Szi­lágy­som­lyó a közép­kor­tól egé­szen Krasz­na vár­me­gye 1876-os meg­szün­te­té­sé­ig megye­szék­hely­ként jelen­tős tele­pü­lé­sünk volt. Ahogy a tel­je­sen elfe­le­dett erdé­lyi köl­tő, Maro­si Ist­ván 1684-ben meg­ír­ta: „Erdély­nek kife­lé egyik szem­e­fé­nye.” Leg­főbb neve­ze­tes­sé­ge, a Bátho­ryak vára párat­lan tör­té­nel­me és szá­mot­te­vő közös­sé­gi sze­re­pe elle­né­re gaz­dát­la­nul hány­ko­ló­dik. A tizen­négy­ezer lako­sú, negyed­rész­ben máig magyar város­ban Erdei János tanár kala­u­zolt ben­nün­ket októ­ber 11-én tett láto­ga­tá­sunk alatt.

Szi­lágy­som­lyó a majd’ 600 méte­res Mag­ura hegy­cso­port töme­ge alatt, Szi­lágy megyé­ben, a kicsiny Krasz­na folyó két part­ján terül el. Ezt a táj­egy­sé­get már nem a tör­té­nel­mi Erdély­hez, hanem az „Erdély-Részek­hez”, újab­ban köz­ke­le­tű­vé vált latin nevén a Par­ti­um­hoz sorol­ják. Annak dacá­ra, hogy a magyar határ ide csak 80 kilo­mé­ter, az anya­or­szá­gi turis­ták vala­mi­ért lát­vá­nyo­san elke­rü­lik. Pedig iga­zán nem érdem­li ez a fes­tői fek­vé­sű kicsiny város­ka, hogy mos­to­hán kezel­jük, hiszen itt talál­ha­tó a neve­ze­tes Bátho­ry csa­lád feje­del­mi ágá­nak régi „sas­fész­ke.”

A dühön­gő kom­mu­niz­mus elle­né­re Szi­lágy­som­lyó ma is a Szi­lágy­ság egyik magyar szel­le­mi köz­pont­ja, a mes­ter­sé­ge­sen fel­duz­zasz­tott megye­szék­hely, a magyar szem­pont­ból egy­re inkább hanyat­ló Zilah mel­lett. Több­nyi­re erős refor­má­tus magyar fal­vak veszik körül a haj­dan 80%-ban magya­rok lak­ta kis­vá­rost. A romok­ban heve­rő Bátho­ry-vár­kas­tély – melyet mél­tán nevez­he­tünk a Bátho­ry csa­lád köz­pont­já­nak – erdé­lyi nem­ze­ti emlék­he­lye­ink egyi­ke. Régi pom­pá­já­ból a még össze­füg­gő fal­ma­rad­vá­nyo­kon kívül egy jelen­tő­sebb kapu­to­rony-épü­let és két kerek bás­tya­to­rony maradt fenn nap­ja­in­kig. A Bátho­ryak épí­tet­ték fel a város pia­cán, miu­tán egy 16. szá­za­di török táma­dás közép­ko­ri várát elpusz­tí­tot­ta.

