Szeptemberi dél-erdélyi látogatásunkról készített beszámolónk befejező része

(Beszá­mo­lónk I. részét ide kat­tint­va olvas­hat­ja el.)

(Beszá­mo­lónk II. részét ide kat­tint­va olvas­hat­ja el.)

Ompolygyepű

A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge koszo­rú­zá­sa (I.M.)

Zalat­na felé halad­va meg­áll­tunk Ompoly­gye­pű (Pre­szá­ka) hatá­rá­ban, azon a helyen, ahol 1848. októ­ber 24-én a csá­szá­ri erők­től fel­bő­szí­tett román fel­ke­lők lemé­szá­rol­tak közel 700 zalat­nai magyar pol­gárt, akik emlé­két ma is álló kilenc és fél méter magas obe­liszk őrzi. A bün­tet­le­nül és meg­tor­lat­la­nul maradt mészár­lás (amely a mai nem­zet­kö­zi jogi nor­mák szem­szö­gé­ből néz­ve hábo­rús bűn­nek, nép­ir­tás­nak minő­sül) ötve­ne­dik évfor­du­ló­ján, a tra­gé­dia hely­szí­nén állí­tott emlék­szob­rot Lukács Béla (1847–1907) ország­gyű­lé­si kép­vi­se­lő, egy­ko­ri keres­ke­del­mi minisz­ter, Zalat­na város szü­lött­je állí­tot­ta, aki egész csa­lád­já­ból egye­dü­li­ként élte túl a véreng­zést. Az obe­liszk dom­bor­mű­vén vala­mi­kor kereszt, illet­ve a követ­ke­ző fel­irat volt lát­ha­tó: „1848 októ­ber 24. Aty­ja Lukács Simon, any­ja Gál Teréz, test­vé­rei: Ist­ván, Simon, Péter és Ele­o­nó­ra, vala­mint az itt nyug­vó 700 zalat­nai lakos emlé­ké­nek kegye­let­tel emel­tet­te Lukács Béla 1899-ben.” Ám ezt a fel­ira­tot már régen levés­ték, és manap­ság csak 1848–1898-as évszám­pár és a „Pax” fel­irat olvas­ha­tó raj­ta.

Koszo­rú­zá­sunk során fel­idéz­tük Lukács Béla (1847–1901) mun­kás­sá­gát, aki­nek szá­mos fej­lesz­tést (pl. útépí­té­se­ket, vas­út­épí­té­se­ket) köszön­het a kör­nyék. Kár, hogy ezen a vidé­ken már alig élnek magya­rok, akik emlé­két meg­őriz­het­nék. A zalat­nai refor­má­tus temp­lom mel­lett talál­ha­tó magyar nyel­vű emlék­osz­lop fel­ál­lí­tá­sa is Lukács Bélá­hoz kötő­dik.

Zalatna

Az útépí­tés emlék­mű­ve (H.R.)

Zalat­na egyi­ke az Erdé­lyi-szi­get­hegy­ség tör­té­nel­mi bánya­vá­ro­sa­i­nak. Gyu­la­fe­hér­vár­tól nyu­gat­ra, az Ompoly folyó völ­gyé­ben, hegy­vi­dé­ki tájon talál­juk. A híres Arany­négy­szög nevű táj­egy­ség egyik fon­tos hely­sé­ge, a tör­té­ne­lem­ben szá­mos erdé­lyi bánya­ha­tó­ság szék­he­lye­ként talál­juk. Neve ószláv nyel­ven „ara­nyost” jelent, amely vél­he­tő­en a közép­kor ele­jén itt folyt arany­mo­sás­ra utal. A fej­lő­dő magyar-szász lakos­sá­gú bánya­vá­ros 1357-ben Nagy Lajos király­tól kapott külön kivált­sá­go­kat. Zsig­mond ide­jén Kör­möc-, Sel­mec- és Béla­bá­nya váro­sok­kal azo­nos jogo­kat élve­zett. A refor­má­ció ide­jén magyar lakos­sá­ga refor­má­tus, német lakos­sá­ga evan­gé­li­kus hit­re tért. Kato­li­kus gyü­le­ke­ze­te 1722-től van. Temp­lo­mu­kat 1752–1753-ban épí­tet­ték meg, ame­lyet később több­ször átala­kí­ta­ni kény­sze­rül­tek. 1848-ban a fel­dü­hö­dött romá­nok mint­egy ezer, a kör­nye­ző hegyek­be mene­kült zalat­nai pol­gárt mészá­rol­tak le (nekik állít emlé­ket az ompoly­gye­pűi emlék­mű), a kato­li­kus temp­lo­mot ezzel egy idő­ben fel­éget­ték. Csak két év mun­ká­ja árán sike­rült az épü­le­tet hely­re­ál­lí­ta­ni. 1910-ben 4300 lako­sa közül 1100 magyar és 2900 román volt. 1992-re a magya­rok szá­ma 108 főre, 2002-re 55-re csök­kent. A 2011-es nép­szám­lá­lás már csak 30 magyar nem­ze­ti­sé­gűt muta­tott ki Zalat­nán.

