Június közepén a Magyar Patrióták Közössége küldöttsége a Székelyföld déli peremvidékére, az Olt-kanyarba látogatott. Az 1968-as romániai megyésítéssel Brassó megyéhez csatolt vidéken nagy örömünkre még élő néphagyományt, páratlan kulturális örökséget és megmaradni akaró közösségeket találtunk. Utunk a szomszédos Homoród menti Székelyzsombort is érintette, ahol a falu nagy szülöttje, Nyirő József író szobránál koszorúztunk.

Az Olt folyó a Székelyföld déli csücskéhez érve előbb megkerüli a Bodoki-hegységet, majd a Háromszék-barcasági medencét elhagyva, Barót környékén újabb éles nyugati fordulatot vesz. A folyó a ma is Kovászna (Háromszék) megyéhez tartozó Felsőrákos és a már Brassó megyéhez csatolt Alsórákos közötti szorosban keresztülszeli a Persányi-hegységet – a Kárpátok alacsonyabb, döntően vulkanikus belső hegyvonulatát – hogy útját délnyugati irányban folytathassa Fogaras felé. Ez a mintegy negyven kilométer hosszúságú áttörés az Olt-kanyar: a folyó jobb partján egészen Felsőrákosig székely falvakat találunk, a túlsó oldalon pedig a hajdani Felső-Fehér megye döntően magyarajkú jobbágyfalvai sorakoznak. Öt különböző eredetű, eltérő szokású, más-más nyelvjárást beszélő, vallásában sem egységes magyar falu – és három kisebb román helység – található ezen a félköríven, amely Apáca falunál kezdődik és Olthévízig tart.

Az Olt-kanyar megközelítése Dél-Erdély felől ajánlott, mi is innen érkeztünk. Első településünk a Marosvásárhely-Brassó főút mentén található Olthévíz (Hoghiz) volt, ami egyben a magyar tömbterület utolsó bástyája az Olt völgyében (alább már csak szórványok vannak). Valóságos őre volt a Székelyföldnek: egyetlen kicsiny román falu, Olthidegkút választja el a történelmi Fogarasföldtől, Erdély legrégebb óta és legnagyobb mértékben román vidékétől. A fogarasföldi Kucsuláta határában áll Románia legnagyobb cementgyára, amihez a követ a Persányi-hegység egyik mészkőrétegéből fejtik. A kőbánya tájsebe és a szocialista nagyipar épületei már messziről látszanak, a cementgyár hetvenes években épült torz lakótelepéhez azonban Olthévízig kell utazni. Nem véletlenül, ugyanis a Ceauşescu-éra a kolóniát szándékosan a  magyarajkú Olthévízen építtette fel, ami drámai mértékben megváltoztatta az 1966-os népszámláláskor 83%-ban magyarok lakta település etnikai képét. A rendszerváltáskor még éppen meglévő magyar többség az ezredfordulóra elolvadt, és ma a magyarok aránya negyven százalék körülire tehető (a többség unitárius).

A Haller-Kálnoky-kúria kertje. Olthévíz
A Haller-Kálnoky-kúria kertje. Olthévíz
A cementgyár lakótelepe
A cementgyár lakótelepe

A télen is langyos vízű forrásairól elnevezett községben elsőként a magyar iskola épületét kerestük fel Ugrai Rozália nyugalmazott tanítónő vezetésével. Sajnos elszomorító híreket kaptunk a csökkenő gyermekszámról és az utóbbi időben elharapódzó vegyes házasságokról, amik errefelé is az önfeladás melegágyát jelentik. Az iskola melletti Haller-Kálnoky-kúria nevezetes történelmi helyszín, itt élt 1722-től haláláig Árva Bethlen Kata (1700-1759) magyar írónő, az erdélyi református művelődés bőkezű támogatója. Az ódon udvarház gyümölcsfákkal ékesített, nyugalmat árasztó kertjében eltöltött minden perc ünnep a léleknek. Mindnyájan úgy éreztük, itt akarunk maradni. Így is tettünk volna, azonban már várt bennünket az Árva Bethlen Kata alapította református gyülekezet lelkipásztora, Sylvester Aba, aki szívén viseli a külföldre költözések miatt számos lelket vesztett gyülekezet sorsát.

