Közlemény

A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács 2016. február 26-i ülésén Bővíz László beodrai plébános, a Nagybecskereki Egyházmegye vagyonkezelője rosszindulatú és valótlan állításokkal rágalmazta a Magyar Patrióták Közösségét a veszélyeztetett bánsági templomokért indított kezdeményezésünk kapcsán. Terjedelmi okokból nincs lehetőségünk arra, hogy valamennyi csúsztatásra és félremagyarázásra kitérjünk, ezért csak a legsúlyosabb vádakat cáfoljuk meg.

Bővíz László a Magyar Nemzeti Tanács ülésén
Bővíz László a Magyar Nemzeti Tanács ülésén

A tanácstag plébános napirend előtti felszólalásában az egyesület által a veszélybe került templomokról készített 68 oldalas, 123 lábjegyzettel ellátott tanulmányt hamisnak nevezte, a Magyar Patrióták Közösségét pedig a „hazudozó gittegylet” kifejezéssel illette. Alaptalan vádaskodással megkérdőjelezte munkánk szakmai megalapozottságát, sőt magát a templomok lebontásának szándékát is kitalációnak állította be, holott az egyházmegye honlapjáról (http://www.catholic-zr.org.rs/2014-junius/) még mindig elérhető az a határozat, amely a templomrombolásról rendelkezik. Állításának látszólagos alátámasztása érdekében felszólalása során végigvette azokat a templomokat, amelyeket a bontási szándék nem érint. Hosszasan beszélt a törökbecsei (aracsi), az ópávai, a bocsári vagy éppen az eleméri templomokról, holott azokról egyetlen alkalommal sem állítottuk, hogy lebontásra várnának. Ellenben Bővíz úr – sokat sejtető módon – egyetlen szót sem ejt a párdányi és a módosi templomokról, melyek komoly veszélyben vannak.

Bővíz úr azzal a hazugsággal vádolja a Magyar Patrióták Közösségét, hogy a helyszíni kutatóutak során az egyházmegye templomaiba illetéktelenül behatoltunk, munkánk végeztével „feldúlt irattárakat” hagyva magunk mögött. Ezzel szemben a valóság az, hogy minden alkalommal a templomukat féltő, helyben lakó hívek engedtek be minket Isten házába. Ami a „feldúlt irattárakat” illeti, ezekben a templomokban semmiféle irattárak nincsenek, mivel azokat – ahogy minden mozdítható értéktárgyat – az egyházmegye már rég elszállíttatta központjába, Nagybecskerekre.

Bővíz László felszólalása közben
Bővíz László felszólalása közben

Bővíz úr megvádolta egyesületünket a magyar-szerb viszony elrontásával, amiért tanulmányunk összefoglaló részében – szerinte tévesen – azt mertük állítani, hogy a Bánság (Torontál vármegye) a Magyar Királyság része volt. Bővíz úr, aki szerint a torontáli térség Ausztriához tartozott (sic!), kínos történelmi tájékozatlanságáról tett tanúbizonyságot ezzel a vádponttal. Ha valóban figyelmesen elolvasta volna tanulmányunkat (és nem csak az összefoglalóból ragadott volna ki részleteket), akkor honismereti hiányosságait némileg pótolhatta volna. Javasoljuk, hogy egyszer tekintse meg a galagonyási templomot, melynek főhomlokzatán magyar nyelvű magasságjegy tanúskodik arról, hová is tartozott Trianon előtt a Bánság földje.

Bővíz László egyesületünk ellen intézett nemtelen, papi reverendához méltatlan kirohanása nyílt hazugság, ami bár a mai erkölcstelen világban sajnos nem annyira szokatlan, de azért egy felszentelt pap részéről mégiscsak meghökkentő. Valótlanságokra épített támadásával megsértette egyesületünk jó hírnevét. A jogi lépések megtételétől csupán az tart bennünket vissza, hogy egy államhatár választ el minket egymástól.

A Magyar Patrióták Közössége számos alkalommal békejobbot nyújtott a Nagybecskereki Egyházmegye vezetésének. Kezdettől fogva úgy véljük, hogy az együttműködés kölcsönösen szolgálná érdekeinket, ám mindeddig falakba ütköztünk. A Tisztelt Egyházmegye vezetésének tudomásul kell vennie, hogy egyesületünk bánsági működése még korántsem érkezett a végéhez. Bizakodással tölt el bennünket, hogy a Magyar Patrióták Közösségét nemcsak a magyar lakosság, hanem a helyi szerb civilek is partnernek tekintik. Aki másra rágalmat szór, nem a béke és az együttműködés útján jár. Meggyőződésünk, hogy a délvidéki templomokért aggódó közösség félrevezetése, a tudatos zavarkeltés aláássa a bánsági magyar közösségek jövőjét és templomaik fennmaradását.

Ennek tudatában felszólítjuk a Nagybecskereki Püspökséget, hogy a magas rangú tisztségviselője által elkövetett rágalmazásért kérjen bocsánatot a Magyar Patrióták Közösségétől!

Magyar Patrióták Közössége ©
Budapest, 2016. április 28.