Lovász Ádám írása
A Magyar Patrióták Közössége is képviseltette magát 2014. december 13-án az Országház felsőházi termében a politikus-író halálának 70. évfordulója alkalmából megrendezett Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékkonferencián. A rangos rendezvény elején a nap házigazdája, Dr. Galla János felidézte, hogy december 13. egyben a limanovai csata évfordulója is, amelyben 30 ezer magyar katona vesztette életét.
A konferenciát Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke „Útjelzők Bajcsy-Zsilinszky Endre életében” című előadásával nyitotta meg, amelyben a neves magyar politikus főbb életrajzi állomásaira tért ki. Hangsúlyozta, hogy a leegyszerűsítő történelemtudományi diskurzusok helyett egészen másmilyen szemléletre van szükség. Nem németpárti tisztből lett németellenes, és nem jobboldaliból lett baloldali, hiszen elvei változatlanok maradtak pályája során. Zsilinszky már 1920-ban írt arról, hogy a munkáskérdést szociálisan érzékeny módon lehet és kell megoldani, valamint, hogy a szociáldemokrácia a munkásság önvédelmi reflexe a tőke kizsákmányolásával szemben. Nem volt jobbról balra húzódó; mindig jellemezték politikai nézeteit bal-és jobboldalinak mondható sajátosságok.
Mérföldkő volt életében a Békés megyei szülői birtok, ahol korán megtapasztalhatta a karvalytőke káros vonásait apjának csődbejutása következtében. Ennek hatására is mindig szorgalmazta a szövetkezeti gondolatot. Somogyi Imréhez hasonlóan a Kert-Magyarország eszméjét támogatta, amelyet bevett a Nemzeti Radikális Párt platformjába. Kolozsvár is fontos állomás volt életében; itt írta meg Erdély útja és jövője című kötetét, amelyet 1944-ben jelentetett meg Svájcban angol nyelven. Bírálta Károlyit, mivel látta, hová fog vezetni nemzetvesztő tevékenysége. Horthyt tisztelte, azonban a Horthy-rendszert mint egészet kritikusan bírálta, hiszen az elzárkózott a földreformtól, amelyet Bajcsy-Zsilinszky nélkülözhetetlennek tartott. Noha kezdetben ellenezte az általános, titkos szavazati jogot, később belátta, hogy csakis ennek árán lehetne letörni azon az érdekcsoportoknak a hatalmát, amelyek visszatartják Magyarországot. Kilépett az Egységes Pártból és megalapította a Nemzeti Függetlenségi Pártot, majd a Nemzeti Radikális Pártot. Szózat című lapjában keményen bírálta Bethlent. Elégtelennek nevezte a tömegsport állami támogatását, valamint a nagytőke és a banktőke érdekeit szerinte előtérbe helyező kormánypolitikát. A határon túli magyar fiatalok támogatását is elégtelennek, nem megfelelő mértékűnek gondolta.
1928-ban elindította Előörs című lapját, amelyben teret adott számos népi írónak is. 1929 fontos dátum, hiszen ekkor publikálta Nemzeti Radikalizmus című könyvét, amely programadó művének tekinthető. Ennek mintájára alapította meg a Nemzeti Radikális Pártot. 1935-ben sikertelenül indult a választáson; körzetében bevetette vele szemben Gömbös Gyula miniszterelnök a csendőrséget. 1940 februárjában, a kormány tudtával Belgrádba utazott, hogy szövetséget kössön Jugoszláviával. Politikai pályája során végig a kisebb Közép-Kelet Európai államok „harmadikutas” összefogását szorgalmazta, hogy egyik nagyhatalomtól se kelljen függeniük. Ő volt az az országgyűlési képviselő, aki feltárta az 1942-es újvidéki mészárlást, amelynek főbb felelősei ezt követően a felelősségre vonás elől a Harmadik Birodalomba szöktek. A híres 1942 március 15-i béketüntetés egyik főszervezője volt, és végig azon munkálkodott (sajnos sikertelenül), hogy lehetőség szerint Magyarország kimaradjon a háborúból. 1944-ben elfogták és szenteste kivégezték a nyilasok. Utolsó szavai: „Uraim, a történelem engem fog igazolni! Isten mindent lát! Éljen Magyarország!” Zárszavában hangsúlyozta Lezsák, hogy „A jók nem voltak elég erősek, az erősek pedig nem voltak elég jók.”
