A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge három tag­ja ápri­lis végén fel­ke­res­te az egye­sü­let dél­vi­dé­ki és bán­sá­gi part­ne­re­it. A kül­dött­ség a Sze­rém­ség és a Bán­ság szer­bi­ai, vala­mint romá­ni­ai olda­lát egy­aránt érin­tő láto­ga­tás során a pár évvel ezelőtt veszély­be került bán­sá­gi temp­lo­mok­nál és a zsab­lyai temp­lom­nál is járt. Fon­tos­nak tart­juk, hogy a jövő­ben több figyel­met kap­ja­nak a hatá­ron túli magyar emlék­he­lyek. Külö­nö­sen Kras­só-Szö­rény megye érté­ke­i­re kell nagyobb hang­súlyt helyez­nünk.

A módosi templom
A módo­si temp­lom

Ápri­lis 27-én a Pat­ri­ó­ták kül­dött­sé­ge láto­ga­tást tett a sze­rém­sé­gi Mara­dé­kon. A tele­pü­lés refor­má­tus lel­ké­szé­vel, Halász Dáni­el­lel egyez­tet­tünk az előt­tünk álló teen­dő­ket ille­tő­en. Öröm­mel tapasz­tal­tuk, hogy a 2015-ben meg­tar­tott jóté­kony­sá­gi estünk óta nagyon komoly elő­re­lé­pé­sek tör­tén­tek. Ha min­den a ter­vek sze­rint ala­kul, nem­so­ká­ra az egész Dél­vi­dék egyik leg­job­ban fel­sze­relt óvo­dá­ja nyit­hat­ja meg kapu­it a refor­má­tus egy­ház főut­cai tel­kén. Ez nagy­ban hoz­zá­já­rul­hat ahhoz, hogy a negyed­rész­ben magya­rok által lakott falu, a sze­rém­sé­gi magya­rok vég­vá­ra – nevé­hez mél­tón – meg­ma­rad­jon.

Más­nap a kül­dött­ség Árpa­tar­ló (Ruma) és Ürög érin­té­sé­vel fel­ke­res­te a pusz­tu­ló zsab­lyai római kato­li­kus temp­lo­mot, a hír­hedt Saj­kás­vi­dék utol­só magyar emlé­két. Az 1944–45-ös par­ti­zán­ter­ror ide­jén három falu – Csu­rog, Zsab­lya, Mozsor – lakos­sá­gát kegyet­le­nül kiir­tot­ták. Zsab­lyán a temp­lom a töb­bi már­tír tele­pü­lés­sel ellen­tét­ben meg­ma­rad­ha­tott, ám az idő vas­fo­ga igen­csak kikezd­te a több mint száz éves fala­kat.

A dél­utánt már a Bán­ság terü­le­tén foly­tat­tuk: a magya­rit­te­bei refor­má­tus teme­tő népi fej­fá­i­nak lefény­ké­pe­zé­se után sor­ra fel­ke­res­tük a nagy­becs­ke­re­ki püs­pök­ség által 2014-ben bon­tás­ra jelölt temp­lo­mo­kat. A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge ígé­re­té­hez hűen min­den évben ellen­őr­zi a veszély­be került temp­lo­mok álla­po­tát. Elé­ge­det­ten álla­pí­tot­tuk meg, hogy Német­cser­nye temp­lo­má­nak rész­le­ges hely­re­ál­lí­tá­sa meg­tör­tént, sőt a gyü­le­ke­zet rend­be­tet­te az isten­há­za mögöt­ti elha­nya­golt terü­le­tet, ahol – amint az néhány éve várat­la­nul kide­rült – a par­ti­zán­ter­ror áldo­za­ta­i­nak tömeg­sír­ja rej­tő­zik. Fákat is ültet­tek, így most már mél­tó­nak mond­ha­tó kör­nye­zet­ben pihen­nek a név­te­len áldo­za­tok. Pár­dány és Módos temp­lo­má­ban saj­nos tovább­ra sincs érde­mi elő­re­lé­pés, ezen a két helyen az anya­or­szág még nagyobb fele­lős­ség­vál­la­lá­sá­ra van szük­ség.