Magyar emlé­kei közül kiemel­ke­dik a Nepu­mu­ki Szt. János tisz­te­le­té­re épült kato­li­kus temp­lom és a sze­rény, XVIII. szá­zad ele­jén épült refor­má­tus temp­lom. Mind­két magyar nyel­vű gyü­le­ke­zet meg­fo­gyat­ko­zott: egy­aránt 20–30-an van­nak, de a kato­li­ku­sok több­sé­ge már nem tud magya­rul. A refor­má­tus temp­lom mel­lett talál­juk a hegy­vi­dé­ki útépí­tés emlék­mű­vét. Első­sor­ban az egy­ko­ri útépí­té­si minisz­ter­nek, Lukács Bélá­nak köszön­he­tő, hogy 1893–1895-ben Zalat­nát a hegyek által elzárt fal­vak­kal, első­sor­ban Nagy­al­más­sal (Almaşu Mare) össze­kö­tő út a magyar állam költ­sé­gé­re meg­épül­he­tett.

Tör­té­ne­ti for­rá­sok­ból tud­juk, hogy 1624-ben luthe­rá­nus temp­lo­ma is volt, ame­lyet a XVIII. szá­zad­ban barokk stí­lus­ban átépí­tet­tek. Azóta „eltűnt”, talán vala­me­lyik görög­ke­le­ti temp­lom­mal lehet azo­nos. (Ezt egy továb­bi kuta­tás tisz­táz­hat­ná.) Figye­lem­re mél­tó, hogy stí­lus­je­gyei alap­ján Zalat­na orto­dox temp­lo­ma felel­tet­he­tő meg a város közép­ko­ri temp­lo­má­nak. Az épü­le­ten jól meg­fi­gyel­he­tők a góti­ka sajá­tos jegyei.

Zalat­na egy­kor …
… és ma
A két kép majd­nem azo­nos szög­ből készült! (H.R.)

Aki a régi Zalat­nát kere­si, ma csak töre­dé­ke­i­re lel­het. A haj­dan kel­le­mes bánya­vá­ros­kát nap­ja­ink­ban lakó­te­le­pek, elha­gya­tott rozs­da­öve­ze­tek jel­lem­zik: zöm­mel magyar tulaj­don­ban lévő tör­té­nel­mi város­mag­já­nak jelen­tős részét az 1960-as évek máso­dik felé­ben lerom­bol­ták. Még a tájat is sike­rült a vidék új gaz­dá­i­nak vissza­for­dít­ha­tat­la­nul elcsú­fí­ta­ni­uk: a főként pane­lok­ból, otrom­ba üze­mi épü­le­tek­ből álló város­ka fölött emel­ke­dő Mag­ura-hegy tete­jén egy hatal­mas gyár­ké­mény ékte­len­ke­dik. A refor­má­tus temp­lo­mot ma szo­ci­a­lis­ta típu­sú tömb­há­zak veszik körül, sze­ren­cse, hogy kör­nye­ze­te egye­dü­li épü­le­te­ként egy­ál­ta­lán meg­ma­rad­ha­tott. Nem így Lukács Béla útépí­té­si minisz­ter szob­ra, hisz az állam­fér­fiú hiá­ba volt szü­lő­vá­ro­sá­nak jóte­vő­je, emlék­mű­vét ma már remény­te­le­nül keres­sük: az Erdélyt meg­szál­ló román hata­lom eltün­tet­te. A régi refor­má­tus paró­ki­át 1989-ben érte utol szo­mo­rú sor­sa: két hét­tel a decem­be­ri for­du­lat előtt bon­tot­ta le a kom­mu­nis­ta hatal­mi gépe­zet…

