A honismereti kezdeményezéseknek hála ma már egyre többen vannak tisztában azzal, hogy a történelmi Magyarország területe mennyi csodával, természeti szépséggel várja a honszerető kirándulókat. Érthető azonban, hogy a vadregényes Kárpátok tájai közül azok állnak szívünkhöz legközelebb, ahol még ma is élnek magyarok, akik hűen őrzik őseik örökségét. Ezek között is első helyre kell tennünk a patakvölgyekkel szabdalt, fenyvesekkel és mezőhavasokkal váltakozó, ezerarcú Gyimeseket. Ezúttal egy olyan kirándulás megtételére teszünk javaslatot, ami talán keveseknek jut eszébe, de a természeti és a történelmi látnivalók miatt megéri a kitérőt.

A Domuk-patak völgye az Ilia-tetőről – messze távolban a Csalhó
A Domuk-patak völgye az Ilia-tetőről – messze távolban a Csalhó
Az Oltárkő látképe a Békás-szorosban
Az Oltárkő látképe a Békás-szorosban

A gyimesi völgyrendszerrel szomszédos Békás-patak völgyét rokon éghajlati viszonyok jellemzik, mint a Gyimesekét. Történelmük is hasonló: mindkét terület korábban gyepű volt, és csak viszonylag későn, a XVIII. században kezdett benépesülni. A különbség, hogy míg a Gyimesekbe döntően magyar telepesek érkeztek, a Békás völgyében a románság jelentette a túlsúlyt. Így ma a Tatros forrásvidékén magyarul, míg Almásmező térségében románul beszélnek. A Magyar Patrióták Közössége csoportja 2015 nyarán barangolta be ezt az ezeréves határ menti vidéket.

 

Gyergyószentmiklóst elhagyva a Moldva felé vezető 12C jelű országos főúton, a város határában kezdődő hosszú szerpentin megtétele után jutunk fel a vízválasztó Gyergyói-havasok fő hágójára, az 1256 méteres Pongrác-tetőre. Innen az út a népszerű Gyilkos-tó érintésével, a Békás-szorosban halad, ami az egész Kárpátok egyik legnagyszerűbb természet alkotta látnivalója. A több száz méter magasságú sziklatornyok közötti mély szakadékot a keskeny út és egy tiszta vízű rohanó hegyi patak, a Békás faltól falig kitölti. Sok magyar abban a tévhitben él, mintha ez a vadregényes, a múltban hosszú ideig járhatatlan hegyszoros képezte volna Magyarország történelmi határát. Ezzel szemben a szoros túlsó oldala is magyar terület volt, néhány döntően román lakosságú hegyi településsel. A szurdokból kiérő Békás völgyének első faluja Bicaz-Chei, magyar nevén Gyergyóbékás, ami a román közigazgatás szerint már Neamţ (Németvásár) megyéhez tartozik. A boltokban kapható magyar térképek rendre összekeverik a patak mentén utána következő Almásmezővel, amely ma Bicazu Ardelean néven szerepel a román atlaszokban. A katonai felmérések térképei egyértelmű iránymutatást adnak. A kavarodást nyilvánvalóan az okozza, hogy a magyar közigazgatás idején ez a két község Gyergyóbékás néven volt egyesítve, miközben plébániatemploma az almásmezői részen volt. A mai hivatalos név pedig csak fokozza a zavart: Almásmező jelenleg használatos román neve, a Bicazu Ardelean ugyanis Erdélybékást jelent.

Jellegzetes csángókapu Gyergyóbékás főutcáján
Jellegzetes csángókapu Gyergyóbékás főutcáján

Gyergyóbékáshoz közigazgatásilag egy nyolcszáz lakosú falu, Iványos (Ivăneş), valamint két kisebb, százlelkes hegyi szórványtelepülés, Bernádtelep (Bârnadu) és Gyermán (Gherman) tartozik. Iványos és Gyermán régebb óta lakott helyek, már az első katonai felmérés térképszelvényein is felbukkannak – utóbbi Tjermán alakban.

Az 1930. évi román népszámlálás szerint 4059 lakosa volt, akik közül 111 fő vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Vallás szerint 108 római katolikust és 6 reformátust tartottak nyilván az ortodox többség mellett. Számuk az 1950-es évekre jelentéktelenné vált, 2002-ben 4665 lakosa közül mindössze öten vallották magukat magyarnak. Ennek ellenére érdemes tanulmányozni a nemzetiségi kultúrák kölcsönhatását: elterjedt errefelé a székely falvakból ismert nagykapuk sajátos, egyszerűbb változata (csángókapu), sőt a háztetők csúcsára a Békás völgyében is keresztet állítanak, holott ez egyértelműen katolikus székely szokás. A lakosok feltűnően világos arcszíne is arra utal, hogy őseik egykor legalább részben magyarok voltak.