Dr. Medvigy Endre irodalomtörténész vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre lapjairól tartott érdekfeszítő előadást. 1928 március 15-én indult a Szabadság, amely az NRP sajtóorgánuma volt. Különösen a népi írókkal folytatott párbeszédet, velük dolgozott együtt legszívesebben, hiszen céljaik megegyeztek. A népiekhez hasonlóan telepítési programot javasolt, amely megoldhatta volna a kétmilliós szegényparasztság helyzetét. Szabó Dezső egy évig volt a lap munkatársa. Szorgalmazta benne „az egyetemes magyarság felemelését”, kiváltképpen egy nemzeti elkötelezettségű magyar középosztály kialakítását, elősegítését az állam részéről. Medvigy e ponton hangsúlyozta, hogy a népi gondolat szélesebb, mint a népi írók összessége, és magában foglalja az olyan nagy személyiségek munkásságát is, mint Medgyessy Ferenc, Kodály Zoltán, Győrffy István és Bartók Béla, ezért mindenképpen kiterjesztő értelemben használandó. Czine Mihály, Nyírő József és Tamási Áron a népinek egy „ünneplő változatát” képviselték. A lap végig bírálta Horthy miniszterelnökeit, noha a kormányzó személyét tiszteletben tartotta. Az első bécsi döntés idején például hangsúlyozta, hogy „minden magyarnak bíznia kell Horthy Miklósban”. Kodolányi János a Szabadságban arról is írt, ahogy a katolikus egyház a moldvai csángókat diszkriminálta azáltal, hogy nem engedélyezte a magyar nyelvű tanítást Csángóföldön. A lap válaszolt Ignotus Pál támadásaira, aki a népi írókat sikertelenül egybe próbálta mosni Gömbös Gyulával és a szélsőjobbal, miután egyes népi írók leültek tárgyalni az említett miniszterelnökkel.
Dr. Salamon Konrád történész, nyugalmazott tanszékvezető tanár szintén vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre életútjáról beszélt. A harctéren ismerte meg igazán a magyar parasztság gondolkodásmódját, és már akkor gondolt a jövőre, a földosztásra. Mint írta, „az egyetlen út a magyar paraszt”. A lakosságnak akkoriban több mint a felét kitevő parasztság helyzete megoldatlan volt. 1918-ban szorgalmazta a megegyezést Olaszországgal, valamint a háborúból való kilépést, azonban az események sodrása más eredményhez vezetett. Hibáztatta Károlyi Mihályt amiatt, hogy a polgári liberális kormány leszerelte a hadsereget és feltétel nélkül kapitulált. 1918 december 22-én felbőszített katonák lehurrogták, amikor a leszerelés ellen próbált érvelni. Mint írta később, „ekkor lettem ellenforradalmár”. A tiszti érdekvédelmi szervezetben, a MOVE-ben tevékenykedett.
Noha az eszmetörténészek „fajvédőként” tartják nyilván, nála a faj szellemi sajátosság volt. Mindig is elzárkózott a biológiai fajfogalomtól, és ebből adódóan kezdetektől fogva távolságot tartott a német-jellegű nemzetiszocializmustól. Dr. Salamon szerint az antiszemitizmus oka akkoriban nagyrészt a Tanácsköztársaság tevékenységéhez volt köthető. Bajcsy-Zsilinszky mindvégig amellett érvelt, hogy a reformokkal meg lehet előzni a bal-és jobboldali radikalizmus előretörését. Bethlen Istvánról azt írta, hogy „a miniszterelnök csupán igazgat, de nem alkot.” Szerinte a keresztény-nemzeti irányzat nem hordozott magában elég szociális érzékenységet.
Bíró Zoltán irodalomtörténész a mártír politikus nemzeti radikalizmusáról beszélt. Mint említette, a radikalizmus önmagában nem azonos a „szélsőséggel”, hanem adott esetben tiszta és világos politikai elv. Bajcsy-Zsilinszky programja tartalmazza többek között a gyökeres társadalmi reform gondolatát, a politika ütemének gyorsítását. Ezért joggal nevezhető reform-radikalizmusnak. A nemzetet Bajcsy-Zsilinszky „élő organizmusnak” tekintette, az államot és társadalmat pedig csupán organizációnak. Az államhatalommal szemben a nemzet szabad társulás. A polgári társadalmi rendszerben a tőke oligarchikus uralmát látta. A kétkamarás országgyűléssel értett egyet, azonban az akkori parlament helyett egy népképviseleti és egy érdekképviseleti kamara felállítását tartotta volna jónak. Szigorú összeférhetetlenségi szabályokat javasolt, hogy „ne nyerhessenek képviseletet az önképviseleti bandák.” Mind a kommunizmussal, mind a kapitalizmussal szemben egy harmadik alternatívát mutatott fel, amely a német nemzetiszocializmustól is eltérő volt. Vallotta, hogy a magyarságnak „térfoglalónak” kell lennie a kereskedelmi életben is. Szociológiai látásmódjára vall az, hogy a kereskedelemben résztvevők tevékenységét összességében romboló jellegűnek tekintette. Gyökeres, átfogó földbirtokreformot javasolt, valamint falutámogatást, telepítési programot, a szövetkezeti hálózat kialakítását, a hitelhiány orvoslását állami eszközökkel és az uzsora letörését egy szigorú uzsoratörvénnyel. Összességében harmadikutas társadalomképpel rendelkezett.
