Szilágysomlyó a középkortól egészen Kraszna vármegye 1876-os megszüntetéséig megyeszékhelyként jelentős településünk volt. Ahogy a teljesen elfeledett erdélyi költő, Marosi István 1684-ben megírta: „Erdélynek kifelé egyik szemefénye.” Legfőbb nevezetessége, a Báthoryak vára páratlan történelme és számottevő közösségi szerepe ellenére gazdátlanul hánykolódik. A tizennégyezer lakosú, negyedrészben máig magyar városban Erdei János tanár kalauzolt bennünket október 11-én tett látogatásunk alatt.

Szilágysomlyó a majd’ 600 méteres Magura hegycsoport tömege alatt, Szilágy megyében, a kicsiny Kraszna folyó két partján terül el. Ezt a tájegységet már nem a történelmi Erdélyhez, hanem az „Erdély-Részekhez”, újabban közkeletűvé vált latin nevén a Partiumhoz sorolják. Annak dacára, hogy a magyar határ ide csak 80 kilométer, az anyaországi turisták valamiért látványosan elkerülik. Pedig igazán nem érdemli ez a festői fekvésű kicsiny városka, hogy mostohán kezeljük, hiszen itt található a nevezetes Báthory család fejedelmi ágának régi „sasfészke.”

A dühöngő kommunizmus ellenére Szilágysomlyó ma is a Szilágyság egyik magyar szellemi központja, a mesterségesen felduzzasztott megyeszékhely, a magyar szempontból egyre inkább hanyatló Zilah mellett. Többnyire erős református magyar falvak veszik körül a hajdan 80%-ban magyarok lakta kisvárost. A romokban heverő Báthory-várkastély – melyet méltán nevezhetünk a Báthory család központjának – erdélyi nemzeti emlékhelyeink egyike. Régi pompájából a még összefüggő falmaradványokon kívül egy jelentősebb kaputorony-épület és két kerek bástyatorony maradt fenn napjainkig. A Báthoryak építették fel a város piacán, miután egy 16. századi török támadás középkori várát elpusztította.

A városka középkori piacán felépített várkastély történelme mozgalmas. A négyszög alaprajzú, sarkain vártornyokkal megerősített palota építési idejéről a főkapu záróköve tanúskodik: a két építtető, Báthory István és Bebek Zsuzsanna igencsak megkopott kő címerpajzsai fölött közös monogramjuk (SB), valamint a várépítés befejezésének idejét jelző 1592-es évszám áll. Az építkezés valamivel korábban kezdődött, hiszen a befejezés évében készített gazdasági összeírás már egy jól felszerelt várról tanúskodik. Az Erdélyi Fejedelemség végváraként az Alföldet a kezében tartó török további hódításaitól védte a létéért küzdő erdélyi magyar államot, miáltal szinte minden harci cselekményben szerephez jutott. Stratégiai jelentősége a Rákóczi-szabadságharc idejére sem szűnt meg. Múltjának szomorú része a nemzeti felkelés bukása: miután Szilágysomlyót 1710-ben elfoglalta Rabutin generális serege, a várat védő kurucok közül a császáriak százötven katonát kivégeztek. A török portyák, osztrák ostromok és kései tatár betörések által megviselt vár fokozatosan vált az enyészet martalékává. A 18. század elején készült leírásokban már romnak írják, fizikai pusztulásával párhuzamosan pedig hadi szerepét is lassanként elvesztette: Rákóczi bukása után katonai élelmezési raktár lett, mígnem 1727-től pincéjében őrizték a vármegye borait.

Az elkerített, közönséges turisták számára nem látogatható Báthory-várat Erdei János helytörténész, a szilágysomlyói Báthory István általános iskola földrajz-történelem szakos tanára vezetésével tekintettük meg. A falakon belül lehangoló látvány fogadott minket: a hajdan gondozott és megbecsült várkert ma gazos és bozótos, mindenféle lim-lomok és kacatok ideiglenes lerakóhelye. Ám ezúttal még ennek a dicstelen állapotnak is örülnünk kellett: a kommunizmusban komolyan felmerült végleges elpusztítása, helyére parkoló épült volna…

A vár legértékesebb része a már említett kaputorony egyemeletes épülete, emeletén három részlegesen fennmaradt reneszánsz ablakkerettel, a padlásszinten lőrésekkel. Eredetileg az egész építményt vizesárok vette körül, melyet a Kraszna táplált. A kaputorony még romos állapotában is magasztos, helyreállítása esetén akár helytörténeti kiállítótér nyílhatna benne. A rekonstrukció egyébként sem lenne lehetetlen vállalkozás, ugyanis a várról meglehetősen részletes leírás maradt fenn 1668-ból. Kár, hogy a kapu felvonóhídja nyomtalanul elveszett, pedig csörlői néhány évtizede még részben megvoltak.

