Csete György (1937–2016)

A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge mély meg­ren­dü­lés­sel, de a fel­tá­ma­dás remé­nyé­ben vet­te tudo­má­sul, hogy 2016. júni­us 28-án het­ven­nyolc éves korá­ban elhunyt Cse­te György épí­tő­mű­vész, a Magyar Művé­sze­ti Aka­dé­mia ren­des tag­ja, a nem­zet művé­sze, a magyar szer­ves épí­té­sze­ti gon­dol­ko­dás egyik meg­ala­pí­tó­ja. Egye­sü­le­tünk egy felejt­he­tet­len nem­zet­épí­tő­től, Kós Károly tanít­vá­nyá­tól, a magyar hagyo­má­nyok élte­tő­jé­től vesz búcsút, egy per­cig sem feled­ve: Cse­te György éle­te aján­dék volt a magyar­ság­nak.

Kép: Lugosi Lugo László, MMA
Kép: Lugo­si Lugo Lász­ló, MMA

Szen­te­sen szü­le­tett 1937. novem­ber 5-én. Közép­fo­kú tanul­má­nya­it a Deb­re­ce­ni Refor­má­tus Kol­lé­gi­um­ban végez­te, épí­tész okle­ve­let 1961-ben szer­zett Buda­pes­ten, az Épí­tő­ipa­ri és Köz­le­ke­dé­si Műsza­ki Egye­tem Épí­tész­mér­nö­ki Karán. Azért lett deb­re­ce­ni diák, mert egye­dül ott fogad­ták be „osz­tály­ide­gen” szár­ma­zá­sa miatt: édes­ap­ja, dr. Cse­te Sán­dor 1939-ben a Ron­gyos­gár­da köte­lé­ké­ben har­colt a magyar Kár­pát­al­já­ért. A kele­ti fron­tot meg­járt csa­lád­fő hábo­rús nap­ló­ját Gyur­ka bácsi és fele­sé­ge budai laká­sán volt alkal­mam sze­mé­lye­sen is kezem­be ven­ni. Kegye­let­tel őrzött csa­lá­di relik­via, de egyet­len sora sem olvas­ha­tó, a tin­ta­ce­ru­zá­val írt szö­veg saj­nos tel­je­sen elmo­só­dott.

A fia­tal épí­tész az egye­te­mi évek után nem sok­kal Pécs­re került, ahol a het­ve­nes évek ele­jén tár­sa­i­val együtt meg­ala­pí­tot­ták Pécsi Ifjú­sá­gi Iro­da néven az élő magyar épí­té­szet szer­ve­ze­tét, szem­be­for­dul­va a szo­ci­a­lis­ta inter­na­ci­o­na­liz­must hir­de­tő hiva­ta­los irány­vo­nal­lal. A magyar orga­ni­kus épí­té­szet szár­nya­it bon­to­ga­tó, Pécs Cso­port­ként is emle­ge­tett ifjú­sá­gi iro­da egyi­ke volt azon búvó­pa­ta­kok­nak, melyek a szov­jet meg­szál­lás után éltet­ték a nem­ze­tet. Cse­te György később taní­tott a pécsi, a buda­pes­ti és az innsb­ruc­ki egye­te­men. Mun­kás­sá­gát 1992-ben Ybl Mik­lós-díj­jal, 1997-ben Kos­suth-díj­jal, 2005-ben Pri­ma Pri­mis­si­ma-díj­jal ismer­ték el, szá­mos továb­bi kitün­te­tés mel­lett.

