A karácsony előtti utolsó hétvégén, december 16. és 18. között egyesületünk négytagú csoportja a legnehezebb sorsú határon túli magyar nemzetrészt, Kárpátalját kereste fel, hogy a jelenlegi helyzetről tájékozódjon. Decemberi közgyűlésünkön nagy egyetértésben fogalmazódott meg, hogy a jövőben kiemelten foglalkoznunk kell Kárpátaljával. Ennek jegyében látogattuk meg Salánkon, Visken és Huszton élő barátainkat. Utóbbi helyszínen megtekintettük, hogy a városban működő szórványiskola miként használta fel tavaly nyújtott adományunkat.

Szombaton reggel Beregsuránynál léptük át a beregi tájat kettészakító trianoni államhatárt, majd Beregszász érintésével megérkeztünk a Borzsa folyó völgyében, a Hömlöc-hegy alatt fekvő háromezer lelkes és csaknem színmagyar Salánkra. A vízzel elárasztott szántóföldek és a tajtékzó, megáradt patakok már útközben jelezték, hogy a sok esőzés miatt Kárpátalján árvízveszély van. A borairól is híres falu fő nevezetessége az 1400 táján épült gótikus református templom, ami az egykor Ugocsa vármegyéhez tartozó helység központjában, orsó alakú főterének közepén áll. Az egykori kastélyban – vagy amint a legenda tartja, a Hömlöc-hegyen – tartotta II. Rákóczi Ferenc 1711. február 11-18. között a szabadságharc utolsó országgyűlését. A nagyságos fejedelem korát idézi a Mikes kútja és a Rákóczi-pince, aminek a felkeresését követkető látogatásunkig el kellett halasztanunk a Borzsa áradása miatt.

A szomszédos parókia épületében Balogh Attila lelkipásztor és felesége, Ágnes fogadta a Patriótákat. Sajnos az ukrán válság, ami 2014-ben a Kijevben a Majdan téri tüntetésekkel kezdődött és Kelet-Ukrajnában máig tartó fegyveres összetűzésekig fajult, Salánkon is megkeseríti az emberek életét. A korábban növekvő lélekszámú közösség fiatal férfilakossága a katonai behívók elől külföldre menekült. A hiperinfláció miatt az addig sem magas fizetések elvesztették értéküket, az árakat viszont az egekbe emelkedtek, ezért a munkaképes korú lakosság jelentős része a jobb megélhetés reményében eltávozott az ősi szülőföldről. Az otthonmaradó gyerekek így megfelelő családkép nélkül, a nagyszülőkre bízva kallódnak, ami odáig vezetett, hogy a gyermekek rossz magaviselete kezelhetetlen problémává vált a pedagógusok számára. A salánki gyülekezet a nehézségek ellenére nem adja fel, reménykednek és tovább küzdenek a megmaradásért a Rákóczi-szellemiség jegyében, amire szükséges is van, mivel ez a falu végvár, a Hömlöc túloldalán már ruszin falvak sorakoznak.

A salánki templomban

Salánkon elhagyva, utunkat a nyelvhatáron fekvő régi ugocsai megyeszékhely, Nagyszőlős érintésével a Tisza felső völgyében, a történelmi Máramarosban folytattuk. A rettenetes minőségű, helyenként csaknem járhatatlan utak miatt csak késő este érkeztünk meg az egykori koronavárosba, Viskre. A nyolcezer lakosú Tisza-parti település ma már csak felerészben magyar, de így is a Felső-Tisza-völgy magyarságának legerősebb végvára. Szállásunk a Visken és a közeli Huszt magyar iskolájában tanító Szabó Gabriella magyartanárnő családjánál volt, a helyben jól működő faluturizmus keretében.

Reggel Visken: balra kilátás a harangtoronyból, jobbra a megáradt Tisza

A viski református templom és harangláb

Reggelre elállt az eső, a völgy lakóinak nagy megkönnyebbülésére. Mindössze egy méteren múlt, hogy a magas vízállású Tisza átcsapjon a gátakon és megismétlődjenek a múltból jól ismert, hírhedt árvizek. Advent harmadik vasárnapján részt vettünk a helyi református istentiszteleten a település gótikus stílusú, középkori templomában. A mintegy négyszáz tanulóval működő, 1-11 osztályos viski magyar iskola előtt Darvai Csilla, az intézmény igazgatónője fogadta csoportunkat. A felújításra szoruló épület bejárása során együtt állapítottuk meg, hogy itt még továbbra is nagy szükség van az anyaország támogatására, hogy a gyermekek kulturált és színvonalas körülmények között tanulhassanak. A finom ebéd elfogyasztása után a rozoga viski hídról megcsodáltuk a Máramarosi-havasokból érkező, vadul tajtékzó Tisza áradását. A partról egyenesen a művelődési házba mentünk, hogy a viski iskolások szívhez szóló, ünnepváró adventi műsorát megtekinthessük.

