Lovász Ádám írása

A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge is kép­vi­sel­tet­te magát 2014. decem­ber 13-án az Ország­ház fel­ső­há­zi ter­mé­ben a poli­ti­kus-író halá­lá­nak 70. évfor­du­ló­ja alkal­má­ból meg­ren­de­zett Bajcsy-Zsi­linsz­ky End­re emlék­kon­fe­ren­ci­án. A ran­gos ren­dez­vény ele­jén a nap házi­gaz­dá­ja, Dr. Gal­la János fel­idéz­te, hogy decem­ber 13. egy­ben a lima­no­vai csa­ta évfor­du­ló­ja is, amely­ben 30 ezer magyar kato­na vesz­tet­te éle­tét.

A kon­fe­ren­ci­át Lezsák Sán­dor, az ország­gyű­lés alel­nö­ke „Útjel­zők Bajcsy-Zsi­linsz­ky End­re éle­té­ben” című elő­adá­sá­val nyi­tot­ta meg, amely­ben a neves magyar poli­ti­kus főbb élet­raj­zi állo­má­sa­i­ra tért ki. Hang­sú­lyoz­ta, hogy a leegy­sze­rű­sí­tő tör­té­ne­lem­tu­do­má­nyi dis­kur­zu­sok helyett egé­szen más­mi­lyen szem­lé­let­re van szük­ség. Nem német­pár­ti tiszt­ből lett német­el­le­nes, és nem jobb­ol­da­li­ból lett bal­ol­da­li, hiszen elvei vál­to­zat­la­nok marad­tak pályá­ja során. Zsi­linsz­ky már 1920-ban írt arról, hogy a mun­kás­kér­dést szo­ci­á­li­san érzé­keny módon lehet és kell meg­ol­da­ni, vala­mint, hogy a szo­ci­ál­de­mok­rá­cia a mun­kás­ság önvé­del­mi ref­le­xe a tőke kizsák­má­nyo­lá­sá­val szem­ben. Nem volt jobb­ról bal­ra húzó­dó; min­dig jel­le­mez­ték poli­ti­kai néze­te­it bal-és jobb­ol­da­li­nak mond­ha­tó sajá­tos­sá­gok.

Lezsák Sán­dor

Mér­föld­kő volt éle­té­ben a Békés megyei szü­lői bir­tok, ahol korán meg­ta­pasz­tal­hat­ta a kar­valy­tő­ke káros voná­sa­it apjá­nak csőd­be­ju­tá­sa követ­kez­té­ben. Ennek hatá­sá­ra is min­dig szor­gal­maz­ta a szö­vet­ke­ze­ti gon­do­la­tot. Somo­gyi Imré­hez hason­ló­an a Kert-Magyar­or­szág esz­mé­jét támo­gat­ta, ame­lyet bevett a Nem­ze­ti Radi­ká­lis Párt plat­form­já­ba. Kolozs­vár is fon­tos állo­más volt éle­té­ben; itt írta meg Erdély útja és jövő­je című köte­tét, ame­lyet 1944-ben jelen­te­tett meg Svájc­ban angol nyel­ven. Bírál­ta Káro­lyit, mivel lát­ta, hová fog vezet­ni nem­zet­vesz­tő tevé­keny­sé­ge. Hor­thyt tisz­tel­te, azon­ban a Hor­thy-rend­szert mint egé­szet kri­ti­ku­san bírál­ta, hiszen az elzár­kó­zott a föld­re­form­tól, ame­lyet Bajcsy-Zsi­linsz­ky nél­kü­löz­he­tet­len­nek tar­tott. Noha kez­det­ben elle­nez­te az álta­lá­nos, tit­kos sza­va­za­ti jogot, később belát­ta, hogy csak­is ennek árán lehet­ne letör­ni azon az érdek­cso­por­tok­nak a hatal­mát, ame­lyek vissza­tart­ják Magyar­or­szá­got. Kilé­pett az Egy­sé­ges Párt­ból és meg­ala­pí­tot­ta a Nem­ze­ti Füg­get­len­sé­gi Pár­tot, majd a Nem­ze­ti Radi­ká­lis Pár­tot. Szó­zat című lap­já­ban kemé­nyen bírál­ta Beth­lent. Elég­te­len­nek nevez­te a tömeg­sport álla­mi támo­ga­tá­sát, vala­mint a nagy­tő­ke és a bank­tő­ke érde­ke­it sze­rin­te elő­tér­be helye­ző kor­mány­po­li­ti­kát. A hatá­ron túli magyar fia­ta­lok támo­ga­tá­sát is elég­te­len­nek, nem meg­fe­le­lő mér­té­kű­nek gon­dol­ta.