Főbb művei közül min­de­nek­előtt első orga­ni­kus épí­té­sze­ti alko­tá­sát, a Mecsek­ben 1970-ben épí­tett orfűi For­rás­há­zat kell meg­em­lí­te­nünk, melyet éle­té­ben műem­lék­ké nyil­vá­ní­tot­tak. Leg­is­mer­tebb épü­le­tei közé tar­to­zik a kör alap­raj­zú halász­tel­ki Szent Erzsé­bet-temp­lom, vala­mint a kősze­gi refor­má­tus csil­lag­temp­lom. Cse­te György ter­vez­te a füzé­ri teme­tő­ká­pol­nát is, akár­csak a híres bere­men­di Meg­bé­ké­lés-kápol­nát, melyet a hor­vát­or­szá­gi magyar fal­vak dél­szláv hábo­rú­ban szét­lőtt temp­lo­mai ihlet­tek. Azon a dom­bon áll, ahon­nan a köz­ség­ben elhe­lye­zett magyar, hor­vát és német nem­ze­ti­sé­gű mene­kül­tek néz­ték, amint a Drá­va­szög­ben pusz­tí­tó har­cok szü­lő­föld­jü­ket tépáz­zák. A dél-bara­nyai tér­ség kőfej­té­si és cement­gyár­tá­si hagyo­má­nya­i­ra tekin­tet­tel vas­be­ton­ból készí­tett, ugyan­ak­kor nemes meg­je­le­né­sű kápol­na az öku­me­nét és a nem­ze­ti­sé­gek közöt­ti meg­bé­ké­lést hir­de­ti.

Cse­te György ren­dü­let­le­nül hitt anya­nyel­vünk világ­né­ze­tet köz­ve­tí­tő ere­jé­ben. A koz­mi­kus jelen­tő­sé­gű magyar haj­lék sza­vunk segít­sé­gé­vel épí­tet­te meg az ópusz­ta­sze­ri nem­ze­ti emlék­hely könnyű­szer­ke­ze­tű – haj­lí­tott – kupo­la­sát­ra­it, vagy­is a jur­tá­kat. A magyar orga­ni­kus épí­té­szet ősfor­má­i­nak újra­fel­fe­de­zé­se jegyé­ben ter­vez­te a Deb­re­cen­hez tar­to­zó Tég­lás­kert 2005-ben meg­épí­tett refor­má­tus temp­lo­mát, és a kis­kun­maj­sai ’56-os múze­um kápol­ná­ját, Pong­rácz Ger­gely föl­di nyug­he­lyét. Alko­tá­sai meg­te­rem­tet­ték a ter­mé­szet ihlet­te ősi for­mák és a tech­ni­kai civi­li­zá­ció vív­má­nya­i­nak össz­hang­ját: nem­csak a ter­mé­szet­ben fel­lel­he­tő anya­go­kat hasz­nál­ta fel, hanem szí­ve­sen dol­go­zott vas­be­ton­nal is. Még a pécsi idők­ben kötött élet­re szó­ló barát­sá­got Dulán­sz­ky Jenő szer­ke­zet­ter­ve­ző­vel, állan­dó mun­ka­tár­sá­val. Fele­sé­ge, Cse­te Ildi­kó tex­til­mű­vész ugyan­csak mind­vé­gig mel­let­te állt, az alko­tó­mun­ká­ban is.

A tégláskerti református templom rajza
A tég­lás­ker­ti refor­má­tus temp­lom raj­za

Épí­té­szi pálya­fu­tá­suk haj­na­lán Cse­te és fia­tal mun­ka­tár­sai elnyer­ték az épü­lő pak­si atom­erő­mű lakó­te­le­pé­nek ter­ve­zé­sét. A pane­le­zés kor­sza­ká­nak kel­lős köze­pén, ami­kor folyt „a nem­zet, a nép, a kul­tú­ra fel­szá­mo­lá­sa, tele­pü­lé­se­ink arcu­la­tá­nak eltör­lé­se”, meré­szet gon­dol­tak: a lélek­te­len szür­ke koc­kák helyett nép­mű­vé­sze­tünk­ből vett motí­vu­mok­kal díszí­tet­ték a sab­lon­tól elté­rő tömb­há­za­kat, töme­gük­ben vissza­idéz­ve a szat­már­cse­kei fej­fák ősi for­ma­kin­csét is. Újí­tó szán­dé­kuk nem csak kül­ső­sé­gek­ben mutat­ko­zott meg, hiszen az ere­de­ti­leg közös tér nél­kü­li laká­sok alap­raj­za­it is meg­vál­toz­tat­ták, csa­lád­köz­pon­tú meg­fon­to­lás­ból. „Ez már nem lehet máso­dik Len­in­vá­ros” – írt erről Cse­te György köny­vé­ben.

