Örökségturisztikai beszámoló egyesületünk szerémségi kutatóútjáról

A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge tizen­egy fős cso­port­ja az októ­be­ri ünne­pi hosszú hét­vé­gén láto­ga­tást tett Dél­vi­dé­ken, a haj­da­ni Sze­rém vár­me­gye terü­le­tén. A Szent Ist­ván-i vég­vi­dé­ken egye­sü­le­tünk immá­ron vissza­té­rő ven­dég, de ezút­tal újabb hely­szí­ne­ket is fel­ke­res­tünk. Képes beszá­mo­ló az ősi Zimony­ról, a magyar­sá­gát őrző Mara­dék­ról, Petőc omla­do­zó temp­lo­má­ról, az elfe­le­dett Árpa­tar­ló­ról, a Szá­va men­ti Nyék­ről, Sza­lán­ke­mén­ről, az ősi Karom­ról és más tör­té­nel­mi helyek­ről.

Koszorúzás a nándorfehérvári Hunyadi-kőnél
Koszo­rú­zás a nán­dor­fe­hér­vá­ri Hunya­di-kőnél

Októ­ber 23. és 25. közt meg­tar­tott dél­vi­dé­ki láto­ga­tá­sunk első állo­má­sa a haj­da­ni Bács megye dél­ke­le­ti sar­ká­ban, a Duna-Tisza-tor­ko­lat köz­vet­len közel­sé­gé­ben fek­vő Titel volt, ahol még tíz­szá­za­lék­nyi magyar ér. A város­ká­ban első­ként az omla­do­zó evan­gé­li­kus temp­lo­mot tekin­tet­tük meg. Az ágos­tai hit­val­lá­sú evan­gé­li­kus anya­egy­ház ebben a saj­kás­vi­dé­ki kis­vá­ros­ban 1891-ben ala­kult meg zöm­mel német­aj­kú hívek­kel. A tite­li luterá­nu­sok sor­sa igen hánya­tott: a svá­bok 1944 utá­ni kiűzé­sé­vel a gyü­le­ke­zet elfo­gyott, így az elha­gya­tott barokk-klasszi­cis­ta hom­lok­za­tú temp­lom las­san­ként pusz­tu­lás­nak indult.

 A temp­lo­mot zár­va talál­tuk, ben­ne isten­tisz­te­le­te­ket már nem tar­ta­nak, így csak kívül­ről tud­tunk meg­győ­ződ­ni szo­mo­rú­sá­gos álla­po­tá­ról. A torony­si­sak tete­jét éke­sí­tő kereszt már rég letört, és ami külö­nö­sen aggasz­tó, hogy a harang­to­rony tájé­kán nagy repe­dés tátong. Az össze­dő­lés­re váró épü­le­tet nem­ré­gi­ben élet­ve­szé­lyes­sé nyil­vá­ní­tot­ták, bejá­ra­ti részét elke­rí­tet­ték.

 A titeli evangélikus templom  A perlaszi plébániát a lebontás veszélye fenyegeti
A tite­li evan­gé­li­kus temp­lom
A per­la­szi plé­bá­ni­át a lebon­tás veszé­lye fenye­ge­ti

Titel­nél a Tiszán átkel­ve a Bán­ság föld­jé­re, vagy­is a tör­té­nel­mi Toron­tál vár­me­gyé­be érkez­tünk, hogy a közel­múlt­ban veszély­be került dél-bán­sá­gi temp­lo­mo­kat útba ejt­sük. Rövid idő­re meg­áll­tunk Per­la­szon (Per­lez), ahol ellen­őriz­tük a temp­lom és a plé­bá­nia álla­po­tát. Két hely­szí­nen – Ópá­ván (Opo­vo) és Gala­go­nyá­son (Glo­gonj) – egye­sü­le­tünk most járt első ízben. Ópá­ván nincs tör­té­nel­mi érték veszély­ben, az 1841-ben épült gala­go­nyá­si Szent Anna-temp­lom ugyan­ak­kor kife­je­zet­ten jó álla­po­ta elle­né­re 2014-ben fel­ke­rült a nagy­becs­ke­re­ki püs­pök­ség „régi és nem hasz­nált temp­lo­mok” lebon­tá­sá­ról ren­del­ke­ző lis­tá­já­ra. Egye­sü­le­tünk tag­jai doku­men­tál­ták az épü­le­tet és bel­ső tar­to­zé­ka­it. Úgy tud­juk, van remény arra, hogy a gala­go­nyá­si temp­lom meg­me­ne­kül­jön.