Dr. Gal­la János

1928-ban elin­dí­tot­ta Elő­örs című lap­ját, amely­ben teret adott szá­mos népi író­nak is. 1929 fon­tos dátum, hiszen ekkor pub­li­kál­ta Nem­ze­ti Radi­ka­liz­mus című köny­vét, amely prog­ram­adó művé­nek tekint­he­tő. Ennek min­tá­já­ra ala­pí­tot­ta meg a Nem­ze­ti Radi­ká­lis Pár­tot. 1935-ben siker­te­le­nül indult a válasz­tá­son; kör­ze­té­ben beve­tet­te vele szem­ben Göm­bös Gyu­la minisz­ter­el­nök a csend­őr­sé­get. 1940 feb­ru­ár­já­ban, a kor­mány tud­tá­val Belg­rád­ba uta­zott, hogy szö­vet­sé­get kös­sön Jugo­szlá­vi­á­val. Poli­ti­kai pályá­ja során végig a kisebb Közép-Kelet Euró­pai álla­mok „har­ma­dik­utas” össze­fo­gá­sát szor­gal­maz­ta, hogy egyik nagy­ha­ta­lom­tól se kell­jen füg­ge­ni­ük. Ő volt az az ország­gyű­lé­si kép­vi­se­lő, aki fel­tár­ta az 1942-es újvi­dé­ki mészár­lást, amely­nek főbb fele­lő­sei ezt köve­tő­en a fele­lős­ség­re vonás elől a Har­ma­dik Biro­da­lom­ba szök­tek. A híres 1942 már­ci­us 15-i béke­tün­te­tés egyik főszer­ve­ző­je volt, és végig azon mun­kál­ko­dott (saj­nos siker­te­le­nül), hogy lehe­tő­ség sze­rint Magyar­or­szág kima­rad­jon a hábo­rú­ból. 1944-ben elfog­ták és szent­es­te kivé­gez­ték a nyi­la­sok.  Utol­só sza­vai: „Ura­im, a tör­té­ne­lem engem fog iga­zol­ni! Isten min­dent lát! Éljen Magyar­or­szág!” Zár­sza­vá­ban hang­sú­lyoz­ta Lezsák, hogy „A jók nem vol­tak elég erő­sek, az erő­sek pedig nem vol­tak elég jók.”

Dr. Med­vigy End­re iro­da­lom­tör­té­nész vitéz Bajcsy-Zsi­linsz­ky End­re lap­ja­i­ról tar­tott érdek­fe­szí­tő elő­adást. 1928 már­ci­us 15-én indult a Sza­bad­ság, amely az NRP saj­tó­or­gá­nu­ma volt. Külö­nö­sen a népi írók­kal foly­ta­tott pár­be­szé­det, velük dol­go­zott együtt leg­szí­ve­seb­ben, hiszen cél­ja­ik meg­egyez­tek. A népi­ek­hez hason­ló­an tele­pí­té­si prog­ra­mot java­solt, amely meg­old­hat­ta vol­na a két­mil­li­ós sze­gény­pa­raszt­ság hely­ze­tét. Sza­bó Dezső egy évig volt a lap mun­ka­tár­sa. Szor­gal­maz­ta ben­ne „az egye­te­mes magyar­ság fel­eme­lé­sét”, kivált­kép­pen egy nem­ze­ti elkö­te­le­zett­sé­gű magyar közép­osz­tály kiala­kí­tá­sát, elő­se­gí­té­sét az állam részé­ről. Med­vigy e pon­ton hang­sú­lyoz­ta, hogy a népi gon­do­lat szé­le­sebb, mint a népi írók összes­sé­ge, és magá­ban fog­lal­ja az olyan nagy sze­mé­lyi­sé­gek mun­kás­sá­gát is, mint Med­gyessy Ferenc, Kodály Zol­tán, Győr­ffy Ist­ván és Bar­tók Béla, ezért min­den­kép­pen kiter­jesz­tő érte­lem­ben hasz­ná­lan­dó. Czi­ne Mihály, Nyírő József és Tamá­si Áron a népi­nek egy „ünnep­lő vál­to­za­tát” kép­vi­sel­ték. A lap végig bírál­ta Hor­thy minisz­ter­el­nö­ke­it, noha a kor­mány­zó sze­mé­lyét tisz­te­let­ben tar­tot­ta. Az első bécsi dön­tés ide­jén pél­dá­ul hang­sú­lyoz­ta, hogy „min­den magyar­nak bíz­nia kell Hor­thy Mik­lós­ban”. Kodo­lá­nyi János a Sza­bad­ság­ban arról is írt, ahogy a kato­li­kus egy­ház a mold­vai csán­gó­kat diszk­ri­mi­nál­ta azál­tal, hogy nem enge­dé­lyez­te a magyar nyel­vű taní­tást Csán­gó­föl­dön. A lap vála­szolt Igno­tus Pál táma­dá­sa­i­ra, aki a népi író­kat siker­te­le­nül egy­be pró­bál­ta mos­ni Göm­bös Gyu­lá­val és a szél­ső­job­bal, miu­tán egyes népi írók leül­tek tár­gyal­ni az emlí­tett minisz­ter­el­nök­kel.

