Beszámoló a horvátországi magyaroknál tett látogatásról

A Magyar Patrióták Közössége négytagú csoportja május 9-11. között értékfelmérő utat tartott az egykori Baranya, Verőce és Szerém vármegyékben. Horvátország két magyarlakta vidékén, a Drávaszögben és a Valkó mentén felkerestük a helyi közösségeket és a mára szinte feledésbe merült magyar történelmi emlékeket. A Dráván túli Harasztiban a horvátországi reformátusok püspökévé nemrégiben megválasztott Szenn Péterrel találkoztunk. Háromnapos látogatásunkat a Szerémség szerbiai részén, a Száva mentén zártuk.

Drávaszögi táj (Vörösmart)
Drávaszögi táj (Vörösmart)

A Drávaszög a Duna és a Dráva által bezárt folyamköz neve Mohács alatt. Ősi magyar föld ez, amely nemcsak 1920 előtt, hanem 1941 és 1944 között is Magyarországhoz tartozott, a történelmi Baranya vármegye szerves részeként. A tájegységet kettészelő, löszből álló Báni-hegyhát lábánál, a Duna mentén fekszik Vörösmart, a baranyai borvidék egyik központi települése, ahol Hordósi Dániel, a helyben működő magyar fiatalokat összefogó Hegyalja Egyesület elnöke és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) alelnöke fogadott minket. A Patrióták csoportja felkereste a református templomot és a temetőt. Hordósi Dániel ismertette előttünk a Drávaszög magyar falvait különösen súlyosan érintő elvándorlás mértékét, ami a még mintegy 70%-ban magyarok által lakott településen is érezteti hatását.

Utcakép Vörösmarton
Utcakép Vörösmarton

Ugyancsak a baranyai hegyalján, közvetlenül Vörösmart mellett található a közel 90%-ban magyarok lakta Csúza, ahol Varga György lelkész körbevezetett minket a református templomban. A dombra épült templom előtt őrködik a régi országzászlós emlékmű bástyaszerű talapzata, ahol a helyi magyarság megemlékezéseit tartja. A temetőben megkoszorúztuk a helység nagy szülötte, Ács Gedeon síremlékét, aki Kossuth Lajos tábori lelkésze volt, majd szalagot helyeztünk el a partizánok által 1944-ben bestiálisan meggyilkolt csúzai magyar katona, Dávid Lajos sírkövére. A történelem kőbe vésett emlékei arról tanúskodnak, hogy a Drávaszög népe lelkesen támogatta a szabadságharcot. Csúzai látogatásunkat Kováts Attila borosgazda pincéjében zártuk, aki kitűnő baranyai borokat termel a Báni-hegy déli lejtőin.

A templom Csúzán

A Kováts család pincéje Csúzán

A templom és a Kováts család pincéje Csúzán

Hercegszőllős (horvátul Kneževi Vinogradi, korábbi nevén Herceg Suljoš) középkori temploma a drávaszögi magyarság egyik legféltettebb kulturális öröksége. A falu Sztárai Mihály prédikátori tevékenysége hatására az elsők között vált reformátussá, a baranyai reformátusok 1576-ban már zsinatot tartottak a gótikus falak között. XIX. századi átalakításai ellenére az épület mai napig őrzi eredeti formáját, így a Drávaszög egyik legértékesebb műemléke. Szomorú tény azonban, hogy a Trianon előtt még magyar többségű Hercegszőllősön 2001-re a magyarok aránya 16%-ra csökkent. A templom előtt a jugoszláv partizánterror áldozata, az 1944-ben kegyetlenül kivégzett Faragó Ferenc lelkipásztor emléktáblája áll.

Koszorúzás Ács Gedeon sírkövénél Csúzán

A hercegszőllősi templom

Balra: koszorúzás Ács Gedeon sírkövénél Csúzán – Jobbra: a hercegszőllősi templom

A Drávaszögtől, a történelmi Baranya vármegye Horvátországhoz került részétől Eszéknél vettünk búcsút, és utunkat a történelmi Verőce vármegyében folytattuk. A kicsiny Valkó (Vuka) folyó mentén van még három ősi magyar falu, melyek túlélték a törökdúlást: Kórógy, Szentlászló és Haraszti. A délszláv háború idején sokat lehetett hallani ezekről a településekről, melyek a szerb-horvát öldöklés frontvonalába kerültek.