A szo­ci­a­lis­ta lakó­te­le­pek embe­rib­bé for­má­lá­sa és meg­ma­gya­rí­tá­sa a szak­ma kom­mu­nis­ta irá­nyí­tói köré­ben hatal­mas feszült­sé­ge­ket oko­zott. 1975 szep­tem­be­ré­ben az Élet és Iro­da­lom hasáb­ja­in kemény táma­dást intéz­tek a Pécs Cso­port törek­vé­sei, azon belül is Cse­te György sze­mé­lye ellen. Az épí­tés­ügy befo­lyá­sos alak­jai a „tuli­pá­nos háza­kat” szak­mai téve­dés­nek minő­sí­tet­ték, sőt egyes tekin­té­lyes pro­fesszo­rok „naci­o­na­lis­ta vad­haj­tást” lát­tat­tak ben­nük, hang­sú­lyoz­va azt, hogy a népi orna­men­sek hasz­ná­la­ta előbb-utóbb fasiz­mus­hoz (!) vezet. Eköz­ben fenn­han­gon hir­det­ték, hogy a népi kul­tú­ra sem­mit sem tud korunk épí­té­sze­té­hez hoz­zá­ten­ni. Nagy Lász­ló köl­tő kelt a Pécs Cso­port védel­mé­re: „mint­ha tized­ran­gú zord és üzle­ti­es Bau­ha­us­be­ton­anya toj­ta vol­na tele iva­dé­ka­i­val hazán­kat” – muta­tott rá a magyar épí­té­szet tra­gi­ku­má­ra Hol a tuli­pán? című írá­sá­ban.

A kom­mu­nis­ta rezsim­nek hízel­gő épí­tész­tár­sa­da­lom szá­mos tag­ja cél­sze­rű­nek tar­tot­ta, hogy bele­rúg­jon a magyar épí­té­szet sza­bad­ság­küz­del­me­it vívó Cse­te György­be. (Akad közöt­tük nap­ja­ink­ban is élő, ünne­pelt „sztár­épí­tész”, aki szá­mos buda­pes­ti épü­let ter­ve­ző­je.) A „tuli­pá­nos házak” kap­csán kipat­tant vita egyéb­ként a népi-urbá­nus ellen­tét egyik utol­só nagy fel­lob­ba­ná­sa volt. A világ­né­ze­ti össze­üt­kö­zés­re vála­szul a Pécsi Ifjú­sá­gi Iro­dát fel­osz­lat­ták, tag­ja­it az ország külön­bö­ző pont­ja­i­ra irá­nyí­tot­ták és kikö­zö­sí­tet­ték. „Elfo­gyott a leve­gő körü­löt­tünk” – emlé­ke­zett vissza későb­bi köny­vé­ben Cse­te György a párt­ál­lam által adott fele­let­re. A búvó­pa­tak azon­ban utat talált magá­nak: kül­föl­di láto­ga­tá­sa­ik meg­hoz­ták a szak­mai elis­me­rést, bár ez derék­ba tört élet­pá­lyá­i­kon nem segí­tett. Erköl­csi kiál­lá­suk azon­ban tör­té­nel­mi­nek bizo­nyult: több évti­zed eltel­té­vel a „tuli­pán-vita” sem­mit sem veszí­tett idő­sze­rű­sé­gé­ből, hiszen a tömeg­kul­tú­rá­val és a tár­sa­dal­mak uni­for­mi­zá­lá­sá­val való szem­be­szál­lás ma is meg­ma­ra­dá­sunk egyik alap­pil­lé­re. (Szo­mo­rú, hogy a magyar szel­lem nagy csa­tá­já­ra emlé­kez­te­tő motí­vu­mo­kat a pak­si házak fala­i­ról eltün­tet­ték egy 2001-es fel­újí­tás során.)

Csete György a Regnum Marianum-keresztnél (2011)
Cse­te György a Reg­num Mari­a­num-kereszt­nél (2011)