Abrudbánya

Az Erdé­lyi-szi­get­hegy­ség egyik völ­gyé­ben, az Abrud nevű folyócs­ka völ­gyé­ben, fes­tői hegyek öle­lé­sé­ben fek­szik Abrud­bá­nya, Erdély tör­té­nel­mi bánya­vá­ro­sa­i­nak egyi­ke. Tör­té­ne­te egé­szen a római korig nyú­lik vissza, neve pedig a ’pró­ba­kő’ jelen­té­sű latin obrus­sa szó­ból ered. Közép­ko­ri for­rá­sa­ink 1271-ben emlí­tik elő­ször. Később virág­zó, magyar és szász lakos­sá­gú tele­pü­lés volt, amely­nek fej­lő­dé­sét első­ként az 1784-ben kitört Horea-féle román fel­ke­lés tör­te derék­ba: a fel­dü­hö­dött pusz­tí­tók a magyar lakos­ság zömét legyil­kol­ták, vissza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint össze­sen 65 kato­li­kus, 468 refor­má­tus, 41 luthe­rá­nus és 548 uni­tá­ri­us hitű lakost. 1849-ben a tra­gé­dia Avram Ian­cu veze­té­sé­vel meg­is­mét­lő­dött. A refor­má­tu­sok ember­ál­do­za­ta 600 lélek volt, és csak 250-en élték túl a részint Habs­burg-oldal­ról fel­buj­tott romá­nok tömeg­gyil­kos tet­tét. Ekkor rom­bol­ták le a refor­má­tus közös­ség 1672-ben épült régi temp­lo­mát. A város az elkö­ve­tett nép­ir­tá­sok elle­né­re fel­len­dü­lő ipa­ra révén ismét fej­lő­dés­nek indult. 1876-tól ren­de­zett taná­csú város­ként sze­re­pel. 1910-ben 2900 lako­sa közül 1200 magyar, 1700 román volt. 1992-re a magya­rok szá­ma 140-re, majd 2002-re 71 főre apadt. 2011-ben már csak 29-en val­lot­ták magu­kat magyar­nak a négy­ezer lel­kes kis­vá­ros­ban. (Vajon med­dig tart a fele­ző­dés? Van-e meg­ál­lás ezen a lej­tőn? A kér­dés saj­nos köl­tői!)

Abrud­bá­nya lát­ké­pe (I.M.)
Az Apa­fi-ház régi emlék­táb­lá­ja (I.M.)
A hívek nél­kül maradt uni­tá­ri­us temp­lom tor­nya (H.R.)
A bánya­vál­la­lat elfo­gad­ha­tat­lan ter­vei az uni­tá­ri­us temp­lom­mal

Abrud­bá­nyán három magyar fele­ke­zet­nek van temp­lo­ma: a római kato­li­kus Szent Imre her­ceg temp­lom épült leg­ko­ráb­ban, ennek góti­kus rész­le­tei nap­ja­ink­ban is jól fel­is­mer­he­tők. Az uni­tá­ri­u­sok temp­lo­ma barokk, a refor­má­tu­so­ké neo­gó­ti­kus stí­lu­sú, Alpár Ignác ter­vei sze­rint 1890-ben épült. A román ajkú­ak szá­má­ra görög kato­li­kus és görög kele­ti temp­lom épült a város­ban. A város­ka érté­kes műem­lé­ke az Apa­fi-ház, amely a haj­da­ni refor­má­tus isko­la épü­le­té­vel azo­nos. Falán kora­be­li, archa­i­kus nyel­ve­zet­tel író­dott emlék­táb­la örö­kí­ti meg, hogy „Ezer hat­száz het­ven ket­tő­ben, ezen hely Apa­fi Mihály­tól lett tanu­lói műhely.” A tele­pü­lés tör­té­nel­mi köz­pont­já­ban szá­mos érté­kes, régi épü­le­tet lát­ha­tunk. Bár a város­kép több­nyi­re meg­őriz­te ere­de­ti vará­zsát, a házak rossz álla­po­ta még­sem enge­di kibon­ta­koz­ni ezt a cso­dá­la­tos fek­vé­sű, párat­lan han­gu­la­tú hegy­vi­dé­ki tele­pü­lést.

