Beszámoló a horvátországi magyaroknál tett látogatásról

A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge négy­ta­gú cso­port­ja május 9–11. között érték­fel­mé­rő utat tar­tott az egy­ko­ri Bara­nya, Verő­ce és Sze­rém vár­me­gyék­ben. Hor­vát­or­szág két magyar­lak­ta vidé­kén, a Drá­va­szög­ben és a Val­kó men­tén fel­ke­res­tük a helyi közös­sé­ge­ket és a mára szin­te fele­dés­be merült magyar tör­té­nel­mi emlé­ke­ket. A Drá­ván túli Harasz­ti­ban a hor­vát­or­szá­gi refor­má­tu­sok püs­pö­ké­vé nem­ré­gi­ben meg­vá­lasz­tott Szenn Péter­rel talál­koz­tunk. Három­na­pos láto­ga­tá­sun­kat a Sze­rém­ség szer­bi­ai részén, a Szá­va men­tén zár­tuk.

Drávaszögi táj (Vörösmart)
Drá­va­szö­gi táj (Vörös­mart)

A Drá­va­szög a Duna és a Drá­va által bezárt folyam­köz neve Mohács alatt. Ősi magyar föld ez, amely nem­csak 1920 előtt, hanem 1941 és 1944 között is Magyar­or­szág­hoz tar­to­zott, a tör­té­nel­mi Bara­nya vár­me­gye szer­ves része­ként. A táj­egy­sé­get ket­té­sze­lő, lösz­ből álló Báni-hegy­hát lábá­nál, a Duna men­tén fek­szik Vörös­mart, a bara­nyai bor­vi­dék egyik köz­pon­ti tele­pü­lé­se, ahol Hor­dó­si Dáni­el, a hely­ben műkö­dő magyar fia­ta­lo­kat össze­fo­gó Hegy­al­ja Egye­sü­let elnö­ke és a Hor­vát­or­szá­gi Magya­rok Demok­ra­ti­kus Közös­sé­ge (HMDK) alel­nö­ke foga­dott min­ket. A Pat­ri­ó­ták cso­port­ja fel­ke­res­te a refor­má­tus temp­lo­mot és a teme­tőt. Hor­dó­si Dáni­el ismer­tet­te előt­tünk a Drá­va­szög magyar fal­va­it külö­nö­sen súlyo­san érin­tő elván­dor­lás mér­té­két, ami a még mint­egy 70%-ban magya­rok által lakott tele­pü­lé­sen is érez­te­ti hatá­sát.

Utcakép Vörösmarton
Utca­kép Vörös­mar­ton

Ugyan­csak a bara­nyai hegy­al­ján, köz­vet­le­nül Vörös­mart mel­lett talál­ha­tó a közel 90%-ban magya­rok lak­ta Csú­za, ahol Var­ga György lel­kész kör­be­ve­ze­tett min­ket a refor­má­tus temp­lom­ban. A domb­ra épült temp­lom előtt őrkö­dik a régi ország­zász­lós emlék­mű bás­tya­sze­rű talap­za­ta, ahol a helyi magyar­ság meg­em­lé­ke­zé­se­it tart­ja. A teme­tő­ben meg­ko­szo­rúz­tuk a hely­ség nagy szü­löt­te, Ács Gede­on sír­em­lé­két, aki Kos­suth Lajos tábo­ri lel­ké­sze volt, majd sza­la­got helyez­tünk el a par­ti­zá­nok által 1944-ben bes­ti­á­li­san meg­gyil­kolt csú­zai magyar kato­na, Dávid Lajos sír­kö­vé­re. A tör­té­ne­lem kőbe vésett emlé­kei arról tanús­kod­nak, hogy a Drá­va­szög népe lel­ke­sen támo­gat­ta a sza­bad­ság­har­cot. Csú­zai láto­ga­tá­sun­kat Kováts Atti­la boros­gaz­da pin­cé­jé­ben zár­tuk, aki kitű­nő bara­nyai boro­kat ter­mel a Báni-hegy déli lej­tő­in.