Sze­rém­ség felé tar­tó utun­kat fél­be­sza­kít­va, Hunya­di János emlé­ke előtt tisz­te­leg­tünk a haj­da­ni Nán­dor­fe­hér­vár­ban, azaz Belg­rád várá­ban, majd a szerb fővá­ros­sal idő­köz­ben egy­be­ol­vadt Zimony­ban. A Duna és a Szá­va össze­fo­lyá­sa fölöt­ti mere­dek dom­bon épült nán­dor­fe­hér­vá­ri vár­ban az 1456. júli­us 22-én meg­ví­vott keresz­tény-magyar dia­dal emlék­kö­vé­nél koszo­rúz­tunk.

Mária a Kisjézussal (Galagonyás) A nándorfehérvári vár
Mária a Kis­jé­zus­sal (Gala­go­nyás)
A nán­dor­fe­hér­vá­ri vár
A Hunyadi-kapu Itt vívták a nándorfehérvári diadalt Hunyadi és Kapisztrán…
A Hunya­di-kapu
Itt vív­ták a nán­dor­fe­hér­vá­ri dia­dalt Hunya­di és Kapiszt­rán…

A Szá­va innen­ső part­ján, tehát már a Sze­rém­ség­ben fek­vő Zimony (Zemun) vára, a Sze­rém­ség déli kapu­ja azért is fon­tos emlék­he­lyünk, ugyan­is itt halt meg a dia­dal után nem sok­kal, augusz­tus 11-én a nagy­be­teg Hunya­di János. Az ennek tisz­te­le­té­re a Mil­len­ni­um ide­jén emelt ezred­évi emlék­mű­nél, a Hunya­di-torony­nál helyez­tük el egye­sü­le­tünk koszo­rú­ját, majd a kel­le­mes, déli­es han­gu­la­tú város­ka főte­rét éke­sí­tő Keresz­te­lő Szent János feren­ces temp­lo­mot keres­tük fel. Zimony­nak jelen­tős magyar emlé­kei van­nak, ráadá­sul Tri­a­non előtt szá­mot­te­vő magyar­ság is élt az ere­de­ti­leg német-szerb több­sé­gű, sok­nem­ze­ti­sé­gű kikö­tő­vá­ros­ban. A Tito-rend­szer­ben Nagy-Belg­rád kiépí­té­sé­nek esett áldo­za­tul az addig önál­ló tele­pü­lés, ami azt ered­mé­nyez­te, hogy lakos­sá­ga tel­jes­ség­gel lecse­ré­lő­dött.

 Zimony kellemes hangulatú határváros volt – háttérben Belgrád látszik A Hunyadi-torony a millennium idején épült
Zimony kel­le­mes han­gu­la­tú határ­vá­ros volt –
hát­tér­ben Belg­rád lát­szik
A Hunya­di-torony a mil­len­ni­um ide­jén épült –
Magyar jel­ké­pe­i­től (közép­cí­mer, turul­ma­dár)
meg­fosz­tot­ták ugyan, de cso­da, hogy még áll
Istentisztelet Maradékon
Isten­tisz­te­let Mara­dé­kon