Az almásmezői Szent István-templom
Az almásmezői Szent István-templom

Gyergyóbékás központjából nyílik jobb kéz felől a Domuk-patak völgye, ami a Békás egyik mellékvize. Az elágazást követően tovább haladva a főúton Moldva felé – egy kanyar után – megérkezünk Almásmezőre (Bicazu Ardelean), az utolsó erdélyi településre. Központjában balról egy nagy völgy, amelyben az 1907 méter magas Csalhó – a moldvaiak szent hegye! – oldalában eredő Zsadány-patak érkezik. Ennek mentén található a falu főutcája a római katolikus Szent István király-, az ortodox és a baptista templommal. Az első királyunk tiszteletére szentelt kicsiny almásmezői katolikus templom az egykor itt élt magyar gyülekezeté volt. Környezete elragadóan szép, kertjében néhány magyar és görög katolikus román sírhely emlékeztet a múltra az öreg almafák alatt. Az 1903-ban épült templom 1913-ban Majláth Gusztáv Károly püspök jóvoltából máig létező új paplakkal gazdagodott és Gyergyóbékás néven plébániai rangra emelkedett. Napjainkban saját papja nincs, oldallagos ellátásban részesül, havi egy szentmisét celebrál a maroknyi hívő közösségnek a gyergyószentmiklósi pap. Az Almásmezőn található plébániatemplom alá van beosztva a völgy többi katolikus szórványa is.

Ám ennél a templomnál sokkal jelentősebb az a történelmi épületegyüttes, amely vele szemközt található: az egykori magyar honvéd laktanyák sora, amelyek a II. bécsi döntés után, az 1940-es évek legelején épültek, méghozzá a székely népi építészet jegyében. Gondos megmunkálásuk, szinte művészi kivitelezésük a magyar szellemi fölényt hirdeti mind a mai napig. Hasonló határőrlaktanyák létesültek a „kicsi magyar világban” Gyimesfelsőlokon, Ojtoztelepen és az Úz völgyében is. Eltévedni nem lehet, Almásmezőn mindjárt a kereszteződésben találjuk ezt az értékes történelmi épületsort, amelyet ne mulasszunk el megtekinteni, ha a Békás-szoros környékén járunk. E magyar örökség fényképezésekor azonban legyünk óvatosak, mivel az egykori kaszárnya ma is katonai célokat szolgál, a falak között a román hadsereg állomásozik, a fotózás pedig tilos. Mi is csak néhány szemléltető fényképet tudtunk készíteni, kihasználva azt, hogy bukaresti rendszámú bérelt személygépkocsinkkal nem keltettünk feltűnést.

Miklós Lukács (1846-1912) gyergyóbékási római katolikus egyházi főgondnok sírköve Almásmezőn
Miklós Lukács (1846-1912)
gyergyóbékási római katolikus
egyházi főgondnok sírköve Almásmezőn

Almásmező neve már az első katonai felmérés térképén is szerepel: akkoriban a Békás és a Zsadány patakok összefolyásánál található mezőt hívták így. Érdekes, hogy a Zsadány jobb partján már akkor határőrház állt, ami a későbbi honvédkaszárnyák korai elődje lehetett. A térkép Almásmező ma már nem használt román nevét is közli: Pojana Moruluj, amely a magyar névalak tükörfordítása. Figyelemre méltó, hogy a Békás völgyének helynévanyaga a történelmi térképeken túlnyomórészt magyar. Mindez arra utal, hogy a vidék első gazdái magyarok voltak. Hajdanán ez a völgy is a Székelyföld részét képezte, ám erre a földrajzi neveken kívül már nem sok minden emlékeztet, még magyarul tudót sem találtunk kirándulásunk során.