A templom Csúzán

A Kováts család pincéje Csúzán

A temp­lom és a Kováts csa­lád pin­cé­je Csú­zán

Her­ceg­szől­lős (hor­vá­tul Kneže­vi Vinog­ra­di, koráb­bi nevén Her­ceg Sul­još) közép­ko­ri temp­lo­ma a drá­va­szö­gi magyar­ság egyik leg­fél­tet­tebb kul­tu­rá­lis örök­sé­ge. A falu Sztá­rai Mihály pré­di­ká­to­ri tevé­keny­sé­ge hatá­sá­ra az elsők között vált refor­má­tus­sá, a bara­nyai refor­má­tu­sok 1576-ban már zsi­na­tot tar­tot­tak a góti­kus falak között. XIX. szá­za­di átala­kí­tá­sai elle­né­re az épü­let mai napig őrzi ere­de­ti for­má­ját, így a Drá­va­szög egyik leg­ér­té­ke­sebb műem­lé­ke. Szo­mo­rú tény azon­ban, hogy a Tri­a­non előtt még magyar több­sé­gű Her­ceg­szől­lő­sön 2001-re a magya­rok ará­nya 16%-ra csök­kent. A temp­lom előtt a jugo­szláv par­ti­zán­ter­ror áldo­za­ta, az 1944-ben kegyet­le­nül kivég­zett Fara­gó Ferenc lel­ki­pász­tor emlék­táb­lá­ja áll.

Koszorúzás Ács Gedeon sírkövénél Csúzán

A hercegszőllősi templom

Bal­ra: koszo­rú­zás Ács Gede­on sír­kö­vé­nél Csú­zán – Jobb­ra: a her­ceg­szőll­ősi temp­lom

A Drá­va­szög­től, a tör­té­nel­mi Bara­nya vár­me­gye Hor­vát­or­szág­hoz került részé­től Eszéknél vet­tünk búcsút, és utun­kat a tör­té­nel­mi Verő­ce vár­me­gyé­ben foly­tat­tuk. A kicsiny Val­kó (Vuka) folyó men­tén van még három ősi magyar falu, melyek túl­él­ték a török­dú­lást: Kórógy, Szent­lász­ló és Harasz­ti. A dél­szláv hábo­rú ide­jén sokat lehe­tett hal­la­ni ezek­ről a tele­pü­lé­sek­ről, melyek a szerb-hor­vát öldök­lés front­vo­na­lá­ba kerül­tek.

A mint­egy 330 lel­kes Harasz­ti lako­sa­i­nak a leg­utób­bi nép­szám­lá­lás­kor még a fele magyar nem­ze­ti­sé­gű­nek val­lot­ta magát. A falu refor­má­tus lel­ki­pász­to­rát, Szenn Pétert tavaly novem­ber­ben meg­vá­lasz­tot­ták a hor­vát­or­szá­gi refor­má­tu­sok püs­pö­ké­nek. A lel­kész a gyö­nyö­rű fes­tett faka­zet­tás mennye­ze­té­ről is mél­tán híres, népi­es barokk refor­má­tus temp­lom kert­jé­ben álló paró­ki­án foga­dott min­ket. A köszön­tést köve­tő­en sze­mé­lye­sen veze­tett min­ket kör­be a kör­nyé­ken és bemu­tat­ta a Val­kó men­te érté­ke­it. Első­ként a szom­szé­dos Kapor­na (hor­vá­tul Kop­riv­na) régi refor­má­tus temp­lo­mát keres­tük fel. Ennek a falu­nak a régi gyü­le­ke­ze­te ugyan túl­él­te a török­dú­lást, ám később még­is elnép­te­le­ne­dett. Az orto­dox szer­bek sze­rez­ték meg a régi temp­lo­mot, amit a dél­szláv hábo­rú­ban belö­vé­sek értek és a tete­je is meg­sem­mi­sült. A pusz­tán álló temp­lom fala­i­ról elkez­dett lemál­la­ni a vako­lat­ré­teg, így elő­buk­kan­tak a refor­má­ció ide­jén leme­szelt, érté­kes közép­ko­ri fal­ké­pek. 1609-ben az egyik refor­má­tus pré­di­ká­tor, Nyá­rá­di Ferenc (Fran­ciscvs Nara­di) a szen­tély­ben máig lát­ha­tó­an bekar­col­ta a nevét a fal­ba, ami hűen tanú­sít­ja, kié volt a temp­lom egy­ko­ron. A mél­tat­la­nul pusz­tu­ló műem­lé­ket nem­ré­gi­ben pél­dá­san rend­be tet­ték. A temp­lom mel­let­ti teme­tő­ben sza­la­got kötöt­tünk az ötven esz­ten­dős korá­ban, 1945-ben a par­ti­zá­nok által kivég­zett kapor­nai magyar méhész, Váci Már­ton sír­kö­vé­re.