Heinrich József plébánossal a templom előtt, Óteleken
Hein­rich József plé­bá­nos­sal a temp­lom előtt, Óte­le­ken

Az estét már a bán­sá­gi nagy­táj romá­ni­ai olda­lán, Óte­le­ken töl­töt­tük, ahol Hein­rich József atyá­nál ven­dé­ges­ked­tünk. A Temes men­ti tele­pü­lés kato­li­kus plé­bá­no­sa rész­le­te­sen ismer­tet­te a hoz­zá tar­to­zó fal­vak demog­rá­fi­ai hely­ze­tét. Óte­le­ken még a magyar­ság alkot több­sé­get, de a mnist­rán­sok­ra már rá kell szól­ni, hogy egy­más között ne romá­nul beszél­je­nek a sek­res­tyé­ben. A fíli­ák­ban ennél is rosszabb a hely­zet, lénye­gé­ben már csak temet­nek, eske­tés vagy keresz­te­lő alig akad. Ha ked­ve­ző for­du­lat nem áll be, akkor a magyar isko­la be fog zár­ni, így Temes­vá­ron alul meg­szűn­het a magyar élet. A 2005-ös nagy teme­si árvíz emlék­táb­lá­ját meg­te­kin­tet­tük, akár­csak a román fél­si­va­tag­ba, a ret­te­gett Bar­agán­ba hur­colt áldo­za­tok emlék­mű­vét. Más­nap a fíli­ák közül az elnép­te­le­ne­dő Magyar­szent­már­tont és a Temes-par­ti Toron­tál­ke­resz­test keres­tük fel, vala­mint Csá­vost, a Csá­vos­sy-csa­lád köz­pon­ti tele­pü­lé­sét. Meg­le­pe­té­sünk­re itt magyar­or­szá­gi kirán­du­lók­kal, a Csá­vos­syak oldal­ági leszár­ma­zot­ta­i­val talál­koz­tunk. A tele­pü­lés szép temp­lo­mát a kegy­ura­ság épí­tet­te. Saj­nos, a magya­rok mind­össze marok­nyi­an marad­tak.

A dél­utánt már a tör­té­nel­mi Kras­só-Szö­rény vár­me­gyei tája­in töl­töt­tük. Fel­ke­res­tük a „Bán­ság Sel­me­cét”, Ora­vi­ca­bá­nyát. A fel­vi­dé­ki bánya­vá­ro­sok han­gu­la­tát és a Dél­vi­dék ízét sajá­to­san ötvö­ző kis­vá­ros hosszan elnyú­lik az Ani­nai-hegy­ség völ­gyé­ben. A város­ka alsó része­in még a Dél-Alföld­re jel­lem­ző éghaj­lat ural­ko­dik, míg a fel­ső végé­ben már a Fel­vi­dé­ket idé­zi a táj. A bányá­sza­ti tevé­keny­ség a déli érc­hegy­ség­ben csak a XVIII. szá­zad­ban indult virág­zás­nak, így Ora­vi­ca­bá­nyán a közép­kor emlé­ke­it hiá­ba keres­sük, azon­ban a lát­ni­va­ló­kat ille­tő­en bősé­ge­sen kár­pó­tol ben­nün­ket a „monar­chia kora.” S miköz­ben a helyi szór­vány­ma­gyar­ság már gya­kor­la­ti­lag fel­mor­zso­ló­dott, magyar vonat­ko­zá­sú emlé­kek még szép szám­mal akad­nak. Így emlí­tés­re mél­tó a kato­li­kus plé­bá­nia­temp­lom, főhom­lok­za­tán Szent Ist­ván király szob­rá­val. Érde­kes, hogy kezé­ből a jogart itt is kicsa­var­ták…

 Oravicabányai hangulat  Szent István király szobra Oravicabánya templomtornyán
Ora­vi­ca­bá­nyai han­gu­lat
Szent Ist­ván király szob­ra
Ora­vi­ca­bá­nya temp­lom­tor­nyán
Resicabányán, Megyasszai Attila családjával
Resi­ca­bá­nyán, Megy­asszai Atti­la csa­lád­já­val

