A hon­is­me­re­ti kez­de­mé­nye­zé­sek­nek hála ma már egy­re töb­ben van­nak tisz­tá­ban azzal, hogy a tör­té­nel­mi Magyar­or­szág terü­le­te mennyi cso­dá­val, ter­mé­sze­ti szép­ség­gel vár­ja a hon­sze­re­tő kirán­du­ló­kat. Ért­he­tő azon­ban, hogy a vad­re­gé­nyes Kár­pá­tok tájai közül azok áll­nak szí­vünk­höz leg­kö­ze­lebb, ahol még ma is élnek magya­rok, akik hűen őrzik őse­ik örök­sé­gét. Ezek között is első hely­re kell ten­nünk a patak­völ­gyek­kel szab­dalt, feny­ve­sek­kel és mező­ha­va­sok­kal vál­ta­ko­zó, ezer­ar­cú Gyi­me­se­ket. Ezút­tal egy olyan kirán­du­lás meg­té­te­lé­re teszünk javas­la­tot, ami talán keve­sek­nek jut eszé­be, de a ter­mé­sze­ti és a tör­té­nel­mi lát­ni­va­lók miatt meg­éri a kitérőt.

A Domuk-patak völgye az Ilia-tetőről – messze távolban a Csalhó
A Domuk-patak völ­gye az Ilia-tető­ről – messze távol­ban a Csalhó
Az Oltárkő látképe a Békás-szorosban
Az Oltár­kő lát­ké­pe a Békás-szorosban

A gyi­me­si völgy­rend­szer­rel szom­szé­dos Békás-patak völ­gyét rokon éghaj­la­ti viszo­nyok jel­lem­zik, mint a Gyi­me­se­két. Tör­té­nel­mük is hason­ló: mind­két terü­let koráb­ban gye­pű volt, és csak viszony­lag későn, a XVIII. szá­zad­ban kez­dett bené­pe­sül­ni. A különb­ség, hogy míg a Gyi­me­sek­be dön­tő­en magyar tele­pe­sek érkez­tek, a Békás völ­gyé­ben a román­ság jelen­tet­te a túl­súlyt. Így ma a Tat­ros for­rás­vi­dé­kén magya­rul, míg Almás­me­ző tér­sé­gé­ben romá­nul beszél­nek. A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge cso­port­ja 2015 nya­rán baran­gol­ta be ezt az ezer­éves határ men­ti vidéket.

 

Gyer­gyó­szent­mik­lóst elhagy­va a Mold­va felé veze­tő 12C jelű orszá­gos főúton, a város hatá­rá­ban kez­dő­dő hosszú szer­pen­tin meg­té­te­le után jutunk fel a víz­vá­lasz­tó Gyer­gyói-hava­sok fő hágó­já­ra, az 1256 méte­res Pong­rác-tető­re. Innen az út a nép­sze­rű Gyil­kos-tó érin­té­sé­vel, a Békás-szo­ros­ban halad, ami az egész Kár­pá­tok egyik leg­nagy­sze­rűbb ter­mé­szet alkot­ta lát­ni­va­ló­ja. A több száz méter magas­sá­gú szik­la­tor­nyok közöt­ti mély sza­ka­dé­kot a kes­keny út és egy tisz­ta vízű roha­nó hegyi patak, a Békás fal­tól falig kitöl­ti. Sok magyar abban a tév­hit­ben él, mint­ha ez a vad­re­gé­nyes, a múlt­ban hosszú ide­ig jár­ha­tat­lan hegy­szo­ros képez­te vol­na Magyar­or­szág tör­té­nel­mi hatá­rát. Ezzel szem­ben a szo­ros túl­só olda­la is magyar terü­let volt, néhány dön­tő­en román lakos­sá­gú hegyi tele­pü­lés­sel. A szur­dok­ból kiérő Békás völ­gyé­nek első falu­ja Bicaz-Chei, magyar nevén Gyer­gyó­bé­kás, ami a román köz­igaz­ga­tás sze­rint már Neamţ (Német­vá­sár) megyé­hez tar­to­zik. A bol­tok­ban kap­ha­tó magyar tér­ké­pek rend­re össze­ke­ve­rik a patak men­tén utá­na követ­ke­ző Almás­me­ző­vel, amely ma Bica­zu Ard­ele­an néven sze­re­pel a román atla­szok­ban. A kato­nai fel­mé­ré­sek tér­ké­pei egy­ér­tel­mű irány­mu­ta­tást adnak. A kava­ro­dást nyil­ván­va­ló­an az okoz­za, hogy a magyar köz­igaz­ga­tás ide­jén ez a két köz­ség Gyer­gyó­bé­kás néven volt egye­sít­ve, miköz­ben plé­bá­nia­temp­lo­ma az almás­me­zői részen volt. A mai hiva­ta­los név pedig csak fokoz­za a zavart: Almás­me­ző jelen­leg hasz­ná­la­tos román neve, a Bica­zu Ard­ele­an ugyan­is Erdély­bé­kást jelent.