Dr. Sala­mon Kon­rád tör­té­nész, nyu­gal­ma­zott tan­szék­ve­ze­tő tanár szin­tén vitéz Bajcsy-Zsi­linsz­ky End­re élet­út­já­ról beszélt. A harc­té­ren ismer­te meg iga­zán a magyar paraszt­ság gon­dol­ko­dás­mód­ját, és már akkor gon­dolt a jövő­re, a föld­osz­tás­ra. Mint írta, „az egyet­len út a magyar paraszt”. A lakos­ság­nak akko­ri­ban több mint a felét kite­vő paraszt­ság hely­ze­te meg­ol­dat­lan volt. 1918-ban szor­gal­maz­ta a meg­egye­zést Olasz­or­szág­gal, vala­mint a hábo­rú­ból való kilé­pést, azon­ban az ese­mé­nyek sod­rá­sa más ered­mény­hez veze­tett. Hibáz­tat­ta Káro­lyi Mihályt ami­att, hogy a pol­gá­ri libe­rá­lis kor­mány lesze­rel­te a had­se­re­get és fel­té­tel nél­kül kapi­tu­lált. 1918 decem­ber 22-én fel­bő­szí­tett kato­nák lehur­rog­ták, ami­kor a lesze­re­lés ellen pró­bált érvel­ni. Mint írta később, „ekkor let­tem ellen­for­ra­dal­már”. A tisz­ti érdek­vé­del­mi szer­ve­zet­ben, a MOVE-ben tevé­keny­ke­dett.

Noha az esz­me­tör­té­né­szek „faj­vé­dő­ként” tart­ják nyil­ván, nála a faj szel­le­mi sajá­tos­ság volt. Min­dig is elzár­kó­zott a bio­ló­gi­ai faj­fo­ga­lom­tól, és ebből adó­dó­an kez­de­tek­től fog­va távol­sá­got tar­tott a német-jel­le­gű nem­ze­ti­szo­ci­a­liz­mus­tól. Dr. Sala­mon sze­rint az anti­sze­mi­tiz­mus oka akko­ri­ban nagy­részt a Tanács­köz­tár­sa­ság tevé­keny­sé­gé­hez volt köt­he­tő. Bajcsy-Zsi­linsz­ky mind­vé­gig amel­lett érvelt, hogy a refor­mok­kal meg lehet előz­ni a bal-és jobb­ol­da­li radi­ka­liz­mus elő­re­tö­ré­sét. Beth­len Ist­ván­ról azt írta, hogy „a minisz­ter­el­nök csu­pán igaz­gat, de nem alkot.” Sze­rin­te a keresz­tény-nem­ze­ti irány­zat nem hor­do­zott magá­ban elég szo­ci­á­lis érzé­keny­sé­get.