Dél­vi­dé­ki láto­ga­tá­sunk során mind­két alka­lom­mal a sze­rém­sé­gi Mara­dé­kon, helyi magyar csa­lá­dok­nál száll­tunk meg a nem­ré­gi­ben bein­dult falu­tu­riz­mus kere­té­ben. Egye­sü­le­tünk már hosszabb ide­je jó kap­cso­la­to­kat ápol a mara­dé­ki refor­má­tu­sok­kal, akik­nek javá­ra 2015-ben jóté­kony­sá­gi estet szer­vez­tünk Buda­pes­ten. A magyar közös­ség élén álló fia­tal refor­má­tus lel­kész veze­té­sé­vel a marok­nyi gyü­le­ke­zet szór­vány­köz­pon­tot sze­ret­ne lét­re­hoz­ni, amit össze­sen 600.000 Ft-tal tud­tunk támo­gat­ni. A tele­pü­lé­sen élő mint­egy ötszáz magyar több­sé­ge római kato­li­kus, de részük­re a sze­rém­sé­gi püs­pök­ség nem biz­to­sít­ja az anya­nyelv hasz­ná­la­tá­nak jogát, hanem kizá­ró­lag hor­vá­tul miséz­nek a hívek­nek. Utunk máso­dik nap­ján, vasár­nap cso­por­tunk részt vett a refor­má­tus isten­tisz­te­le­ten, amely­nek végén egye­sü­le­tünk elnö­ke, Hetz­mann Róbert is szólt a gyü­le­ke­zet­hez.

India katolikus temploma
India kato­li­kus temp­lo­ma

Újabb állo­má­sunk­ra, a külö­nös nevű India (Inđi­ja) váro­sá­ba reg­ge­li tizen­egy óra körül érkez­tünk. Első­ként az 1944–45-ös par­ti­zán­ter­ror áldo­za­ta­i­nak vesz­tő­he­lyét keres­tük, ám saj­nos nem sike­rült meg­ta­lál­nunk. India a Sze­rém­ség egyik leg­né­pe­sebb tele­pü­lé­se, ahol haj­dan a lakos­ság zöme német volt (1910-ben 76% német, 11% szerb, 8% magyar). India város­ké­pét a szo­ci­a­lis­ta idők­ben a Jugo­szlá­via min­den tájá­ról tobor­zott dél­szláv csa­lá­dok bete­le­pí­té­sé­vel egy­ide­jű­leg tel­je­sen átala­kí­tot­ták, ezért ma nincs sok lát­ni­va­ló a város­ban. Meg­te­kin­tés­re érde­mes a klasszi­cis­ta és barokk stí­lus­je­gye­ket ötvö­ző Szent Péter apos­tol temp­lom, mely 1867 és 1872 között épült. Híve­i­nek több­sé­ge német volt, amit a még meg­ma­radt fel­ira­tok is tanú­sí­ta­nak. A néme­tek 1944 utá­ni elűzé­sét köve­tő­en még a temp­lom fenn­ma­ra­dá­sa is kér­dé­ses­sé vált, ám a bete­le­pí­té­sek során ide köl­tö­ző kato­li­kus hor­vát csa­lá­dok­nak köszön­he­tő­en még­sem maradt gyü­le­ke­zet nél­kül. Az indi­ai kato­li­kus közös­ség nap­ja­ink­ban igen sok­szí­nű, magya­rok, hor­vá­tok, meg­ma­radt néme­tek és a helyi­ek állí­tá­sa sze­rint ola­szok is alkot­ják. Magyar szent­mi­se, ahogy a Sze­rém­ség­ben min­de­nütt, itt sincs.