A város­ka közép­ko­ri pia­cán fel­épí­tett vár­kas­tély tör­té­nel­me moz­gal­mas. A négy­szög alap­raj­zú, sar­ka­in vár­tor­nyok­kal meg­erő­sí­tett palo­ta épí­té­si ide­jé­ről a főka­pu záró­kö­ve tanús­ko­dik: a két épít­te­tő, Bátho­ry Ist­ván és Bebek Zsu­zsan­na igen­csak meg­ko­pott kő címer­paj­zsai fölött közös monog­ram­juk (SB), vala­mint a vár­épí­tés befe­je­zé­sé­nek ide­jét jel­ző 1592-es évszám áll. Az épít­ke­zés vala­mi­vel koráb­ban kez­dő­dött, hiszen a befe­je­zés évé­ben készí­tett gaz­da­sá­gi össze­írás már egy jól fel­sze­relt vár­ról tanús­ko­dik. Az Erdé­lyi Feje­de­lem­ség vég­vá­ra­ként az Alföl­det a kezé­ben tar­tó török továb­bi hódí­tá­sa­i­tól véd­te a lété­ért küz­dő erdé­lyi magyar álla­mot, miál­tal szin­te min­den har­ci cse­lek­mény­ben sze­rep­hez jutott. Stra­té­gi­ai jelen­tő­sé­ge a Rákó­czi-sza­bad­ság­harc ide­jé­re sem szűnt meg. Múlt­já­nak szo­mo­rú része a nem­ze­ti fel­ke­lés buká­sa: miu­tán Szi­lágy­som­lyót 1710-ben elfog­lal­ta Rabu­tin gene­rá­lis sere­ge, a várat védő kuru­cok közül a csá­szá­ri­ak száz­öt­ven kato­nát kivé­gez­tek. A török por­tyák, oszt­rák ost­ro­mok és kései tatár betö­ré­sek által meg­vi­selt vár foko­za­to­san vált az enyé­szet mar­ta­lé­ká­vá. A 18. szá­zad ele­jén készült leírá­sok­ban már rom­nak írják, fizi­kai pusz­tu­lá­sá­val pár­hu­za­mo­san pedig hadi sze­re­pét is las­san­ként elvesz­tet­te: Rákó­czi buká­sa után kato­nai élel­me­zé­si rak­tár lett, míg­nem 1727-től pin­cé­jé­ben őriz­ték a vár­me­gye bora­it.

Az elke­rí­tett, közön­sé­ges turis­ták szá­má­ra nem láto­gat­ha­tó Bátho­ry-várat Erdei János hely­tör­té­nész, a szi­lágy­som­lyói Bátho­ry Ist­ván álta­lá­nos isko­la föld­rajz-tör­té­ne­lem sza­kos taná­ra veze­té­sé­vel tekin­tet­tük meg. A fala­kon belül lehan­go­ló lát­vány foga­dott min­ket: a haj­dan gon­do­zott és meg­be­csült vár­kert ma gazos és bozó­tos, min­den­fé­le lim-lomok és kaca­tok ide­ig­le­nes lera­kó­he­lye. Ám ezút­tal még ennek a dics­te­len álla­pot­nak is örül­nünk kel­lett: a kom­mu­niz­mus­ban komo­lyan fel­me­rült vég­le­ges elpusz­tí­tá­sa, helyé­re par­ko­ló épült vol­na…

A vár leg­ér­té­ke­sebb része a már emlí­tett kapu­to­rony egy­eme­le­tes épü­le­te, eme­le­tén három rész­le­ge­sen fenn­ma­radt rene­szánsz ablak­ke­ret­tel, a pad­lás­szin­ten lőré­sek­kel. Ere­de­ti­leg az egész épít­ményt vizes­árok vet­te körül, melyet a Krasz­na táp­lált. A kapu­to­rony még romos álla­po­tá­ban is magasz­tos, hely­re­ál­lí­tá­sa ese­tén akár hely­tör­té­ne­ti kiál­lí­tó­tér nyíl­hat­na ben­ne. A rekonst­ruk­ció egyéb­ként sem len­ne lehe­tet­len vál­lal­ko­zás, ugyan­is a vár­ról meg­le­he­tő­sen rész­le­tes leírás maradt fenn 1668-ból. Kár, hogy a kapu fel­vo­nó­híd­ja nyom­ta­la­nul elve­szett, pedig csör­lői néhány évti­ze­de még rész­ben meg­vol­tak.