Csoportkép a viski iskola bejáratánál

A szép karácsonyi ünnepséget követően szállásadóinknál együtt vacsoráztuk a lelkipásztorral, Jenei Károllyal és feleségével. A viski az egyik legnagyobb kárpátaljai református gyülekezet, ennek ellenére egyre inkább megérzi az elvándorlást. Az elmúlt három évben a fizetések elvesztették értéküket, a munkalehetőségek egy része megszűnt, az ifjakat be akarják sorozni Kelet-Ukrajnába harcolni. Ráadásul újabban a felülről gerjesztett magyarellenességgel is szembesülniük kell a mindennapokban, ami korábban ismeretlen volt a több nemzetiség által lakott, békés Kárpátalján. Az infláció miatt az árszínvonal egyre jobban hasonlít a magyarországira, miközben egy átlagos havi fizetés tizenöt-húszezer forintot ér. Az alig elviselhető gyarmati körülmények következtében viski magyar családok sorra települnek át Magyarországra vagy mennek más, nyugati országokban munkát vállalni. Ebben a folyamatban a kettős állampolgárság intézménye döntő szerepet játszik, ami megkönnyíti az áttelepedést azok számára, akik a jobb életlehetőségeket választják.

A viski gyermekek adventi műsora

Másnap, december 18-án hétfőn elbúcsúztunk Visktől, és a mintegy 20 kilométerre, a Tisza és a Nagyág összefolyásánál lévő Husztra utaztunk, amelynek magyar iskoláját egyesületünk tavaly januári jótékonysági estjének bevételeivel támogatta. A harmincezer lakosú máramarosi koronaváros fölötti hegyen a Kölcsey által is megénekelt vár őrködik, központját pedig a XV. századi gótikus református templom ékesíti. Az öt koronaváros közül a legtöbbet Huszt szenvedte, ezért ott már Trianon előtt többségbe kerültek a ruszinok. Ma a város lakosainak mindössze 6%-a, 1700 fő magyar nemzetiségű a legutolsó, 2001-es népszámlálás adatai szerint. A ma Huszton élő magyarok zöme katolikus, a régi református gyülekezet mindössze százötven lelket számlál.

A város központjától nem messze található a magyar iskola épülete, ami szemlátomást sokat fejlődött utolsó, másfél évvel ezelőtti látogatásunk óta. A Magyar Patrióták Közössége által indított Nemzeti összetartozás program keretében 2016-ban 760.000 forinttal támogattuk az intézmény fejlesztését. Ennek a kezdeményezésnek a lényege, hogy egy élni akaró, de forráshiányos határon túli magyar közösség részére minden évben januárban, a magyar kultúra napja alkalmából jótékonysági gyűjtést rendezünk, aminek a bevételeit célba aztán juttatjuk.

A huszti magyar iskolában sokat javultak az oktatási feltételek

Huszton az iskola igazgatónője, Szokolovics Mária és a város nemrégiben kinevezett református lelkipásztora, Dénes Elemér fogadott minket. Örömmel láttuk, hogy a tantermekben adományunk felhasználásával új világítótesteket szereltek fel, az iskola udvarát sikerült lekövezni, és a vízelvezetés megoldásában is előrelépés történt. Az aktuális kérdések megtárgyalása és az elszámolás jóváhagyása után a tornateremben megtekintettük a kántáló viski gyermekek adventi előadását, akik rendszeres kapcsolatot ápolnak a huszti diákokkal. Végül az igazgató asszony meghívására elfogyasztottunk egy ebédet a nagy múltú, de ma már csak szórványmagyar városban.

Kárpátalja a történelmi Magyar Királyság feldarabolása után egy rövid román megszállást követően cseh járom alá került, majd 1938-1939-ben, két lépésben visszatért Magyarországhoz. A második világháború után a szovjet birodalom távoli gyarmata lett, majd a Szovjetunió szétesése, 1991 óta Ukrajna elnyomott tartománya. A két világháború, a második világháború utáni málenkij robot, most pedig a fegyveres harcok miatt szenved ez az élni akaró, ősei hitéhez és nemzetéhez mai napig hűséges közösség. Három szép napot tölthettünk el közöttük, mégis a tehetetlenség érzete miatti szomorúsággal kellett búcsúznunk. A szomorú valóság azonban nem béníthatja meg a cselekvést, hanem éppen ellenkezőleg: Kárpátalját most segítenünk kell, minden eddiginél jobban.

Magyar Patrióták Közössége © 2017. december 20.