A nehéz sorsú petőci templom
A nehéz sor­sú pető­ci temp­lom

Az Indi­á­tól nyu­gat­ra lévő Petőc (Putin­ci) tel­je­sen isme­ret­len­nek szá­mít a magyar olva­só­kö­zön­ség előtt, hol­ott vala­mi­kor magyar kisebb­ség is élt a túl­nyo­mó­részt német falu­ban. Ide azért utaz­tunk el, hogy lefény­ké­pez­zük a falu köze­pén magá­ra hagyot­tan pusz­tu­ló, nagy­mé­re­tű neo­gó­ti­kus temp­lo­mot. A Nepo­mu­ki Szent János titu­lu­sú plé­bá­nia­temp­lo­mot az itt élő magya­rok vala­mi­kor közö­sen hasz­nál­ták a pető­ci néme­tek­kel. Ma már csak szo­mo­rú emlék­jel­ként idé­zi meg a több­nem­ze­ti­sé­gű Sze­rém­ség gaz­dag múlt­ját: a néme­te­ket elűz­ték, magya­rok is csak nyo­mok­ban marad­tak. Az omla­do­zó épü­le­tet még meg lehet­ne men­te­ni, de nem len­ne fenn­tart­ha­tó, mert hívei szin­te tel­je­sen elfogy­tak. Petőc ma már szerb falu, ahol 2002-ben 3244 lakos közül 17 volt magyar, az össz­né­pes­ség 0,5%-a. Talán vala­mi­fé­le kul­tu­rá­lis funk­ció segít­het­ne a temp­lom szo­mo­rú sor­sán, amennyi­ben len­ne rá igény…

A szo­mo­rú Petőc temp­lo­mát lehagy­va utun­kat a Sze­rém­ség máso­dik leg­na­gyobb váro­sá­nak szá­mí­tó Ruma, azaz magyar nevén Árpa­tar­ló meg­te­kin­té­sé­vel foly­tat­tuk. A nap­ja­ink­ban har­minc­ez­res lakos­sá­gú város, amely 1944-ig a sze­rém­sé­gi néme­tek köz­pont­ja volt, bő három­száz főnyi szór­vány­ma­gyar­ság­nak ad ott­hont.

Berendezési tárgyainak zömét ellopták
Beren­de­zé­si tár­gya­i­nak zömét ellop­ták
A kato­li­kus temp­lom Árpa­tar­ló (Ruma) váro­sá­ban

Kuta­tó­mun­kánk ezút­tal a város kato­li­kus teme­tő­jé­re irá­nyult, hogy a magyar hadi­sír­gon­do­zás szá­má­ra egy­elő­re isme­ret­len helyen talál­ha­tó oszt­rák-magyar hadi­sí­ro­kat fel­lel­jük. Az első világ­há­bo­rú­ban, az 1914-es szerb betö­rés során a Sze­rém­ség Szá­va men­ti része had­szín­tér volt. A szerb had­se­reg vissza­ve­ré­se­kor elesett kato­nák nyug­he­lye vala­hol a város­ban talál­ha­tó, azon­ban a hadi­sí­rok pon­tos helye máig nincs doku­men­tál­va. Kuta­tá­sunk rész­le­ges sikert hozott, mivel az elve­szett­nek hitt hősi emlék­mű­vet meg­ta­lál­tuk a teme­tő dél­nyu­ga­ti sar­ká­ban, ám a hadi­sí­rok tény­le­ges helyé­nek tel­jes bizo­nyos­sá­gú meg­ha­tá­ro­zá­sa még várat magá­ra.

A közép­kor­ban vár­kas­té­lyá­ról ismert, tehát min­den­kép­pen jelen­tős Árpa­tar­ló lakos­sá­ga a tör­té­ne­lem folya­mán több­ször is lecse­ré­lő­dött. A Hunya­di-kor magyar­sá­ga innen szin­te nyom­ta­la­nul kipusz­tult, és német szó sem hal­lat­szik már a ma török nevet vise­lő Ruma utcá­in. Ennek és a Tito-kor­szak város­ren­de­zé­se­i­nek dacá­ra — Indi­á­val ellen­tét­ben — viszony­lag sokat meg­őr­zött múlt­já­ból a szá­zad­for­du­lón erős német több­sé­gű, de szer­bek és hor­vá­tok által is lakott város. Külö­nö­sen szép a egy­ko­ri magyar kegy­urak, a bol­gár ere­de­tű Pejács­e­vich-csa­lád jóvol­tá­ból 1811–1813 között épí­tett Szent­ke­reszt plé­bá­nia­temp­lom, amit nem­ré­gi­ben igé­nye­sen fel­újí­tot­tak.