A Bátho­ryak ősi fész­ke a kiegye­zést köve­tő­en nem kerül­het­te el a hiva­tá­sos magyar álla­mi műem­lék­vé­de­lem figyel­mét. 1907-ben pél­dá­ul ezt olvas­hat­juk a Műem­lé­kek Orszá­gos Bizott­sá­gá­nak (MOB) éves jelen­té­sé­ben: „A bizott­ság arról érte­sül­vén, hogy a szi­lágy­som­lyói Bátho­ry-vár érde­kes marad­vá­nya­it kegyet­le­nül pusz­tít­ják, a várat meg­vizs­gál­tat­ta és annak fönn­tar­tá­sa szem­pont­já­ból szük­sé­ges uta­sí­tá­so­kat meg­ad­ta a város­nak.” A város pedig ígé­re­tet tett arra, hogy a figye­lem­re mél­tó és tör­té­ne­ti jelen­tő­sé­gű marad­vá­nyo­kat meg­őr­zi. Saj­nos Tri­a­non előtt a szi­lágy­som­lyói vár hely­re­ál­lí­tá­sá­ra – más közép­ko­ri műem­lé­kek­kel ellen­tét­ben – nem került sor, így hely­ze­te az impé­ri­um­vál­tás­sal remény­te­len­né vált.

Bár a rend­szer­vál­tás óta nem kevés idő telt el, a vár sor­sa nem vett ked­ve­ző for­du­la­tot. A 90-es évek végén vég­hez­vitt kisebb állag­meg­óvást, vala­mint a civi­lek idő­ről-idő­re szer­ve­zett taka­rí­tó és tisz­tí­tó akci­ó­it leszá­mít­va a Bátho­ry-vár­ban sem­mi sem tör­tént. A hely­zet tart­ha­tat­lan­sá­gát jól mutat­ja, hogy még koszo­rún­kat sem volt hová akasz­ta­nunk, így azt más­hol, az egyéb­ként pél­dá­san fel­újí­tott Szent­há­rom­ság-emlék­mű­nél helyez­tük el. A jelen­le­gi város­ve­ze­tés mul­ti­funk­ci­o­ná­lis köz­pon­tot ala­kí­ta­na ki az épü­let­ben, azon­ban a fel­újí­tást a román kor­mány­szer­vek admi­niszt­ra­tív intéz­ke­dé­sei aka­dá­lyoz­zák. Pedig az ingat­lan fek­vé­se kivá­ló, hiszen a Bátho­ry-vár éppen a város­köz­pont­ban van.

A Bátho­ryak szo­ro­san kötőd­tek Szi­lágy­som­lyó­hoz. Nem vélet­len, hogy a famí­lia tag­jai a som­lyói elő­ne­vet hasz­nál­ták. A hagyo­mány sze­rint a vár­kas­tély falai között szü­le­tett 1533-ban Bátho­ry Ist­ván erdé­lyi feje­de­lem, Len­gyel­or­szág kirá­lya. Mind­ez azon­ban ebben a for­má­ban alig­ha lehet­sé­ges, hiszen ekkor még ez a vár nem léte­zett. Szi­lágy­som­lyó­nak a tör­té­ne­lem folya­mán három vára is volt. A Mag­ura egyik bér­cét máig Vár­hegy­nek neve­zik, tete­jén állt a már emlí­tett közép­ko­ri vár, mely­nek marad­vá­nyai még min­dig lát­sza­nak. A har­ma­dik erőd, a Pogány­vár a Mag­ura leg­ma­ga­sabb csú­csán, a Kese­lyű­sön volt a hon­fog­la­lás korá­ban vagy talán még annak előt­te.