A kapornai templom

A kapornai templom

A kapor­nai temp­lom

Kapor­na után egy rövid eszé­ki kité­rő, majd a kerek alap­raj­zú Kórógy­vár követ­ke­zett. Ez a késő közép­ko­ri tég­la erős­ség nem a mai Kórógy, hanem Német­derzs (hor­vá­tul Iva­no­vac) hatá­rá­ban fek­szik. A Kóró­gyi csa­lád tag­jai épí­tet­ték a haj­dan itt húzó­dó, csak­nem átha­tol­ha­tat­lan Pala­csa-mocsár köze­pén. Az épü­let a meg­ma­ra­dás jel­ké­pe, hiszen a Val­kó men­te magyar közös­sé­gei a kör­nye­ző kiter­jedt mocsár­vi­lág­nak köszön­he­tik a viha­ros szá­za­dok túl­élé­sét. Harasz­ti­ba vissza­tér­ve, a falu köz­pont­já­ban koszo­rút helyez­tünk el Pető­fi Sán­dor szob­rá­nál, majd este Szenn Péter és csa­lád­ja hal­pap­ri­kást készí­tett nekünk, amit jóízű­en fogyasz­tot­tunk el egy rend­kí­vül érté­kes és nagy­sze­rű esz­me­cse­rét köve­tő­en. Nem mulasz­tot­tunk el püs­pök úrtól elné­zést kér­ni, ami­ért a láto­ga­tá­sun­kat meg­elő­ző napon Buda­pes­ten, a nem­zet fővá­ro­sá­ban meg­tör­tén­he­tett az a szo­mo­rú eset, hogy az új Ország­gyű­lés ala­ku­ló ülé­sé­ről távo­zó hor­vát­or­szá­gi magyar refor­má­tus püs­pök­kel szem­ben néhány önma­gá­ból kivet­kő­zött tün­te­tő gya­lá­za­to­san visel­ke­dett, szé­gyent hoz­va ezzel az anya­or­szág lakos­sá­gá­ra.

Kórógyvár romjai Eszék környékén

Kórógyvár romjai Eszék környékén

Kórógy­vár rom­jai Eszék kör­nyé­kén

Más­nap már a Tri­a­non előt­ti Sze­rém vár­me­gyé­hez tar­to­zó Kórógyon ébred­tünk, ahol a helyi fej­fás teme­tőt doku­men­tál­tuk, ami­ről műsort készí­tett az Eszé­ki Tele­ví­zió. A magyar­ság népi sír­em­lé­kei utá­ni kuta­tást a szom­szé­dos Szent­lász­lón foly­tat­tuk. A Val­kó men­te negye­dik régi refor­má­tus falu­ja Tor­da­fal­va (Tor­din­ci), amely azon­ban már évszá­za­dok­kal ezelőtt nyel­vet cse­rélt, így ma ez az egyet­len hor­vát refor­má­tus falu. A magyar ere­det­re azon­ban vilá­go­san utal a teme­tő­ben álló, még mint­egy két tucat­nyi fej­fa, és a kőből készült sír­em­lé­ke­ken is rend­re fel­tű­nő, nép­mű­vé­sze­tünk­ből isme­rős szo­mo­rú­fűz díszí­tés. Tor­da­fal­ván néhány kato­li­kus magyar csa­lád is él, nap­ja­ik azon­ban meg van­nak szám­lál­va az asszi­mi­lá­ció miatt.