 Csoportkép a hősi emlékművel  Csoportkép a hősi emlékművel

Cso­port­kép a hősi emlék­mű­vel

Nyékre az ételszentelés idején érkeztünk
Nyék­re az étel­szen­te­lés ide­jén érkez­tünk

A Sze­rém­ség déli, Szá­va men­ti részén foly­tat­va utun­kat, át is kel­tünk a nagy folyón, hogy cso­por­tunk fel­ke­res­se a dicső magyar közép­kort is hir­de­tő sza­bá­csi várat. Vissza­tér­ve az 1918 előt­ti hatá­ro­kon belül­re, a köze­li Nyék (Nikin­ci) falu­ban, vagy aho­gyan helyi­ek neve­zik, Nyé­kin­cán a Pető­fi Sán­dor Magyar Műve­lő­dé­si Egye­sü­let tag­ja­i­nak párat­lan ven­dég­sze­re­te­tét élvez­tük. A Pat­ri­ó­ták tisz­te­le­té­re fel­lé­pés­sel készült a helyi magyar ifjú­sá­gi tánc­cso­port, ami­nek tag­jai közül saj­nos sen­ki sem tud magya­rul. A magyar nyelv hely­ze­te így vál­sá­gos jele­ket mutat a nevé­ben hon­fog­la­lás kori, mai magyar lakos­sá­gát ille­tő­en 19. szá­za­di ere­de­tű falu­ban. Nyé­ken egé­szen az 50-es éve­kig a magyar­ság adta a lakos­ság több­sé­gét az itt élő elhor­vá­to­so­dott kato­li­kus albán csa­lá­dok mel­lett, a magyar isko­la fel­szá­mo­lá­sá­val azon­ban a magya­rok lét­szá­ma roha­mos csök­ke­nés­nek indult. A fel­mor­zso­ló­dást a dél­szláv hábo­rú tovább gyor­sí­tot­ta, mivel a szerb nem­zet­ál­lam meg­te­rem­tő­i­nek ez a kato­li­kus, hor­vá­tok által is lakott falu ellen­sé­ges cél­pont volt. Ma a lakos­ság­nak már csak mint­egy 12%-a, 250–300 lélek vall­ja magát magyar nem­ze­ti­sé­gű­nek. A kato­li­kus temp­lom­ban nin­cse­nek magyar misék, ellen­tét­ben a kicsiny refor­má­tus temp­lom­mal, ahol havi egy alka­lom­mal marok­nyi idős nyé­ki kato­li­kus tér be a magyar szó­ra. A mara­dé­ki lel­kész, Halász Dáni­el annak elle­né­re meg­tart­ja az isten­tisz­te­le­ti alkal­ma­kat, hogy idén el kel­lett temes­se az utol­só gyü­le­ke­ze­ti tagot.