Rövid láto­ga­tá­sunk során a hívek nél­kül maradt, besza­kadt bol­to­za­tú barokk uni­tá­ri­us temp­lo­mot tekin­tet­tük meg. Cso­dál­koz­va lát­tuk, hogy a szom­szé­dos Veres­pa­ta­kon bánya­nyi­tás­ra készü­lő vál­la­lat, a Roşia Mon­tană Gold Cor­pora­ti­on a temp­lom­ro­mot jelen álla­po­tá­ban „kon­zer­vál­ná”, ben­ne pedig új, modern épü­let kap­na helyet, amely­be a ter­ve­ző tár­sa­ság mul­ti­funk­ci­o­ná­lis tere­ket, iro­dá­kat, wc-ket, ját­szó­te­ret és egyéb, temp­lom­ba eny­he kife­je­zés­sel élve nem való funk­ci­ó­kat tele­pí­te­ne. A szen­tély­nél pél­dá­ul sör­kert jön­ne lét­re, fák­kal, ker­ti asz­ta­lok­kal és szé­kek­kel. A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge meg­döb­be­nés­sel érte­sült az abrud­bá­nyai uni­tá­ri­us temp­lom ilyen módon tör­té­nő – egy­elő­re még csak ter­ve­zett – meg­szent­ség­te­le­ní­té­sé­ről. Úgy vél­jük, a lebon­tás után ez a máso­dik leg­rosszabb válasz azok közül, ame­lyek az elnép­te­le­ne­dő gyü­le­ke­ze­tek temp­lo­mai által fel­ve­tett kér­dé­sek­re adha­tók.

Verespatak

A több ezer éves bányá­sza­ti múlt­já­ról és újab­ban a bánya­nyi­tás­sal kap­cso­la­tos bot­rá­nya­i­ról ismert-hír­hedt Veres­pa­tak (Roşia Mon­tană) sor­sa egye­sü­le­tünk szá­má­ra sem lehet közöm­bös. A róma­i­ak ide­jén Albur­nus Mai­or­nak neve­zett hely egyi­ke az Arany­négy­szög­ben talál­ha­tó tör­té­nel­mi erdé­lyi bánya­vá­ro­sok­nak. Első­sor­ban ara­nyat és ezüs­töt bányász­tak itt a közép­kor és az újkor folya­mán. A római tele­pü­lés marad­vá­nyai a Vár­dom­bon lát­ha­tó­ak. 1910-ben 2907 lako­sá­ból 1481 magyar és 1412 román volt. 1992-ben már csak száz magyar lak­ta, 2002-re pedig az 1369 lel­ket szám­lá­ló, össze­zsu­go­ro­dott város­ká­ban mind­össze 55-en vál­lal­ták magyar­sá­gu­kat. Az itt bányát nyit­ni szán­dé­ko­zó kana­dai-román vegyes­vál­la­lat, a Roşia Mon­tană Gold Cor­pora­ti­on fel­vá­sá­rol­ta a lako­sok háza­it, így a tele­pü­lés az embe­rek átte­le­pí­té­sé­vel gya­kor­la­ti­lag meg­szűnt. Ma becs­lé­sek sze­rint ötszáz lako­sa van, magya­rok már nem élnek közöt­tük.

Az uni­tá­ri­us temp­lom Veres­pa­ta­kon (I.M.)
Szem­fény­vesz­tés: Veres­pa­tak főte­rén a bánya­vál­la­lat óri­ás­pla­kát­ja hir­de­ti, milyen sokat áldoz­nak a műem­lék­vé­de­lem­re (H.R.)
Pél­dá­san fel­újí­tot­ták a kato­li­kus temp­lo­mot, hogy aztán lerom­bol­has­sák (H.R.)

Első­ként a Gold által fel­újí­tott Szent Lász­ló király kato­li­kus temp­lo­mot tekin­tet­tük meg, amely­nek nincs gyü­le­ke­ze­te és amely az elsők közt lesz fel­ál­doz­va, ha elkez­dő­dik az arany kiter­me­lé­se. Mind­ez része annak a szem­fény­vesz­tés­sel egy­lé­nye­gű üzlet­po­li­ti­ká­nak, ame­lyet a bánya­vál­la­lat a helyi lako­sok és a román poli­ti­ku­sok elkáp­ráz­ta­tá­sa érde­ké­ben foly­tat. Állít­ják: min­den műem­lé­ket meg­men­te­nek az utó­kor­nak. S való­ban, a Gold az elmúlt évek­ben négy­mil­li­árd forint­nak meg­fe­le­lő össze­get áldo­zott a veres­pa­ta­ki kul­tu­rá­lis örök­ség meg­óvá­sá­ra. Mind­ez egy kicsiny hegyi tele­pü­lés szá­má­ra való­ban hatal­mas ráfor­dí­tás­nak tűn­het, ám a Gold olda­lá­ról néz­ve apró­pénz az elő­irány­zott tete­mes pro­fit­hoz képest.