Koszorúzás Szenn Péterrel Petőfi szobránál

A haraszti templom tornya

Koszo­rú­zás Szenn Péter­rel Pető­fi szob­rá­nál – Jobb­ra a harasz­ti temp­lom tor­nya

A közép­ko­ri Sze­rém megye a Duna-Szá­va közé­re ter­jedt ki, a török­dú­lás utá­ni megye­ren­de­zés­kor azon­ban a letűnt Val­kó vár­me­gye jelen­tős részé­vel is meg­nö­vel­ték terü­le­tét. Az első világ­há­bo­rú utá­ni össze­om­lást meg­elő­ző­en Kórógy­nál volt Sze­rém vár­me­gye hatá­ra, ami így a Val­kó men­te magyar fal­va­it ket­té­osz­tot­ta, Szent­lász­ló és Harasz­ti már a szom­szé­dos Verő­ce vár­me­gyé­be esett. A Sze­rém­ség mai Kelet-Hor­vát­or­szág­hoz tar­to­zó részé­nek egyik köz­pon­ti tele­pü­lé­se Szen­tillye, azaz Vin­kov­ci. Egy főté­ri kávé elfo­gyasz­tá­sa után a közép­ko­ri Szent Illés-temp­lom nyo­má­ba ered­tünk. A hor­vát kuta­tók a temp­lom ma csak alap­fa­la­i­ban lát­ha­tó előd­jét 1100 körül­re kel­te­zik, míg a ma is álló, góti­kus hajó a XIII-XIV. szá­zad for­du­ló­ján épül­he­tett, Szent Illés tisz­te­le­té­re. A hely­ség védő­szent­jé­től kap­ta ősi magyar nevét, amit a török­dú­lást köve­tő­en vál­tott fel a dél­szláv Vin­kov­ci név­alak. Az újkor­ban istál­ló­ként hasz­nált épü­let nem kel­tett nagy fel­tű­nést, így soká­ig elke­rül­te a kuta­tók figyel­mét. Nem­ré­gi­ben azon­ban kon­zer­vál­ták és modern épí­té­sze­ti meg­ol­dást választ­va, kiegé­szí­tet­ték.

Fejfa Szentlászlón

Régi híd a Valkó-folyón

Bal­ra: fej­fa Szent­lász­lón – Jobb­ra: régi híd a Val­kó-folyón

A Val­kó men­te egyik leg­ér­té­ke­sebb műem­lé­ke Ber­zé­te­mo­nos­tor, azaz Nuš­tar kas­té­lya, a Khu­en gró­fok magyar­or­szá­gi ágá­nak fész­ke. A mai falu hatá­rá­ban, a folyó­hoz közel állt a közép­kor­ban a val­kói ben­cés kolos­tor. Akko­ri­ban Val­kó­szent­lé­lek­nek írták, későb­bi nevé­nek elő­tag­ját XIV. szá­za­di föl­des­urá­ról, Ber­zé­té­ről kap­ta. Nem­so­ká­ra a Garai csa­lád bir­to­ká­ba került, akik 1422-ben új, két­tor­nyú temp­lo­mot épí­tet­tek a monos­tor mel­lé. Akko­ri­ban mező­vá­ro­si ran­got élve­zett, vásá­ros tele­pü­lés volt vám­hellyel, Val­kó vár­me­gye két ízben is itt tar­tot­ta tör­vény­lá­tó gyű­lé­se­it.

A szentillyei templom

A Khuen-kastély Berzétemonostoron

Bal­ra a szen­tillyei temp­lom, jobb­ra a Khu­en-kas­tély Ber­zé­te­mo­nos­to­ron