Har­ma­dik napunk első állo­má­sa Újsza­lán­ke­mén (Novi Slan­ka­men) hatá­rá­ban a sza­lán­ke­mé­ni csa­ta emlék­mű­ve volt. A Szent Liga és az Osz­mán Biro­da­lom csa­pa­tai közt 1691. augusz­tus 19-én lezaj­lott és a keresz­tény hadak győ­zel­mé­vel vég­ző­dött ütkö­zet azért is fon­tos szá­munk­ra, mert a csa­ta­té­ren maradt Zrí­nyi Ádám, Zrí­nyi Mik­lós köl­tő-had­ve­zér fia. A hős zász­lós­úr dicső emlé­ké­re nem­ze­ti szí­nű sza­lag­gal átkö­tött koszo­rút helyez­tük el az 1891-ben, oszt­rák rész­ről emelt emlék­mű­nél. Nem mulasz­tot­tuk el a Duna és a Tisza össze­fo­lyá­sá­nak meg­te­kin­té­sét sem, még­pe­dig a sza­lán­ke­mé­ni Hódos-part­ról (Oduše­vac), ahon­nan a két nagy folyó talál­ko­zá­sá­ra a leg­szebb kilá­tás nyí­lik. A Tisza befo­lyá­sá­val átel­len­ben, a sze­rém­sé­gi par­ton talál­ha­tó Sza­lán­ke­mén (Slan­ka­men) a Haja­gos­nak neve­zett hosszan elnyú­ló lösz­vo­nu­lat olda­lá­ban kapasz­ko­dik. A gaz­dag múl­tú hely­ség a török idők előtt jelen­tős bor- és sóke­res­ke­del­mi köz­pont volt, még váro­si kivált­sá­go­kat is élve­zett.

Koszorúzás a szalánkeméni csata emlékművénél A rejtélyes szalánkeméni rom
Koszo­rú­zás a sza­lán­ke­mé­ni csa­ta emlék­mű­vé­nél
A rej­té­lyes sza­lán­ke­mé­ni rom

A part­ol­dal­ban messzi­ről fel­tű­nik a közép­ko­ri ere­de­tű szerb-orto­dox temp­lom barokk tor­nya. Hajó­ja sokat meg­őr­zött közép­ko­ri előd­jé­ből, amely az átala­kí­tás előtt kato­li­kus temp­lom lehe­tett. Saj­nos mind a mai napig elke­rül­te a magyar művé­szet­tör­té­né­szek és régé­szek figyel­mét, akár­csak az a közép­ko­ri épü­let­rom, mely a tele­pü­lés bejá­ra­tá­nál, a Duna szint­jé­re leeresz­ke­dő út egyik kanya­ru­la­tá­ban áll. Való­szí­nű, hogy a város­ban műkö­dött közép­ko­ri kolos­tor marad­vá­nya.

A szalánkeméni ortodox templom Középkori kapukeret az ortodox templom északi falán
A sza­lán­ke­mé­ni orto­dox temp­lom
Közép­ko­ri kapu­ke­ret az orto­dox temp­lom észa­ki falán

A Duna-par­ti Kar­ló­ca, vagy­is Karom (Srem­ski Kar­lov­ci) a Dél­vi­dék egyik leg­han­gu­la­to­sabb tör­té­nel­mi váro­sa, amely a múlt­ban több alka­lom­mal is fon­tos sze­re­pet ját­szott. A közép­ko­ri Karom kitű­nő bor­ter­me­lé­sé­ről híres magyar város volt, a messze föl­dön ismert sze­ré­mi borok egyik fő ter­me­lő­he­lye. Ennél is emlé­ke­ze­te­sebb, hogy 1699. janu­ár 26-án itt kötöt­ték meg a Magyar Király­ság terü­le­té­ért vívott oszt­rák-török hábo­rú­kat lezá­ró kar­ló­cai békét, ami Magyar­or­szág szin­te tel­jes része szá­má­ra a száz­öt­ven éves török ura­lom végét jelen­tet­te. A béke­szer­ző­dést a Habs­burg Biro­da­lom, a Velen­cei Köz­tár­sa­ság, az Orosz Biro­da­lom és az Osz­mán Biro­da­lom kül­döt­tei írták alá egy faépü­let­ben. Ennek az egy­ko­ri ház­nak az utód­ja a ma is lát­ha­tó klasszi­cis­ta béke­ká­pol­na, amely­nek négy ajta­ja a négy szer­ző­dő hatal­mat jel­ké­pe­zi. Bár a kar­ló­cai béke Magyar­or­szág sor­sát dön­töt­te el, a magyar­ság kép­vi­se­lői nem kap­tak helyet az asz­tal­nál. Rólunk dön­töt­tek, de nél­kü­lünk, mint a tör­té­ne­lem­ben nem utol­já­ra. Kar­ló­ca más okból is isme­rős lehet a magyar tör­té­nel­met isme­rők előtt. 1699-tól ez a város lett a szerb orto­dox met­ro­po­li­ta szék­he­lye, ami­nek köszön­he­tő­en hama­ro­san a dél­vi­dé­ki szerb­ség szel­le­mi köz­pont­já­vá vált. 1848. május 13-án az itt meg­tar­tott szerb nagy­gyű­lé­sen Raja­csics József met­ro­po­li­tát pár­ti­ár­ká­vá nyil­vá­ní­tot­ták és kiki­ál­tot­ták a Szerb Vaj­da­sá­got.