Mint a leg­több nagy épí­tész, Cse­te György érté­kes épü­le­tek mel­lett meg nem való­sult ter­ve­ket is hagyott maga után. Ezek egyi­ke az 1951-ben Ráko­si paran­csá­ra lerom­bolt város­li­ge­ti Reg­num Mari­a­num-temp­lom helyé­re ter­ve­zett emlék­hely, ami­nek ötle­tét Mako­vecz Imré­vel közö­sen gon­dol­ták ki. Mako­vecz 2011-ben bekö­vet­ke­zett halá­la után Cse­te György tar­tot­ta fel­szí­nen az egy­ko­ri temp­lom kér­dé­sét, amely ma is mél­tat­lan seb a fővá­ros arcu­la­tán és a nem­ze­ti tudat­ban egy­aránt. A halász­tel­ki temp­lom min­tá­já­ra két, kereszt­irány­ban elhe­lye­zett acél­ku­po­lát épí­tet­tek vol­na a lerom­bolt isten­há­za rom­jai fölé, az ere­de­ti alag­so­ri terek altemp­lom­ként tör­té­nő fel­hasz­ná­lá­sá­val. A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge ennek érde­ké­ben együtt dol­go­zott Cse­te Györggyel, miköz­ben az idős épí­tő­mű­vész ere­jé­ből egy­re töb­bet vett el beteg­sé­ge. Már nem irá­nyít­hat­ta sze­mé­lye­sen az emlék­hely ügyét, de min­dig nagy öröm­mel fogad­ta tele­fon­hí­vá­so­mat, ami­kor a fej­le­mé­nyek­ről beszá­mol­tam neki. Vajon lesz-e emlék­hely – ahogy Mako­vecz Imré­vel elgon­dol­ták – a Reg­num Mari­a­num „egy méter mély­ről sugár­zó rom­fa­lai fölött?” Cse­te György azt sze­ret­te vol­na, ha ter­vük 2016-ig, az ’56-os for­ra­da­lom 60. évfor­du­ló­já­ig meg­va­ló­sul. (Félt­ve őrzöm az ötlet leegy­sze­rű­sí­tett váz­la­tát, melyet néhány évvel ezelőtt Gyur­ka bácsi raj­zolt nekünk.) Erköl­csi köte­les­sé­günk, hogy a Reg­num Mari­a­num-temp­lom helyén léte­sí­ten­dő emlék­he­lyet meg­va­ló­sít­suk, még­hoz­zá a két mes­ter elgon­do­lá­sa sze­rint.

Nem elég­sé­ges azon­ban Cse­te György érték­te­rem­tő mun­kás­sá­ga, elévül­he­tet­len érde­mei és embe­ri tar­tá­sa előtt fejet haj­tat­nunk. Tovább kell vin­nünk azt a szel­le­mi­sé­get, amit az épí­tő­mű­vész élet­mű­ve kép­vi­sel. A tuli­pá­nos házak­tól a füzé­ri teme­tő­ká­pol­ná­ig, az orfűi For­rás­ház­tól a halász­tel­ki temp­lo­mig a ter­mé­sze­tes kör­nye­ze­té­vel és ősi hagyo­má­nya­i­val szer­ves egy­ség­ben élő magyar­ság épí­té­sze­té­nek meg­al­ko­tá­sa volt éle­te cél­ja. Hogy gyer­me­ke­ink embe­ribb, hagyo­má­nyo­sabb kör­nye­zet­ben nőhes­se­nek fel; hogy hely­re­áll­jon az ember és a ter­mé­szet közöt­ti egyen­súly „Árva­vár­al­já­tól Nán­dor­fe­hér­vá­rig és Fiu­mé­től Zágo­nig.”

Meg­ta­nul­tuk tőle, hogy hatá­ro­zott Nem!-et kell mon­da­nunk a „nem­zet­el­le­nes épí­té­sze­ti sivár­ság­gal szem­ben.” Cse­te György min­dig azt sze­ret­te vol­na, hogy a magyar­ság újra emelt fővel járó, éle­tet hor­do­zó nép legyen. „Emel­ked­jék élő kul­tú­rá­vá a ma még tetsz­ha­lott magyar világ!” – fogal­maz­ta meg köny­vé­ben szel­le­mi­sé­gé­nek egyik alap­el­vét, ami sze­ren­csé­sebb eset­ben a magyar épí­té­szet jel­mon­da­ta lehet­ne. A leg­ke­ve­sebb, amit vál­lal­nunk kell: Cse­te György emlé­két meg­őriz­ni és az álta­la meg­kez­dett úton tovább jár­ni, bíz­va abban, hogy most is segít min­ket oda­fent­ről.

Magyar Patrióták Közössége © 2016. július 5.