Református-templom, Olthévíz
Református-templom, Olthévíz

A tiszteletes úrtól megtudtuk, Olthévíz nem hagyta el ősi hagyományait. Igazi néprajzi különlegesség, hogy a falu temetőjében máig kopjafát állítanak a sírokra. A míves, ősi gyökerű sírjeleket helybeli unitárius mesterek faragják. A református templomkert békebeli nyugalma, a gólyák kelepelése és a népi építészet szebb alkotásai közé tartozó házak újra feledtették velünk a román cementgyári negyed fojtogató, lélekölő hangulatát.

Olthévízet elhagyva egy kicsiny román falu, Oltbogát érintésével esti szálláshelyünkre, Datkra (Dopca) érkeztünk. A nevében az ősi Doboka emlékét őrző, a mai közigazgatás szerint Olthévízhez tartozó falu alig ötszáz lakosának jó kétharmada magyar, a többi román és románajkú cigány, de itt a románok is hibátlanul beszélnek magyarul. Erős, hagyományait máig tartó unitárius közösségének fiatal lelkipásztora, Major László nemcsak a templomot mutatta be, hanem az unitárius egyház tanításait is megismertette a küldöttség tagjaival a lelkészlak kertjében folytatott magvas beszélgetés során. Megfogadva Hamvas Béla tanítását, miszerint „a korcsma civilizációnknak egyik legfontosabb intézménye”, a falu italkimérő helyének felkeresését sem mulasztottuk el. Feledhetetlen élményt jelentettek a Turzon-hegy rengetegéről, az errefelé is gyakori medvékről vagy éppen a hegyi életről datki tájszólásban előadott történetek. Hisszük, hogy ez az apró Olt-parti falu még sok érdekességet tartogat a néprajzkutatók és az adatgyűjtők számára.

Datk látképe
Datk látképe

Másnap a térség legerősebb, ám több veszély által is szorongatott magyar települését, Alsórákost (Racoş) kerestük fel, melyet szintén a ’68-as romániai megyerendezés idején csatoltak Brassó megyéhez. A községben csatlakozott hozzánk a székelyföldi műemlékek megmentésével foglalkozó házaspár, Várallyay Réka és Péter Alpár. Az Olt éppen Alsórákos fölött szeli ketté a Persányi-hegység középmagas (7-900 méteres) hegyeit, melyek közül a legszebb talán az egymással farkasszemet néző két Tepő: a rákosi és az ürmösi. (A Fekete-hegy túloldala tudniillik már Ürmös községhez tartozik.) Az Alsórákos feletti hegyen néhány évtizeddel ezelőttig bazaltbánya működött, melynek felhagyott tárói ma már turistalátványosságnak számítanak. Legszebb közülük az egyik vízzel elárasztott katlan, melyet zöldes színéről Smaragd-tónak hívnak. Mi is itt kezdtük látogatásunkat, amit a település központjában folytattunk, ahová éppen az 1848-as jobbágyfelszabadítás emlékére szervezett népünnepély idején érkeztünk. (Alsórákosra csak jelentős késéssel jutott el az áprilisi törvények híre.)

A festői fekvésű Alsórákos napjainkig megőrizte erdélyiségét hagyományos utcaképével, szász hatást tükröző régi épületeivel. Leginkább a négy saroktornyos, késő reneszánsz Sükösd-Bethlen várkastély miatt érdemel nagyobb figyelmet, amely bár az egész térség legértékesebb műemléke, Trianon óta pusztul. Az alsórákosi temetőben is állnak még a fejfák, de itt nem kopjafákat, hanem gombosfákat állítottak. Az épített örökség mellett a település gasztronómiájával is volt módunk megismerkedni az egyik helybeli háziasszony jóvoltából. A háztáji alapanyagokból helyi receptek alapján elkészített kitűnő étkek emlékezetessé tették vacsoránkat.