A Békekápolna – a négy égtáj felé négy ajtaja van, ami arra emlékeztet, hogy az aláíró birodalmak képviselői külön-külön ajtón érkeztek és távoztak. A Békekápolna oltára
A Béke­ká­pol­na – a négy égtáj felé négy ajta­ja van, ami arra emlé­kez­tet, hogy
az alá­író biro­dal­mak kép­vi­se­lői külön-külön ajtón érkez­tek és távoz­tak.
A Béke­ká­pol­na oltá­ra
A velencei követ megkopott sírköve a kápolna kertjében. A béketárgyalások alatt meghalt, Karlócán temették el. Útközben megnéztük a péterváradi Havas Boldogasszony-templomot is, mely az 1716. évi török feletti győztes csata emlékére épült fogadalomból
A velen­cei követ meg­ko­pott sír­kö­ve a kápol­na kert­jé­ben.
A béke­tár­gya­lá­sok alatt meg­halt, Kar­ló­cán temet­ték el.
Útköz­ben meg­néz­tük a péter­vá­ra­di
Havas Bol­dog­asszony-temp­lo­mot is,
mely az 1716. évi török felet­ti győz­tes
csa­ta emlé­ké­re épült foga­da­lom­ból

Karom után a sze­rém­sé­gi Duna men­tén halad­tunk nyu­gat felé, a szer­bek által ma Rako­vac­nak mon­dott Dom­b­óra és a szer­be­sen Bel­csény­nek is neve­zett Sze­rém­be­csé­re (Beočin). A dom­bói ben­cés apát­ság a letűnt magyar közép­kor, míg a Ste­indl Imre és Alpár Ignác ter­vez­te sze­rém­be­csei Spi­tzer-kas­tély a monar­chia korá­ban tanú­sí­tott gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis fej­lő­dé­sünk emlék­re. A kas­tély orom­za­tán őrkö­dő turul­ma­dár maga­te­he­tet­le­nül néz­te végig, ahogy az 1910-ben még egy­har­mad rész­ben magya­rok lak­ta Sze­rém­be­csé­ről a magyar szó elné­mult.

Az grif­fes-indás kul­tú­ra lenyo­ma­tai a köze­li rako­vá­ci szerb
kolos­tor­temp­lom falá­ban is lát­ha­tó­ak (képün­kön), mivel a 18.
szá­za­di  épít­ke­zé­sek­hez elhord­ták a közép­ko­ri apát­ság köve­it
A bel­csé­nyi Spi­tzer-kas­tély