A szi­lágy­som­lyói turul­ma­da­ras emlék­osz­lop (hősi emlék­mű) egy­kor és ma

A vár terü­le­tén áll az I. világ­há­bo­rú magyar hőse­i­nek egy­ko­ri emlék­mű­ve, ame­lyet babár kezek kegye­let­sér­tő módon átala­kí­tot­tak: szö­ve­gét lecse­rél­ték, a tete­jét éke­sí­tő turul­ma­da­rat elpusz­tí­tot­ták. Ma román nyel­vű táb­la hir­de­ti raj­ta a hazug­sá­got: „Tisz­tel­gés mind­azok előtt, akik a nem­zet egye­sí­té­sé­ért, Romá­nia sza­bad­sá­gá­ért és füg­get­len­sé­gé­ért estek el.” Lát­va az emlék­mű meg­be­csült­sé­gé­nek tel­jes hiá­nyát, nehe­zen ért­he­tő e nagy tör­té­ne­lem­ha­mi­sí­tó igye­ke­zet. Erdei János és tár­sai elha­tá­roz­ták, hogy a turul­ma­da­ras emlék­osz­lo­pot a szi­lágy­som­lyói hősök tisz­te­le­té­re a maga tel­jes­sé­gé­ben hely­re­ál­lít­ják. Saj­nos a mód­sze­res aka­dály­gör­dí­tés miatt egye­dül az emlék­mű újbó­li elké­szí­té­se jelent jár­ha­tó utat. A ter­vek már készen áll­nak, a vár­kert­ben lévő emlék­mű máso­la­ta elő­ke­lő hely­re, a Mag­ura olda­lá­ban álló kato­li­kus temp­lom mel­lé kerül, így a város nagy részé­ről lát­szód­ni fog. A tete­jét újra turul­ma­dár díszí­ti majd, amely már készen vár­ja, hogy „fel­száll­has­son” az obe­liszk tete­jé­re.

A magyar­ság vér­zi­va­ta­ros szá­za­da­i­ban Erdély nem­csak őriz­te a magyar anya­nyel­vi kul­tú­rát, hanem fel is virá­goz­tat­ta azt, miköz­ben a Kár­pát-meden­ce nyu­ga­ti felé­ben létünk került koc­ká­ra a török fél­hold, majd a két­fe­jű sas árnyé­ká­ban. A Bátho­ry-vár épp ennek a kor­szak­nak a tör­té­nel­mi-kul­tu­rá­lis lenyo­ma­ta. Ami az erdé­lyi lát­vá­nyos­sá­gok nagy hát­rá­nya – a távol­ság – az Szi­lágy­som­lyó elő­nye: a magyar határ­tól alig más­fél óra ide az út. Becsül­jük meg kin­cse­in­ket, és tegyük meg a tőlünk tel­he­tőt meg­men­té­sü­kért, hogy soká­ig tud­ja­nak még regél­ni az igaz múlt­ról Som­lyó mohos kövei!

(Végül egy gya­kor­la­ti tanács: a kirán­du­lók­nak azt ajánl­juk, hogy a Nagy­ká­roly-Tas­nád-Szi­lágy­som­lyó útvo­na­lon érkez­ze­nek, Mar­git­ta felől ugyan­is nagyon rossz az útmi­nő­ség! Szi­lágy­som­lyón egyéb­ként jó magyar étter­mek talál­ha­tók, a kör­nyék magyar fal­va­i­ban fog­lal­koz­nak szál­lás­adás­sal is.)

További képekhez kattintson!

Hetzmann Róbert
Képek: Gáspár Kolos, Hetzmann Róbert
Magyar Patrióták Közössége
© 2015. november 7.

 


 

Felhasznált szakirodalom:

Kovács And­rás: Késő rene­szánsz épí­té­szet Erdély­ben.

Kőváry Lász­ló: Erdély régi­sé­gei és tör­té­nel­mi emlé­kei.

Kiss Gábor: Erdé­lyi várak, vár­kas­té­lyok.

Nánó Csa­ba: Szi­lágy­som­lyó: három vár egyet­len rom­ja (Erdé­lyi Nap­ló, 2014. ápri­lis 30.).

Pet­ri Mór: Szi­lágy vár­me­gye mono­gra­p­hi­á­ja. II. kötet.

Magyar­or­szág Műem­lé­kei. Szerk.: báró Forster Gyu­la. III. kötet.