Sükösd-Bethlen-várkastély, Alsórákos
Sükösd-Bethlen-várkastély, Alsórákos

A falu lakóinak többsége még magyar, a románok mindössze tíz százaléknyian vannak, azonban a rohamosan növekvő román ajkú cigányság mára létszámban utolérte a magyarokét. A hivatalos 2011-es statisztika szerint a falu 2856 lakosából 1739 volt magyar (61%). A helyiektől megtudtuk, hogy cigányok mindig is éltek a faluban, ám az együttélési problémákat okozó ún. oláhcigányok jelenléte a kommunista diktatúrában lett számottevő, amikor a román állam magyarellenes telepítéspolitikája részeként az Olt-kanyar magyar falvaiba költöztették őket.

Alsórákos hiába szomszédos a Kovászna megyei Felsőrákossal, a térképek állításával ellentétben járható út nem köti össze a két települést. Pedig még néhány évtizede még volt út az Olt völgyében, ám a Brassó megyei hivatali szerveket nem foglalkoztatja, hogy a nagyrészt magyar község lakói ne csak ötven kilométeres kerülőúton közelíthessék meg a Székelyföldet, amelyhez nyelvi, kulturális és nemzetiségi értelemben tartoznak. Kényszerűleg tudomásul véve e tényt, mi magunk is megkerültük a völgyet a magyarós-olthévízi úton, megmászva a Bogáti-hágót, hogy eljussunk az Olt-kanyar felső oldalán lévő erdővidéki településekre. Elsőként a magyar unitárius Ürmösön (Ormeniş) álltunk meg. A Trianon előtt színmagyar település kétezer lakosa közül ma csupán hétszázötvenen magyarok. A többiek egy-kétszáz románt leszámítva cigányok, akiknek számottevő részét a hatvanas években hozták ide. Szabó Előd lelkipásztor szerint nehéz kérdés az iskola jövője, hiszen a 300 gyermek közül a magyarok és románok együttes száma is csak hatvan. A korábban elkülönülten élő cigányság külföldi tevékenységek révén meggazdagodott része újabban a falu belső utcáiban is terjeszkedik.

Az ümrösi unitárius templomban
Az ümrösi unitárius templomban
Kiss Sándor 1849-ben hősi halált halt ezredes pohara
Kiss Sándor 1849-ben hősi halált halt ezredes pohara

A szelíd völgyben kanyargó Olt túlpartja már Kovászna megye. 1940-ben a II. bécsi döntéssel visszatért Észak-Erdély határát éppen a folyónál húzták meg, így Ürmös román fennhatóság alatt maradt. Sok falubeli – főként a katonaköteles fiatalok közül – átszökött a határon, hogy ne kelljen a román hadseregbe bevonulnia. „Hosszú rend kaszálás lesz” – mondogatták, amiből már lehetett tudni, hogy az illető nem fog visszatérni. A vegyes házasságok nagy száma és a 68-as megyésítés után megindult brassói ingázás miatt az ürmösi magyarság sajnos identitásában is meggyengült. Ennek ellenére hűségesek szülőföldjükhöz, falujukhoz.

Az Olt-kanyar felső végében az Ürmössel szomszédos Apácát találjuk, ami nevét egykori apácakolostoráról kapta. A népemlékezet szerint Nagy Lajos által alapított székely határőr település, hajdan vára is volt, amely a dél-erdélyi védrendszer részét képezte. Csonka tornya a falu Ürmös felé eső szélén, a határban áll. Apáca a többi településsel ellentétben nem az erdélyi vármegyékhez, hanem Brassó városához tartozott, miután II. Ulászló a szászoknak elzálogosította. Ebből következett, hogy a lakosság szász hatásra építkezett és Brassó vallását követve evangélikus hitre tért. Apáca ezerlelkes magyarsága mai napig öntudatos, értékőrző, hagyományaihoz különösen ragaszkodó közösség, így nem meglepő, hogy temetőjének látványát ma is az égnek meredő fejfák határozzák meg.

