­ket keres­tünk fel és érté­kes bará­tok­ra tet­tünk szert. A par­ti­umi magyar­lak­ta sáv és a Szé­kely­föld közt elte­rü­lő ország­ré­szen mesés tájak és szá­mos magyar érték talál­ha­tó. A tör­té­nel­mi Magyar­or­szág e vidé­kei is a nem­zet kiemelt figyel­mét érde­mel­nék, ami­ért a Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge haj­lan­dó áldoz­ni a jövő­ben is.

A kutatóút a Szülőföldünk a Kárpát-medence Program keretében,
a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

Magyar Patrióták Közössége © 2016. november 20.