A Báthoryak ősi fészke a kiegyezést követően nem kerülhette el a hivatásos magyar állami műemlékvédelem figyelmét. 1907-ben például ezt olvashatjuk a Műemlékek Országos Bizottságának (MOB) éves jelentésében: „A bizottság arról értesülvén, hogy a szilágysomlyói Báthory-vár érdekes maradványait kegyetlenül pusztítják, a várat megvizsgáltatta és annak fönntartása szempontjából szükséges utasításokat megadta a városnak.” A város pedig ígéretet tett arra, hogy a figyelemre méltó és történeti jelentőségű maradványokat megőrzi. Sajnos Trianon előtt a szilágysomlyói vár helyreállítására – más középkori műemlékekkel ellentétben – nem került sor, így helyzete az impériumváltással reménytelenné vált.

Bár a rendszerváltás óta nem kevés idő telt el, a vár sorsa nem vett kedvező fordulatot. A 90-es évek végén véghezvitt kisebb állagmegóvást, valamint a civilek időről-időre szervezett takarító és tisztító akcióit leszámítva a Báthory-várban semmi sem történt. A helyzet tarthatatlanságát jól mutatja, hogy még koszorúnkat sem volt hová akasztanunk, így azt máshol, az egyébként példásan felújított Szentháromság-emlékműnél helyeztük el. A jelenlegi városvezetés multifunkcionális központot alakítana ki az épületben, azonban a felújítást a román kormányszervek adminisztratív intézkedései akadályozzák. Pedig az ingatlan fekvése kiváló, hiszen a Báthory-vár éppen a városközpontban van.

A Báthoryak szorosan kötődtek Szilágysomlyóhoz. Nem véletlen, hogy a família tagjai a somlyói előnevet használták. A hagyomány szerint a várkastély falai között született 1533-ban Báthory István erdélyi fejedelem, Lengyelország királya. Mindez azonban ebben a formában aligha lehetséges, hiszen ekkor még ez a vár nem létezett. Szilágysomlyónak a történelem folyamán három vára is volt. A Magura egyik bércét máig Várhegynek nevezik, tetején állt a már említett középkori vár, melynek maradványai még mindig látszanak. A harmadik erőd, a Pogányvár a Magura legmagasabb csúcsán, a Keselyűsön volt a honfoglalás korában vagy talán még annak előtte.

A szilágysomlyói turulmadaras emlékoszlop (hősi emlékmű) egykor és ma

A vár területén áll az I. világháború magyar hőseinek egykori emlékműve, amelyet babár kezek kegyeletsértő módon átalakítottak: szövegét lecserélték, a tetejét ékesítő turulmadarat elpusztították. Ma román nyelvű tábla hirdeti rajta a hazugságot: „Tisztelgés mindazok előtt, akik a nemzet egyesítéséért, Románia szabadságáért és függetlenségéért estek el.” Látva az emlékmű megbecsültségének teljes hiányát, nehezen érthető e nagy történelemhamisító igyekezet. Erdei János és társai elhatározták, hogy a turulmadaras emlékoszlopot a szilágysomlyói hősök tiszteletére a maga teljességében helyreállítják. Sajnos a módszeres akadálygördítés miatt egyedül az emlékmű újbóli elkészítése jelent járható utat. A tervek már készen állnak, a várkertben lévő emlékmű másolata előkelő helyre, a Magura oldalában álló katolikus templom mellé kerül, így a város nagy részéről látszódni fog. A tetejét újra turulmadár díszíti majd, amely már készen várja, hogy „felszállhasson” az obeliszk tetejére.

A magyarság vérzivataros századaiban Erdély nemcsak őrizte a magyar anyanyelvi kultúrát, hanem fel is virágoztatta azt, miközben a Kárpát-medence nyugati felében létünk került kockára a török félhold, majd a kétfejű sas árnyékában. A Báthory-vár épp ennek a korszaknak a történelmi-kulturális lenyomata. Ami az erdélyi látványosságok nagy hátránya – a távolság – az Szilágysomlyó előnye: a magyar határtól alig másfél óra ide az út. Becsüljük meg kincseinket, és tegyük meg a tőlünk telhetőt megmentésükért, hogy sokáig tudjanak még regélni az igaz múltról Somlyó mohos kövei!

(Végül egy gyakorlati tanács: a kirándulóknak azt ajánljuk, hogy a Nagykároly-Tasnád-Szilágysomlyó útvonalon érkezzenek, Margitta felől ugyanis nagyon rossz az útminőség! Szilágysomlyón egyébként jó magyar éttermek találhatók, a környék magyar falvaiban foglalkoznak szállásadással is.)

További képekhez kattintson!

Hetzmann Róbert
Képek: Gáspár Kolos, Hetzmann Róbert
Magyar Patrióták Közössége
© 2015. november 7.

 


 

Felhasznált szakirodalom:

Kovács András: Késő reneszánsz építészet Erdélyben.

Kőváry László: Erdély régiségei és történelmi emlékei.

Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok.

Nánó Csaba: Szilágysomlyó: három vár egyetlen romja (Erdélyi Napló, 2014. április 30.).

Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája. II. kötet.

Magyarország Műemlékei. Szerk.: báró Forster Gyula. III. kötet.