Apáca evangélikus templomában
Apáca evangélikus templomában

A falu nagy szülötte, Apáczai Csere János tiszteletére berendezett emlékszobában Simon László lelkész vezette körbe csoportunkat, aki a nagy múltú település jelenét is bemutatta. Beszélgetésünk során a hírhedt közelmúlt is előkerült: tizenkét évvel ezelőtt a falu elkeseredett magyarsága, megelégelve a beköltöztetett románcigányok bűnözését, kaszát, botot és vasvillát ragadott. Csak a brassói különleges műveleti egységek közbelépésének köszönhető, hogy nem történt tragédia. A lelkész elmondása szerint mára lecsillapodtak a kedélyek, de az együttélési gondok nem szűntek meg. Ebben nyilván az is közrejátszik, hogy a románcigányok aránya időközben 60% fölé emelkedett a háromezernél is népesebb településen.

Apáca, evangélikus magyar temető
Apáca, evangélikus magyar temető

Kirándulásunk végén az Olt-kanyarral szomszédos tájegységbe, a Homoród mentéhez tartozó Székelyzsomborra, Nyirő József szülőfalujába is ellátogattunk. A festői fekvésű, erdélyiségét hűen őrző falu a Székelyföld és az egykor szászok lakta Királyföld találkozásánál, a Nyirő által is megénekelt Rika rengetegének aljában fekszik. Hatszáz lakosa sajnos folyamatosan csökken, de még ma is háromnegyedrészben magyar. Alsórákoshoz hasonlóan 1968-ban szakították le a Székelyföldről és csatolták Brassó megyéhez. Kunos Lajos evangélikus lelkész, a helyben legnépesebb felekezet pásztora vezette körbe küldöttségünket a templomban és Nyirő József szülőházában. A szomszédban Böjte Csaba ferences szerzetes alapítványa vásárolt ingatlant a nehéz sorsú családoknak, azonban a brassói hivatali szervek akadékoskodása miatt az árvaház egyelőre nem kezdhette meg működését.

Településkép Székelyzsomboron
Településkép Székelyzsomboron

Székelyzsombori tartózkodásunk zárásaképpen koszorút helyeztünk el Nyirő József, a „székely apostol” szobránál a tiszteletes úrral és az Alsórákos óta velünk tartó Péter-Várallyay műemlékvédő házaspárral közösen. Végül együtt szomorkodtunk a római katolikus templom elhagyatott állapota felett, ahol 1889-ben a nagy székely írót keresztelték.

Koszorúzás Nyirő József szobránál Székelyzsomboron
Koszorúzás Nyirő József szobránál Székelyzsomboron

Búcsút véve az Olt-kanyartól, két értékes dél-erdélyi műemlékünk felkeresésére futotta még időnkből. A magyar evangélikusok lakta Halmágy a történelmi Királyföld délkeleti peremén, a vegyes lakosságú Sárkány község határában található nyelvsziget. Magyar népességének elfogyását jól érzékelteti, hogy a közösség lélekszáma a legutóbbi ötven év alatt ötödére apadt. A falu 12. századi evangélikus temploma egyike Erdély legjelentősebb, kimagasló értékű középkori műemlékeinek. Hazafelé úton rövid kitérőt tettünk a Hunyad megyei Marosillyére, hogy meglátogassuk Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szülőhelyét, a Veres-bástyát. Az Erdély nyugati határának védelmére épült marosillyei vár egyetlen megmaradt, reneszánsz stílusú saroktornya szerencsére a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában áll, így (egyelőre) nem kell aggódnunk sorsáért. A példásan berendezett kiállítótérben Böjte Csaba ferences szerzetes növendékei kalauzolják a látogatókat.

Marosillye, tárlatvezetés a Veres-bástyában
Marosillye, tárlatvezetés a Veres-bástyában

A Patrióták 2019. június 14-16. között megvalósult kirándulása ezúttal sem volt hiábavaló. Az elrománosító politika ellenére magyar voltát őrző Olt-kanyar sorsa sokkal több figyelmet érdemel, hiszen ez a térség a keleti nagy magyar tömbterület, a Székelyföld kiegészítő része, ezért egyesületünk örökségturisztikai beszámolót készít az öt település értékeinek bemutatása és a tanulságok levonása érdekében.

Fényképezte: Csordás Gergő
Hetzmann Róbert, Magyar Patrióták Közössége © 2019. június 26.

Az Olt Datk határában
Az Olt Datk határában