1910-ben – az akkor még hozzá tartozó Gyergyóbékással és társközségeivel együtt – 7133 lakos élt a völgyben, 6559 román, 495 magyar és 77 német. 1930-ban, a román népszámláláson Almásmező 4605 lakosából 175 vallotta magát magyarnak és 159 római katolikusnak. 1970-ben még hatvan híve volt a templomnak, ám a magyarok lassanként elfogytak. 2002-ben 4229 lakosából mindössze nyolc magyart és 31 katolikust írtak össze. Közigazgatásilag hozzá tartozik Zsadánypatak (románul egykor Jedan, ma Telec) és Tikos (Ticoş). További településrészek Zsadánytelek, Cepesekpataka (Ţepeşeni), Bisztrapataka (Bistra), Tósarok (Toşorog), Csipkés, valamint Köszörűkőpataka (Chisirig). Almásmező alvégében, az 1339 méteres Zöld-csúcsról lefolyó Köszörűkő-patak képezte a történelmi Magyarország határát. Innen a magyar földről kilépő Békás-patak kisebb hegyi folyóvá szélesedve, még mintegy 15 kilométeren át folytatja útját Moldvában Románbékás (Bicaz) városáig, ahol a Beszterce folyóba ömlik.

Az ezeréves határt jelentő hídnál visszafordulva, Gyergyóbékásnál a 127A jelű megyei útra letérve kirándulásunkat a Domuk-patak völgyében folytattuk Farkaspalló érintésével az Ilia-tetőn át a Gyimesekbe. Gyergyódomokos (vagy másnéven Gyergyódomuk) a Békás völgyének harmadik nagy községe, háromezer román lakossal. Két falu tartozik hozzá: a völgyben felfelé található színromán Hosszúrez (Huisurez), valamint az egyik legsajátosabb jogi státuszú hegyi falu, Háromkút. A szomszédos völgyben lévő, a Kis-Békás-patak által kettéosztott faluban a patak etnikai határt jelent: a balparton magyarok élnek mintegy 150-en, a jobbpartot ellenben huszonöt-harminc, jobbára idős román lakja. A település hovatartozását illetően határvita van Hargita és Neamţ megye között. Jelen állapotok szerint a terület telekkönyvi értelemben a Neamţ megyei Gyergyódomokoshoz tartozik, de a patak bal oldalán lakó magyar népesség nem ide, hanem Gyimesbükk községhez van számítva. Az egészségügyi ellátásban és az egyházi ügyekben ugyanakkor Gyergyószentmiklós illetékes.

Csoportunk átkelése a 127A megyei úton a Domuk-patakon
Csoportunk átkelése a 127A megyei úton a Domuk-patakon

Gyergyódomokosnak 1890-ben 1798 lakosa volt, 1695 román és 99 magyar. Később Gyergyóbékással egyesítették. A II. világháború után a magyarok innen is elfogytak, az egykor háromszázlelkes gyülekezetnek otthont adó kicsiny, 1938-39 között épült Szent Péter és Pál apostol templom napjainkban már csak néhány beházasodott katolikus lelki gondozását szolgálja. Gyergyódomokos a vele szervesen egybeépült Hosszúrezzel egyetlen terjedelmes egyutcás falu benyomását kelti. A 127A jelzésű úton a Domuk-patak völgyében felfelé haladva Hosszúreznél elfogy az aszfalt burkolat, innentől köves erdei út vezet a hegyen át a Gyimesekbe. Az út nemsokára belép Hargita megye – Gyimesközéplok község – területére. Az első szórványtelepülés Farkaspalló, amely a Domuk-patak völgyfőjében, sűrű fenyveserdőben található. Egykor magyarlakta gyimesi csángó helység volt, amely Csíkdánfalva havasi határrészében alakult ki. A II. világháború utáni évtizedekben lassanként elnéptelenedett, egykori magyar iskolája az út mellett, a patak túloldalán még áll. Intő jel, hogy általában jómódú moldvai románok vásárolják fel a megüresedett portákat.

Idilli táj Farkaspallón
Idilli táj Farkaspallón

Farkaspallót az Ilia-tető nevű hágó választja el a szomszédos, Tatros felé tartó Hidegség völgyétől. A rendkívül rossz út ellenére megéri megtenni ezt a kitérőt az ezeréves határ nyomvonala mentén. A Gyimesek felkeresése erősen ajánlott az aktív pihenésre vágyó, a csodálatos kárpáti tájakat felfedezni óhajtó honszerető családok, baráti körök számára, akiket nem tart vissza a nyugati „turisztikai desztinációkra” jellemző infrastruktúra adott esetben teljes hiánya. Egyet azonban mindenképpen figyelembe kell venni: a Gyimesekben legalább egy hetet kell eltölteni ahhoz, hogy a táj befogadja az embert.

Hetzmann Róbert
Fényképek: Izing Máté
Magyar Patrióták Közössége
© 2017. október 8.