A mintegy 330 lelkes Haraszti lakosainak a legutóbbi népszámláláskor még a fele magyar nemzetiségűnek vallotta magát. A falu református lelkipásztorát, Szenn Pétert tavaly novemberben megválasztották a horvátországi reformátusok püspökének. A lelkész a gyönyörű festett fakazettás mennyezetéről is méltán híres, népies barokk református templom kertjében álló parókián fogadott minket. A köszöntést követően személyesen vezetett minket körbe a környéken és bemutatta a Valkó mente értékeit. Elsőként a szomszédos Kaporna (horvátul Koprivna) régi református templomát kerestük fel. Ennek a falunak a régi gyülekezete ugyan túlélte a törökdúlást, ám később mégis elnéptelenedett. Az ortodox szerbek szerezték meg a régi templomot, amit a délszláv háborúban belövések értek és a teteje is megsemmisült. A pusztán álló templom falairól elkezdett lemállani a vakolatréteg, így előbukkantak a reformáció idején lemeszelt, értékes középkori falképek. 1609-ben az egyik református prédikátor, Nyárádi Ferenc (Franciscvs Naradi) a szentélyben máig láthatóan bekarcolta a nevét a falba, ami hűen tanúsítja, kié volt a templom egykoron. A méltatlanul pusztuló műemléket nemrégiben példásan rendbe tették. A templom melletti temetőben szalagot kötöttünk az ötven esztendős korában, 1945-ben a partizánok által kivégzett kapornai magyar méhész, Váci Márton sírkövére.

A kapornai templom

A kapornai templom

A kapornai templom

Kaporna után egy rövid eszéki kitérő, majd a kerek alaprajzú Kórógyvár következett. Ez a késő középkori tégla erősség nem a mai Kórógy, hanem Németderzs (horvátul Ivanovac) határában fekszik. A Kórógyi család tagjai építették a hajdan itt húzódó, csaknem áthatolhatatlan Palacsa-mocsár közepén. Az épület a megmaradás jelképe, hiszen a Valkó mente magyar közösségei a környező kiterjedt mocsárvilágnak köszönhetik a viharos századok túlélését. Harasztiba visszatérve, a falu központjában koszorút helyeztünk el Petőfi Sándor szobránál, majd este Szenn Péter és családja halpaprikást készített nekünk, amit jóízűen fogyasztottunk el egy rendkívül értékes és nagyszerű eszmecserét követően. Nem mulasztottunk el püspök úrtól elnézést kérni, amiért a látogatásunkat megelőző napon Budapesten, a nemzet fővárosában megtörténhetett az a szomorú eset, hogy az új Országgyűlés alakuló üléséről távozó horvátországi magyar református püspökkel szemben néhány önmagából kivetkőzött tüntető gyalázatosan viselkedett, szégyent hozva ezzel az anyaország lakosságára.

Kórógyvár romjai Eszék környékén

Kórógyvár romjai Eszék környékén

Kórógyvár romjai Eszék környékén

Másnap már a Trianon előtti Szerém vármegyéhez tartozó Kórógyon ébredtünk, ahol a helyi fejfás temetőt dokumentáltuk, amiről műsort készített az Eszéki Televízió. A magyarság népi síremlékei utáni kutatást a szomszédos Szentlászlón folytattuk. A Valkó mente negyedik régi református faluja Tordafalva (Tordinci), amely azonban már évszázadokkal ezelőtt nyelvet cserélt, így ma ez az egyetlen horvát református falu. A magyar eredetre azonban világosan utal a temetőben álló, még mintegy két tucatnyi fejfa, és a kőből készült síremlékeken is rendre feltűnő, népművészetünkből ismerős szomorúfűz díszítés. Tordafalván néhány katolikus magyar család is él, napjaik azonban meg vannak számlálva az asszimiláció miatt.