Zét­ényi Zsolt

Bíró Zol­tán iro­da­lom­tör­té­nész a már­tír poli­ti­kus nem­ze­ti radi­ka­liz­mu­sá­ról beszélt. Mint emlí­tet­te, a radi­ka­liz­mus önma­gá­ban nem azo­nos a „szél­ső­ség­gel”, hanem adott eset­ben tisz­ta és vilá­gos poli­ti­kai elv. Bajcsy-Zsi­linsz­ky prog­ram­ja tar­tal­maz­za töb­bek között a gyö­ke­res tár­sa­dal­mi reform gon­do­la­tát, a poli­ti­ka üte­mé­nek gyor­sí­tá­sát. Ezért jog­gal nevez­he­tő reform-radi­ka­liz­musnak. A nem­ze­tet Bajcsy-Zsi­linsz­ky „élő orga­niz­mus­nak” tekin­tet­te, az álla­mot és tár­sa­dal­mat pedig csu­pán orga­ni­zá­ci­ó­nak. Az állam­ha­ta­lom­mal szem­ben a nem­zet sza­bad tár­su­lás. A pol­gá­ri tár­sa­dal­mi rend­szer­ben a tőke oli­gar­chi­kus ural­mát lát­ta. A két­ka­ma­rás ország­gyű­lés­sel értett egyet, azon­ban az akko­ri par­la­ment helyett egy nép­kép­vi­se­le­ti és egy érdek­kép­vi­se­le­ti kama­ra fel­ál­lí­tá­sát tar­tot­ta vol­na jónak. Szi­go­rú össze­fér­he­tet­len­sé­gi sza­bá­lyo­kat java­solt, hogy „ne nyer­hes­se­nek kép­vi­se­le­tet az önkép­vi­se­le­ti ban­dák.” Mind a kom­mu­niz­mus­sal, mind a kapi­ta­liz­mus­sal szem­ben egy har­ma­dik alter­na­tí­vát muta­tott fel, amely a német nem­ze­ti­szo­ci­a­liz­mus­tól is elté­rő volt. Val­lot­ta, hogy a magyar­ság­nak „tér­fog­la­ló­nak” kell len­nie a keres­ke­del­mi élet­ben is. Szo­cio­ló­gi­ai látás­mód­já­ra vall az, hogy a keres­ke­de­lem­ben részt­ve­vők tevé­keny­sé­gét összes­sé­gé­ben rom­bo­ló jel­le­gű­nek tekin­tet­te. Gyö­ke­res, átfo­gó föld­bir­tok­re­for­mot java­solt, vala­mint falu­tá­mo­ga­tást, tele­pí­té­si prog­ra­mot, a szö­vet­ke­ze­ti háló­zat kiala­kí­tá­sát, a hitel­hi­ány orvos­lá­sát álla­mi esz­kö­zök­kel és az uzso­ra letö­ré­sét egy szi­go­rú uzso­ra­tör­vénnyel. Összes­sé­gé­ben har­ma­dik­utas tár­sa­da­lom­kép­pel ren­del­ke­zett.

Dr. Zét­ényi Zsolt jogász Bajcsy-Zsi­linsz­ky End­re és Erdély kap­cso­la­tát idéz­te fel. A már­tír poli­ti­kus 1944-es köte­té­ben érte­ke­zik az auto­nó­mia kér­dé­sé­ről, amely csak halá­lát köve­tő­en jelen­he­tett meg magyar nyel­ven (hiszen ango­lul pub­li­kál­ta). A szub­szi­di­a­ri­tás elve alap­ján kíván­ta vol­na Erdélyt auto­nóm bán­sá­gok­ra fel­osz­ta­ni. Bán­sá­gi kama­rák töl­töt­ték vol­na be az erdé­lyi vaj­da­ság­ban az „ország­gyű­lés” sze­re­pét. Vita­kér­dé­se­ket lehe­tő­ség sze­rint hely­ben kel­lett vol­na meg­ol­da­ni, levin­ni a több­nyel­vű nyel­vű bán­sá­gok szint­jé­re. A vár­me­gye fogal­mát is fenn­tar­tot­ta, amely egy szer­ve­ze­ti szint­tel maga­sabb lett vol­na a bán­ság­nál. A bán válasz­tott sze­mély, akit a király erő­sít meg pozí­ci­ó­já­ban. Magyar­or­szá­got Bajcsy-Zsi­linsz­ky ütkö­ző­zó­na­ként értel­mez­te. Ezért is tar­tot­ta fon­tos­nak egy erős Magyar­or­szág gon­do­la­tát. Kulcs­kér­dés­nek tar­tot­ta azt, hogy „mi lesz a kis nem­ze­tek­kel?” Bízott abban, hogy „a tör­té­ne­lem a kis nem­ze­tek önren­del­ke­zé­se felé halad.”