Jellegzetes csángókapu Gyergyóbékás főutcáján
Jel­leg­ze­tes csán­gó­ka­pu Gyer­gyó­bé­kás főutcáján

Gyer­gyó­bé­kás­hoz köz­igaz­ga­tá­si­lag egy nyolc­száz lako­sú falu, Ivá­nyos (Ivă­neş), vala­mint két kisebb, száz­lel­kes hegyi szór­vány­te­le­pü­lés, Ber­nád­te­lep (Bâr­nadu) és Gyer­mán (Gher­man) tar­to­zik. Ivá­nyos és Gyer­mán régebb óta lakott helyek, már az első kato­nai fel­mé­rés tér­kép­szel­vé­nye­in is fel­buk­kan­nak – utób­bi Tjer­mán alakban.

Az 1930. évi román nép­szám­lá­lás sze­rint 4059 lako­sa volt, akik közül 111 fő val­lot­ta magát magyar anya­nyel­vű­nek. Val­lás sze­rint 108 római kato­li­kust és 6 refor­má­tust tar­tot­tak nyil­ván az orto­dox több­ség mel­lett. Szá­muk az 1950-es évek­re jelen­ték­te­len­né vált, 2002-ben 4665 lako­sa közül mind­össze öten val­lot­ták magu­kat magyar­nak. Ennek elle­né­re érde­mes tanul­má­nyoz­ni a nem­ze­ti­sé­gi kul­tú­rák köl­csön­ha­tá­sát: elter­jedt erre­fe­lé a szé­kely fal­vak­ból ismert nagy­ka­puk sajá­tos, egy­sze­rűbb vál­to­za­ta (csán­gó­ka­pu), sőt a ház­te­tők csú­csá­ra a Békás völ­gyé­ben is keresz­tet állí­ta­nak, hol­ott ez egy­ér­tel­mű­en kato­li­kus szé­kely szo­kás. A lako­sok fel­tű­nő­en vilá­gos arc­szí­ne is arra utal, hogy őse­ik egy­kor leg­alább rész­ben magya­rok voltak.