Veres­pa­ta­kon tovább­ra is veszély­ben lát­juk a kul­tu­rá­lis örök­sé­get: kül­szí­ni fej­tés­sel meg­va­ló­su­ló, nagy ere­jű rob­ban­tá­sok­kal járó bányá­sza­ti tevé­keny­sé­get nem élhe­ti túl a haj­da­ni város­ka. A vár­ha­tó kör­nye­ze­ti káro­kért (mint isme­re­tes, a bánya­ter­me­lés cia­ni­dos tech­no­ló­gi­á­val fog tör­tén­ni) is aggó­dunk. Az elő­irány­zott beavat­ko­zá­sok olyan mér­vű táj­se­be­ket okoz­ná­nak az Erdé­lyi-szi­get­hegy­ség ma még cso­da­szép tája­in, ame­lye­ket a ter­mé­szet soha­sem len­ne képes kihe­ver­ni.

A haj­dan virág­zó város­ká­ban tett kör­sé­tánk alatt kívül­ről meg­te­kin­tet­tünk az 1847-ben épült refor­má­tus temp­lo­mot is, amely­nek szin­tén nincs már gyü­le­ke­ze­te (az utol­só hívő, egy idős asszony éppen tavaly hunyt el). Hason­ló­an elnép­te­le­ne­dett az uni­tá­ri­us közös­ség is. A halál­ra ítélt tele­pü­lés nyo­masz­tó­an hatott a kül­dött­ség vala­mennyi tag­já­ra: Veres­pa­tak iga­zi szel­lem­vá­ros­sá vált, főleg a dom­bon fek­vő tör­té­nel­mi köz­pont.

A haj­da­ni refor­má­tus paró­kia omla­dé­kai már ment­he­tet­le­nek (H.R.)
A magyar jelen­lét utol­só nyo­ma­i­nak egyi­ke Veres­pa­ta­kon – Nem­ze­ti sza­lag a refor­má­tus temp­lom kilin­csé­re köt­ve (I.M.)

Veres­pa­tak­ról utunk már érde­mi meg­ál­lók nél­kül, az Ara­nyos folyó fes­tői völ­gyé­ben, a majd­nem 1200 méter magas Bihar-hágón (Pasul Vâr­top) át Buda­pest­re veze­tett. Feled­he­tet­len élményt jelen­tett közös­sé­günk­nek ez a Dél-Erdély­ben eltöl­tött három nap. Öröm szá­munk­ra, hogy ebben az oly remény­te­len­nek tűnő ország­rész­ben is tett­re kész, elszánt, csep­pet sem csüg­gedt embe­rek­re lel­tünk. Mind­nyá­junk­ban meg­erő­sö­dött az a hit, hogy a szór­vány por­la­dó magyar emlé­ke­i­nek fel­fe­de­zé­se, összeg­zé­se olyan hiva­tás, ame­lyet a jövő­ben is vál­lal­nunk kell.

Fényképezte: Izing Máté (I.M.), Hetzmann Róbert (H.R.)
Magyar Patrióták Közössége
© 2014. október 21.

 


 

Felhasznált szakirodalom:

Entz Géza: A gyu­la­fe­hér­vá­ri szé­kes­egy­ház.

Gudor Kund Botond: Az eltűnt Gyu­la­fe­hér­vá­ri refor­má­tus Egy­ház­me­gye és egy­há­zi közös­sé­gei.

Kiss Gábor: Erdé­lyi várak, vár­kas­té­lyok.

Kovács And­rás: Késő rene­szánsz épí­té­szet Erdély­ben.

Kőváry Lász­ló: Erdély régi­sé­gei és tör­té­nel­mi emlé­kei.

Lés­tyán Ferenc: Meg­szen­telt kövek – A közép­ko­ri Erdé­lyi Püs­pök­ség temp­lo­mai.

Simén Domo­kos: Ada­lé­kok a beth­len­szent­mik­ló­si uni­tá­ri­us egy­ház­köz­ség tör­té­ne­té­hez 1860-ig.

Var­ga E. Árpád: Erdély etni­kai és fele­ke­ze­ti sta­tisz­ti­ká­ja.

 

Beszámolónk törzsanyaga a helyben gyűjtött ismereteken alapul.