Dr. Zétényi Zsolt jogász Bajcsy-Zsilinszky Endre és Erdély kapcsolatát idézte fel. A mártír politikus 1944-es kötetében értekezik az autonómia kérdéséről, amely csak halálát követően jelenhetett meg magyar nyelven (hiszen angolul publikálta). A szubszidiaritás elve alapján kívánta volna Erdélyt autonóm bánságokra felosztani. Bánsági kamarák töltötték volna be az erdélyi vajdaságban az „országgyűlés” szerepét. Vitakérdéseket lehetőség szerint helyben kellett volna megoldani, levinni a többnyelvű nyelvű bánságok szintjére. A vármegye fogalmát is fenntartotta, amely egy szervezeti szinttel magasabb lett volna a bánságnál. A bán választott személy, akit a király erősít meg pozíciójában. Magyarországot Bajcsy-Zsilinszky ütközőzónaként értelmezte. Ezért is tartotta fontosnak egy erős Magyarország gondolatát. Kulcskérdésnek tartotta azt, hogy „mi lesz a kis nemzetekkel?” Bízott abban, hogy „a történelem a kis nemzetek önrendelkezése felé halad.”
Szakály Sándor történész a katonai ellenállásról beszélt. Különböző ilyen jellegű szervezetek alakultak már 1944-et megelőzően is, amelyek a háborúból való kiválást igyekeztek megszervezni. Egy ilyen bizottságban tevékenykedett vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre is. A német katonai megszállás előtt is dolgoztak már egyesek a kiugráson, különösen a sztálingrádi vereséget követően. Mint hangsúlyozta Szakály, 1944. március 19-én Magyarország elvesztette nemzeti szuverenitását. Bajcsy-Zsilinszky a Magyar Közösség nevű tiszti csoportban tevékenykedett, amely kapcsolatot tartott fenn többek között a népiekkel is. Fegyveres ellenállásra is hajlandó tiszteket gyűjtött maga köré, hogy alkalmas pillanatban átvegyék a hatalmat és Budapestet megkíméljék a kíméletlen ostromtól. A csoport tagjai közé tartozott Révay Kálmán, Tarcsay Vilmos, Kuchina Viktor, Almássy Pál, Kis János, Sólyom László és mások. Akár Horthy beleegyezése nélkül is készek lettek volna tevékenykedni. Tervük egy besúgó tevékenysége miatt meghiúsult, a Magyar Közösség tagjait kivégezték vagy bebörtönözték. A nyilasok ezért Sopronkőhidán 1944. december 24-én, szenteste kivégezték Bajcsy-Zsilinszky Endrét. A csoport tagjai nem számoltak a kommunizmussal és az újabb igazságtalan békediktátummal. Ezért – hangúlyozta Szakály – hogy ha a nyilasok nem végezték volna ki őket, a Rákosi rendszer egészen bizonyosan megtorolta volna rajtuk nézeteiket.
A Magyar Patrióták Közössége fontosnak tartja azon harmadikutas történelmi személyiségek ismeretét, életművük bemutatását és tanulmányozását, akik egy független Magyarországért tevékenykedtek. Eképpen vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre munkássága is beleillik a többévszázados magyar függetlenségi küzdelembe. Továbbá fontos kiemelnünk azt, hogy a szociális érzékenység és a nemzeti függetlenség gondolata összefüggenek, hiszen az egyik nem választható el a másoktól. Szociális állam nem képzelhető el versenyképes, erős és hazai tulajdonú gazdaság nélkül. A jólét előfeltétele a stabilitás, amely azonban elképzelhetetlen, ha országunk ki van szolgáltatva a külgazdasági fordulatoknak. Bajcsy-Zsilinszky politikai eszméi ma is relevanciával bírnak, a huszonegyedik század útvesztőin keresztül hasznos támpontul szolgálhatnak a hazájukért aggódó, a haza sorsával foglalkozó kortárs magyarok számára.