Így nézett ki ere­de­ti­leg a Váci utca 54.

Ma már talán nehéz elhin­ni, hogy a régi Pest utca­ké­pét ere­de­ti­leg nem a négy­szin­tes palo­ták, eklek­ti­kus bér­há­zak, hanem az egy­eme­le­tes klasszi­cis­ta épü­le­tek hatá­roz­ták meg. Ebből a haj­da­ni ked­ves kis­vá­ro­si han­gu­lat­ból mára nem sok maradt: alig-alig néhány ház, az is csak hír­mon­dó­ul. Ezek közé tar­to­zott egé­szen 2013-ig a Váci utca 54. sz. épü­let is, ame­lyet az egy­kor falai között lakó poli­ti­kus­ról Kovács Béla-ház­ként ismer a művelt olva­só­kö­zön­ség.

A Váci utca 54-et meg­vá­sá­rol­ta a CBA, s 2009-ben beje­len­tet­te, hogy a rend­kí­vül érté­kes ingat­lant „exk­lu­zív” üzlet­té ala­kít­ja át. Ennek az elgon­do­lás­nak esett áldo­za­tul más­fél évvel ezelőtt a régi Pest egyik utol­só barokk-klasszi­cis­ta lakó­épü­le­te, ame­lyen még meg lehe­tett mutat­ni hon­fi­tár­sa­ink­nak és turis­tá­ink­nak egy­aránt, milyen volt ez a város két­száz évvel ezelőtt. Buda­pest világ­vá­ros­sá fej­lesz­té­se során ugyan­is a hatal­mas város­ren­de­zé­sek­nek – a budai Vár­ne­gyed kivé­te­lé­vel – áldo­za­tul esett a hagyo­má­nyos tele­pü­lés­kép.

Ami azt ille­ti, a bolt való­ban nagyon szín­vo­na­las lett. Beren­de­zé­se, a kíná­lat gaz­dag­sá­ga üde szín­fol­tot kép­vi­sel a még min­dig elké­pesz­tő­en sivár, a fogyasz­tás ösz­tön­zé­sén kívül sem­mi­fé­le egyéb ide­á­val nem ren­del­ke­ző magyar­or­szá­gi kon­zu­mok vilá­gá­ban. A beru­há­zás­nak még­sem lehet örül­ni. Az egy­eme­le­tes ház tete­jé­re ugyan­is ráerő­sza­kol­tak egy rop­pant kör­nye­zet­ide­gen, moder­nis­ta acél­szer­ke­ze­tes üveg­ku­po­lát, amely ráadá­sul még elő­re is ugrik az ere­de­ti épü­let­fa­lak­hoz képest. Ennek az „üveg­ket­rec­nek” köszön­he­tő­en a klasszi­cis­ta hom­lok­zat egy­ál­ta­lán nem tud érvé­nye­sül­ni. Majd­nem olyan, mint­ha ezt az épü­le­tet lebon­tot­ták vol­na – ami rész­ben igaz is, hiszen a rossz műsza­ki álla­pot­ba jutott házat (a hiva­ta­los indo­ko­lás sze­rint élet­ve­szély, illet­ve a fa és a fala­zat gom­bá­so­dá­sa miatt) tel­je­sen „kibe­lez­ték”, az udva­ri szár­nyak XVIII. szá­za­di fala­it meg­sem­mi­sít­ve. Kár, hogy az enge­dé­lye­zé­si eljá­rás során az ille­té­kes örök­ség­vé­del­mi szak­ha­tó­ság ebben nem látott sem­mi kivet­ni­va­lót, és meg­ad­ta hoz­zá­já­ru­lá­sát a tör­té­nel­mi kör­nye­zet­be nem illő átépí­tés­hez.

Meg­kez­dő­dött a bon­tás
A ter­ve­zők előtt a „régi narancs­há­zak for­ma­vi­lá­ga” lebe­gett – ala­po­san sike­rült elron­ta­ni az épü­le­tet
Kovács Béla emlék­táb­lá­ja vil­lá­nyi bogyó­lé és egri bika­vér között

Nagyon meg fog lepőd­ni ugyan­ak­kor, aki Kovács Béla kis­gaz­da poli­ti­kus előtt tisz­te­leg­ve sze­ret­ne egy koszo­rút vagy egy virá­got elhe­lyez­ni. Emlék­táb­lá­ját eltün­tet­ték a sze­mek elől – állí­tó­lag műem­lék­vé­del­mi okok­ból, hogy a nagy­mé­re­tű már­vány­táb­la ne takar­ja ki az épü­let klasszi­cis­ta voná­sa­it. Bent, az épü­let kapu­al­já­ban kapott csep­pet sem hival­ko­dó helyet, jelen­leg épp néhány üveg vil­lá­nyi „bogyó­lé” és egri bika­vér között kell utat tör­nie tekin­te­tünk­nek, hogy a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra áldo­za­tá­nak emlé­két fel­fe­dez­hes­sük. Pedig ez az a ház, ahon­nan a szov­jet meg­szál­ló hata­lom Kovács Bélát 1947. feb­ru­ár 25-én (amely ma a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra áldo­za­ta­i­nak emlék­nap­ja) elhur­col­ta. Ha más­nak nem is, leg­alább ennek a tény­nek alá­za­tot kel­lett vol­na ébresz­te­nie az épít­te­tő­ben.

El kell ismer­ni, hogy ami a Kovács Béla-ház­ban hiva­ta­lo­san műem­lé­ki érték volt, annak bán­tó­dá­sa nem esett. Hiszen a föld­szin­tet és az első eme­le­tig tar­tó régi hom­lok­za­tot is pél­dá­san rekonst­ru­ál­ták. Csak éppen min­dent tönk­re­tet­tek abból a varázs­ból, amit ez az épü­let nekünk nyúj­tott. Elvesz­tet­tünk egy ugyan sze­rény, ám a reform­kor min­den­nap­ja­it idé­ző házacs­kát. Egye­di volt és meg­is­mé­tel­he­tet­len. Helyet­te kap­tunk egy otrom­ba üveg­ku­po­lát, miál­tal az épü­let kibé­kít­he­tet­len ellen­tét­be került saját magá­val, jócs­kán bele­ron­dít­va a Váci utca tör­té­nel­mi han­gu­la­tá­ba. Mikor vesszük vég­re tudo­má­sul, hogy műem­lé­ke­ink nem „meg­úju­ló erő­for­rá­sok”?

Hetzmann Róbert
A képek az egyesület felvételei
Magyar Patrióták Közössége
© 2015. március 19.