Az almásmezői Szent István-templom
Az almás­me­zői Szent István-templom

Gyer­gyó­bé­kás köz­pont­já­ból nyí­lik jobb kéz felől a Domuk-patak völ­gye, ami a Békás egyik mel­lék­vi­ze. Az elága­zást köve­tő­en tovább halad­va a főúton Mold­va felé – egy kanyar után – meg­ér­ke­zünk Almás­me­ző­re (Bica­zu Ard­ele­an), az utol­só erdé­lyi tele­pü­lés­re. Köz­pont­já­ban bal­ról egy nagy völgy, amely­ben az 1907 méter magas Csal­hó – a mold­va­i­ak szent hegye! – olda­lá­ban ere­dő Zsa­dány-patak érke­zik. Ennek men­tén talál­ha­tó a falu főut­cá­ja a római kato­li­kus Szent Ist­ván király-, az orto­dox és a bap­tis­ta temp­lom­mal. Az első kirá­lyunk tisz­te­le­té­re szen­telt kicsiny almás­me­zői kato­li­kus temp­lom az egy­kor itt élt magyar gyü­le­ke­ze­té volt. Kör­nye­ze­te elra­ga­dó­an szép, kert­jé­ben néhány magyar és görög kato­li­kus román sír­hely emlé­kez­tet a múlt­ra az öreg alma­fák alatt. Az 1903-ban épült temp­lom 1913-ban Maj­láth Gusz­táv Károly püs­pök jóvol­tá­ból máig léte­ző új pap­lak­kal gaz­da­go­dott és Gyer­gyó­bé­kás néven plé­bá­ni­ai rang­ra emel­ke­dett. Nap­ja­ink­ban saját pap­ja nincs, oldal­la­gos ellá­tás­ban része­sül, havi egy szent­mi­sét celeb­rál a marok­nyi hívő közös­ség­nek a gyer­gyó­szent­mik­ló­si pap. Az Almás­me­zőn talál­ha­tó plé­bá­nia­temp­lom alá van beoszt­va a völgy töb­bi kato­li­kus szór­vá­nya is.

Ám ennél a temp­lom­nál sok­kal jelen­tő­sebb az a tör­té­nel­mi épü­let­együt­tes, amely vele szem­közt talál­ha­tó: az egy­ko­ri magyar hon­véd lak­ta­nyák sora, ame­lyek a II. bécsi dön­tés után, az 1940-es évek leg­ele­jén épül­tek, még­hoz­zá a szé­kely népi épí­té­szet jegyé­ben. Gon­dos meg­mun­ká­lá­suk, szin­te művé­szi kivi­te­le­zé­sük a magyar szel­le­mi fölényt hir­de­ti mind a mai napig. Hason­ló határ­őr­lak­ta­nyák léte­sül­tek a „kicsi magyar világ­ban” Gyi­mes­fel­ső­lo­kon, Ojtoz­te­le­pen és az Úz völ­gyé­ben is. Elté­ved­ni nem lehet, Almás­me­zőn mind­járt a keresz­te­ző­dés­ben talál­juk ezt az érté­kes tör­té­nel­mi épü­let­sort, ame­lyet ne mulasszunk el meg­te­kin­te­ni, ha a Békás-szo­ros kör­nyé­kén járunk. E magyar örök­ség fény­ké­pe­zé­se­kor azon­ban legyünk óva­to­sak, mivel az egy­ko­ri kaszár­nya ma is kato­nai célo­kat szol­gál, a falak között a román had­se­reg állo­má­so­zik, a fotó­zás pedig tilos. Mi is csak néhány szem­lél­te­tő fény­ké­pet tud­tunk készí­te­ni, kihasz­nál­va azt, hogy buka­res­ti rend­szá­mú bérelt sze­mély­gép­ko­csink­kal nem kel­tet­tünk feltűnést.

Miklós Lukács (1846-1912) gyergyóbékási római katolikus egyházi főgondnok sírköve Almásmezőn
Mik­lós Lukács (1846–1912)
gyer­gyó­bé­ká­si római kato­li­kus
egy­há­zi főgond­nok sír­kö­ve Almásmezőn