Sze­rém­sé­gi utun­kat a szin­tén nagy múl­tú Kaman­con (Srem­ska Kame­ni­ca), a Huszi­ta Bib­lia szü­lő­vá­ro­sá­ban fejez­tük be. A déli­es han­gu­la­tú Duna-par­ti város­ban a pezs­gő közép­ko­ri magyar élet nyo­ma­it ma már hiá­ba keres­sük. Cso­por­tunk a város­ka két meg­ma­radt magyar vonat­ko­zá­sú műem­lé­két, a kas­télyt és az 1881-ben késő­ba­rokk stí­lus­ban épült Szent­ke­reszt-temp­lo­mot keres­te fel. Mind­ket­tő a 18–19. szá­za­di föld­bir­to­kos Mar­czi­bá­nyi és Karát­so­nyi csa­lá­dok­hoz kötő­dik.
Az Újvi­dék­kel egy­be­épült és nap­ja­ink­ban már álta­lá­ban a dél­vi­dé­ki nagy­vá­ros részé­nek tekin­tett Kamanc­nál búcsút vet­tünk a Sze­rém­ség­től, és utun­kat a Duna túl­ol­da­lán foly­tat­tuk. Újvi­dé­ken Matus­ka Már­ton író­val fel­ke­res­tük a hábo­rú utá­ni par­ti­zán­ter­ror magyar áldo­za­ta­i­nak tömeg­sír­ját a Futa­ki úti teme­tő­ben, ahol még min­dig nem épül­he­tett meg a Mako­vecz Imre ter­vez­te harang­to­rony. A máig kel­lő­en ki nem beszélt véreng­zés áldo­za­ta­i­nak emlé­ké­re koszo­rút helyez­tünk el a sír­hely­nél. A Matus­ka Már­ton­nal foly­ta­tott érté­kes beszél­ge­tést köve­tő­en utun­kat a bácsi vár és a Dél­vi­dék észak­nyu­ga­ti részén talál­ha­tó Bez­dán érin­té­sé­vel foly­tat­tuk, ahol Sztri­ko­vics János atya, nyu­gal­ma­zott bácsi főes­pe­res ven­dé­gei vol­tunk. A hosszú­ra nyúlt, jó han­gu­la­tú talál­ko­zást köve­tő­en, a késő esti órák­ban tér­tünk haza Buda­pest­re.

 
Ste­indl és Alpár műve halál­ra
ítél­ve vár­ja vég­ső pusz­tu­lá­sát
Orom­za­tán még min­dig őrt áll a Sze­rém­ség egyet­len
turul­ma­da­ra (miu­tán a zimo­nyit elpusz­tí­tot­ták)

Sze­rém­sé­gi utun­kat Kaman­con (Srem­ska Kame­ni­ca), az első magyar bib­lia­for­dí­tás váro­sá­ban fejez­tük be. A mai Kamanc sem­mit sem őrzött meg a pezs­gő magyar közép­kor­ból. A város­ka két meg­ma­radt magyar emlé­ke köz­vet­le­nül az ura­dal­mat az újkor folya­mán bir­tok­ló Mar­czi­bá­nyi és Karát­so­nyi csa­lá­dok­hoz kötő­dik. Mind­össze a Mar­czi­bá­nyi-Karát­so­nyi kas­télyt és az 1881-ben késő­ba­rokk stí­lus­ban épü­let Szent­ke­reszt-temp­lo­mot láto­gat­tuk meg. Ezt köve­tő­en Újvi­dék, Bács és Bez­dán érin­té­sé­vel esti órák­ban tér­tünk haza Buda­pest­re.

Újvidéken Matuska Mártonnal a 1944-45-ös vérengzések emlékhelyénél
Újvi­dé­ken Matus­ka Már­ton­nal a 1944–45-ös véreng­zé­sek emlék­he­lyé­nél
   
Haza­fe­lé: esti séta a kivi­lá­gí­tott bácsi
vár­ban, alkot­mány­tör­té­ne­tünk fon­tos hely­szí­nén
Este Sztri­ko­vits János nyu­gal­ma­zott bácsi
főes­pe­res­nél vacso­ráz­tunk Bez­dán­ban

A látogatás az egyesületi szórványprogram keretében, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Képek: Gáspár Kolos
Magyar Patrióták Közössége
© 2015. november 12.