Sza­kály Sán­dor

Sza­kály Sán­dor tör­té­nész a kato­nai ellen­ál­lás­ról beszélt. Külön­bö­ző ilyen jel­le­gű szer­ve­ze­tek ala­kul­tak már 1944-et meg­elő­ző­en is, ame­lyek a hábo­rú­ból való kivá­lást igye­kez­tek meg­szer­vez­ni. Egy ilyen bizott­ság­ban tevé­keny­ke­dett vitéz Bajcsy-Zsi­linsz­ky End­re is. A német kato­nai meg­szál­lás előtt is dol­goz­tak már egye­sek a kiug­rá­son, külö­nö­sen a sztá­lin­grá­di vere­sé­get köve­tő­en. Mint hang­sú­lyoz­ta Sza­kály, 1944. már­ci­us 19-én Magyar­or­szág elvesz­tet­te nem­ze­ti szu­ve­re­ni­tá­sát. Bajcsy-Zsi­linsz­ky a Magyar Közös­ség nevű tisz­ti cso­port­ban tevé­keny­ke­dett, amely kap­cso­la­tot tar­tott fenn töb­bek között a népi­ek­kel is. Fegy­ve­res ellen­ál­lás­ra is haj­lan­dó tisz­te­ket gyűj­tött maga köré, hogy alkal­mas pil­la­nat­ban átve­gyék a hatal­mat és Buda­pes­tet meg­kí­mél­jék a kímé­let­len ost­rom­tól. A cso­port tag­jai közé tar­to­zott Révay Kál­mán, Tar­csay Vil­mos, Kuchi­na Vik­tor, Almássy Pál, Kis János, Sólyom Lász­ló és mások. Akár Hor­thy bele­egye­zé­se nél­kül is készek let­tek vol­na tevé­keny­ked­ni. Ter­vük egy besú­gó tevé­keny­sé­ge miatt meg­hi­ú­sult, a Magyar Közös­ség tag­ja­it kivé­gez­ték vagy bebör­tö­nöz­ték. A nyi­la­sok ezért Sop­ron­kő­hi­dán 1944. decem­ber 24-én, szent­es­te kivé­gez­ték Bajcsy-Zsi­linsz­ky End­rét. A cso­port tag­jai nem szá­mol­tak a kom­mu­niz­mus­sal és az újabb igaz­ság­ta­lan béke­dik­tá­tum­mal. Ezért – han­gú­lyoz­ta Sza­kály – hogy ha a nyi­la­sok nem végez­ték vol­na ki őket, a Ráko­si rend­szer egé­szen bizo­nyo­san meg­to­rol­ta vol­na raj­tuk néze­te­i­ket.

A Magyar Pat­ri­ó­ták Közös­sé­ge fon­tos­nak tart­ja azon har­ma­dik­utas tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­sé­gek isme­re­tét, élet­mű­vük bemu­ta­tá­sát és tanul­má­nyo­zá­sát, akik egy füg­get­len Magyar­or­szá­gért tevé­keny­ked­tek. Ekép­pen vitéz Bajcsy-Zsi­linsz­ky End­re mun­kás­sá­ga is bele­il­lik a töb­bév­szá­za­dos magyar füg­get­len­sé­gi küz­de­lem­be. Továb­bá fon­tos kiemel­nünk azt, hogy a szo­ci­á­lis érzé­keny­ség és a nem­ze­ti füg­get­len­ség gon­do­la­ta össze­füg­ge­nek, hiszen az egyik nem választ­ha­tó el a mások­tól. Szo­ci­á­lis állam nem kép­zel­he­tő el ver­seny­ké­pes, erős és hazai tulaj­do­nú gaz­da­ság nél­kül. A jólét elő­fel­té­te­le a sta­bi­li­tás, amely azon­ban elkép­zel­he­tet­len, ha orszá­gunk ki van szol­gál­tat­va a kül­gaz­da­sá­gi for­du­la­tok­nak. Bajcsy-Zsi­linsz­ky poli­ti­kai esz­méi ma is rele­van­ci­á­val bír­nak, a huszon­egye­dik szá­zad útvesz­tő­in keresz­tül hasz­nos tám­pon­tul szol­gál­hat­nak a hazá­ju­kért aggó­dó, a haza sor­sá­val fog­lal­ko­zó kor­társ magya­rok szá­má­ra.

Lovász Ádám
Magyar Patrióták Közössége
© 2014. december 22.