Ora­vi­ca­bá­nyá­ról utun­kat a Bán­sá­gi-Érc­hegy­sé­gen keresz­tül, Stá­jer­la­kan­ina és Kras­só­vár érin­té­sé­vel foly­tat­tuk a megye jelen­le­gi köz­igaz­ga­tá­si köz­pont­ja, Resi­ca­bá­nya felé. Eköz­ben meg­ál­la­pí­tot­tuk, hogy a Kras­só-Szö­rény­ség a tör­té­nel­mi Magyar­or­szág egyik leg­pom­pá­sabb, még­is leg­in­kább elfe­le­dett tája. Nem vélet­len, ugyan­is az erdé­lyi részek közül ebben a megyé­ben él a leg­ke­ve­sebb magyar: a tel­jes népes­ség keve­sebb, mint 1%-a. A leg­je­len­tő­sebb magyar közös­sé­get Resi­ca­bá­nyán talál­juk – a het­ve­nez­res város­ban még mint­egy más­fél ezer magyar lakik. Megy­asszai Atti­la, a refor­má­tus gyü­le­ke­zet lel­ké­sze lát­ta ven­dé­gül csa­pa­tun­kat a város tör­té­nel­mi köz­pont­já­ban lévő refor­má­tus ház­ban, amely egy­szer­re ad ott­hont a temp­lom­nak és a lel­kész­la­kás­nak, vala­mint a város magyar óvo­dá­já­nak. Hossza­san beszél­get­tünk a közös­ség múlt­já­ról, jele­né­ről és ter­ve­i­ről, majd esti város­né­zés­re indul­tunk. A tör­té­nel­mi bánya­vá­ros­ra rop­pant mér­ték­ben rányom­ta bélye­gét a román kom­mu­niz­mus, amely kis híján egyet­len üzem­csar­nok-lán­co­lat­tá vál­toz­tat­ta a kel­le­mes fek­vé­sű hegy­vi­dé­ki várost. A Bor­za (Ber­za­va) völ­gyét azóta az idő rozs­da­hal­maz­zá for­mál­ta: Resi­ca a vas és acél váro­sa Romá­ni­á­ban.

Resi­ca­bá­nya a vas és acél váro­sa
Az aracsi pusztatemplom a Délvidék egyik jelképe
Az ara­csi pusz­ta­temp­lom a Dél­vi­dék egyik jel­ké­pe

Más­nap a mielőb­bi viszont­lá­tás remé­nyé­ben elkö­szön­tünk ven­dég­lá­tó­ink­tól és utun­kat a tör­té­nel­mi Kras­só-Szö­rény vár­me­gye két régi váro­sa, Karán­se­bes és Lugos érin­té­sé­vel foly­tat­tuk. Lugos, a vár­me­gye régi szék­he­lye a jelen­le­gi köz­igaz­ga­tás sze­rint már Temes megyé­hez tar­to­zik. Állí­tó­lag ez Romá­nia egyik leg­pros­pe­rá­lóbb megyé­je, az egyes hazai saj­tó­ter­mé­kek által ódák­ban meg­éne­kelt fej­lő­dés­ről azon­ban nem sike­rült meg­győ­ződ­nünk. Külö­nö­sen bán­tó sze­me­ink­nek, ami­kor az elma­ra­dott­ság kirí­vó igény­te­len­ség­gel páro­sul. Zsom­bo­lyá­nál határt lép­ve, utun­kat a szer­bi­ai olda­lon talál­ha­tó ara­csi pusz­ta­temp­lom­mal zár­tuk. A Török­be­cse hatá­rá­ban álló monu­men­tá­lis rom a közép­ko­ri Dél-Magyar­or­szág egyik leg­ko­mo­lyabb ben­cés apát­sá­gá­nak marad­vá­nya. Az elmúlt évti­ze­dek­ben ez a pusz­ta­temp­lom az egész dél­vi­dé­ki magyar­ság fon­tos emlék­he­lyé­vé vált: a közép­ko­ri virág­zás, az azt köve­tő pusz­tu­lás, végül a meg­ma­ra­dás jel­ké­pe.

A Pat­ri­ó­ták déli kör­út­ja kitű­nő­en sike­rült, és egy­ben rávi­lá­gí­tott arra, hogy több­ször kell láto­gat­nunk bará­ta­in­kat. Elha­tá­roz­tuk: egye­sü­le­tünk is fel fog lép­ni annak érde­ké­ben, hogy a hatá­ron túli magyar emlék­he­lyek a jövő­ben több figyel­met kap­ja­nak, és a magyar állam által hiva­ta­los elis­me­rés­ben része­sül­je­nek.

Magyar Patrióták Közössége © 2018. május 7.