Koszorúzás Szenn Péterrel Petőfi szobránál

A haraszti templom tornya

Koszorúzás Szenn Péterrel Petőfi szobránál – Jobbra a haraszti templom tornya

A középkori Szerém megye a Duna-Száva közére terjedt ki, a törökdúlás utáni megyerendezéskor azonban a letűnt Valkó vármegye jelentős részével is megnövelték területét. Az első világháború utáni összeomlást megelőzően Kórógynál volt Szerém vármegye határa, ami így a Valkó mente magyar falvait kettéosztotta, Szentlászló és Haraszti már a szomszédos Verőce vármegyébe esett. A Szerémség mai Kelet-Horvátországhoz tartozó részének egyik központi települése Szentillye, azaz Vinkovci. Egy főtéri kávé elfogyasztása után a középkori Szent Illés-templom nyomába eredtünk. A horvát kutatók a templom ma csak alapfalaiban látható elődjét 1100 körülre keltezik, míg a ma is álló, gótikus hajó a XIII-XIV. század fordulóján épülhetett, Szent Illés tiszteletére. A helység védőszentjétől kapta ősi magyar nevét, amit a törökdúlást követően váltott fel a délszláv Vinkovci névalak. Az újkorban istállóként használt épület nem keltett nagy feltűnést, így sokáig elkerülte a kutatók figyelmét. Nemrégiben azonban konzerválták és modern építészeti megoldást választva, kiegészítették.

Fejfa Szentlászlón

Régi híd a Valkó-folyón

Balra: fejfa Szentlászlón – Jobbra: régi híd a Valkó-folyón

A Valkó mente egyik legértékesebb műemléke Berzétemonostor, azaz Nuštar kastélya, a Khuen grófok magyarországi ágának fészke. A mai falu határában, a folyóhoz közel állt a középkorban a valkói bencés kolostor. Akkoriban Valkószentléleknek írták, későbbi nevének előtagját XIV. századi földesuráról, Berzétéről kapta. Nemsokára a Garai család birtokába került, akik 1422-ben új, kéttornyú templomot építettek a monostor mellé. Akkoriban mezővárosi rangot élvezett, vásáros település volt vámhellyel, Valkó vármegye két ízben is itt tartotta törvénylátó gyűléseit.

A szentillyei templom

A Khuen-kastély Berzétemonostoron

Balra a szentillyei templom, jobbra a Khuen-kastély Berzétemonostoron

A hódoltsági időket követően a berzétemonostori uradalmat a szlavnicai báró Sándor család szerezte meg. A kastély a török kort állva átvészelt Szent Lélek monostor kéttornyú templomának köveiből épült. Később a báró Sándor családdal való összeházasodás útján a Tirolból származó, 1647-ben honosított és Magyarországnak miniszterelnököt is adó belási Khuen – a család egyik ága későbbi nevén Khuen-Héderváry – család vette birtokba, akik egészen a II. világháború végéig – a titóizmus beköszöntéig – lakhatták. Ma az épületegyüttes kétségbeejtően pusztul, az egyik szárnyban leromlott állapotú öregotthon – tulajdonképpen közöséges elfekvő – működik. Falain a délszláv háború idején becsapódott lövedékek fekélyes sebhelyei tátonganak. Khuen-Héderváry Károly horvát bánként sokat tett Zágráb fejlesztéséért és a Horvát-Szlavónországban élő, a társország szervei által elnyomott magyar kisebbség helyzetének megerősítéséért. Már csak azért is több figyelmet érdemelne ez a történelmi épület magyar részről, mivel nejével, gróf Teleki Margittal életvitelszerű lakóhelyeik egyike volt.

A Khuen-Héderváry család címere

A kastélyhoz tartozó kápolna lövésnyomokkal

Balra a Khuen-Héderváry család címere, jobbra a kastélyhoz tartozó kápolna lövésnyomokkal

Berzétemonostoron magyarok már nincsenek, de van a szomszédban egy kicsiny, elfeledett magyar falu, Valkószentmária (Marinci) – vagy ahogy a helyiek nevezik, Marinca. A legutóbbi népszámlálás szerint a lakosság mintegy negyede vallja magát magyarnak, ám – ahogy arról személyesen meggyőződhettünk – már csak az idősebbek beszélnek magyarul. Julián-iskoláját hajdanán a Khuen család segítette.