A hódolt­sá­gi idő­ket köve­tő­en a ber­zé­te­mo­nos­to­ri ura­dal­mat a szlav­ni­cai báró Sán­dor csa­lád sze­rez­te meg. A kas­tély a török kort áll­va átvé­szelt Szent Lélek monos­tor két­tor­nyú temp­lo­má­nak köve­i­ből épült. Később a báró Sán­dor csa­lád­dal való össze­há­za­so­dás útján a Tirol­ból szár­ma­zó, 1647-ben hono­sí­tott és Magyar­or­szág­nak minisz­ter­el­nö­köt is adó belási Khu­en – a csa­lád egyik ága későb­bi nevén Khu­en-Héder­váry – csa­lád vet­te bir­tok­ba, akik egé­szen a II. világ­há­bo­rú végé­ig – a titó­iz­mus bekö­szön­té­ig – lak­hat­ták. Ma az épü­let­együt­tes két­ség­be­ej­tő­en pusz­tul, az egyik szárny­ban lerom­lott álla­po­tú öreg­ott­hon – tulaj­don­kép­pen közö­sé­ges elfek­vő – műkö­dik. Fala­in a dél­szláv hábo­rú ide­jén becsa­pó­dott löve­dé­kek feké­lyes seb­he­lyei táton­ga­nak. Khu­en-Héder­váry Károly hor­vát bán­ként sokat tett Zág­ráb fej­lesz­té­sé­ért és a Hor­vát-Szla­vó­n­or­szág­ban élő, a társ­or­szág szer­vei által elnyo­mott magyar kisebb­ség hely­ze­té­nek meg­erő­sí­té­sé­ért. Már csak azért is több figyel­met érde­mel­ne ez a tör­té­nel­mi épü­let magyar rész­ről, mivel nejé­vel, gróf Tele­ki Mar­git­tal élet­vi­tel­sze­rű lakó­he­lye­ik egyi­ke volt.

A Khuen-Héderváry család címere

A kastélyhoz tartozó kápolna lövésnyomokkal

Bal­ra a Khu­en-Héder­váry csa­lád címe­re, jobb­ra a kas­tély­hoz tar­to­zó kápol­na lövés­nyo­mok­kal

Ber­zé­te­mo­nos­to­ron magya­rok már nin­cse­nek, de van a szom­széd­ban egy kicsiny, elfe­le­dett magyar falu, Val­kó­szent­má­ria (Marin­ci) – vagy ahogy a helyi­ek neve­zik, Marinca. A leg­utób­bi nép­szám­lá­lás sze­rint a lakos­ság mint­egy negye­de vall­ja magát magyar­nak, ám – ahogy arról sze­mé­lye­sen meg­győ­ződ­het­tünk – már csak az idő­seb­bek beszél­nek magya­rul. Juli­án-isko­lá­ját haj­da­nán a Khu­en csa­lád segí­tet­te.

A Val­kó men­ti dom­bo­kon kanya­rog­va, hama­ro­san meg­ér­kez­tünk az újko­ri Sze­rém vár­me­gye szék­vá­ro­sá­ba, a Duna-part­ra épült Val­kó­várra, melyet újab­ban hor­vá­to­san Vuko­vár­nak nevez­nek. Árpád-kori tele­pü­lés­ként haj­dan Val­kó vár­me­gye köz­pont­ja volt. A közép­kor­ban szá­szok, magya­rok és szlá­vok vegye­sen lak­ták. A dél­szláv hábo­rú ide­jén hosszú és elke­se­re­dett har­cok foly­tak a váro­sért. A monar­chia kora­be­li han­gu­la­tot árasz­tó várost szi­tá­vá lőt­ték, miköz­ben a hábo­rú előtt még 45 ezer lako­sú tele­pü­lés népes­sé­ge csak­nem a felé­re zuhant. A haj­dan jelen­tős magyar közös­ség nap­ja­ink­ra egy­szá­za­lé­kos váro­si szór­vánnyá zsu­go­ro­dott össze.

A vármegyeháza Valkóváron

Az Eltz-kastély Valkóváron

Az Igazságügyi Palota Valkóváron

A vasútállomás Valkóváron

Négy iko­ni­kus épü­let Val­kó­vá­ron: a vár­me­gye­há­za, az Eltz-kas­tély, az Igaz­ság­ügyi Palo­ta és a vas­út­ál­lo­más

