A Magyar Patrióták Közössége november 16-án gyászmisével és kopjafaállítással emlékezett Egán Iván Pálra, a haza ifjú hősére a Pest megyei Üllőn.  A századforduló kárpátaljai akcióját szervező Egán Ede unokája 1944-ben, 17 évesen honvédő csapatot szervezett hadapród társaival, hogy felvegyék a harcot a megszálló szovjet hadsereggel. Egán Iván Pál hetvenöt évvel ezelőtt ezen a napon halt hősi halált a haza védelmében Üllő határában.

A megemlékezés délelőtt 10 órakor gyászmisével kezdődött az üllői katolikus templomban, melyet Kovács Kornél plébános Egán Iván Pál emlékének ajánlott fel. A megjelentek imát mondtak a fiatalon hősi halált halt hadapródért, majd a szertartás végén elénekelték a himnuszt. A megemlékezés ezt követően a katolikus temetőben folytatódott. A 11 órára meghirdetett kopjafaavatáson közel százan vettek részt, köztük Boldog István országgyűlési képviselő, Grezsa István Kárpátaljért felelős miniszteri biztos és az Egán család több tagja is.

Elsőként Varga László, Üllő alpolgármestere felolvasta Botlik József történész Egán Iván Pál hősies helytállásáról írt összefoglalóját. A marosvásárhelyi Magyar Királyi Csaba Királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola mindössze 17 esztendős növendéke 1944. november 16-án Üllő határában halt hősi halált a szovjet hadsereg elleni harcban – hangzott el az alpolgármester tolmácsolásában.

Varga László felidézte: Románia háborúból való kiugrása után a marosvásárhelyi hadapródiskolát kitelepítették, ezért növendékei szeptember-október folyamán a Zempléni-hegységben végeztek erődítési munkálatokat. Ezt követően a Dunántúlra, Vasvár járási székhelyre vezényelték őket. Itt az alakulat tagjai elhatározták, hogy önkényesen elhagyják vasvári kényszerkörletüket, és részt vesznek Budapest védelmében, de ez elsőre nem sikerült nekik. Végül öt hadapród, köztük Egán Iván Pál megszöktek és fegyveresen menetelő járőrként megindultak Budapestre, majd tovább haladtak az Üllő és Vecsés között húzódó Attila-vonalig, ahol a magyar 1. páncéloshadosztály egységeihez csatlakoztak – emlékezett az alpolgármester.

– Egán Iván Pál a Juhállás nevű majorság egyik alegységének parancsnoka lett, ahol november első felében sikeresen fékezték a szovjet hadsereg előrenyomulását. A Juhállás ellen intézett november 16-ai ellenséges támadásnál Egán Iván Pál a magyar páncéltörők tüzét nem fedezékből, hanem közvetlenül irányította, eközben egy becsapódó orosz aknagránát halálosan megsebesítette. Az alpolgármester hangsúlyozta: Egán Iván Pál a hazájáért halt hősi halált, az utókornak a kötelessége, hogy ezt megörökítse.

Hetzmann Róbert a Magyar Patrióták Közössége elnöke beszédében kiemelte, hogy a magyar történelemben Egán Iván Pál az önfeláldozó hős fiatal eszménye. Méltatlannak nevezte, hogy az utókor fájdalmasan hosszú ideig feledte, sőt feledtette emlékét. Az elnök szerint ma is létező és jól működő rendszer a deheroizálás, vagyis a nemzet megfosztása hőseitől.

Hetzmann Róbert elnök
Hetzmann Róbert elnök

– A tisztelgés mellett éppen ezért az emlékeztetés is feladatunk, ezért is állítunk kopjafát Egán Iván Pál hősi halálának 75. évfordulóján az üllői temetőben.

Rámutatott, hogy száz évvel a Tanácsköztársaság és a vörös összeomlás után is a partióta és a kozmopolita világkép áll szemben egymással, és hangsúlyozta: bár nekünk még van hazánk, jól látjuk azt, hogy a globális világfalu mindent és mindenkit be akar olvasztani.

– Nekünk, patriótáknak az a küldetésünk, hogy újjáélesszük a hősök kultuszát, erőt merítsünk az elődök példamutatásából. Ezt az érzületet személyünkben is éltessük, ébren tartva a nemzet lelkiismeretét – hangsúlyozta Hetzmann Róbert.

– Egán Iván Pál a legdrágábbat, az életét áldozta a hazáért. Az elődök példája lebegjen a szemünk előtt, amikor hív a kötelességtudat. Tiszteletet Egán Iván Pálnak, a haza ifjú hősének, és egyúttal a Magyarországnak oly sok nagy hazafit adó Egán család többi tagjának is – zárta beszédét az elnök.

Botlik József történész az Egán család hazáért végzett másfél évszázados fáradhatatlan munkáját méltatta. Mint elmondta, az Egánok egy olyan család a magyar történelemben, amelyből minél többre lenne szüksége a nemzetnek.

Botlik József történész
Botlik József történész

A történész tolmácsolta a 92. életévében járó Egán Ede, Egán Iván Pál testvérének üdvözletét: „Én és Iván csupán az elemi iskola befejezéséig, tíz éves korunkig voltunk együtt. Utána Iván 10 és fél évesen megkezdte katonai pályafutását azzal, hogy 1937 szeptemberében bevonult a soproni katonai nevelőintézetbe. Így mi csak a nyári szabadság alatt találkoztunk. Ezen alkalmak során a családunkkal sokat kirándultunk Kárpátaljára, ahol nagyapám Borostyánkői Egán Ede a ruszin nép felkarolásán dolgozott korai haláláig. Iván csendes, megfontolt, sportos, igen nagy hazafiúi érzelmekkel töltött ifjú volt. Sajnos a háború és hősi halála igen fiatalon elszakított bennünket.”

Botlik József emlékeztetett, hogy az Egán család a magyar történelem minden sorsforduló pontján ott volt az elmúlt százötven évben, az 1848-49-es szabadságharctól egészen a második világháború pokláig.

Egán Iván Pál kopjafájának leleplezése Üllőn
Egán Iván Pál kopjafájának leleplezése Üllőn

A beszédeket követően a megemlékezők a fehér palásttal letakart kopjafa köré gyűltek, amelyet a leleplezést követően Kovács Kornél plébános szentelt fel. Koszorút helyeztek el az Egán család megjelent tagjai, Boldog István országgyűlési képviselő, Kissné Szabó Katalin üllői polgármester, valamint a társadalmi szervezetek – köztük az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért és a Magyar Patrióták Közössége – képviselői. A résztvevők egy-egy szál virággal fejezték ki tiszteletüket.

A kopjafaavatás után Botlik József dedikálta A haza ifjú hőse című, a Magyar Patrióták Közössége által a kopjafaállítás alkalmából megjelentetett kiadványt, amelyből minden résztvevő kapott egy példányt.

Tiszteletet Egán Iván Pálnak!
Tiszteletet Egán Iván Pálnak!

Fényképezte: Somogyi György
Nagy Mátyás © Magyar Patrióták Közössége, 2019. november 20.