Almás­me­ző neve már az első kato­nai fel­mé­rés tér­ké­pén is sze­re­pel: akko­ri­ban a Békás és a Zsa­dány pata­kok össze­fo­lyá­sá­nál talál­ha­tó mezőt hív­ták így. Érde­kes, hogy a Zsa­dány jobb part­ján már akkor határ­őr­ház állt, ami a későb­bi hon­véd­ka­szár­nyák korai előd­je lehe­tett. A tér­kép Almás­me­ző ma már nem hasz­nált román nevét is köz­li: Poja­na Moru­luj, amely a magyar név­alak tükör­for­dí­tá­sa. Figye­lem­re mél­tó, hogy a Békás völ­gyé­nek hely­név­anya­ga a tör­té­nel­mi tér­ké­pe­ken túl­nyo­mó­részt magyar. Mind­ez arra utal, hogy a vidék első gaz­dái magya­rok vol­tak. Haj­da­nán ez a völgy is a Szé­kely­föld részét képez­te, ám erre a föld­raj­zi neve­ken kívül már nem sok min­den emlé­kez­tet, még magya­rul tudót sem talál­tunk kirán­du­lá­sunk során.

1910-ben – az akkor még hoz­zá tar­to­zó Gyer­gyó­bé­kás­sal és társ­köz­sé­ge­i­vel együtt – 7133 lakos élt a völgy­ben, 6559 román, 495 magyar és 77 német. 1930-ban, a román nép­szám­lá­lá­son Almás­me­ző 4605 lako­sá­ból 175 val­lot­ta magát magyar­nak és 159 római kato­li­kus­nak. 1970-ben még hat­van híve volt a temp­lom­nak, ám a magya­rok las­san­ként elfogy­tak. 2002-ben 4229 lako­sá­ból mind­össze nyolc magyart és 31 kato­li­kust írtak össze. Köz­igaz­ga­tá­si­lag hoz­zá tar­to­zik Zsa­dány­pa­tak (romá­nul egy­kor Jedan, ma Telec) és Tikos (Ticoş). Továb­bi tele­pü­lés­ré­szek Zsa­dány­te­lek, Cepe­sek­pa­ta­ka (Ţepeşe­ni), Biszt­ra­pa­ta­ka (Bist­ra), Tósa­rok (Toşo­rog), Csip­kés, vala­mint Köszö­rű­kő­pa­ta­ka (Chi­si­rig). Almás­me­ző alvé­gé­ben, az 1339 méte­res Zöld-csúcs­ról lefo­lyó Köszö­rű­kő-patak képez­te a tör­té­nel­mi Magyar­or­szág hatá­rát. Innen a magyar föld­ről kilé­pő Békás-patak kisebb hegyi folyó­vá szé­le­sed­ve, még mint­egy 15 kilo­mé­te­ren át foly­tat­ja útját Mold­vá­ban Román­bé­kás (Bicaz) váro­sá­ig, ahol a Besz­ter­ce folyó­ba ömlik.

Az ezer­éves határt jelen­tő híd­nál vissza­for­dul­va, Gyer­gyó­bé­kás­nál a 127A jelű megyei útra letér­ve kirán­du­lá­sun­kat a Domuk-patak völ­gyé­ben foly­tat­tuk Far­kas­pal­ló érin­té­sé­vel az Ilia-tetőn át a Gyi­me­sek­be. Gyer­gyó­do­mo­kos (vagy más­né­ven Gyer­gyó­do­muk) a Békás völ­gyé­nek har­ma­dik nagy köz­sé­ge, három­ezer román lakos­sal. Két falu tar­to­zik hoz­zá: a völgy­ben fel­fe­lé talál­ha­tó szín­ro­mán Hosszúr­ez (Hui­su­rez), vala­mint az egyik leg­sa­já­to­sabb jogi stá­tu­szú hegyi falu, Három­kút. A szom­szé­dos völgy­ben lévő, a Kis-Békás-patak által ket­té­osz­tott falu­ban a patak etni­kai határt jelent: a bal­par­ton magya­rok élnek mint­egy 150-en, a jobb­par­tot ellen­ben huszon­öt-har­minc, job­bá­ra idős román lak­ja. A tele­pü­lés hova­tar­to­zá­sát ille­tő­en határ­vi­ta van Har­gi­ta és Neamţ megye között. Jelen álla­po­tok sze­rint a terü­let telek­köny­vi érte­lem­ben a Neamţ megyei Gyer­gyó­do­mo­kos­hoz tar­to­zik, de a patak bal olda­lán lakó magyar népes­ség nem ide, hanem Gyi­mes­bükk köz­ség­hez van szá­mít­va. Az egész­ség­ügyi ellá­tás­ban és az egy­há­zi ügyek­ben ugyan­ak­kor Gyer­gyó­szent­mik­lós illetékes.