A Valkó menti dombokon kanyarogva, hamarosan megérkeztünk az újkori Szerém vármegye székvárosába, a Duna-partra épült Valkóvárra, melyet újabban horvátosan Vukovárnak neveznek. Árpád-kori településként hajdan Valkó vármegye központja volt. A középkorban szászok, magyarok és szlávok vegyesen lakták. A délszláv háború idején hosszú és elkeseredett harcok folytak a városért. A monarchia korabeli hangulatot árasztó várost szitává lőtték, miközben a háború előtt még 45 ezer lakosú település népessége csaknem a felére zuhant. A hajdan jelentős magyar közösség napjainkra egyszázalékos városi szórvánnyá zsugorodott össze.

A vármegyeháza Valkóváron

Az Eltz-kastély Valkóváron

Az Igazságügyi Palota Valkóváron

A vasútállomás Valkóváron

Négy ikonikus épület Valkóváron: a vármegyeháza, az Eltz-kastély, az Igazságügyi Palota és a vasútállomás

Valkóváron még most is zajlik a háború nyomainak eltüntetése. A már szinte jelképnek számító szétlőtt víztornyot beállványozva láttuk, ám a régi MÁV-vasútállomás épülete még mindig romhalmaz. A vármegyeháza ugyanakkor, ahol a törökdúlás után a szerémi nemesség megyegyűléseit tartotta, csodálatosan megújult, akárcsak az Eltz grófok kastélya. A német eredetű, magyarrá vált család bírta a török kiűzése után a valkóvári uradalmat. A kastély nemcsak a város egyik fő nevezetessége, hanem egyben a térség legjelentősebb műemléke. A bejáratnál az ajtó felett Eltz Imre emlékét őrző felirat áll. Szerém vármegye egykori főispánja fényes karriert futott be a korabeli Habsburg birodalomban.

Valkóvárt elhagyva, a búcsújáróhelyként ismert Szata (Sotin) és Atyavár (Šarengrad) érintésével, Újlaknál (Ilok) átléptük a szerb-horvát határt, és utunkat a szerémségi Száva mente felé folytattuk. Szávaszentdemetertől délkeletre, a nagy folyó partján van még három magyarlakta falu: Nyék vagy népiesen Nyékinca (Nikinci), Herkóca (Hrtkovci) és Fényberek (Platičevo). Az itt lakókat a nyékincai Petőfi Sándor Kultúregyesület fogja össze. Elnökükkel, Gudelyevity Annával és tagjaikkal találkoztunk.

A Száva a Gomolyó-halomnál

Csoportkép az Arany folyónál

Balra: a Száva a Gomolyó-halomnál – Jobbra: csoportkép az Arany folyónál

Harmadik nap a nyéki magyarság képviselőivel közösen felkerestük az 1907 óta működő Hegedűs méhészet kaptárait az Arany folyócska vize melletti Bárándi-erdőben. Az idén 79 esztendős Hegedűs János nagyapja az első méhcsaládot az akkori magyar államtól kapta, miután jelentkezett a Pesti Hírlapban megjelent felhívásra. Elköszönve a Nyék törzs legdélebbi ismert szállásterületén élő vendéglátóinktól, utunkat a csodálatos szerémi tájakon, a Tarcal-hegység (Fruška Gora) völgyeiben folytattuk. Eközben mélységesen egyetértettünk Fényes Elek megállapításával: „Szerem vármegye akár ennek szerfeletti termékenységét, akár meleg, kies éghajlatát, akár vidékei tündér szépségét tekintsük, méltán a’ legszebb, természettől leginkább megáldott megyének mondható.”

Mi azonban nemcsak a Szerémséget, hanem a történelmi Délvidék mai Horvátországhoz csatolt részeinek felkeresését is bátran ajánljuk minden hazaszerető honfitársunknak.

A Tarcal-hegység Réva (Rivica) határábanA kisremetei (Mala Remeta) pravoszláv kolostor

Szerémségi tájakon: balra a Tarcal-hegység Réva (Rivica) határában, jobbra a kisremetei (Mala Remeta) pravoszláv kolostor

Kép és szöveg: Hetzmann Róbert
Magyar Patrióták Közössége
© 2018. május 23.