Val­kó­vá­ron még most is zaj­lik a hábo­rú nyo­ma­i­nak eltün­te­té­se. A már szin­te jel­kép­nek szá­mí­tó szét­lőtt víz­tor­nyot beáll­vá­nyoz­va lát­tuk, ám a régi MÁV-vas­út­ál­lo­más épü­le­te még min­dig rom­hal­maz. A vár­me­gye­há­za ugyan­ak­kor, ahol a török­dú­lás után a sze­ré­mi nemes­ség megye­gyű­lé­se­it tar­tot­ta, cso­dá­la­to­san meg­újult, akár­csak az Eltz gró­fok kas­té­lya. A német ere­de­tű, magyar­rá vált csa­lád bír­ta a török kiűzé­se után a val­kó­vá­ri ura­dal­mat. A kas­tély nem­csak a város egyik fő neve­ze­tes­sé­ge, hanem egy­ben a tér­ség leg­je­len­tő­sebb műem­lé­ke. A bejá­rat­nál az ajtó felett Eltz Imre emlé­két őrző fel­irat áll. Sze­rém vár­me­gye egy­ko­ri főis­pán­ja fényes kar­ri­ert futott be a kora­be­li Habs­burg biro­da­lom­ban.

Val­kó­várt elhagy­va, a búcsú­já­ró­hely­ként ismert Sza­ta (Sotin) és Atya­vár (Šareng­rad) érin­té­sé­vel, Újlak­nál (Ilok) átlép­tük a szerb-hor­vát határt, és utun­kat a sze­rém­sé­gi Szá­va men­te felé foly­tat­tuk. Szá­va­szent­de­me­ter­től dél­ke­let­re, a nagy folyó part­ján van még három magyar­lak­ta falu: Nyék vagy népi­e­sen Nyé­kin­ca (Nikin­ci), Her­kó­ca (Hrt­kov­ci) és Fény­be­rek (Pla­tiče­vo). Az itt lakó­kat a nyé­kin­cai Pető­fi Sán­dor Kul­túr­egye­sü­let fog­ja össze. Elnö­kük­kel, Gude­lye­vity Anná­val és tag­ja­ik­kal talál­koz­tunk.

A Száva a Gomolyó-halomnál

Csoportkép az Arany folyónál

Bal­ra: a Szá­va a Gomo­lyó-halom­nál – Jobb­ra: cso­port­kép az Arany folyó­nál

Har­ma­dik nap a nyé­ki magyar­ság kép­vi­se­lő­i­vel közö­sen fel­ke­res­tük az 1907 óta műkö­dő Hege­dűs méhé­szet kap­tá­ra­it az Arany folyócs­ka vize mel­let­ti Bárán­di-erdő­ben. Az idén 79 esz­ten­dős Hege­dűs János nagy­ap­ja az első méh­csa­lá­dot az akko­ri magyar állam­tól kap­ta, miu­tán jelent­ke­zett a Pes­ti Hír­lap­ban meg­je­lent fel­hí­vás­ra. Elkö­szön­ve a Nyék törzs leg­dé­leb­bi ismert szál­lás­te­rü­le­tén élő ven­dég­lá­tó­ink­tól, utun­kat a cso­dá­la­tos sze­ré­mi tája­kon, a Tar­cal-hegy­ség (Fruš­ka Gora) völ­gye­i­ben foly­tat­tuk. Eköz­ben mély­sé­ge­sen egyet­ér­tet­tünk Fényes Elek meg­ál­la­pí­tá­sá­val: „Sze­rem vár­me­gye akár ennek szer­fe­let­ti ter­mé­keny­sé­gét, akár meleg, kies éghaj­la­tát, akár vidé­kei tün­dér szép­sé­gét tekint­sük, mél­tán a’ leg­szebb, ter­mé­szet­től leg­in­kább meg­ál­dott megyé­nek mond­ha­tó.”

Mi azon­ban nem­csak a Sze­rém­sé­get, hanem a tör­té­nel­mi Dél­vi­dék mai Hor­vát­or­szág­hoz csa­tolt része­i­nek fel­ke­re­sé­sét is bát­ran ajánl­juk min­den haza­sze­re­tő hon­fi­tár­sunk­nak.

A Tarcal-hegység Réva (Rivica) határábanA kisremetei (Mala Remeta) pravoszláv kolostor

Sze­rém­sé­gi tája­kon: bal­ra a Tar­cal-hegy­ség Réva (Rivi­ca) hatá­rá­ban, jobb­ra a kis­re­me­tei (Mala Reme­ta) pra­vo­szláv kolos­tor

Kép és szöveg: Hetzmann Róbert
Magyar Patrióták Közössége
© 2018. május 23.