Csoportunk átkelése a 127A megyei úton a Domuk-patakon
Cso­por­tunk átke­lé­se a 127A megyei úton a Domuk-patakon

Gyer­gyó­do­mo­kos­nak 1890-ben 1798 lako­sa volt, 1695 román és 99 magyar. Később Gyer­gyó­bé­kás­sal egye­sí­tet­ték. A II. világ­há­bo­rú után a magya­rok innen is elfogy­tak, az egy­kor három­száz­lel­kes gyü­le­ke­zet­nek ott­hont adó kicsiny, 1938–39 között épült Szent Péter és Pál apos­tol temp­lom nap­ja­ink­ban már csak néhány behá­za­so­dott kato­li­kus lel­ki gon­do­zá­sát szol­gál­ja. Gyer­gyó­do­mo­kos a vele szer­ve­sen egy­be­épült Hosszúr­ez­zel egyet­len ter­je­del­mes egy­ut­cás falu benyo­má­sát kel­ti. A 127A jel­zé­sű úton a Domuk-patak völ­gyé­ben fel­fe­lé halad­va Hosszúr­ez­nél elfogy az asz­falt bur­ko­lat, innen­től köves erdei út vezet a hegyen át a Gyi­me­sek­be. Az út nem­so­ká­ra belép Har­gi­ta megye – Gyi­mes­kö­zép­lok köz­ség – terü­le­té­re. Az első szór­vány­te­le­pü­lés Far­kas­pal­ló, amely a Domuk-patak völgy­fő­jé­ben, sűrű feny­ves­er­dő­ben talál­ha­tó. Egy­kor magyar­lak­ta gyi­me­si csán­gó hely­ség volt, amely Csík­dán­fal­va hava­si határ­ré­szé­ben ala­kult ki. A II. világ­há­bo­rú utá­ni évti­ze­dek­ben las­san­ként elnép­te­le­ne­dett, egy­ko­ri magyar isko­lá­ja az út mel­lett, a patak túl­ol­da­lán még áll. Intő jel, hogy álta­lá­ban jómó­dú mold­vai romá­nok vásá­rol­ják fel a meg­üre­se­dett portákat.

Idilli táj Farkaspallón
Idil­li táj Farkaspallón

Far­kas­pal­lót az Ilia-tető nevű hágó választ­ja el a szom­szé­dos, Tat­ros felé tar­tó Hideg­ség völ­gyé­től. A rend­kí­vül rossz út elle­né­re meg­éri meg­ten­ni ezt a kité­rőt az ezer­éves határ nyom­vo­na­la men­tén. A Gyi­me­sek fel­ke­re­sé­se erő­sen aján­lott az aktív pihe­nés­re vágyó, a cso­dá­la­tos kár­pá­ti tája­kat fel­fe­dez­ni óhaj­tó hon­sze­re­tő csa­lá­dok, bará­ti körök szá­má­ra, aki­ket nem tart vissza a nyu­ga­ti „turisz­ti­kai desz­ti­ná­ci­ók­ra” jel­lem­ző inf­ra­struk­tú­ra adott eset­ben tel­jes hiá­nya. Egyet azon­ban min­den­kép­pen figye­lem­be kell ven­ni: a Gyi­me­sek­ben leg­alább egy hetet kell eltöl­te­ni ahhoz, hogy a táj befo­gad­ja az embert.

Hetzmann Róbert
Fényképek: Izing Máté
Magyar Patrióták Közössége
© 2017. október 8.